Egy régi adósságomat törlesztettem magamnak ezzel a könyvvel. Amikor megjelent tudtam, hogy el szeretném olvasni, de nem került rá sor. Így, fél évtizeddel a megjelenése után is érdekes lehet még. Az biztos, hogy sok szempontból különleges kiadvány és akkor még csak nem is a műről beszéltünk.
Nem tudom megítélni, hogy milyen a könyv írójának, Colin J. Fayardnak (alias Hüse Lajos Ph.D.) ma a népszerűsége Annyi bizonyos, hogy nem sok önálló kötete jelent meg azóta, a regényben is népszerűsített honlapja megszűnt és mikor legutóbb olvastam műveiről kritikákat nem voltak hízelgőek. Igaz, ez sem lesz az feltétlenül.
Amit viszont tudok, hogy annak idején az ismerősi körömben elég jól csengett a neve. Az általa írt Nyugatvég Krónikája Cherubion Fantasy Exkluzív kötet elég gyakran volt kint kölcsönben ismerőseimnél egymás ajánlásainak hatására. Nem tegnap volt, én is csak arra emlékszem a könyvről, hogy más hangvételű mint a legtöbb akkori mű … és más volt mint amiket akkoriban szívesen olvastam.
Engedtessék meg egy rövid kitérő itt nekem. Az ezredfordulón a baráti köröm és ezáltal olvasótársaim igen széles körben mozogtak. Deszkások, focisták, stréberek … mind szívesen olvastak fantasy könyveket és vitatták meg őket. Azt hogy én minek számítottam akkor inkább le sem írom. A lényeg, hogy jó emlékeket őrzök ilyen téren arról az időről.
Colin J. Fayard írásai általában ezen a maga által kitalált világon játszódnak. Nyugatvég azonban csak ezzel, a 2006-os regénnyel nyerte el a külön franchise voltát és az ehhez járó külön logo szerepeltetését. Megegyezhetünk, hogy egy kissé későn … hiszen a manapság önmagára találó Ammerúnia világ már az ezredfordulón bírt ilyen előjogokkal.
Újabb érdekesség, hogy a könyv az egyik utolsó darabja a méltán híres és népszerű Osiris könyvsorozatnak. Ez a sorozat volt a Cherubion kiadónak az a vonulata ahol Robert E. Howard, Terry Pratchett, John Caldwell és Jeffrey Stone mellett a kezdő, fiatal magyar írók is lehetőséget kaptak regényeikkel bemutatkozni. Sokat vesztett a magyar könyvkiadás a sorozat leállításával. A formátuma is pont ideális volt, hogy bárhová magával vihesse az ember.
Lassan azért érjünk el a könyvhöz, nehogy egy több részes kritika kerekedjen ebből. Az első ami feltűnhet az a szemet gyönyörködtető borítókép. Vass Richárd és Lichtenstein Merlin munkája azon kevés hazai alkotások sorába tartozik, amit meglátva az ember ösztönösen meg akarja ismerni a belbecs tartalmát is, de mindenképpen birtokolni akar egy példányt. Ezenkívül a gerincen és a borítón is ott virít az először és utoljára szereplő cetfarkas Nyugatvég logo.
Egy szerepjátékos szakboltban vettem meg a könyvet és mivel várnom kellett, bele is kezdtem … volna. Azonban az első oldalon rögtön az az információ fogadott, hogy a könyvben olvasható események előzménye egy másik, antológiás kötetben olvashatóak. A Szellemlátó című gyűjteményes kötet is a polcokon hevert, így leemeltem, hogy az abban található Töviserdőt elolvassam.
De láss csodát, ott is az első oldalon ismerős élmény ért és egy még korábbi írás felé irányított a szerző. Szinte meglepett, hogy a Romok úrnője kötetben olvasható Egy szál rózsa elején nem találtam még egy utalást. A komikus eseménysorozat azonban inkább szomorú lett volna, hogyha otthon szembesülök ezzel és nem egy olyan helyen, ahol módom van elolvasni az előzményeket.
Három megoldás is lenne ez ellen: egyik, hogy a rövidebb novellákat az író honlapján lehessen elolvasni vagy letölteni (bár már nincsen honlapja). Esetleg a regény elejére csapni a két novellát (én a Káosz ciklust tettem le sok időre mikor vadászni kellett a folytatáshoz kapcsolódó novellákat) vagy úgy megírni a könyvet, hogy önmagában is élvezhető, önálló kötet lehessen, ha már az első valóban Nyugatvég regénynek lett ez szánva.
A Cherubion Fantasy Exkluzív és az Osiris könyvsorozat kapcsolata már végleg nem ide tartozik, de én mindig úgy gondoltam a mások novelláival kiegészített kisregények megjelentetésére keménykötésben, hogy egy gyengébb darabot akarnak eladni vele. Soha nem is tudtam végigolvasni az ilyen műveket és azokat a gyűjteményeket részesítettem előnyben, amelyekben csak novellák voltak … meg persze grafikák, amik nélkül nem ugyanaz.
Ez azért érdekes, mert összességében a Fakó hullámokat is egy ilyen írásnak érzem: önmagában dülöngélő és komoly problémákkal küzdő írásnak. Azt sem igazán érzem, hogy egy szerkesztői hiányzott innen, de azt sem, hogy az író tehetsége. Egyszerűen valami nagyon komoly gond van ezzel a könyvvel, amit olvasás közben érez az ember.
