Sokak számára mostanra az AC sorozat neve jó eséllyel összemosódott a kései itáliai érával és hangulattal. Bár a játékok lassan továbblépni igyekeznek ezen és könyvek terén is közeledik a keresztes korba való visszamerengés mi mégis a főcsapás gerincét vesszük ez alkalommal górcső alá.
Magam részéről ugyanis sokkal közelebb áll hozzám játékok terén is az első rész és a kiegészítő világa, mint ez a rongyrázós félig angol, félig olasz nyelvterület. A közelgő valóban harmadik rész regényét csak remélem, hogy Szürke Bagoly írja majd, de félek erre kevés az esély.
Már kézbe venni is érdekes a könyvet, mivel a vörös ruhás alakok Ezio előtt domborítottak a borítón. Régi trükk, de még mindig hatásos. Kár hogy nem használják sokkal többet. A kép egyébként egyszerre remekül kifejezi az eseményeket és, valljuk be, egy kicsit nevetséges, dehát megszoktuk, hogy a pimp-orgyilkos mindenhová képes beépülni feltűnés nélkül.
Eredeti félelmem az volt, hogy a játékban is megjelenő orgyilkosklán manage-elés fog dominálni a regényben. Pozitív csalódás volt, hogy ez mégsem olyan hangsúlyos és részletes, mintha csak egy ezzel foglalkozó guide-ot olvasna az ember magába félhangosan.
„Si fueris Romae, Romano vivite more!”
Ezio történetének ezen fejezetében Rómába vezetnek a szálak az ellopott Éden Almájának nyomában. Nemcsak a templomosok hírmondóival, de a rettegett Borgiák családjával is szembe kerül, ami sem a történelem, sem a filmsorozat alapján nem egy életbiztosítás.
A történet kellőképpen megkavart és zajos a családi vérbosszúktól, titkos társaságoktól, egy az egyben a játék jeleneteinek leírásaitól és mindennel, ami Oliver Bowdentől mostanra megszokható lett. Sokat javult egyébként a történetfűzése és emellett a vizuális kelléktára sem satnyult el.
Különösen érdekes és értékes a Borgia uralom alatt elszegényedett és leromlott Róma tájképét vizslatni az ő tolmácsolásában. Történelmi alakok elevenednek meg ellenségekként és barátokként egyaránt, egészen különleges atmoszférát teremtve ennek az elveszett olasz világnak.
Ami kicsit zavaró volt például, hogy mert Cesare vagy Lucrezia Borgia valós történelmi alakok és így sérthetetlenek, halhatatlanok a történet szempontjából és Ezio így nem arathat végleges, dicső és véres győzelmet rajtuk sem és más nevesített ellenségein.
Ennek egyrészről örülök, hiszen így a könyv megtartja a játékok azon képességét, hogy a valós történelmi események fátyla mögé rejti ezt a titkos háborút és így hihetővé teszi mindazt, amit olvasunk a sorok között erről a korszakról. Hála a magasságosnak, hogy az Animus baromság itt sem kap túl nagy szerepet.
„Acta est fabula.”
Oliver Bowden regénye jobb mint az előzmény és méltó a játékhoz is. Mindamellett képes volt egy sötétebb árnyalatot felvinni a többi közé és bár az események sűrűsége olykor a káosz képeit elevenítik fel bennünk végül kiegyenesedik a történet és kitisztul az ég a meggyötört Róma felett is.