Nehéz szívvel hagyok ott minden rendezvényt és sokszor emlegetjük, hogy egész évben így kellene élni. De azon gondolkodtam, hogy ha minden nap ilyen lenne, akkor elvesztené a varázsát, a különlegességét az, hogy összejövünk, örülünk, egymásnak játszunk egy jót. Mert így volt ez most a hétvégén is az I. Hullámkirály szerepjátékos találkozón.
Zánkára utaztunk le a régi úttörőtábor színhelyére (néhányakban gyerekkori emlékeket idézett a hely szellem) ahol, huszonegynéhány magammal volt szerencsénk egy nyomozásban és izgalmakban egyaránt bővelkedő kalandot játszani. Régen volt már hajókázós kaland, ráadásul egy régóta dédelgetett csapatkoncepció tagjaként tudtam részt venni benne, ami külön emelte nekem a hangulatot. Nem árulnék el spoilereket de kis kompániánk hű maradt a nevéhez, hogy „Tűz a víz alá”. Tépett Zászlók címre hallgató kalandot pedig meg tudjátok tekinteni és le tudjátok tölteni az oldalról.
Személy szerint már az elején vártam, egy jó kis csetepatéra, de csapattársaim többször intettek türelemre, holmi diplomáciai botrányra hivatkozva, így beleálltunk felgöngyölni kik is voltak az árulók. No de a végére azért eljött az én időm is, hiszen mint megtudtuk egy kalandozó 10 katonával ér fel, kivéve Koncoló mert ő 34-el, nagy duzzogva 35-el! Jó Ordani diplomata csapatként tettük amit tennünk kellett és felgyújtottuk még a tengert is, hogy a fogyatékos és agresszív halaknak se legyen nyugtuk! Érdekes kérdéseket boncolgatott a kaland még úgy is, hogy sok kérdés mélységébe csapatunk jellege miatt annyira nem is mentünk bele és egyszerüen kezeltük a problémákat, de látszott, hogy sok és elég komoly háttere van a történéseknek.
Mindig nehéz egy új rendezvény megszervezése, emlékszem, hiszen nekünk sem volt olyan régen, hogy először ragyoghatott fennen a hősök napja, illetve tavaly éledt fel hamvaiból is a keleti végeken a Regélő Főnix és lám idén a Magyar Tenger partjaira lépett a Hullámkirály. A szervezők nagyszerűen vették a kezdeti nehézségeket és mind a helyszín minőségében, mind a kaland minőségében kiváló napot biztosítottak az érkezőknek. A készterméken látszott, hogy rengeteg dolognak dicséretesen utána néztek az írók és, hogy megpróbáltak a tökéletességre törekedni. Úgy láttam, hogy minden asztalnál jól szórakoztak, így ahogy mondani szoktam: „A foglalkozás elérte a célját”. Külön jó volt, hogy tudtunk egy nappal előbb érkezni és egy nappal később távozni így volt lehetőség kis kikapcsolódásra és pihenésre, na jó pihenésre nem, mert mindig van ilyenkor mit megbeszélni!
Krónikás hagyományainknak megfelelően csupán egy első helyezett került díjazásra, mégpedig a Macskajaj Társulat, akik a kalandhoz méltón egy a Legendák Kapitánya társasjátékkal is gazdagabbak lettek. Itt üzenném nekik, hogy majd jól ki szeretném én is próbálni! A legjobb szerepjátékos is díjazásra került Frosty személyében. Valamint ahogy a hagyomány diktálja senki sem távozott ajándékkönyv nélkül. Ezúton is gratulálok minden nyertesnek. Jövőre ugyanitt, ugyan veletek találkozunk a Hullámkirállyal!
Régóta vártam ezt a rendezvényt, mert nagyra értékelem a szervezőgárdát. Nem okoztak csalódást; őszintén remélem, hogy a Hullámkirály csillaga meredeken felfele ível majd. Pompás helyszínt találtak nekünk, és a – kézbe véve is – remek kalandmodult is nagyon élveztem. Az érkezés estéje mulatozással, ökörködéssel és késő éjszakába nyúló beszélgetéssel telt, de másnapra összeszedtük magunkat, és nekivágtunk a Délvidéknek. Az én diplomáciai kiküldetésen lévő viadomói csapatom nehezen állt össze, de végül a mi hajónk is révbe ért, hogy aztán kifusson az odrai kikötőből, és céltudatosan szelje a Gályák Tengerének vértől vörös habjait, embertelen tengeri rablók nyomát kutatva. A végkifejlet eposzira sikeredett, amibe egy szerencsés 00 is besegített. Mindannyian nyertünk azzal, hogy eljöttünk, de voltak, akik jobban muzsikáltak a többi megjelentnél, és ezért gratuláció illeti őket. Értékes ajándékokkal megpakolva mehettek haza. Furcsa érzés volt könyvet választani, úgy éreztem magam, mint az akasztófa tövében álló hóhér. 😀 Vasárnap még a Balatonban is megmártózhattak az arra vágyók, míg mások sötétebb szórakozási formát találtak maguknak – igen, megint meséltem. Pompás hétvége volt, nekem még a hazautazásom is kalandosra sikeredett, kerülőúton kellett mennem, de búcsúzóul még megfenyegettem a siófoki társaságot, hogy mi mind vissza fogunk jönni!
Én várok az elolvasásával, hátha valaki rászánja magát, hogy elmesélje a nyári táborban olyan csapatnak\játékosnak, aki nem tudott elmenni a találkozóra. 😉