X. Hősök Napja – Ishidu: CoC

Várom 4 ember jelentkezését egy teszt jellegű CoC játékra. Első rendszerhez kötött horror mesémhez várom a jelentkezését olyan embereknek, akik nem egy humorosabb, hanem egy kicsit megborzongatóbb játékra vágynak a pénteki napon  A karakteralkotás részleteit privátba Facebookon vagy e-mailben történnek majd meg. Addig pedig fogadjátok rövidke kedvcsinálómat:

Fred csatakos hajjal, némán állt az poros városkán áthaladó országút oldalán, a túlsó oldalt vizslatva. Nem pislogott, csak tágra nyílt szemekkel koncentrált a sötétbe burkolózó alakra, akit csak a gyér utcai világítás és a hold haldokló fénye világított meg. Hosszú perceken keresztül csak némán állt, és a mozdulatlan árnyat figyelte. Az este elején elfogyasztott nagy mennyiségű olcsó szesznek köszönhetően már nem tudott másra koncentrálni csak az alakra, arra is csak nehezen. Ahogy telt az idő egyre inkább elkomorodott a tekintete, és lassacskán szólásra nyitotta száját.

• Tudom, hogy ki vagy te senkiházi! – üvöltötte úgy, hogy a kis városka fehérre meszelt házfalai között viharos szélként cikázott végig a hangja.
• Ne is próbáld tagadni… Te tettél tönkre te anyaszomorító. – A nagy lendületében Fred csukott szemmel üvöltött az alak felé úgy, hogy előre is lépett. – Hogy vótál képes egy ilyen borzalomra, úgy, hogy még csak 3 éves vót az a jány?!

Határozatlan léptekkel indult meg az úttest másik oldala felé hangosan rimánkodva és szinte érthetetlenül hadoválva. Az úttest közepén megállt, hogy összeszedje gondolatait és egyensúlyát, közben le sem vette a szemét a még mindig mozdulatlan alakról. Hirtelen mintha a körvonala megrezzent volna, és valami furcsa fény kezdte el körbeölelni. Hangtalan mozdult és nyúlt meg az árnyéka az eddig csak ácsorgó fekete lepelbe burkolózott alaknak. Fred ijedten ugrott félre és éppen hogy elkerülte a fülsüketítően dudáló kocsit, amely lámpájának fénye megvilágította az éppen földön ülő részeg földműves előtt az utca túloldalán még mindig csak ácsorgó alakot. Ahogy feltápászkodott még káromkodni is elfelejtett meglepetésében. Közelebb lépett a sötét kontúros vékony formához, amiről a hirtelen keletkezett szél lefújta a fekete takarót. „May McGregor” állt a név a régi, kopott postaládán, amire valaki egy kopott pokrócot takart valamilyen okból. Fred megragadta és értetlenül meredt rá úgy mintha életében nem látott volna még ilyet.

• Ez megint valamilyen trükk! Nem hiszem el! Annyiszor átvertél már minket, hogy egy ilyen trükköt nem fogok bevenni! – kijózanította a felismerés, hogy egy postaládával pereskedett. – Tudom, hogy hallasz és tudom, hogy most nevetsz rajtam te féreg! De meglátjuk ki fog nevetni a végén. Engem nem fogsz kedved szerint manipulálni. Én átlátok rajt…

A torkán akadt a szó a hírtelen jött nagy fájdalomtól, ahogy a hátába hatolt a hideg fém. A furcsa íves kés felszakította a gyér, elhasználódott, mocskos inget, ahogy kitépte Fredből a háta mögött álló maszkos alak. A vér kifröccsent és beterítette az utat.

Néhány óra múlva találtak rá az elhunytra napfelkeltekor és a csupasz felső testébe volt karcolva, hogy: Rettegd Hasturt