A tábor első napján szeretnék meginvitálni 3-4 vállalkozó kedvű játékost, hogy bebarangoljuk a world of darkness világát. (https://en.wikipedia.org/wiki/World_of_Darkness) A kalandban a három külön kezelt világ kicsit közelebb fog egymáshoz kerülni mindenképpen, illetve maga a történet a 2050-es években játszódik. Az évszám miatt várható, hogy a karakterek esetleg anti grav gépjárművekkel és egyéb high-tech eszközparkkal kell, hogy boldoguljanak, miközben a sötétség világába merülnek.
A karakterek egy világjáró cirkusz tagjai, amelynek fellépői nagyrészt különleges entitások. Ennek megfelelően a karakterek lehetnek vámpírok, egyszerű paranormális képességekkel megáldott emberek (hunter) illetve mágusok. A karakterek esetében a legszorosabb szövetséget a cirkusz jelenti, kitaszítottakként itt kerültek befogadásra, azzal, hogy természetesen az adott „fajnak” megfelelő főhatalom vonatkozik rájuk, nem minősülnek üldözöttnek (ha valaki ehhez ragaszkodik azt is megbeszélhetjük). Azt, hogy mi eredményezte a „kitaszítást” a játékosokra bízom.
A cirkusz vezetője és szellemi atyja egy Villon nevezetű extravagáns időmágus, aki egyben a porondmesteri szerepet is magára vállalta az intézményben. A társulat minden tagja iránt felelősséget érez, és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik, hála annak, hogy meglehetősen régóta járja a világot. Nem rendelkezik előítélettel egyik természetfeletti csoporttal szemben sem. A társulat útja jelenleg Japánban vezet, hogy ott egy héten keresztül minden második este fellépjenek a Kamigami no horu nevű szórakozóhelyen, amely Tokyo legelőkelőbb felhőkarcolójának tetején található.
A társulat, amellett, hogy páratlan szórakozást nyújt időnként egyéb feladatokat is ellát, a multinacionális vállalatok részére végzett ipari kémkedéstől kezdve, az állami megrendelésre történő merényletekig meglehetősen széles a szolgáltatások köre.
A karakteralkotás a karakter fajtájának megfelelő szabálykönyvek szerint zajlik, azzal, hogy a karakteralkotás során a szabadon elkölthető pontok a következőképpen alakulnak az egyes karakterfajták között:
• Mage 15 pont, azaz kezdő mágus
• Vampire, 25 pont, lehetőleg ne a Szabbat irányzatból érkezzen a vámpír
• Hunter, 40 pont, elsődlegesen visionary, hermit, redeemer, defender, martyr hitvallások ajánlottak, mivel a többi egyáltalán nem összeegyeztethető
A hagyományos felszereléseken belül a karakterek szabadon választhatnak, csak a kirívó eseteket szükséges engedélyeztetni velem. Így például egy katonai beállítottságú karakternek értelemszerűen velejárója a megfelelő taktikai páncélzat, rohampuska, maroklőfegyver, gránátok stb., de például nem egyértelmű, hogy rendelkezni fog EMP fegyverrel, vagy hátról induló mini-drone-nal.
Amennyiben valakinek nem lenne meg valamelyik könyv úgy nyugodtan keressen meg e-mailben és rendelkezésére bocsátok egy biztonsági másolatot. E-mail: zoltanherce@gmail.com
Fenti karaktertípusok közül egy-egy előre kidolgozott lesz nálam a táborban, így ha valaki akkor jönne rá, hogy játszani szeretne akkor még be tud csatlakozni.
A három faj kizárólagosságot élvez?
Milyen egyébre gondoltál? Nyitott vagyok minden ötletre, aminek egy kis esélye van az együttélésre a többi szereplővel.
Ketten mindenesetre jönnénk Afraddal.
Ha lehetséges, akkor a Werewolf the Apocalypse kiegészítőből Bastet ami érdekelne. A vérmacskák. Ez esetben hoznék egy vértigrist, aki cirkuszi akrobata, amúgy meg valami ninja féleség.
(Mokolé a másik kedvenc és Japánban király kis godzillásat lehetne vele játszani, csak nem túl kompatibilisak a vámpírokkal. Meg sok mindenkivel.)
Alapvetően a bastet még belemagyarázható szerintem a tudásvágy miatt, mindketten azzal lennétek?
Nem hiszem. Még nem beszéltem Afraddal bővebben azontúl, hogy jönnénk, de ahogy ismerem ő vámpiroska lesz. Talán Ravnos.
Oké, jó előtörténettel szerintem megoldható a dolog. A többit szerintem egyeztessük privátban facebookon vagy e-mailen.
Lássuk… egy Mage esetleg beeshet melléjük? Mondjuk mint bűvész? Melyik könyvet kell lesni a karakteralkotáshoz? Már, ha beférek. 🙂
Elviekben, beférsz, eddig hárman jelezték részvételüket. Mage: Ascension könyv alapján kell karaktert alkotni a mágusoknak, nem tudom mennyire ismered a WoD világát, illetve abban a mágusok szerepét/lehetőségeit, ha gondolod egyeztessünk külön is.
Üdv! Én is csatlakoznék, amennyiben lehetséges: három karakterötletem is van, az egyik egy mágus, időrendőr koncepcióval (szívesen végzi a könyvelést), a másik egy fenegyerek/arc koncepciós nosferatu vámpír(kaszkadőrmutatványok), harmadik meg a „csak az arcomat ne, drága volt” üvegjáró vérfarkas, aki farkas alakban mutatványokat csinál, meg pacsit ad a kölyköknek. Na? Melyik kell? Persze csak ha beférek…
Nosferatut preferalnam es akkor veled betelt a jàték. Privatban az e-mailemre nyugodtan kuldheted a koncepciot, karaktert.
Halihó! Sajnos változás miatt csak szerdán későn, vagy az is lehet, hogy csütörtökön érek le, így vissza kell mondjam a játékot.
A felszabadult helyem így bedobom a közösbe, szabadrablás van. 🙂
A szabadrablásnak jelentem vége a kalandot beteltnek nyilvánítom: Afrad (Ravnos), Csillagbagoly (Nosferatu), Kacat (Gangrel) és MagicHorse (Bastet) a cirkusz tagjai. Jövő héten találkozunk
https://www.youtube.com/watch?v=7YZHY1ekgYo
Hű mennyi vámpiroska! Remélem a cirkuszi menzán van vérbank is. 😛