13 thoughts on “VIII. Fanfár a Hősökért – Élmények és vélemények

  • Köszönöm szépen! Nagyon jól éreztem magam!
    A szervezőknek külön dícséret hogy sok munkával és odadással munkálkodtak!
    A társaság is remek volt, újként is teljesen közvetlennek éreztem. Köszi srácok! 🙂

  • Na vártam, hogy megjelenjen a hely, hogy még „frissen” írhassak a dolgokról.

    Szóval, hogy megelőzzem a hosszas szövegelést „rövidebben” megfogalmazom a dolgokat:

    A tábor helyszín csodás volt; nagy tiszta kert, fapadokon békés elszeparálódási lehetőség, rossz idő esetén pedig külön szétszóródhattunk az épületben, mely jól felszerelt hangulatos házikóként tökéletes otthont biztosított a tábor idejére.
    Az ételezés; megfelelő adagok, jó minőség, igényesen megoldva. Abszolút kedvező volt számomra.

    Szóval a szervezők rendkívül kitettek magukért a tábort illetően, így köszönöm nekik még egyszer ezt a remek alkalmat. 🙂

    A kalandról és saját mesélőnkről is írnék még pár sort, ha már belekezdtem:

    A mesélőnk Komattre, habár egy jó modult mesélve könnyű ( 😉 ), mégsem ez volt az egyetlen oka, hogy különösen élveztem a kalandot. Külön örültem, hogy odafigyelt a csapat igényeire, s ahogy elnéztem azon kívül, hogy minket nagyon jól elszórakoztatott, talán még ő maga is élvezte a dolgot. 🙂

    A modulról, nem mondanék túl sokat, mert még nem olvastam, így csak a hallottakból és a tapasztaltakból dolgozhatnék, így csak ennyit:
    – Maga a modult mi személyre szabottan vettük és Mesélőnk ennek megfelelően szőtte a szálakat, szóval így sokkal jobban idomulhattak hozzánk az események ezért számomra – és ahogy elnéztem a társaimnak is – nagyon tetszett.

    A LIVE amitől őszintén féltem szerencsére sokkal jobban sült el (a szervezők nagyon kitettek magukért), de legközelebbre valóban kicsit több felkészültség kell a Játékosi részről ahhoz, hogy hatékonyabb lehessen. ( Például, ha a karakterekről mindenkinek lett volna egy kevés külső ismertetőjegye előle, akkor könnyebb a későbbi ismerkedés is. )

    Ó és ezen felül még; örültem, minden régen és újonnan látott személynek, akik jelenlétükkel kiegészítették a remek hangulatot. Remélhetőleg legközelebb az egy napos rendezvényen ismét találkozunk majd mind. 🙂

    Köszönöm a Szervezőknek, Mesélőmnek, s hű társaimnak a remekül eltöltött időt…

  • Hmm.. wawa hozzászólását már nem akarom szó szerint megismételni (pedig szeretem a tömör és lényegre törő véleménynyilvánítást), ezért csak annyit tennék hozzá, hogy én is köszönöm és hálás vagyok nektek, kedves szervezők! 🙂

    Hálám jeléül pedig felajánlom szolgálataimat magam is, mesélőként, ill. történetíróként. Ez utóbbi még meglehetősen sok időt vesz igénybe, hiszen alaposan fel szeretnék készülni rá, Ket közvetítésével felhasználva rutinosabb és tehetségesebb szerepjátékos-társam, Amund írását (https://kronikak.hu/?p=3530).

    Peace! 😛

  • Ahoy,

    nagyon nagyon nagyon nehéz visszazökkenni a hétköznapokba egy-egy találkozó után, de főleg egy ilyen tábor után. A hosszú sötét télszerű városi hónapok után igazi fellélegzés volt ez a pár nap a tavaszban veletek. Ezúton is köszönöm.
    Az első nap elcsigázottabb voltam annál, hogy a túrára alkalmasnak érezzem magamat, de végülis jól esett az ösvényen bóklászás és megismerkedhettem új arcokkal és azokkal is közvetlenebbül beszélhettem akit mondjuk a legutóbbi találkozó óta nem láttam.

    Talán érdemes volna legközelebb, hogyha többen jövünk szándékoltan valamilyen ismerkedős programot beiktatni. Mert bár én is nagyon örültem, hogy sokan először jöttek táborba velünk, alkalmam sajnos kevesebb volt megismerni őket.
    Ezzel kapcsolatban mondom, hogy jó lett volna hamarabb játszani is … nem kifejezetten már a közös kalandot, csak valamit, mert furán éreztem magamat, hogy két napja vagyok egy szerepjátéktáborban és még nem volt a kezemben kocka.

    A pénteki program azonban remekül alakult. Úgy éreztem a nézők is élvezték a fegyverbemutatót és az előadóknak sem aludt meg a szájában a tej. Az azután következő LIVE rész pedig szerintem csak a Nesire mosolya modul legendás dzsinn szerájához volt fogható. Röviden nagyon nagyon jó volt.
    A kalandról inkább majd alatt írok, hogyha kikerült, itt csak szeretném megköszönni mesélőnknek, KET-nek és játékostársaimnak Angyalnak, Messornak, Psychónak és Novának is, hogy hozzájárultak a jó hangulathoz és remélem más kalandokban is találkozunk majd így.

