Álomra ébredés (avagy a VII. Vándorkrónikák tábor versenymoduljának első hangulatkeltő novellája)

„Holdak halotti rétje,

vért rejt a földek árka.

Öreg vér pusztasága.”

Egy újabb fáradhatatlan és fékezhetetlen nap vége. Végiggondolni sincs erőd az eseményeket, amikor vánkosod mint egy mélybebukó folyam, leránt magába és az álmok földjén találod magadat. De ez nem a megszokott vidéked, nem ahol személyes démonaiddal tusakodsz és vágyaidat váltod csalóka valóra. Nem. Ez valami más, művibb és hidegebb, mintha csak egy kút mélyéről felszálló hűvös levegő volna. A kút pedig dalol.

A dalba nézel és a kút fölé hajolsz. Még egy pillanatra látod, hogy a hamis illúzió peremén az álomföldek kíváncsi lakói nyüzsögnek, de csak árnyékuk érzése jut át az idegen akarat emelte falakon. Igen erős varázs lehet ez. Képzeletben úgy érzed, hogy a hely, ahol állsz egy liliomként úszik a mások álmai keltette örvényben, keresztül a Bíbor Földeken.

A kút mélyén egy sima és rideg víztükör fogad, de készségesen emelkedni kezdd és forrva, pezsegve arcodhoz közelít. Túl kíváncsi vagy ahhoz, hogy elfordítsd a tekinteted és lenyűgöz ahogy a képmásod lassan kiemelkedik a forrásból, mint egy nedves gyökerekkel az álom talajához kapcsolódó fa. Az arc vonásai ráncokká enyhülnek és lassan ágakat növesztenek, melyekről apró csengettyűk és talizmánok lógnak le, a szélcsendben is harangozva számodra érthető szavakat formálnak.

Vándor … vándor … nem álmodsz … ne ébredj. Tudjuk ki vagy és tudjuk honnan jöttél. Vándor vagy, nagy utazó. Láttuk a történetedet, hallottuk a beszédedet és ízleltük a húsodat. Mégsem pihenhetsz, mert szükség van rád. Nekünk van szükségünk rád. Mi vagyunk az embernél … nir … bölcsebbek pedig még csak nem is létezünk. Régen elhagytuk a Korunkat és Otthonunkat. Akárcsak te tetted, akárcsak mi is tettük. De művünk dolgozik tovább, mert így akartuk. Most mégis … egy porszem … egy kyr … egy bukott birodalom … megbolygatja a pecséteket…

PECSÉT:

Egy napon mégis az élet legszélső határán találják magukat, és belenéznek az Éjszakába.

A pecsétet nem szabad megbolygatni … ilyen korán még nem … még nem készült el … a világ. Van egy sziget keleten, a mi szigetünk volt. Tiltott Hely volt, mert a mélyében van a zár, egy börtön, egy ősrégi kalitka …

KALITKA:

A madár gyilkosa és őrzője a kalitka. De vajon milyen szeretet az, ami azért őriz, hogy elpusztítson.

Nincsen sok időnk Vándor. De ajánlatunk az van neked és nektek is. Hiányzik az otthonod és hiányzik a korod, a valóságod, a barátaid. Mi vissza tudjuk adni neked. Vissza tudjuk adni neked. Mert kiválasztottunk, mert Kiválasztott vagy. Mert ez a sorsod és a végzeted. Egy napon pedig elnyered majd a legméltóbb jutalmunkat és elismerésünket és felfaljuk a kicsi lelkeiteket. Jöjj, lépj a fa kérgébe és zuhanj a mély kútba. Vezessen a harangok csengése és a madár dala. Nem minden szunnyadónak szabad felébrednie.

Haza akarsz térni?

„Egy ember, és…? Tudod már.

Egy ember – s ő a társa.

Rét, vágy, por csillogása.”

Készen állsz hazatérni?

——————————————————————————–

 (Technikai megjegyzés: különösen fontos az előtörténet szempontjából, hogy a kampányban részt vett, illetve azt befejezett Kalandozóknak, hogy melyik és milyen korba keveredtek. Ezt kérjük, hogy az előtörténet végén szerepeltessék, ha esetleg aztán kalandoztak ott vagy van elképzelés ottani eseményekről azt is bátran osszák meg.)