Gondolom sokak fejében megfordult, hogy szórakozáson kívül mire használható a szerepjáték és mi lehet a pszichológiai háttere. A közelmúltban, mint önismereti módszert alkalmazták a szerepjátékot, amelynek a kalandmesteri szerepét Ettore töltötte be. Őt kérdeztem a módszer hátteréről és történetéről.
Honnan jött az ötlet, hogy önismereti célra használjátok a szerepjátékot?
Négy évvel ezelőtt egy pszichológus haverom érdeklődött a szerepjáték iránt, sosem játszott. Miután meséltem öt órát a játék befejezése után négy órát beszélgettünk, arról hogy mi történt a játék alatt. Hogy mindaz, amit a való életben nem csinál, azt miért csinálta a karaktere. Milyenek voltak a karakterek egymással, ki milyen karaktert vett fel és az mit mond róla. Ez a beszélgetés annyira izgalmas lett és egy új kaput nyitott meg arról, hogy amit én csináltam húszon zs éve az mi mást tud elmondani. Akkor egymás kezébe csapunk, hogy ezt, mint önismereti eszközt alkalmazni fogjuk.
Hogyan indult?
Elkezdtünk kidolgozni és próbálni a csapat méretét, új emberek bevonását, a feldolgozás struktúráját és azt, hogy az idő hogy oszoljon meg a játék és az elemzés között. Végül ott kötöttünk ki, hogy 4 óra játék és 4 óra feldolgozás. Ez egy nagyon mini kalandra elég, mert ez működik. Ebbe belefér, hogy elmentek A-B-be, mindenki belekóstol a karakterébe, van egy akció vagy kettő. Majd arról beszélgetnek, hogy én hogy vagyok a feladattal, a delegálással és a csoportommal és a csoport hogy van velem és ezt kivezetem a mindennapi életbe: A munkahelyen vagy a családommal hogy vagyok ezzel.
2012-ben volt 16 darab tesztcsoport és 13-be elhatároztuk, hogy vezessük ki a piacra, legyen ebből termék, csináljunk pénzt. Az önismereti rész totál eladhatatlan lett, ember nem fizet pénzt, hogy beüljön játszani. Pedig hirdettük, csináltunk facebook oldalt, megpróbáltuk becsomagolni céges vonalra, hogy akkor ezt lehessen szervezeti diagnosztikai eszköznek használni. Így együttműködő csoportokon használjuk. Ők beülnek olyan kérdésekkel, amelyek a munkahelyükön vannak: nem kommunikálnak nincs információ áramlás, a főnököm nem kommunikál. Ezután játszanak 4 órát utána megbeszélik ezeket a kérdéseket.
Hogyan zajlott ez a valóságban?
Előfordult, hogy párhuzamos csoportokkal foglalkoztunk. A legnagyobb ilyen, amit csináltunk és a legjobban működött a Karrier Hungáriánál volt, Magyarország legnagyobb fejvadászcégénél. 22 nő, 3 csapat, ugyanazt a sztorit játsszák. 1 történet van megírva, de olyan hogy itt van a quest és itt vannak a csapatok, amelyek tudnak egymásról és ugyanazt kell megoldani. Óránként egyszer 5 percet beszélhetnek, megoszthatják az információkat és megint egy órát játszanak. Közben vizsgáljuk, hogy ők mennyire adnak meg egymásnak információt, mennyire versenyeznek. Nagyon érdekes volt. Utána volt egy nagycsoportos feldolgozás, ahol olyan dolgok jöttek fel a cégen belül, amit ők utána tudtak kezelni. Kiderült, hogy nincs kezelve a házon belüli karrierprogram, hogy én hogyan megyek, kis beosztásból nagy beosztásba. A lányoknak az egy nagy para volt még az otthoni munka. Ezeket így felszínre hozta a játék és lett egy cél állító workshop a végén.
Mi lett ennek az iránynak a jövője?
Ugyanott futottunk ki, mint az önismereti részénél. Elmentünk demozni, tök eredményes és örülünk, de fizetni nem fizetnek érte. Az is hozzá tartozik, hogy minimum két ember kell, 1 ember mesél, és egy ember feldolgoz. Egy ilyen Karrier Hungáriás bulihoz egy napos tréningre hatan kellettünk.
