„Az Árnyak Tornyának romjai között a vér és a fegyver parancsol. Ezeken trónol a kapzsiság. Hősök járják a romokat ősi ereklyék után kutatva, miközben riválisaikkal és az idővel harcolnak.”
Szeged, Rákóczi út, túl két körforgalmon és egy két és fél órás vonatozáson. De sem a krónikásoknak, sem pedig Sigmar bajnokainak nem akadály a távolság vagy a nehézség. Persze nekem sem árt egy jó ok, hogy 12 (?!) év után ismét erre járjak. A város és a cél is sokat változott, de hálás vagyok azért, hogy most sem egyedül kell ezt az ösvényt járnom. A nap szakadatlanul ragyog és a kerítéseket díszítő formák is a nyakamban lógó szimbólumot mintázzák. Seregek gyülekeznek, még ha kisebbek is a megszokottnál.
A ’war-gaming-club’ adott otthont most szombaton az egyik első Skirmish versenynek a Warhammer Age of Sigmar szabályok keretein belül. A Tesseria nevű helyi klub amellett, hogy jól megközelíthető (párszáz méter az állomástól), nagyon igényesen felszerelt (nincs mit szégyellnie a londoni helyekkel szemben sem) és ami talán a legfontosabb, hogy nagyon szívesen látják a vendéget. A messziről jött vándorok igény szerint üveges vagy palackos hideg itallal kínálják és nem-kemény sóspereccel (az a nagy, színházi). Többet kívánni sem lehetne.
Teljesen úgy érezhettük magunkat mint (a Skirmish háttértörtének megfelelően) a Csontok Sivatagjából (Desert of Bones) megtépázottan az Árnyak Tornyának (Shadespire) városába érkezett vándorok, akik azért találkoztak itt össze, hogy a hajnal első sugarainak jelére egymás torkának essenek a zsákmányért és a titkokért, amiket a romok rejthetnek a számukra. 8 warband (zsoldoscsapat) és az őket vezető 8 játékos képviseltette magát az alkalmon (plusz megfigyelők, nézők, boltba betérő érdeklődők és persze a szervezők).
„Adj egy kardot és százakat vágok le neked, adj egy korbácsot és ezreket mászároltatok le!” – káosz ima
3 Káosz, 3 Rend és 2 Pusztítás különítmény esett tehát egymásnak három menetben összesorsolva, négy igényesen felállított asztalon két szünettel megszakítva a szakadatlan küzdelmet. Tomkovics Balázs, az alkalom főszervezője, a skirmish hangulatához illő narrációval színesítette az egymás után következő feladatokat és adott motivációkat a szembekerülő feleknek. Sorrend szerint a Clash of Dawn, Treasure Hunt és a Blood and glory-ból az alkalomra módosított Circle of Power Battleplan-eket játszották le a résztvevők.
Az események krónikásan alakultak: jómagam előbb egy grot sámán csapatával kerültem szembe a hamuban bokáig gázolva, akik szinte a sötétségből véletlenszerűen teremtek elénk hatalmas szörnyet lovagló ogréjükkel, majd Khorne démonait űztem árkon-bokron át, hogy a földből kiforgatott kincsek felett halálos párbajt vívjak egy slaughterpriest-tel és végül egy bretonnokból lett freeguild fosztogatócsapatot kellett pedagógiai célzattal a helyes irányba pofoznom Sigmar dicsőítése felé. Azt hiszem jól sikerült.
„Harcolj büszkén, halj meg becsülettel.” – Haragszentek
Vállat-vállnak vetve küzdöttünk a Rend győzelméért más-más asztaloknál Knight-Azyros Rafin seregével, aki bár csak nemrég ismerkedett meg ezzel a hobbival, de derekasan helyt állt a jó ügyért. Csapatát a Hammers of Sigmar sereg színeire festette ki és csak Stormcast Eternal (Viharszülöttek) figurát használt. Jómagam a saját, kitalált Haragszentjeim (WrathSaints) közül hoztam ízelítőül egy vegyes csapatot ugyancsak Stormcast Eternal alappal, de Order Serpentis és Wanderers támogatással.
Az utolsó ütközet után összevetették a pontokat az egyes játékokból, mely a győzelem-vereség arányosítása mellett (van ilyen szó?) az elpusztított egységek utáni dicsőséget is mérlegre tette. Így alakult ki a végső eredmény mely alapján a III. helyet Toldi Miklós (alias Mikey), a II. helyet Szécsényi Dániel és az I. helyet az Amund szerezte meg. A dobogósok az emlékkupák mellett kisebb-nagyobb ajándékokat is választhattak a készletből (pl. dobókockák, festékek, az új Skirmish szabálykönyv, stb.).
Ennek örömére és az új könyven is felbátorodva a verseny után nem sokkal (két löket immatérium kólát és cigarettaszünetet követően) újabb csaták kezdődtek el az asztalokon kipróbálva a Shadespire még kevésbé ismelt kalandjait, összemérve olyan csapatok tudását, akik a sorsoláson nem kerülhettek szembe egymással vagy „csak” a klubban kiállított több AoS sereg közül kiválasztva a legszebben/leggroteszkebben kinézőket (mert a csontsárkány kifestve mindig nagyon durva …).
Jó hangulatban zárult tehát az I. Dél Kalandorai verseny, amit remélhetőleg sok hasonló alkalom követ majd még. Én külön örülök, hogy a skirmish játék lehetőségeit kihasználva nyílt lehetőség ilyen versenyre és, hogy a nagy dobálás közben egyszer sem igen tapasztaltam ellenségeskedést vagy szabályokhoz tíz körömmel való ragaszkodást a szórakozás ellenében. Köszönet a Tesseriának és Kovács Dávidnak a lehetőségért (illetve a fényképekért), minden játékosnak a közös élményért és a szervezőknek külön a lankadatlan figyelmükért.
„Azért 4-0-nál és Albertirsánál majdnem feladtam végleg … !” – Rafin az utazás ötödik órája után
