Wayne Chapman: Garmacor vére – ha egy hős hazatér

Tizenkét év múlt el a fejünk felett az utolsó fejezet óta, az új Gáspár András regény azonban közvetlenül ott folytatja a shadoni veterán történetét, ahol azt annak idején elhagytuk. Más sorozatoknál a közönség ekkorra már kétszer-háromszor kicserélődik, Wayne Chapman ezredfordulós karakterében azonban van annyi sárm, hogy régi és új rajongóihoz is egyaránt szóljon tetteivel.

Bár a könyvsorozat ívét egykoron „területkijelölés” cím alatt már megismerhették az olvasók, így szembesülve az ott könnyed kézzel vászonra felvitt szavak mögötti történetekkel mellbevágó lehet még a tapasztalt olvasóknak is. Előreszaladva kicsit az értékelésben azt kell és hála Istennek, lehet is mondanom, hogy egy, a Karneválhoz mérhető művel van dolgunk.

A könyv megjelenését egy belsőséges író-olvasó találkozóval is megünnepelték az évek során kitartó rajongók és maga az alkotó. Az este folyamán egyre népesebbé váló alkalmon kérdezhették a már dedikálásra váró példányokkal kézben az olvasók, hogy Gáspár András miként is élte meg a M.A.G.U.S. világának alakulását az eltelt évtizedben és hogyan képzeli el hősének helyét Ynev történetének nagy egészében.

Amit a Garmacor címere még csak sejtetett, az eltelt évek elmélyítettek az mostanra bizonyossággá ért: Rudrig karaktere legalább olyan központi figurává válik a soron következő kötetei révén, mint Chapman legnépszerűbb karaktere, a Fekete Dalnok volt. Számíthatunk arra tehát, hogy ynevi tablószerűen kalandjait más híres hősök feltűnése tarkítja majd és tettei végén világformáló szerepet kap a délvidéki eseményekben. De hol van az még…

A regény előzetese az ynev.hu oldalon megjelenve igen gyorsan terjedt el az interneten és annak olvastán már elégedettek lehettünk, hogy valami egészen izgalmas, egészen a régi klasszikusokat idéző darab születik meg. Már ebben a rövid darabban tetten érhető az a militarista-fantasy irányvonal, ami fontos szerepet kap a Garmacor vére során és az író saját bevallása szerint az egyik legélvezetesebb elem, amit újkori írásaiba becsempészhet.

A kis híján félezer oldalas mű igazán tekintélyt parancsoló. Borítóján Sánta Kira legújabb festménye látható, amit már korábban is meg lehetett csodálni az előzetesekben. A karakterek jobban- vagy kevésbé felismerhető modellek alapján készültek el, de összességében az utóbbi idők legszebb kompozíciójáról van szó. Az impresszumban ynevológiai konzultánsként rátalálunk Magyar Gergely nevére is, aki az elmúlt években igényes írásaival már annyit tett hozzá a közösen elképzelt világhoz, hogy feltűnése ilyen formán mindenképp örvendetes.

Látszik is, hogy a regény igen sok háttérmunka után születhetett meg. Az utolsó száz oldal egy tulajdonképpeni függelék, ahol talán soha nem látott részletességgel ismerkedhetünk meg Shadon és Gorvik helyzetével és milyenségével, érzésem szerint Summáriumot megszégyenítő részletességgel. Igazi csemege lehet Ynev világát ’eszképizmusukban’ második otthonuknak érző rajongók számára, szerepjátékosoknak értékes háttéranyag, más olvasóknak azonban inkább holt teher.

A legfontosabb kérdés lehet Wayne Chapman minden megjelenő regényével kapcsolatban, hogy mennyire befejezett a történet. Az utolsó, rövidebb írás vége nem rejti véka alá, hogy egy újabb cliff hanger befejezésről van szó, azonban a reménybeli folytatását a Karok és Rendek című darabnak még idei évre ígéri az alkotó. Könnyű lenne persze az eltelt idő alatt összeharácsolt cinizmussal legyinteni az ilyen kijelentésre M.A.G.U.S. terén, azonban Gáspár András és az új kiadójának elmúlt években tapasztalt erőfeszítéseit figyelembe véve hitelt tudok adni. Nagy buzgalommal varrják el a nehezen kibogozható szálakat is.

