Magam nem vagyok nagy szerencsejátékos, mert különösebben szerencsés sem. De érdeklődve figyeltem az évek folyamán, ahogyan egyre több és egyre könnyebb lehetőség nyílt a különböző asztali pénznyerő játékformák folytatására otthonról vagy akárhonnan az internetnek hála. Ez a sajátosság immáron kultúránk része lett, igazolja ezt a rengeteg filmes megjelenés vagy akár csak egy hétköznapi beszélgetés a könyvesboltosunkkal.

A játékok azonban nem újak, sőt, a korai westernfilmek visszatérő szereplői az egzotikus kártyajátékok, elegáns kémfilmek rulett asztalai vagy akár a nagy magyar valóságból felidézve a fogadásokat a „lovin”. Magam részéről szívesebben gondolok vissza nagyapám ulti meccseire barátaival kiürült sörös dobozokban tárolt aprópénzekért, de leginkább egymás társaságáért persze.

Abban a korban, amikor nem tudok úgy befizetni egy csekket a postán, hogy az aktuális fiatal hölgy ne kérdezzen rá lottóval kapcsolatos érzelmeimre nem lepett meg, hogy sok ismerősöm is így vagy úgy, de rendszeresen űzte a szerencsejátékokat. Én a kaparós sorsjegyeknél leragadtam, bevallom, hogy azt még képes voltam felfogni ép ésszel.

Persze, hallottam arról én is, hogy egyik vagy másik ismerősöm milyen magasra jutott az ilyen-olyan ranglistákon. Láttam bizony én is a Macskafogó 2-t és emlékszem az itthoni nagy póker reneszánszra, ami egyetlen lelkes közvetítő nevéhez fűződik csak igazán. Mert miféle világ az, ahol valaki izgalmasabban képes kommentálni egy kártyameccset, mint más egy egész autóversenyt?

Szóval a magam módján körbenézegettem én is ezeket a nagy pénznyelőket és találtam nyerteseket és veszteseket is, csakúgy mint a való életben. Vannak helyek amik veszélyesebbek vagy kétesebbek, de a győzelmet sehol sem garantálják … maximum ígérik. Ez egy ilyen oldal, ilyen lehetőségekkel, de aki szereti a kártyát és magas téttel járó izgalmakat, tudja majd, hogy megtalálta e amit keresett.

Külső világ #7

7 thoughts on “Külső világ #7

  • http://www.youtube.com/watch?v=bluq1LoBWPg

    Ismét eljött az Emese parki vikingek és magyarok találkozó ideje sept. 8-9. Mi Vasárnap tesszük tiszteletünket az eseményen.
    Nagy élmény ám a sok NPC-közt mászkálni… legalábbis én élveztem tavaly 😛
    Titszelet…

  • Nem hangzik rossznak. Voltatok az előzőn is? Vélemény, beszámoló párszóban esetleg ?

  • Az előzőn voltunk… Akkor pont az íjászversenyt fogtuk ki aminek mind a féltucat próbáját végignéztük. Voltak kézműves termékek sok féle s néhány fajta is… Volt gyógynövény kert (némi herbalizmus) s gyógynövény bor 😛 tesztelve 🙂 Volt viking hajókázás a két ponty taván egy rögtönzött sisak próbával s kelta kard (másolat) suhogtatással. Volt jó pár léhűtő nomád pár rab s szolga, néhány duhaj kelta. Láttunk nyúlfej totemet. Rengeteg fegyvert s vértet, hídharcot, ostrom jelentet… nem volt rossz na… persze a barátok mókás megjegyzései nélkül ez sem lett volna az igazi… de látnokaink dolgoznak a 9-i program meg jövendölésén………….

  • Szeptember 9., vasárnap

    Délelőtt:
    Lovasbemutató és gyermeklovagoltatás
    Vikinghajózás a tavon
    Íjász bemutató és vetélkedés
    Gyógynövény ismertető a füves kertben
    „Hídharc” (csoportos viadalok)
    12.00 Bordó Sárkány zenekar koncert

    Délután:
    Övbirkózás, Rönkhajítás
    „A latrok és a láda…” vásári komédia
    Gyógynövény ismertető a füves kertben
    Csatajelenet
    Görömbő (népzene, mese, tánc)
    „Hídharc” döntő

  • Mivel Vasárnap játszunk (ezért nem írom hogy sajnos) , így akkor már biztosan nem. Pedig a kedvem már megébredt… nah majd

  • Ejj… Pedig már kezdtem reménykedni 🙂 -a rája rúgjon rája :P- Jó játékot mindenkinek 😉

Vélemény, hozzászólás?