Nem megoldható, hogy a pszichológus mesél, és egyszerre két szerepben van?
Lehetne ilyet, de olyat, hogy tényleg praktizáló jó pszichológus, aki egyben jó kalandmester még nem láttam. Azok, akik jól mesélnek azok többnyire nem pszichológusok. Próbáltuk azt, hogy a pszichológus meséljen és én dolgozzak fel, de nem működött. Ott is voltak eredmények, mert a bevonódás nagyon nagy. Ha már leülsz játszani akkor tényleg beleteszed magad.
Jelenleg hogyan áll a projekt?
Az előbb említett okok miatt van, hogy az elmúlt egy évben semmit sem csináltunk vele.
Tavaly volt, hogy kiírtunk csoportokat majd jelentkezett 7 ember abból lemondták 4-en és aznap megjelent egy ember. Ezt eljátszottuk harmadszor azt mondtuk, ezt így nincs értelme csinálni. Ami még érdekes volt, hogy aki eljött egyszer az nem jött el még egyszer. Eljött azt mondta tök jó, de aztán sose jött el.
Az nem lehet, hogy olyan eredmények születtek a végén, amelyek bántóak voltak? Az értékelést egymás között beszélték?
A feldolgozás csoportos, és el is lett mondva az elején, hogy ez nem terápia ez egy diagnosztikai eszköz. Itt a kérdésfelvetésig jutsz el, utána pedig te eldöntheted, hogy elmész csoportba vagy terápiára. Vagy neked ez így jó, így működsz. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk, hogy ez mennyire eredményes ez az eszköz, utána pedig a jelentkezők száma elérte a földet. Ha pedig nincs érdeklődő, akkor nem csináljuk. Annyi pedig nem volt bennem, hogy elkezdjek ebbe pénzt beletenni, hogy akkor hirdessük, mivel ingyenes voltak a rendezvényeink. Itt tartunk ezzel a sztorival.
A lelkesedés megvan minden csoporttagban?
Én nagyon szeretek mesélni és játszani, ha van igény nagyon szívesen szervezek olyan alkalmat, hogy elhívom valamelyik feldolgozót. De ebből rendszert nem nagyon sikerült csinálni. Sem helyben, sem emberekbe, se semmibe. Egyszer eljöttek akkor tök nagy volt a hangulat. Kötődés miegymás, utána nem jöttek el. Még azok sem akik hetek múlva is írtak, hogy mennyire jó volt. Két hónap múlva kiírtuk, hogy ok srácok jöttök? Hát most izé..
Mi a pszichológia háttere a módszernek?
Az volt az alapgondolata az egésznek, hogy te most itt ülsz, van társadalmi státuszod, papád mamád szeretteid. Amikor pedig leülsz játszani, ezt az egészet kinn hagyod az ajtónál, majd kitalálod, hogy te vagy a hőslovag, és aszerint kezdesz el működni. De azt, ahogy a döntéseidet hozod, ahogy te a főnöködhöz, beosztottjaidhoz, csoporttársaidhoz vagy a feladathoz viszonyulsz az nem fog meg változni. Ugyanúgy fogsz kommunikálni, ugyanúgy vagy agresszív, vagy nem agresszív, csak ezt sokkal tisztábban szerepmentesen felszínre tudod hozni és utána neked is lesz egy rálátásod, hogy jé ez tényleg így van.
Hogy fogadták? Vissza utalva egy előbbi kérdésre, hogy lehet olyan kérdéseket vagy válaszokat kaptak, hogy elgondolkoztak, de kényelmetlenül érezték magukat és ezért nem jelentek meg a következő alkalomkor.