Még mindig inkább megválaszolandó kérdések sorrendjében haladva kell a második írást előrevennem, amely a Viharvizek. Ez az írás foglalkozik leginkább a karaktert körülvevő világ változásával és vetíti elő a Shadon-Gorvik együttműködést és perszonáluniót. Úgy gondolom, hogy bár ez még mindig egy nehezebben elfogadható változás, Chapman értő kézzel indul el térben és időben is ilyen messziről a két nép bemutatásával és a majdani események kibontásával. A találkozón elhangzott, hogy majdan a Manifesztációs antológiasorozattal összecsavarodva ad ki a Garmacor történetek fináléja teljesebb, gazdagabb képet az új világrendről. A remek írás után elmondható, hogy még messze vagyunk ettől a jövőképtől, de egyre kevésbé tűnik hihetetlen gondolatnak Új-Godon létrejötte rajongói és olvasói szemszögből egyaránt.

Elérve a kötet tulajdonképpeni címadó darabjához, a kisregény méretű Garmacor vére íráshoz már a hangnem is lehet személyesebb. Másképp nehezen lehetne egy hős hazatérését átélni és végigkísérni. Az előző kötet végén már tudtuk, hogy gyászos ügyek hazaszólítják hősünket a családi birtokra a megszokott fővárosi miliőből. Arra azonban már nem gondolhattunk, hogy ez egy ennyire mozgalmas és akciódús eseménysorozat lesz. Rudrig ves Garmacor ősei földjén lépten nyomon olyan kihívásokkal kerül szembe ahol a kardja csak a második vagy harmadik megoldás lehet. Ennek köszönhetően az ivás kicsit hátrébb szorult, vagy inkább csak írói eszközzé változott Chapman kezében. Az eredeti könyv rajongói jó eséllyel mostanra dolgozó családapák lettek, nekik más válaszokra van szükségük már az író szerint is.

A hazatérést, ahogy a regény egészét válogatott szereplők kísérik: az Inkvizíció legjobbjai, a Dúlás veteránjai, neves Kalandozók tűnnek fel Garmacor oldalán, hogy a Felföldre vezető nyomokat követve társai legyenek az ébrenlét, a gyász és a mámor mezsgyéjén ballagó gyalogos katonának. A körülöttük kirajzolódó táj bár sokszor ismerős képeket rajzol ki történelemkönyveink középkorából, tetten érhető az a szándék, hogy az ismert tényektől elrugaszkodott, fantasy variánsát nyújtsa át nekünk Shadon formájában az író. Ezt egyébként a kezdeti részek után nem meglepően azzal éri el, hogy egyre több ismerős, „ynev specifikus” figurát rak le elénk a taktikai terepasztalra.

Wayne Chapman írásmódja bár változott az évek során, nem vesztett megszokott éléből. Fogalmazásával még mindig élesen igyekszik elhatárolni az igényes írásokat értékelő közönségét az egyszerűbb, szerepjátékos igényekkel érkező olvasóktól. Ha nem tudnánk, hogy más, korai írásaiban is ilyen, sokszor szándékos enigmatikussággal ír hibának rónánk ezt fel. Így azonban inkább egy újabb misztikus réteget jelent ez írásainak más művekkel szemben. Aki kételkedett benne, hogy az elmúlt évtized novelláskötetei után már ne tudna önálló regénnyel előrukkolni Gáspár András, az tévedett.

Az új év és évtized legfontosabb M.A.G.U.S. megjelenése a Garmacor vére. Új irányt szab az eseményeknek, fényesen jelzi, hogy még mindig van egy világ a képzeleten túl a számunkra és emellett nagyon szórakoztató is tud lenni. Hol könnyedebb, hol súlyosabb mondanivalóval szól hozzánk, de semmi sem hagy hidegen tőle. Ajánlható mindenkinek aki valaha szívesen olvasott M.A.G.U.S.-t. Ez nem mondható el sok megjelent regényről az utóbbi időben. Ha pedig az ígéretnek hinni lehet, jövőre a Garmacor megírásából nyert erővel a Fekete Dalnok visszatérését is együtt ünnepelhetjük majd. Úgy legyen.

Az előzetes regényrészlet itt olvasható a megjelent könyvből: http://www.ynev.hu/cikk/garmacor_vere/