A múlt hétvégén, május 24-én került sor a Szárnyatlan Pegazus rendezvénysorozat jubileumi alkalmára, aminek előkészületei már példaértékűen régóta zajlottak a háttérben. Az egyetemi csoportosulásoktól megszokott aktivitással ellentétben már hónapokkal a verseny előtt megkezdődött a modulírás és időben kikerült a rendezvény híre is a megfelelő helyekre.
A különös, vándorló életmódra ítélt rendezvénysorozat új helyen, a 10 minutes bisztróban tartotta meg az ünnepi alkalmát. A hely végeredményben megfelelő volt arra, hogy egy ilyen napnak adjon teret. A hátsó traktusban és a kertben leültetve a csapatokat (egy kulturált regisztráció után) zavartalanul vehette kezdetét a verseny.
Szilágyi Szabolcs perdült ki a mikrofonnal és nyitotta meg az alkalmat, aki egyébként a találkozó kalandmodulját is íróként jegyezte. A felvezetés rövidségével igen hamar teret adott a játék elkezdésére és a már regisztrációt követően leszervezett találkozásnak köszönhetően a mesélővel rögtön a közepébe csaphattunk az eseményeknek.
Ezen a ponton kicsit visszakanyarodva az előzményekhez jegyzem meg, hogy érezhető volt, hogy a hosszas alkotói folyamatban többször változhatott meg a kalandmodul, hogy a végére a kikerült hangulatkeltő és végleges produktum között nehezen lehet kapcsolódási pontokat találni (a végleges modul nem is tartalmaz novellát). Ez nem hiba, csupán vélemény, a szórakozásunkat nem befolyásolta különösebben.
Ezzel párhuzamosan azonban pegazusék jó példát adtak mindenki másnak arról, hogy a web2.0+ világában hogyan is kell/lehet előmelegíteni egy ilyen rendzvényt. Külsőségekben nagyon pofás plakáttal (mindig remek), naprakész facebook oldallal (praktikus) és google+ szolgáltatások aktív használatával tették „teljessé” a multimédiás élményt a reklámozástól a karakterek elküldéséig bezárólag (és azóta a rendezvény utóéletének felmérését is online végezték el nagyon forradalmian).
Az már csak az én személyes/szuverén sirámom, hogy amikor ilyen hangsúlyosak a látványelemek, akkor sokszor elsikkad a belbecs és a tartalom (ld. novella esete). Nem lehet elmenni szó nélkül a karakteralkotás milyensége mellett. Tíz rendezvény nem hiszem el, hogy ne lett volna annyi visszajelzés aminek nyomán legalább áramvonalasítani lehetne ezt a fajta koncepciót.
Nem szülne jó vért, hogyha mélyelemzésbe mennék vele kapcsolatban (meg nyílván a krónikás metódusról is legalább annyi rosszatt el lehetne mondani rossz szándékkal), de több játékosról tudom, hogy emiatt nem jött el végül, sőt, mi is vesztettünk csapattagot emiatt az eredeti koncepcióhoz képest. Továbbra is fenntartom, hogy szívesen felajánlom a Tetemre hívás típusút, amit már több rendezvénysorozaton alkalmazunk és csiszolunk alkalomról-alkalomra.
Ez azonban csupán szőrszálhasogatás és előítéletek felemlegetése ott és akkor, amikor végeredményben a rendezvény nem szolgált rá a károgásra: a kalandmodul végül elég szórakoztató és helyenként mély volt, ahhoz, hogy egy tartalmas szerepjátékos élménnyé avanzsáljon a játékosok számára. A Memento mori című alkotás emellett helyenként erős film-noir érzésekkel operált és a stílus legjobb hagyományai rémlettek fel lelki szemeim előtt.
A kezdés a Dead Man’s Switch felcsapásával operált jól, majd Raymond Chandler-t idézte meg a váratlan fordulatával miközben alapvetően intrikusnak volt szánva árnyékháborúzó nemesi famíliákkal. Egy-két momentumot tudtam volna feledni (pl. vérfertőzés), de minimális módosítással egy otthon is nagyon hangulatosan előadható jó kaland került ki a főszervező/modulíró keze alól… *respect*.
