Amber: Agyarak és karmok avagy Mardier abbé átka

Ad&d kalandmodul 4 játékos, 4.-5. szintű karakterei számára.

Karakteralkotás

 

– a játékhoz négy, átlagosan 4. tapasztalati szintű, bármilyen fajú (kivéve a Fajok Könyvében találhatóak) játékos karakterre van szükség. Minden JK 10.000 XP-vel indul!

– mivel Hollóföldén az emberek túlnyomó többségben vannak (85%), így leginkább ez az elsődlegesen játszható faj. A fennmaradó 15%-ból tíz a fél-elfekre és a félszerzetekre (Üreglak) vonatkozik. A gnómok és az elfek nagyon ritkák, ezért mindössze 5%-ban vannak jelen.

– az első szint HD-a minden kasztnál maximális (harcos=10, pap=8, tolvaj=6, varázsló=4)

– gonosz jellem – Törvényes, Semleges, Kaotikus – választása ebben a történetben határozottan nem ajánlott!

– Ravenloftban a papi varázslatok egy szinttel alacsonyabbként érvényesülnek, a Köd hatalma miatt. Vagyis egy 5. tapasztalati szintű pap nem kap automatikusan 3. szintű varázslatot…

–  a JK-k Tulajdonság pontjainak száma – egy 7. Képességgel, az Érzékeléssel kiegészülve – nem lehet több, mint 85! Ez az „új” Képesség nem igényel pontokat a keretből, a Bölcsesség, Intelligencia és az Ügyesség átlagaként számolandó ki

– Harcos kasztú, 18-as Erő főtulajdonságú karakter %-os értékét a DM előtt szükséges meghatározni, kidobni d100-al!

– spec. varázsló (illuzionista, bűbájos, nekromanta, stb.) és pap indítása szintén nem lehetséges. Szintúgy a kitek használata, a Barbár és a Kóbor lovag (cavalier) kivételével

– a kevert és váltott kasztúság az Xp figyelembe vételével engedélyezett, mindegyik kaszt – harcos/tolvaj, harcos/pap) 5000 XP-t kap induláskor

– a varázshasználók (varázsló, bárd) nem memorizálnak, hanem úgynevezett „varázslat helyekkel” rendelkeznek, szintjüknek megfelelően, amiből szabadon gazdálkodhatnak. Ismert varázslataik eldöntése a DM feladata, amikre varázslat megértést szükséges dobni (Int.)!

– ha lehet, ismerjék egymást a „kalandozók”, jól összeszokott csapatot alkossanak

– mágikus tárgyak/felszerelés: minden karakter szint szor 10% (40-50%) eséllyel birtokolhat ilyen tárgyat, legföljebb 2000 XP értékben! Ezt az esélyt a DM előtt kell kidobni! Kevert

kasztúaknál a magasabb szint számít.

 

A született hollóföldiek magasak, erős testalkatúak és világos hajúak. Szőkék, vörösek, vagy világos barnák. Erejükre +1, Bölcsességükre -1 módosítót kapnak, mivel elég hirtelen természetűek.

 

Hollófölde

 Hollófölde királysága 343 esztendeje jött létre: kalandor kedvű, vándor hajósok alapították. Közülük a legtekintélyesebb, legtöbb knarrnak parancsoló kapitányt választották később közös egyetértésben a jarl címére. A választás minden esetben a Vezérek Tanácsának előjoga és kötelessége volt a kezdetekkor csakúgy, ahogyan a jelenben. A királyság lobogóján díszlő holló, fején a vasból készült koronával arra utal, hogy az érkezők akkor még nem engedhették meg maguknak azt a fényűzést, hogy nemesfémből – aranyból, ezüstből – készíttessenek maguknak vezéri fejéket… a madár karmai között a kard pedig harciasságukat jelképezi, amivel a „hódítók” mindig is rendelkeztek. Ez a helyzet – mármint a vagyon kérdése – azóta sokat változott. Mára, a hegyek mélyén rejtőző érctelérekből kifogyhatatlannak tűnő mennyiségben kerülnek elő a föld kincsei, megadva az utánuk kutatóknak a vágyott gazdagságot. A jólét elsődleges forrása azonban a tenger. Kereskedelemre és halászatra éppúgy lehetőséget ad, akárcsak a honfoglalók korában. Hajóépítésről, hajózásról, magáról a sokszor szeszélyes tengerről aligha tud többet náluk bárki emberfia. Az új hazába érkezve különös fajokat találtak, akikkel ősi egyezmény biztosítja a békés együttélést.