Nem tudom. Volt olyan játékosunk, aki elmondta a feldolgozásnál, hogy igen tudja, hogy neki ezzel témája van, nem akarja megosztani, részéről ennyi a feldolgozás. Ezt tiszteletbe tartottuk, eredménye így is volt, mert megerősítettük benne a saját kérdéseit. Arra viszont nagyon vigyáztunk, hogy nem volt összeomló karakterünk, olyan aki a feldolgozás során beroppant volna. De ehhez kell a pszichológus, hogy ő kívülről meg tudja fogni és ki tudja kapcsolni a csoportot, mert ez mégis egy nagyon bizalmi kör. Erre mondta az egyik résztvevőnk, hogy ez mélyvíz csak úszóknak. Mert olyan ember, aki soha sem játszott vagy sosem vett rész önismereti tréningen ne üljön be, mert olyan gyorsan kerülhet annyira mélyre, ahonnan nehezen jön vissza.
Hogy kell elképzelni a játék részleteit, van-e rendszer?
Nincs rendszer, egy nagyon-nagyon fapad rendszer van, ahol gyakorlatilag kockadobás úgy zajlik, hogy a kalandmester mondja, ok 10 felett megütötted. Mivel nincsen idő. 4 óra van a játékra és 4 óra az értékelésre. Ebbe pedig benne van a karakter alkotás és a világ leírás. Igazából 3 és fél óra mese. Vannak előre kreált konzerv karakterek, boszorkány, lovag, kidobott értékekkel, felszereléssel. Ebből ki választja a résztvevő, hogy én leszek a boszorkány. Nincs jelentősége annak, hogy személyre szabd, mert ha nem játszottál fél óra alatt nem fogsz megérkezni a világba. A világleírás is hasonló, például: Láttátok a Gyűrűk urát? Nahát, ez már az.
Nem tudsz fél óra alatt univerzumot teremteni. Így egy kvázi fantasy környezetben nagyon egyszerű szabályokkal játszanak a résztvevők. Az el van mondva előre, hogy a valószínűséget tudod saccolni, tehát meg tudom kérdezni: Én vagyok a lovag, oda megyek az óriáshoz, jó eséllyel le tudom verni? Hát olyan 50-50%-od van. Megdobod? Onnantól pedig az ő kockázatvállalásáról szól, hogy akkor inkább odahív még három karaktert, vagy én vagyok a hero lovag és a 10%-ra is rádobok. Erről utána pedig tudunk beszélni, hogy te egy hős lovag vagy, ott kint is hero lovag vagy? Ha ott nem akkor itt miért? Jól kell keretezni. Ezen sokat dolgoztunk, hogy mi az, amit belerakjunk a keretezésbe.
A választott karakternek a személyes tulajdonságait magára szabhatja?
Igen, ő határozza meg, az elején bemutatva a karakterét. A választás is nagyon érdekes, pl volt aki: Én akkor a gonosz varázsló leszek. Soha sem játszottál, de akkor miért is? Én vagyok a káosz… Jó akkor beszélgessünk róla, hogy miért. A másik amit nehéz, hogy mi meséltünk céges vezetőknek is, és elkezd helyetted mesélni:
– Akkor találtam egy parfümös üveget!
– Nem, ezt én mesélem el.
Ezt pedig folyamatosan nyesegetni 4 órán keresztül, időrabló. Azok a játékosok akik nem játszottak, de a való életben magas státuszúak ők rivalizálnak a kalandmesterrel, hogy ők mondják meg mi fog történni. Kihívás úgy benntartani a játékban játékosként és mellette ne meséljen párhuzamosan. Ha lekeretezem előre akkor is új szabályokat hoz.
Azzal nem volt gond, hogy ha a főnökkel játszottak az alkalmazottak, akkor a kalandban is ő volt a főnök, vagy nem mertek szabadon játszani?
Nem. A Karrier Hungáriás eseményen a csapatban, akiknek meséltem, benne volt a tulajdonos is. Ő nagyon tudatosan háttérbe vonult. A mese is jól sikerült, beszívta őket és nem volt olyan, hogy a főnök előtt merem, nem merem. Kijöttek azok a problémák, amelyek problémák.
Hol tart a projekt jelenleg?