A találkozó folyamán volt egy ebédszünet, amikor a hely látta vendégül a jelenlévőket és többféle menü közül lehetett választani. Ezt igen nagyra értékeltük, bár viccesen megjegyeztük, hogy mintha juszt is pont a másik által kapott ételre gondoltunk volna az étkek leírásából, ez azonban már csak apróság. Közben is, aztán is végtelen Hatalom Itala ellátmány volt kéznél a harcban megfáradó kalandozók és mesélők segedelmére, ami sosem árt, hogyha a sarokig nem ér el a kikapcsolt légkondi.
A Szárnyatlan Pegazus szervezőgárdája nagyon kitett magáért és mindig mindenhol ott ovlt készen, hogyha esetleg elbizonytalanodtál volna az élet nagy dolgait illetően. Az ismét csak az én sirámom, hogy a vérbe idegel, amikor egy vadidegen személy hosszasan időzik nálunk és a végén anonim módon pontot ad ránk. Ez nem szórakoztató … ahogyan a legjobb mesélő díj létét kérdőjelezte meg sok jelenlévő tekintetében az az apró tény, hogy a játékosok véleményét erről semmilyen formában nem kérdezték meg a rendezvény folyamán. De mindenki ismeri az álláspontomat a különféle szerepjátékos díjakról.
Ezúton Magyar Gergely beszámolójából idézném a helyezések és díjazottak sorát, merthogy ő nálam szemfülesebb volt és jegyzetelt, míg én éppen élményeinket taglaltam ki éppen valakivel a hátsó sorokban:
„A verseny első legjobb csapata a ‘Nézőpont kérdése‘ nevet viselő csapat lett, amelynek tagjai: Con Larrodan, Molnár Klaudia, Kiss Pál és Varga Gyula voltak. Kalandmesterük Horváth Gábor volt.
A második helyezett csapat az Elfendel krónikásai nevet választotta, játékosai Gulandro, Angyal, Kacat, Savdémon és Ket voltak. Kalandmesterük Nagy-Huszár Imre volt.
A harmadik helyezett csapat a Vasta Nerada lett, tagjai Mihály Márta, Bíró József Márton; Sásvári Péter, Tátrai Kriszta és Badik Szabó Dániel voltak, Kalandmesterük Con Salamander.
A Sajátos Örömök Rabjai (SÖR) csapat különdíjat kapott, tagjai Czitler Sándor, Ceskel Katalin, Varga Eszter, Szatmári Péter és Szilágyi Zoltán voltak, nekik Almády Balázs mesélt.
A verseny legjobb szerepjátékosa Varga Igor (Víí) lett, a Slyers csapatból. Kalandmestere Magyar Gergely volt.
A versenyen a bírók a kalandmestereket is értékelték, ahol Con Salamander bizonyult a legjobbnak.”
Érdekesség, amiről a záróbeszédben is említést tettek, hogy ezalkalommal nem volt kiosztva a legviccesebb halálért kapható díj, mert senkinek nem halt meg a karaktere a rendezvény folyamán. Ez egyébként tényleg elgondolkodtató mert én nem is emlékszem talán olyan versenyre, ahol ne lett volna legalább 1-2 karaktervesztés. Legalábbis ahol jelen voltam … és meséltem …
Gazdag díjeső fogadta a helyezetteket mind a Szárnyatlan Pegazus, mind a támogató Deltavision és Lunír Kft. részéről. Valóban nem lehetett panasz és igazán ünnepélyesre sikeredett ez a tizedik díjátadó. Az ember el is érzékenyül az ilyen pillanatokban … de az amund nem. Éppen a verseny előtti héten villant eszembe, hogy én az első alkalmon is voltam egy csapattal játszani. Sorsszerű.
Nagyon nagy élmény volt régi harcostársakat újra látni, síkra szállni egy jó történetben egy új csapattal, utána sokáig elemezgetni a kalandokat, megismerni más rajongókat is, akik éppúgy szeretik a M.A.G.U.S.-t és úgy általában, együtt lenni egy ilyen alkalmon. Mind a szervezőknek, mind pedig mesélőnknek köszönöm, hogy ilyen nappá avanzsálták nekem a X. Szárnyatlan Pegazus, játékostársaimnak pedig, hogy elviselték karakterem elftelen kirohanásait.
(A fényképek a Szárnyatlan Pegazus facebook oldaláról származnak, a találkozó kalandmodulja letölthető innen: Memento Mori)