Az Alapítás Éve, a jelenlegi időszámítás, vagyis a Hollóföldi időszámítás szerinti (H.i.sz.) a 0, ekkor ült trónra az első „király”, I. Roderick néven. A IV. Roderic névre hallgató jelenlegi uralkodó immár betöltötte a 72. életévét is; öreg és megfáradt, csaták, küzdelmek sokaságával a háta mögött. Egyetlen, még élő fia és örököse, Kedrick, aki a nemzetségfők szerint nem alkalmas a vezér posztjára; sokkal jobban érdekli az építészet és a művészet, mint egy állam vezetésének szerinte merőben unalmas feladata. A Királyváros, Rodericktown jelenleg is „puskaporos hordó”, feszültséggel terhes a hangulat, mindenki – legyen az egyszerű pásztor, vagy fegyvereseknek parancsoló – nyílt lázongástól tart, amennyiben a király szíve utolsót dobban.

Szerencsére a jarl nincsen híján az erős támogatásnak. Uradalmának legészakibb pontja, Szürkekő városa és Kosvár erődje nemzedékek óta hűségesen fogja a korona pártját. Ám a sokezres lélekszámú városban a Csillagrend lovagjai sötét idők közeledtéről beszélnek… Ugyanis minden századév fordulója után egy-két évtizeddel a Troll-hegység és a „Fal” mögül előözönlenek a Káosz légiói, hogy vérbe és hamuba fojtsák az emberek birodalmát. Mindezidáig három alkalommal támadtak a „rémek”, de egyszer sem sikerült elérni céljukat: a totális pusztítást. 343-ban béke honol mindenütt, háborúról még a legbátrabbak sem mernek álmodni. Az eddigi három offenzíva sikertelennek bizonyult, a „rémek” visszavonultak a hegyek mögé, hírmondójuk sem igen maradt.

A Nagy Erdő mélyén – suttogják a vadonjárók -, egy ember nem járta tisztáson áll egy éjszínű tölgyfa. Még a kérge is koromfekete, de a levelei méregzöldek. A Tölgy Gyermekei, az erdő jó ismerői szent növénynek tartják, és időszakonként a fától várnak útmutatást, intelmeket…

Agyarak és karmok avagy Mardier abbé átka

Hollófölde királyságában jó száz esztendeje béke honol. Ám a csillagokhoz és a régi, már-már elfeledett történetekhez értők baljós jeleket vélnek felfedezni, és a Troll hegység lábánál épült Fal állandó őrsége is mozgást észlelt nemrégiben a kietlen pusztaságban…

Mindezt abban az időben, amikor a király, hosszú, küzdelmekkel teli életét befejezni látszik. Örökébe nem léphet más, csak egyetlen megmaradt utóda, aki sokak véleménye szerint nem épp uralkodásra született…

Az északi vidék lovagjai Csillagvárban, Szürkekő városában a legrosszabbra készülődnek…

A Nagy Erdő fái között, egy titkos irtáson áll egy évszázados éjszínű tölgy. Az erdő és a természet védelmezői, a Fagyöngy Gyermekei azt mondják róla, évtizedek óta most először borult virágba a titokzatos fa…