    A táborzárást fel sem fogtam igazából szerintem … már csak otthon, némi rendezkedés és rituális forró fürdő után tudatosult bennem a kalandot olvasva és Komattre szerzeményeit bömböltetve a hangfalakkal, hogy véget ért a tábor. Sokkoló érzés volt.
    Szóval azon túl, hogy köszöngetem mindenkinek a részvételt remélem még találkozunk így, ilyen formában és addigis bánatomat a váratlan befejezés felett majd a III. Keleti Legendák szervezésébe ölöm. Addig is mindenkinek Watashi wa anata ni yoi en o negatte …

  • Üdv mindenkinek!

    Túl a harmadik tavaszi táboromon nyugodtan mondhatom, hogy az előző kettő is nagyszerű volt de mostani még inkább. A körülményekre (szállás, abrak) egy rossz szót se tudnék mondani, a részemről némi szorongással várt live pedig a várakozásaimmal ellentétben igen szórakoztatónak bizonyult (a szervező-szereplőknek külön köszönet a remek alakításért, sztoikus fogadósunk nagyon ott volt a szeren).
    A kalandnál külön köszönet Komattrénak, amiért láthatóan ráérzett, milyen játékot szeret, élvez a csapat, és hagyta, hogy az elvárhatónál mélyebben belebonyolódjunk a nyomozós, városnézős, szocializációs részekbe.
    A kaland számomra emellett extra tapasztalatot is nyújtott, hiszen általában remekül elvagyok másodhegedűs, határeset haszontalan (esetenként hátramozdító), comic relief karaktereimmel, és szívesen hagyom, hogy más komoly (hasznos) legyen helyettem…
    Ez úton is elnézést kérek a kalandozótársaimtól, amiért in karakter csúnyákat hantáztam nekik alkalomadtán, de a yakuza ügyei csak a beavatottakra tartozik 😉

    Shiffer kollégától plagizálok egyet: köszönöm a Szervezőknek, Mesélőmnek, s hű társaimnak a remekül eltöltött időt!

  • Kedves Mindenki!!

    Nagyon köszönöm ezt a csodálatos hosszú hétvégét. Kifejezetten élveztem a helyszíntől az alvásmegvonásig mindent 🙂 . Ket és Komattre nagyon kitett magáért (értünk). Minden elismerésem az övék!
    Volt némi eltolódás a programok között, de a hangulat és a társaság feledtette mind ezeket. A LIVE-tól nagyon féltem, de lelkesen készültem. Kedvesem, társam és segítőm is egyben, nagyon türelmesen bátorított. Köszönöm Gulandro!
    A Kaland során ismét szembesültem saját személyiségi problémámmal, de azért szeretem a szerepjátékot, mert sok problémámon átsegít. Remélem nem bántottam meg Nova csapattársamat a játék alatt, de ha nem lépem meg, akkor bennem maradt volna a tüske 🙂
    Szóval köszönöm a játékos társaimnak a remek munkát, játékot, összefogást. Psychonak, Novának, Gulandrónak és Messornak.
    Külön köszönöm Ketnek a mesét és azt, hogy állta a sarat a néha előforduló lassulásomnak.
    Tetszett, jó volt MÉÉG!!!

  • Üdvözlet mindenkinek!
    Csak csatlakozni tudok Wawa hozászolásában leírtakhoz.
    jó kis társaság gyűlt össze a táborra!
    Remekül éreztem magam!
    Köszönet érte mindenkinek, különessen a szervezőknek aki mindent elkövettek, hogy felejthetetlen legyen az élmény.
    S ez sikerült is nekik!

  • Üdv Mindenkinek!

    Csatlakoznék az előttem szólókhoz, miszerint remek tábor volt. A szállás és az ellátás jó, egyedül annyi, hogy a fagyis kocsi jöhetett volna többször is 😀
    A szervezés és a program(ok) is tetszett, jó volt egy kicsit sétálni az erdőben, mintha az is egy Live lett volna 🙂 Ezen felül az igazi Live is tetszett, a „beépített” karakterek tényleg jól hozták a szerepüket. Néha már kerestem a felszolgálóhölgyeket is akiket a kapatos vendégek inzultálni szoktak, de a fogadós felvilágosított, hogy most ők a konyhába vannak rendelve.. ami most lezárt terület 😀

    A kaland is jó volt, külön köszönet Komatrénak, hogy engedte az átlagon felüli szocializálódást és a szerzetesek végtelen türelmére, hogy átgondolták évszázados hagyományukat… 🙂
    Összefoglalva jó volt minden! Mikor lesz a következő? 🙂
    W

  • Újfent bebizonyosodott, hogy az idő mennyire relatív. Igaz, hogy néha úgy éreztem mintha alig vánszorogna (például reggelente a mosdóra várva 😉 ), néhol pedig oly sűrűvé vált, hogy azt sem tudtam mihez fogjak elsőként, de visszatekintve persze hogy olyan, mintha csak egy tartalmas nap lett volna az egész.

