A kalandjátékok kedvelőinek számára minden bizonnyal ismerősen cseng a Dracula sorozat neve. Néhány éve jelent meg a történet harmadik része, Path of the Dragon címmel, mely ezúttal az 1920-as évekbe kalauzol bennünket. A játék során Arno Moriani, egy fiatal vatikáni pap bőrébe bújhatunk, aki feljebbvalójától, Briganti atyától azt a megbízást kapja, hogy utazzon egy kis erdélyi falucskába, Vladoviste-ba. Teszi ezt azért, mert a Szent Rítuskongregáció figyelmét sem kerülhették el azok az állítólagos csodás események, melyek a helyi doktornő, Martha Calugarul személyéhez köthetők. Az idős asszony nemrég távozott az élők sorából, így aktuálissá válhat akár a szentté avatási eljárás is, amennyiben a csodákról szóló beszámolók hitelt érdemlőek.
Arno atya tehát útra kel, hogy ellátogasson a világ eme félreeső zugába, ahol aztán hamar rá kell jönnie, hogy a doktornő halálának körülményei nem kifejezetten természetesek, ráadásul olyan megmagyarázhatatlan, természetfeletti jelenségek nyomára akadt, melyek Erdély rettegett teremtményeire, a vámpírokra utalhatnak. Egy mindenre elszánt riporter megjelenése tovább borzolja a kedélyeket, ugyanis valósnak tűnő bizonyítékokat mutat fel azt illetően, hogy Martha a rettegett lény nyomaira bukkant nem sokkal halála előtt. A vámpír tevékenységét különös halálesetek, rejtélyes eltűnések is igazolni látszanak, így Arno maga ered a rejtélyek után, különösen, hogy Briganti atya megbízza, hogy derítsen fényt az események hátterére, s természetesen, hogy cáfolja meg a vámpírokkal kapcsolatos mendemondákat. A nyomok egészen Törökországig vezetnek, de alkalmunk nyílik megfordulni a századelő Budapestjén is.
Nem túlzás ha azt mondom, hogy a Microids stúdió egyre-másra ontja magából a kalandjátékokat (lásd például Syberia, vagy Atlantis sorozat), a meglepő az, hogy mindemellett magas színvonalat is képvisel, amelyből az eltelt évek során sem adott alább. A Path of the dragon-ban tehát ismét alkalmunk nyílik, hogy régi ellenségünk, a csacsi öreg – mellesleg megátalkodottan gonosz és az ördöggel cimboráló – Drakula gróf körmére nézzünk, aki úgy tűnik még mindig nem vonta le az elmúlt évszázadok tanulságait, és újfent a román lakosság demográfiai adatait rontja megrögzött táplálkozási szokásaival.
Az intró után megjelenő menü mondhatni pofonegyszerű, a motor előre meghatározott paraméterekkel dolgozik, vagyis a hang- és fényerőn kívül szinte semmit sem tudunk beállítani. Nem kell megijedni azonban, az engine még az én régi gépemen is nagyon szépen fut, nem kell tehát erőmű ahhoz, hogy újból megszorongassuk a vén Drakula gróf grabancát. Örömteli megoldás, hogy eligazodásunkat ezúttal különféle segédjelek – nyilak, kéz- illetve fogaskerék ikonok – segítik, jelentősen megspórolva ezáltal a kialakuló ősz hajszálak számát. Emlékezhetünk még ugyanis az előző részekből – vagy akár a Myst bármely epizódjából – azokra az idegtépő pillanatokra (órákra) amikor a rejtett kapcsolót vagy fogantyút kerestük a játékkörnyezetben, pixelről pixelre végighúzva az egeret minden lehetséges helyen. A francia készítők tehát ezúttal megkíméltek bennünket ettől a szürreális rémálomtól, ezúton is nagy köszönet érte!
A játék képi megjelenítése a sorozat többi részéhez hasonlóan a Myst rögzített helyzetű, de teljesen körbeforgatható perspektíváját alkalmazza. A grafikát csak méltatni tudom, szemet gyönyörködtető és részletes, a környezet statikussága pedig kellemes nosztalgiahangulattal tölti el minden kalandjátékos szívét. A részletek rendkívül kidolgozottak, a panorámakörnyezetbe pedig teljesen 3D-s karaktermodellek illeszkednek, hasonlóan finom és aprólékos kivitelezéssel. A szereplők szája ugyan nem mozog a párbeszédek során, de a megjelenő karakterképek és a meglehetősen jó szinkronok ellensúlyozzák ezt az apróságot.
A hangokat szintén nem érheti panasz, a zene pedig rendkívül jól aláfesti a történet hangulatát, sok helyütt baljós, hátborzongató atmoszférát teremtve. A képi- és hanghatások ezáltal valóban lebilincselővé varázsolják a játékot, jómagam már erősen elszoktam ettől a stílustól, de most ismét nagyon jól esett elmélyedni ebben a szépen kidolgozott világban. A játék bizonyos főbb pontok mentén automatikus mentéseket alkalmaz, egyébként nem áll rendelkezésre külön mentési slot – legalább is az általam tesztelt trial verzióban – mindössze egy continue, ami a legutóbbi adott helyzetünktől engedi folytatni a történetet.
Összhatását tekintve igazán meg vagyok elégedve a Dracula sorozat harmadik részével – kellően hangulatos, s nem kis nosztalgiával bír, így még a magamfajta játékost is hosszú időre a gép elé tudja ültetni. Ritka manapság az olyan alkotás, aminek sajátos hangulata és atmoszférája van, mindenkinek jó szívvel ajánlom ezért a Path of the dragon kipróbálását.
A JÁTÉK KIPRÓBÁLHATÓ VERZIÓJÁNAK LETÖLTÉSE
Bár nem vagyok rajongója a Myst típusú játékoknak (zavar, hogyha a térváltás és mozgás nem folyamatos) a Drakula első két része köszönhetően az akkori magyarítási mozgalomnak évek óta a gyűjteményem része. Messze egyikben sem jutottam, akkor már a kalandjátékos énem rendesen elkopott. 🙂 De örömmel figyelem, hogy mit tudnak még kihozni ezekből a koncepciókból. A sorozat nagyon érett módon nyúlt az eredeti történethez és fonta tovább a meséjét.
Az első két rész nagyon tetszett. Hangulatosak voltak, és jó volt a sztorivezetése(persze egy előre megírt sztorit nem nehéz jó vezetni 🙂 ). Ezt is kipróbálnám, de már ubantu van a gépemen és a winemu nem a legstabilabb sajnos.
Nekem megvolt és nagyon élveztem maga az ötlet briliáns, és nagyon jó maga a történet is. Én már kijátszottam már az első két részét 😀 és azok is tetszettek de ez a rész nagyon jóra sikeredett.