Jelenleg lóg a levegőben, részünkről egy dobozos story, nem látom mit tehetünk bele. Írunk róla most egy könyvet, hogy a tréningek és a szerepjáték hogyan jön össze. Megyünk most ősszel, vagy jövő ősszel kiállítani a HVG pszichológia rendezvényére a könyvvel. Viszont az gondolom, hogy fényévekre vagyunk attól, hogy a magyarországi tréning piac felvegye úgy, hogy amúgy nincs pénz tréningekre.
A settingen nem gondolkodtatok, hogy nem fantasy környezetbe, hanem más a való élethez közelebb álló világba meséljetek?
Céges környezetben, csak Shadowrunt meséltünk, azért mert ott a dark future miliőben van a cégeknek jelenléte. Egy céges környezetben céges jelenlétet mesélni jobb, mivel olyan témákat tudsz mesélni, mint a cég és én: én most egy elkötelezett cégkatona vagyok vagy egy freelancer, de beakarok menni a cégbe. Ezek pedig jól kijönnek a játék során.
A karakteralkotásnál vannak nyitott kérdések, amelyet a játékos dönt el. Nagyon sok mindent bezártunk, mert kevés az idő, de két tulajdonságot adtunk a karakternek amit kiválaszthat. Szépség és az Intelligencia. 0-20-ig van, te döntöd el mennyi. Volt, aki mikor megtudta, hogy nem kell semmit tenni érte, csont nélkül behúzta a 20-20-at, de utána sosem használta, de ha lehet, akkor legyen. Volt, aki 13-nak írta a boszorkányt. Feltettük a kérdést, hogy akkor ebből, hogy lesz boszorkány. De hát én nem vagyok olyan szép…
A céges környezetben az még egy kérdés, hogy mindig van egy nagy központi megbízó cég és ahhoz képest te hol vagy. Érzelmileg te milyen távol vagy a céges ideától. Neki is egy visszajelzés, ha felelősség nélkül nem akarsz elköteleződni, akkor a való életben miért, teszed ezt? Biztonsági játék, hogy milyen értékeket látsz te ebben, és ez izgalmas.
Ezután az alkalmak után már máshogy mesélsz a saját csapatodnak?
Ilyen szempontból nem. Amit adott az, hogy hogyan rakok össze egy mesét. Mert ahhoz, hogy négy órában biztosan vége legyen, nagyon kell tudni. Ez nem egy életút, mert ott, ha nem mentünk sehová az is jó. Hanem ott a végére kell érni és 4 órát úgy kell lemesélni, hogy hangulatos legyen, izgalmas legyen, történet legyen, háttér legyen.Ezt nagyon kompaktan össze kellett rakni. Ez egy fajta gyakorlatot adott, hogy hogyan csinálok úgy mesét, hogy az tök jó legyen. Most van egy cookbookom, hogy minek kell lennie egy mesében:
- Az épületek nélkül nincsen hangulat: milyen fajta épületek vannak. Leírsz három épületet 45 másodperc és utána mindenki elkezdi látni a környezetet. De ha erre nem tudatosan figyelek, akkor el fogom felejteni és elkezd szürkülni a kaland. Mert nem lesz benne, hogy milyen a város: koszos nem koszos, pedig leírni a várost nem nagydolog, ha gondolsz rá.
- Fontos még milyen a kultúra és annak milyen szimbólumaival találkozol. Vannak szobrok, nincsenek szobrok. Parkok, növények. Amely az adott közösségnek az értékeit jelenítik meg.
- Másik dolog az embereknek az érzelmi távolsága egymáshoz és hogyan viszonyulnak egymáshoz: találkoznak az emberek, akkor köszönnek, nem köszönnek. Örülnek, nem örülnek, mert ezek mind központi értékek kifejeződése és ezt egy-egy mondattal le lehet írni.
EZ tudat alatt hat a játékosokra?
Nagyon. Gondold végig, mész végig egy utcán és azt látod, hogy mindenki tök barátságos és pacsiznak, vagy ehelyett ott döfködik egymást. Nagyon hat. Pl.: Végigmész Kránban és azt látod, hogy mindenki fogja a fegyverét, nem fogsz haverkodni, nem fogsz információt megosztani és nem fogsz odamenni a kocsmároshoz, hogy: Szasz Bélám mi van veled?