Sajnos a novellák ismeretében sem tudtam belőni, hogy a Nyugatvég krónikájához képest merre járunk időben és térben, így inkább feladtam. Az Egy szál rózsa során egy ember és egy nolda hercegnő lassan kibontakozó szerelmét ismerhetjük meg, egy legenda születését, ami hosszú időre meghatározza a két faj egymáshoz való viszonyát. Itt az író már kimutatja a foga fehérjét, sokszor olyan oldalakat olvas az ember amit nemigen fog fel ép ésszel, de még a Szilmarilok hangulat talaján maradva elértjük a történet üzenetét és hosszúsága okán is az „elmegy” kategóriába deklaráljuk az írást.
Az előző történetben kényszerből elhajózó noldák (ne is mondd …) remek helyet találtak letelepedni, a démoni hatalmakkal kokettáló emberi királyságot. A Töviserdő című novella már egy jóval hosszabb, tulajdonképpen kisregény, de ezzel együtt is egy remek írás. Erős párhuzam olvasható ki az előző írással, mintha csak egy korai verzió lenne az, amikor ez mégis folytatásként van megírva. Egy ember herceg és egy nodla hercegnő immár beteljesülő szerelméről szól a történet, mutáns démonok és fanatikus elfek csatározásai közepette, remek írás.
A novellákon túljutva és immáron a regénnyel hazatérve rögtön az olvasásba is kezdtem még az előző mű nagyszerűségén fellelkesülve. Más volt, kétségtelenül más mint amit azelőtt vagy azóta olvastam, de most már nyitottabbnak éreztem magamat ilyesmire is. A Fakó hullámoknak minden esélye megvolt nálam, hogy egy klasszikus legyen … összességében nem sikerült.
A történet Egyszigeten játszódik, a két nagy kontinens között elterülő óceánon (vagy tengeren, nincs térkép). Egy új szereplő kerül bevonásra a történetbe, Kadaq, a Tyrkaddar Törvénye szerint élő cetvadász. Egy különös hajótöröttekből álló civilizáció tagja, akik léleknyomorító törvényekkel tartják maguktól távol a démonok seregét. Fixációjuk, hogy a szárazföldön kiontott vér idevonzaná a messzi kontinens ragadozóit és ezért tilos a vérzés. Igen, itt most el lehet képzelni minden ezzel kapcsolatos különcséget a tengeren történő szülésektől, a vizes hordóban végrehajtott öngyilkosságokig.
Ide érkezik Káma, a démontrón menekülő örököse és Víresse, a noldák Képálmodója egy virágszirom hajón … negyven terhes asszonnyal. Mondom, Fayard képe a fantasy történetekről merőben eltér a megszokottól. Az epikus küldetés az, hogy a szigeten új hajót találjon a különös csapat és tovább haladhassanak a kontinens felé. A szigeten való mászkálásban pedig Kadaq lesz az idegenvezetőjük.
Ez papíron még hangzik is valahogy, de gyakorlatban a kétszáz oldal háromnegyedéig nem történik semmi és ha az ember kiemelkedve kicsit a mű hangulatából számba veszi mit is olvasott elszíneződik a feje, garantálom. Komolyan 50 oldal óta csak sétálgatnak és szenvednek egy erdőben? Igen. Tényleg oldalak óta csak a képzelődéseket olvasom több szemszögből? Igen. Ez normális? Ez fantasy.
„Eltökélten őrködött Káma a lány felett, akit megtisztult szívvel szeretett. Csakhogy …
… suhanó léptekkel mögé lopakodott …
… balzsamos érintéssel halántékára simakodott …
… lágy erővel lelke mélyére nyomakodott mégis az, amelytől …
… eddig …
… úgy …
… óvakodott …
…
..
.
!
– Groááá! – ordított Káma a nyomasztó éjszakába, amikor rádöbbent, hogy csaknem elbukott.”
Ez egy hiteles részlet a regényből. A könnyebben olvasható hangulatfestő részek közül. Látszik, hogy az író többre és másra törekedett, minthogy csak a szöveg segítségével átadjon egy érzést … egy folyamatot. De a vége az lesz az eredetileg szórakoztató irodalmi szövegnek, hogy ennek a kétszáz oldalnak az elolvasása egy teljes évembe került, lassan, szinte oldalanként értelmezve mi is történik.
Persze ez is egy jó dolog valahol … van szavatossága a könyvnek. Igazság szerint sok minden tetszett is, bár személyes okokból. Az erőltetett hajós motívumok ebben a civilizációban nagyon betaláltak, igaz a kalóz lét csak a fülszövegben van jelen és aztán mindig vannak olyan részek amik agyonvágják a hajós elképzelést. A két főszereplő és a negyven terhes nő olyan idegen ebben a környezetben amennyire csak lehet és a nagy finálé egyes mozzanatait megint csak nem voltam képes értelmezni a hangulatfestő szövegek súlya alatt (bár ez előfordul velem magyar írók könyveivel, a Karnevál befejezéséről máig sokakkal értekezem, hogy mi is történt).
Különös és furcsa írás ez a Fakó hullámok. Egymásnak ellentmondó érzelmeim irányába méltóak a nosztalgiára, amit egykori olvasókörömmel kapcsolatban érzek. Olyan érzés mintha egy másik korból érkezett volna a szöveg … és talán ez is az igazság vele kapcsolatban. Emlékezetes darabja lesz gyűjteményemnek ez a könyv és ki tudja … talán valamikor egyszer újra leveszem a polcról elolvasni. Hogy gyönyörködni vagy szörnyülködni benne … azt nem tudom.