A Cthulhu Hívása modulom lemesélésére 8-án kerülne sor és 3-4 emberre volna szükségem. A történet helyszíne az úgynevezett Lovecraft Vidék (Lovecraft Country), Massachusetts azon része, ahol Mester történeteinek oroszlánrésze játszódott, közelebbről Arkham sötét rejtélyekkel teli városa; az időpontja pedig 1926 decembere. A nyomozókat a helyszínen fogjuk megalkotni a magyar nyelvű szabálykönyv és a 1920’s Investigators’ Companion Volume II. alapján. Néhány kikötésem van csak: a nyomozók nem lehetnek negyvennél idősebbek, színesbőrűek és arkhamiek, továbbá túlnyomórészt WASP-onak (White Anglo-Saxon Protestant, vagyis Fehér Angolszász Protestáns) kell lenniük.
A karakterek értékeinek kidobása, kiszámolása:
ERŐ, FIZIKUM, AKARATERŐ, ÜGYESSÉG: MEGJELENÉS: 3d6
MÉRET, INTELLIGENCIA: 2d6+6
MŰVELTSÉG: 3d6+3
Szerencse: AKARATERŐx5
Tudás: MŰVELTSÉGx5
Ötlet: INTELLIGENCIAx5
Épelme, Épelme-pont: AKARATERŐx5
A sebzésbónusszal és az életerővel majd a helyszínen törődünk.
Pontot csúsztatni engedek, elvégre elég lelombozó, ha az ember egy szikár és sármos magándetektívvel akar játszani, de egy hájasat és rondát dob ki.
A CH képzettségrendszere százalékos és mindenkinek választania kell egy foglalkozást, amihez különböző alapképzettségek is tartoznak (egy rendőrnél pl. a Pisztoly és a Jog). Ezen képzettségek alapértékéhez a MŰVELTSÉG 20-szorosa adódik és egészen 89%-ig lehet menni. A többi, szabadon választható képzettségre az INTELLIGENCIA 10-szereséből osztható pont. Ezek bármik lehetnek (pl. Hőlégballon vezetése is) csak meg kell indokolni a felvételüket. A képzettségek mindegyikének van egy alapszázaléka, ami 00-tól MŰVx5-ig terjedhet, szóval még ne osztogassatok, mert könnyen lehet, hogy 89 fölé mentek! A képzettségek listája a Könyvtárhasználattól a Géppuskán és a Hallgatózáson át egészen a Kémiáig terjed.
Az elérte Arkhamet
Két óra múlt. Megint verejtékben úszva ébredtem a saját üvöltésem hangjára, mely egyesült a dühödten fújó szél jajongásával, mely a Sátán birodalmában sínylődő bűnösök elkárhozott lelkeit idézte. Amióta megpillantottam őt, az elmémbe zárt múlt félelmetes lidércei elő-előbújnak a homályból. Az egy évtizede történt rémes események olyan tisztán lebegnek a szemem előtt, mint egy kristály. Nehezen jött álom a szememre, még egy szem jótékony Luminal után is jó háromnegyed órányit forgolódtam, mire Hüpnosz, az antik görögök álomistene ismét a karjaiba zárt.
Egy órával később hűséges foxterrierem, Alfie eszeveszett ugatására riadtam fel. Tegnap éjjel is ilyen infernális zenebonát csapott, én pedig nem mertem kiengedni a fagyos, koromsötét éjszakába, mert féltettem valami ismeretlen iszonyattól, 
ami odakinn lappang a hóesésben. Itt, Arkham külterületén, egy kőhajításnyira a sűrű erdőtől gyakoriak a kisebb-nagyobb vadállatok, de a lelkem mélyén tudtam, hogy nincs az a mosómedve vagy róka, mely ilyen viselkedést váltana ki őszülő pofájú, négylábú pajtásomból. Nem akartam lemenni, de egy rejtélyes erő magához vonzott, mint holmi nesztelenül csapongó éjjeli lepkét a lámpa gyilkos fénye. Felültem és a szobámat díszítő, számomra oly kedves keleti álarcok most gúnyolódó pokolfajzatok pofáinak tetszettek.
Végül alulmaradtam a furdaló kíváncsiságom ellen vívott küzdelemben és elindultam lefelé. Mielőtt kiléptem volna, erőt merítettem példaképem, Alexander Csoma de Koros falamon függő arcképéből, kinek bölcsőjét Bram Stoker egyszerre varázslatos és rémisztő Erdélyében ringatták. Úgy érzem, ez volt életem legnehezebb útja. Nyirkos tenyeremet szinte sütötte a súlyos revolver vasának hidege, fülem pedig belefájdult rettegő ebem lenti tombolásába. Az öreg lépcső koporsófedélként recsegett a talpam alatt, de végül leértem és egy csiga araszoló lassúságával közelítettem a nappali felé, ahonnan az ugatás hallatszott. A kinti hótakaró visszaverte a majdnem telihold hideg ragyogását, ezért nem kellett világosságot gyújtanom. A bejárati ajtót zárva találtam és metsző fuvallatot sem éreztem, ami arra minden kétséget kizáróan utalt volna, hogy valaki idegen a hátsó ajtón surrant volna be. Átléptem a nappali küszöbét, hátrasunyt fülű, felborzolódott szőrű kutyám pedig izgatottan szaladt hozzám. Ha lehet, még az előzőnél is lassabban körbejártuk a nyikorgó, gyarmati időkbeli sótartó házat, melyet egy Jeptha nevű ősöm épített, akinek Hannah lányát boszorkányság vádja miatt akasztották fel a várostól nyugatra lévő Hangman’s Hillen. Végül nem találtunk semmit, ezért visszatértünk a nappaliba, és begyújtottam a tágas kandallót. Tudtam, hogy ma már nem fogok tudni visszaaludni. Alfie továbbra is nyugtalan volt, de ingerülten ráparancsoltam, hogy menjen a kosarába, aminek némi tétovázás után eleget is tett. Én pedig helyet foglaltam a kandallóval szemben lévő fotelban, rágyújtottam egy jó pipára, és erőnek erejével a közelgő karácsony felé tereltem kusza gondolataimat. Fertályóra telhetett el így, talán el is bóbiskoltam, amikor felpillantottam és megláttam azt a rémületes dolgot az ablakban.
Kiáltani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Jézus Krisztus, az az árnyak ölelte, démonian groteszk arc! Máig nem tudom, hogy hús-vér kreatúra volt-e, vagy egy túlvilági, véráztatta leplű fantom, de azok az ördögien csillogó szemek lassú, kínos halált ígértek, látványuk pedig valósággal beleégett az agyamba. Uram, segíts rajtam! Könyörülj alávaló, bűntudat mardosta híveden!