Szürkekő városában a nagyhatalmú és öreg Amadeus, a környék egyetlen „varázslója” látógömbjébe mélyedve próbálja meg kifürkészni az eljövendőt, de mindössze kavargó, mindent beburkoló ködöt lát. Balsejtelmei csak gyarapodnak, amikor a Kalapács csillagkép felbukkanását tapasztalja az éjszakai égbolton. E ritkán megjelenő égi tünemény utoljára a 223-ban, 120 éve tűnt fel, amikor a Káosz erői sikeresen áttörték a kirekesztésükre emeltetett Falat…

A környék legnagyobb hatalmú, királyhű fegyverese, Kosvár és a környező falvak ura, Aargayl Lhieldar sem a régi már. Megfontoltsága hajnali páraként tűnik tova, ítéletei könyörtelenek, nyomuk sincs benne az egykori alaposságnak. Mondják, egyetlen, a vár lelki épülésére kirendelt papját is rég száműzte egy hirtelen dühroham következtében…

A falvakban élők gonosz idők közeledtéről suttognak, és babonás félelemmel néznek minden idegenre, jövevényre a földjeiken.

Duncan Hulloway, a fűzpataki erdőjáró az állatok rendellenes, nem természetes viselkedéséről beszél, meséivel traktálva bárkit, aki szívesen meghallgatja őt. Állítása szerint a mezők és erdők vadjai mintha megvadultak volna…

Ráadásul két hónap múlva beköszönt az őszi napéjegyenlőség, amikor a régiek hite szerint minden megváltozik. Emberek tűnnek el a környékről, nyomtalanul…

Baljós idők

 

Az őszes csíkoktól tarkálló hajú, göndör fürtű törpe sokadjára törölte meg izzadságtól gyöngyöző homlokát a keze ügyébe kerülő kormos ronggyal. A kohó közelségét persze rég megszokta már, csakúgy, mint az izomszakasztó munkát az üllő mellett. Elégedetten szívta be az olvadó, formálódó vas szagát. A kezében tartott fogóval újra fordított egyet az éppen készülő darabon, a magasba emelte kovácskalapácsát, hogy tovább formálja azt, amikor a háta mögül léptek halk zajára lett figyelmes.

Odafordult hát hogy megnézze, ki az érkező.

Egy fekete hajú, magas, kecskeszakállas fiatalember állt meg tőle néhány lépésre bőrvértben, átalvetőjén az erőd címerével: világoskék alapon, koszorúba fogva a koronás állati koponya, mögötte kard és lándzsa keresztezi egymást; Kosvár jelképe. A váré, aminek felépítésében a törpe is segített, sok-sok évtizede már.

A vállas „kovács” szembefordult az egyenruhát viselővel és mély, dörmögő hangján ezt mondta neki:

– Á, tíznagy! Csak nem a kardjáért jött, amit hetekkel ezelőtt rendelt tőlem?” – nézett egyenesen a megszólított hidegszürke szemeibe.

A páncélos a fejét csóválva, arcán feszült kifejezéssel válaszolt.

– Nem, várnagy uram! Jövetelem oka nem a penge. Sokkal inkább a szobrok, amik éjjelről éjjelre eltűnnek a vár homlokzatáról. Egy ideje…

Hatásszünetet tartva elhallgatott, majd így folytatta: „Tud erről valamit?”

A cserzett bőrkötényt és posztónadrágot viselő törpe kerekre tágult, csodálkozó szemekkel figyelte az ifjút, mintha először látná. Válaszul csak morgott valamit sűrű, kusza szakálla alól, amiből leginkább még ezt lehetett leginkább kiérteni:

– Hát a kutyáit hol hagyta, Larkin? Úgy tudom, nélkülük egy lépést sem tesz…

A szürke szemű összevonta keskeny szemöldökét. Láthatóan nem azt a választ kapta, amire számított, ettől függetlenül kimérten közölte:

– Merész és Agyar a műhely ajtaja előtt várja, hogy csatlakozzam hozzájuk. Azt gondolom, nem lenne hasznára, ha újabb tüsszentő rohamot kapna, mint a közelükben szokott…

Újabb lélegzetvételnyi szünet után: „Az éjjeli váltás nagyon aggódik. Elejét akarom venni a suttogva terjesztett szóbeszédeknek. Már ha lehet…”

A kovács, letéve fogóját és a készülő munkadarabot, nagyot szusszanva ült le egy háromlábú zsámolyra, amit a fal mellől ragadott fel. Ráncai most idősebbnek mutatták mindenkinél, akiket a másik valaha látott. Mogyoróbarna szemeiben, valahol mélyen, mintha szomorúságárnyéka bujkált volna.