Egy másik helyen pedig ahol jó kedvűek és nyitottak egymásra, ott te is nyitottan fogsz viselkedni. Egész más, hogy ha fel van építve a keret. Ez pedig csak nagyon alap odafigyelésbe kerül.
Ehhez tartozik a kultúrák találkozása, mivel alap esetben nem otthoni környezetbe meséled a csapatodat és ez hogyan hat rájuk. Pl.: Mit csinál egy gorviki csapat, amikor megérkezik Ifinbe ahol más istenek és értékek vannak. Ezt pedig hogyan kezdik el kezelni, kezelik-e egyáltalán. Illetve amikor elkezdesz, kilógni azt a környezeted hogyan reagálja le. Ez egy befogadó környezet és így is jó vagy és így is szeretünk, vagy rögtön elkezdenek utánad köpködni az utcán. Egy nagyon klasszikus mondat: „Hát a vízbe dobott rézpénzt felhozza-e?”
Akiknek mesélek nagyon tudatosan távol tartotta magát ettől az egész önismereti sztoritól, ők nem akarnak belefolyni, ők játszani szeretnének. A hobbi megmaradt annak, hogy játszunk és megbeszéljük milyen volt a kaland, de nincs feldolgozás. Nem veszem ki a karaktereket a szerepből, hogy ok, te Béla vagy aki operatőr. Vannak játékosaim, akik foglalkoznak saját magukkal és teszik máshol, vannak akiknek ez nem igényük.
Ennek fényében, aki gonosz karaktert játszik az a való életben is gonoszul gondolkodik, vagy csak kiszeretné élni magát?
Ez egy általános kérdés erre így nem tudok válaszolni. Van egy ismerősöm, aki eljött és a nagy gonosz varázslót játszotta. Ő pl. egy állati önző ember. Nagyon sikeres üzletember nagyon jól megy neki, és ő úgy éli az életét, ha nekem jó akkor jó, egyébként élni és élni hagyni. Felőle bárki más éhen pusztulhat. Nem az van, hogy gonoszul döfköd, de neki legyen meg ami kell. Nagyon sikeres ezzel a hozzáállással. A szerepjátékos karaktere tudatosan volt gonosz, a való életben nem tudom milyen tudatosan az, de ő az a jól járós karakter. A játék mindenképpen felerősíti az alap személyiségjegyeidet.
Szóval jól megcsináltuk ezt a stroyt és van, én szerintem a jövőben semmi sem fog történni vele.
Hogy gondolod kapott egy értéket, mögöttes tartalmat ezzel a szerepjáték?
Van egy pszichológus lány, aki írja a könyvet és SOTE-n azt kutatja, hogy a szerepjátékok rendszeres űzésének, milyen személyiségfejlesztő hatása van. Rövid távon mennyit tud rombolni és hosszú távon mit csinál veled. Neki van egy ilyen teóriája, amelyet sok mélyinterjúval vizsgál:
Azokat a szerepeket játszod előszeretettel, amikben gyengének érzed magad a való életben és ezt tudod fejleszteni a játék során. Amikor rutinod van a szerepjátékok során a szerepekben, amelyekben amúgy gyengének érzed magad, elkezded csinálni a való világban is azokat a dolgokat. Mondott is egy példát: volt egy játékos egy fiatal nő. Neki problémái voltak a döntéshozatallal, mert apja határozott családfő volt, másnak nem volt szava. Ez a lány tudatosan férfi lovagokat játszott, akik az asztalra csapnak, elmondják a véleményüket. Addig-addig játszott, amíg elköltözött otthonról és idő után neki is lett saját véleménye. Ott pedig le lehetett rajzolni azt, hogy elkezdett lovagot játszani és idő után ő is olyan lett.
Beának(a kutató lány) az a víziója, hogy minél inkább én rendben vagyok saját magammal, annál közelebb vagyok azokhoz a karakterekhez akit játszok. Én az elmúlt 6-7 évben, csak olyan bárdokat játszottam, akik bizniszelnek. Amikor más karaktert kezdtem el, abból is bárd lett. A lovagom egy idő után nem hordott páncélt, mert minek, de cserébe elment beszélni a helyiekkel. A bárd karakter nagyon közel van a saját énemhez, így majdnem 30 év játékkal később nézve.
