Hosszú a várólistánk, az állam továbbra sem támogat minket semmilyen módon, és csak a civil adományokra, az adó 1%-ból befolyó összegre, valamint a kilincselésem esetleges sikerére számíthatunk, hogy minél több vakvezető kutyát képezhessünk ki, és adhassunk át!
Mint már többször említettem, egy kutya kiképzésének, átadásának, és az utógondozásnak az anyagi vonzata 2 millió forint, annak ellenére, hogy az Alapítvány minden munkatársa továbbra is önkéntesként dolgozik, szeretetből, és a vakok iránti elkötelezettségből!
Aki már, vagy még nem adózik, és nem teheti meg, hogy anyagilag támogassa az Alapítvány munkáját, de még is szeretne valamilyen módon segíteni, fogyóeszközöket is nagyon nagy hálával várunk, legyen új, vagy használt.
Fogyóeszköznek számít a póráz, nyakörv, kutyajáték, táp, jutalomfalat, féregtelenítő tabletta, élősködők elleni nyakörv, vagy csepp.
Ezeket az alábbi címre lehet elküldeni:
3535 Miskolc, Ibolya u. 9.
Ha már a látássérültek érdekvédelmi szervezeteire, és az államra sem számíthatnak a vakok, akkor csak a civil összefogás marad, hogy biztonságosabb, és szabadabb életet élhessünk, mi, akik a sötétben kell, hogy éljünk, és boldoguljunk!
Előre is köszönjük a segítséget.
(Ennek a hirdetésnek a szerzője Vincze A’frad Zsuzsanna, aki évek óta a Krónikák játékosa, modulírója, szervezője és egyik alapítója is. Pár éve került abba az élethelyzetbe, hogy vakvezető kutyára lett szüksége neki is az élete folytatásához.)