    Jó volt ennyi arcot látni. Jó volt hogy mindenki hozzátett valamit. Akár a bemutató alatt egybegyűltekre, vagy akárcsak azokra gondolok, akik akárcsak egy érdeklődő kérdéssel is hozzájárultak az egészhez. Jó volt látni, hogy a live mindenkit lázba hozott (kit kicsit, kit kicsit jobban). Jó volt a mese, és bár Zoltán kolléga – aki ezentúl bátran kiegészítheti a nicknevét gyomorsavdémonra – nagyon erős kézzel vezette azt a bizonyos, többször-többféleképpen nevezett vonatot, végül mégis sikeresen befejeztük a kalandot. Bár simán végig meséltem volna még akár a vasárnapot is, ebben a környezetben, és ennek a kompániának. Az pedig külön elégedettséggel tölt el, hogy egyben Kukac Huszár barátunknak egyfajta búcsú mesét prezentálhattam. Ezzel -is- kívánva neki jó szelet… és persze kiadva az útját végre 😉

    Való igaz, hogy talán a live, és úgy általában a történések pozicionálásán még lehet finomhangolni, de legalább lesz mit csinálni a következő alkalomra. Illetve kicsit szomorú voltam, hogy a szokásos szalonnasütögetős záróakkordot elmosta az eső, de még mindig jobb így, mintha érkezéskor zuhogott volna.
    Nah de a – nem,nem a fent említett – vonat nem áll meg, és nyáron is remélhetőleg legalább két alkalommal találkozunk.

    Jólét polgártársak!

  • Én is köszönöm az egész élményt, a szervezést, a kalandot, a társaságot. Nagyon jól éreztem magam, lehet hogy időnként túl jól de egy ingerszegény paragrafusokkal túlzsúfolt környezetből jövök, kéretik megbocsátani. A csapatnak külön köszönöm a türelmet és béketűrést.
    Remélem mihamarabb találkozunk ilyen körben újra. Csatlakozván Phinix kollégához – aki helyből ugorja az 1.70-et – Jólét polgártársak!

  • Rövidke álomnak tűnt ez a röpke tábor. Egy élvezetes villanás a szürkeségben, melyről lemaradsz, ha pislantasz. Úgyhogy tágra zárt szemekkel ittam magamba az élményeket, s azóta is éber kómában merengve várom a következő kortyot az élet ízéből. Lebegő uszadékként sodródom csak a hétköznapok csendes óceánján lassan lebegve a fantázia távoli termékeny szigetei felé. Bár hosszú az út odáig, már látom a partot.
    Köszönöm, hogy vagytok! 😉

  • Nem fogom nagyon szaporítani a szót, de úgy érzem mégis jeleznem illene érzéseimet valamiféleképp.

    Nagyon jól éreztem magam, és soha ennyire még el nem fáradtam tavaszi tábor során. Ez a fáradtság viszont abból a fajtából való, amelyet szívesen vállalok, mert olyan tevékenységek váltják ki, mikben örömmel veszek részt, aktív és hasznos lehetek, nem utolsó sorban pedig érzem, hogy élek. 🙂

    Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, türelmet, az aktív részvételt a programokban, a kalandokat, a csapatomnak pedig külön a játékot. 🙂

    Találkozunk a találkozón! 😉 A nyári tábort meg már epekedve várom! 😀

  • Egy pár szó az én billentyűzetemből is.
    A tábor fizikai kondícióit illetve semmi kifogásolni való nem volt szerintem. A szállás remek volt. Az ágyak kényelmesek, nem volt szűkös a hely sem, egy remek kert ahol nem minden szegletet beton borít és ahol senki nem üvöltötte, hogy ő a kis gólya. Az ételek mennyiségével minőségével pedig szintén minden rendben volt.
    A tábor remek élmény volt, Zoli alkoholmámoros vonatozása eleinte pedig kifejezetten szórakoztató. Később egy kicsit vesztett élvezeti értékéből, de biztos csak azért mert rájött, hogy a kert végében már…
    A Live nagyon hangulatosra sikeredett és az „NJK-k” megelevenítése remekül sikerült, szerény véleményem szerint.
    A csapatkeresővel kapcsolatban, szerintem sokkal „hatékonyabb” és jobb lett volna ha az küldetésadók nem csapatokat, hanem személyeket bérelnek fel, és egyesével szedik össze az embereket, mondjuk az előtörténetük alapján. Na de mindegy is.
    A kaland hangulatos és jó volt, bár a mi csapatunknak jól jött volna még egy félnap, hogy kényelmesen lejátszhassuk. És akkor addigra talán Rönk barátunkból is Pinocchiót faraghattunk volna. 😉
    Remek élmény volt köszönöm mindenkinek. Remélem a nyáron is találkozunk! 🙂

Vélemény, hozzászólás?