Abszolút van személyiségfejlesztő hatása, főleg ha tudatosan csinálod. De ha nem is tudatosan, akkor is van a coping mechanizmus. Amely arról szól, hogy anyuval és apuval felnősz, látsz mintákat. Ezek a minták vagy boldoggá tesznek vagy nem. Ha nem tesznek boldoggá, akkor az egész életed azzal telik, hogy visszahozod ezeket a traumákat. Tehát keresel apukat és anyukat az életedbe és azokat a problémákat, amelyeket gyerekként nem tudtál megoldani, megoldod felnőttként. Van egy példám is: Volt egy kolléganőm, akinek van egy nagyon tehetséges, de emellett alkoholista édesapja. Aki nem bontotta ki magából a tehetséget, mellette a családnak pénzügyi nehézségei voltak. Ő a való életben pedig egy anti aput választott magának, aki nem volt egy színes egyéniség, nem kommunikál jól. Cserébe magasan strukturált, sokat keres, és nagyon erősen alakítja a család életét. Természetesen nem boldog vele, de így próbálja feloldani a gyerekkori traumáját.
A szerepjáték ugyanilyen coping mechanizmus labor körülmények között. Ha téged mindig elvernek az iskolában, mert te vagy a leggyengébb gyerek, akkor elkezdesz erős karaktereket játszani szerepjáték alatt. Te leszel a nagy barbár, aki nagyon megver mindenkit. Egy idő után rájössz a való életben te is megtudod valósítani. Ez és sok más szerepelni fog Bea könyvében.
Érdekes, el is olvasnám. Sokszor én is gondolok magamra a való életben, mint egy karakterre. Vannak adott tulajdonságaim, képzettségeim, amelyet fejleszthetek. Persze nem szintlépés szerűen, hanem mondjuk, mint a Shadowrunban.
Az egy nagy sztori, hogy fogsz egy karakterlapot és leírod saját magad. Én tavaly vagy azelőtt csináltam ilyet és iszonyú arcon verés volt. Rájöttem, hogy az egész életemben a problémákat én csináltam magamnak. A kihívásos helyzeteket én okoztam magamnak, utána belefeküdtem és sajnáltam magam egy kicsit. De miért is csinálom ezt magammal? Az erősségeimet pedig arra használtam, hogy a gödörből kimásszak és pont nullán legyek a sok küzdelem után. De miért jó ez nekem? Ez volt az a pillanat, hogy elmentem egy pszichológushoz, hogy nekem aktív terápia kell. Most 9. hónapja járok és jó. Nekem nem ment egyedül a coping. A szerepjáték is inkább csak segített felismerni a problémát. Az egész módszer is egyébként arról szól, hogy felhozza, a problémákat aztán odaadja.
Ez talán az egyik legnehezebb része, hogy semmilyen megoldási javaslatot nem ad. Amikor lezárul a játék, megvan a feldolgozás, megvannak a kimondások akkor, szia vigyázz magadra. Aztán ott vagy a zsebedben a problémákkal. Mi nem adtunk megoldási javaslatokat, nem tűztünk ki célokat.
Nem lehet általános tanácsot adni egy személyes problémára?
De igen, csak ezt nem csoport előtt csinálod. Pl.: kijön az, hogy a karakterem azért nem iszik, mert az apám alkoholista azt nem a csoport előtt fogod megbeszélni. Lehet, hogy ezért nem pörgött annyira, ezért nem tértek vissza az emberek.
Ha már egy fogódzkodót kapnak az emberek jobb lett volna?
Igen, ezzel lehetett volna még foglalkozni. De most már nem érzem magamban azt, hogy ezzel szeretnék többet foglakozni. Tök jó volt, tapasztalat volt és új perspektívába helyezte a szerepjátékot.
A hobbinál maradva, mit gondolsz, mennyi idő van még a szerepjátékban? Kihalófélben van vagy nincs?
Tök jó kérdés, ez Amundnak a vesszőparipája, hogy a fiatalok nem szerepjátékoznak. Viszont ma megyek mesélni egy csapatnak ahol, csak 18 évesek játszanak. Ezzel a kérdéssel megyek oda, hogy ok srácok, de ti miért nem WoW-oztok? Ti vagytok már az a generáció, akik nem beszélgetnek. Egy nagyon régi cimborám mondta, hogy van ez a csapat, és meg akarom nézni. Mert járok a Krónikás rendezvényekre mesélni és nem látok fiatalokat, nincsenek tinik. 10 évvel ezelőtt amikor Amunddal megismerkedtünk jellemzően 16-22-ig voltak a résztvevők, most 26-32-ig vannak a játékosok és onnan lefelé pedig nem. Mennyi van benne, azt fogalmam sincs. Azt gondolom, hogy az MMORPG és a rendes asztali RPG nem összehasonlítható, mert a személyes interakció hiányzik belőle, de egy ilyen hiper szociális karakter vagyok és engem az MMO egyébként sem fogott meg. Az hogy megyek és leverek 3 számítógép szörnyet nem sexy.
Amerikában és talán Magyarországon is úgymond a vesztesek játéka volt a szerepjáték, te is így gondolod?
A veszteseket én úgy keresztelném át, hogy ennek a játéknak az előnye az, hogy befektetés mentes. Olcsóbb, mint a mozijegy, de utána végtelen időt lehet vele eltölteni. Azt gondolom ennél fogva, az asztali szerepjáték célcsoportja azt a réteget szólítja meg, amelyek intellektuálisan erősek voltak, mert ezt hülyék nem tudják játszani. Mivel, ha nincsen meg egy bizonyos intelligenciád, nem tudod absztrahálni.
Dungeon crawlert lehet nem?
Azt sem feltétlenül, kell egy fajta intelligencia. Cserébe az, hogy ne moziba menjél, ne csajozzál, hanem erre legyen igényed. Nem vesztesek.
Úgy értem, így hogy az önismeretről beszéltünk, hogy ezek az emberek senkinek érzik magukat, nem élik át az életben az örömüket és akkor fölhúz egy 60-as paladint és akkor 20 ember azt mondja, hogy te vagy a fasza gyerek.
Pont 14 éve volt egy ismerősöm, aki SZIE-n kommunikációs diplomát csinált, egy TV interjú volt a diplomamunkája, amelyhez felkért engem interjúalanynak szerepjáték témában. Kamera előtt elhaverkodtunk, majd 10 perc után a vizsgabizottság elnöke berontott, hogy akkor most ő kérdez, mert ő fia is szerepjátékozik ezért megbukott az iskolába és ez mennyire addiktív és rossz. Ültem és kérdeztem ő ki? J Ez viszont jó kérdés, hogy mennyire szenvedélybetegség? Azt gondolom azóta a sok-sok pszichológussal való beszélgetés alapján, ha valakiben megvan a függőség iránt a nyitottság vagy hajlam tök mindegy. Ha én szenvedélybeteg vagyok, akkor igen be fog húzni és egy idő után nehezen fogok különbséget tenni a való világ és a szerepjátékos világ között. De nézzünk bele a jelenségbe, inkább ez, mint az alkohol vagy más drog.
Azt viszont parának érzem, hogy az MMORPG megcsinálta, amit az asztali szerepjáték nem tudott: borzasztóan nagy profitot. Sokkal több pénz van benne, ezét sokkal több kommunikáció, szakember van benne, termékként jobban van értékesítve és biztos, hogy két másodperc alatt mindent lefog nyomni a környéken.
Szerintem a szociális része is benne van az MMORPG sikerében, mert míg a szerepjátékban 3-10 főt köt össze aktívan, míg az MMORPG, ha van egy klánod vagy egy nagyobb szerveződés, akkor van 100 ember, aki elismeri a te virtuális sikereidet.
Igen, lehet benne. Én sokkal inkább azt látom benne, hogy ha mi ketten neki állunk WoW-ozni akkor egy hónap alatt elköltünk 8000 Ft-ot egy év alatt 96000 Ft-ot, de ha bárki idejön, hogy vegyek egy szerepjáték kiadványt ennyi pénzért úgy kiröhögöm, hogy a szomszéd kerületben is hallják. Míg WoW-ra simán eltolsz ennyit. Nekem van egy nagyon kedves barátom, aki 11 éve tolja és kiszámolta, hogy több mint 500 000 Ft-ot rakott bele. Magusra mikor költöttél 10e-nél többet?
Még az is hozzátartozik, hogy ott profi szakemberek dolgoznak a látványon, hogy berántsanak, és így nem nagyon van pariba.
Eclipse Phase mond neked valamit?
A Shadowrunos srácok csináltak egy új világot Eclipse Phase néven, digitális kiadványokkal. Nagyon jó a világ, és igényes emellett jól megy nekik. Azt gondolom világviszonylatban meg fog maradni a szerepjáték, csak kevesen fogják játszani.
Akkor azt látod, hogy be fognak vonzani fiatalokat is?
Igen, mint említettem ma megyek játszani egy csapatnak ahol 18 az átlagéletkor. Kíváncsi vagyok, mert emlékszem milyen voltam 18 évesen: mészár, mészár. Az én kérdésem az, hogy miért nem WoWoznak? Mi az, ami nekik kapcsolódási pont ehhez. A gyermekem édesanyja mesélte, hogy corvin plazaba lement és a pénzváltó srác húszon páréves volt és benn ült a nagy zölddel. Nyilván utána megvolt a közös beszélgetés.
Te hogyan ismerkedtél meg a szerepjátékkal?
Osztálytársak révén. Volt egy ismerősünk Zsemberi Máté, aki Magyarország első asztaltársaságában benne volt. Ez évente 3 alkalom volt, amikor Mátéval játszottunk. Érettségi után kezdett felpörögni, amikor a Nagy Zöld megjelent 93-ban, és én 95-ben vettem a saját könyvemet. 97 óta mesélek úgy, hogy minden hétvégén. De 94-től játszottunk rendszeresen és 97-ben jött az, hogy beálltunk, hogy nekünk a szerepjáték a hobbink. Emlékszem, ekkor az apám mondta, hogy: FIam elvesztetted a józan eszed?
Az is gyengesége, hogy nagyon időigényes.
Igen, meg a jó kalandmester az esszenciális hozzá. Ha beülsz egy olyan kalandmesterhez, akinek az az élmény, hogy kinyírja a karaktereket a 30. percnél. A játékosnak nem lesz jó élmény. Ez így egy belépési korlát, hogy kivel találkozol először.
Szerintem ebben is segít egy találkozó, egy kezdő csapat szembekerülhet egy jó mesélővel. Láthatja, min kell fejleszteni.
Amiért én nagyon szeretek eljárni rendezvényekre, hogy tök más szemlélettel és megközelítéssel találkozok. Én értelmezem valamilyen módon a játékot az emberekkel. De mesélni és játszani is szeretek beülni.
Azt gondolom az az én fantáziám, hogy lehet hogy kevesebben fognak játszani, de mindig meg fog maradni, az interaktív mese. Nekem volt egy élményem a nagypapám aki úgy mesélt mesét, hogy megmondhattam, hogy mi történik. Ki mikor, hová milyen eredménnyel. Ő ilyen Rejtő Jenős univerzumot mesélt. Megmondhattam, hogy Senki Alfonz menjen a Piszkos Freddel, most cirkáló legyen vagy 14 karátos autó és kit zúzzanak le. Lehettem ötéves vagy hat és ez nekem egy élet meghatározó élményem, hogy a nagypapám fekszik az ágyon, aki nagyon hosszú ember volt és ráültetett a tüdejére és mesélt. Ahogy bezengte a hangja a teret, éreztem, hogy remegek a mesétől. Imádtam, és azt hogy beletudok szólni… Ami pedig gyönyörű átkötés volt, hogy én megörököltem a lakását és ott meséltem először ahol ő mesélt nekem.
Linkek:
https://hu-hu.facebook.com/SzerepjatekMintOnismeret
http://szerepjatekmintonismeret.blogspot.hu/