– A szobrok ügyében, azt tanácsolom, ne engem kérdezzen, tíznagy. Semmi közöm hozzájuk. Sokkal inkább urunktól érdeklődjék, bár nem hinném, hogy az orrára kötné kísérlete eredményeit.

Az ifjú meglepett arcot vágva kérdezett vissza.

– Kísérlet? Vagyis azt akarja mondani, hogy ennek az erődnek az ura, Lhieldar lord akarata az élettelen köveknek is parancsol, nem csak hűséges alattvalóink?

Válasza megfontolt bólintás lett csupán. Azután:

– Nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet, Erdőhídi. Hála a Romok mélyén talált ősi, tudós pergameneknek, a Nagyúr úrrá lehet a sziklán is, nem csak a puszta húson. A királyság nagyobb dicsőségére, természetesen. Semmi szükség rá, hogy az őrposzt pletykálni kezdjen olyasvalamiről, amit még csak érteni sem ért.

Erdőhídi Larkin, Kosvár tíznagya határozott bólintással nyugtázta a hallottakat, akárha parancsot kapott volna.

– A mi dolgunk, az éjszakai őrségé csakúgy, mint az enyém, ennek a várnak a fegyveres biztosítása, nem mások dolgának vitatása. Legkivált urunké. Köszönöm a tájékoztatást. Mielőbb továbbítani fogom az érintettek felé.

Tisztelgett, hátralépett, megfordult, hogy távozzon. Az ajtóból, kezén a rézkilinccsel mégis megtorpant. Válla fölött hátrafordulva még ezt kérdezte:

– Akkor mikor jöhetek a kardért, mester?

A törpe újból felállt, megmozgatta tagjait és újból az üllőhöz lépett.

– Jövő hét végére befejezem – morogta, majd visszatért eredeti tevékenységéhez.

Az ajtó csukódásának hangját már elnyomta a kalapácsolás zaja.

Odakint, a fáklyafényes éjszakában a tíznagy az égre, a sziporkázó csillagokra nézve, szinte magában suttogta:

– Romok. Mágia. Ez semmi jóra nem vezet…

Családja ősi erődjének toronyszobájában, a lőrésszerű ablak mellett a nagyúr szálegyenes tartásban, némán állt és figyelte lenti, fáklyafényes birodalmát. Ajkán talányos félmosoly játszott, fejében egymást kergették a kusza gondolatok. Robusztus alakja széles árnyékot vetett az alig megvilágított helységben. Magában, félhangosan mondta, hiszen úgy tudta, egyedül van.

„ A vízköpőket már egy órája életre keltettem és útjukra indítottam. Csak Aeron öcsém ne gyanakodna annyira… Különben meg kit érdekel? Én vagyok Kosvár ura, a pokolba is! Azok a tekercsek igen jó szolgálatot tettek. Legközelebb talán rátalálok Hieric elveszett könyvére is. Az lenne csak az igazi hatalom…”

A jobb keze gyűrűsujján viselt, kost formázó ékességet simogatta, szinte önkéntelenül.

Széles, borotvált arcán fura grimasz futott át.

„Holnapután megérkezik Csillagvárból a komtúr megbízottja. A mai éjszaka az utolsó, hogy elengedtem a szobrokat. A rendfőnök nem gyaníthat semmit…

Ezt követően elfordult az ablaktól, hogy a lenti hálótermébe induljon.

 

Amint elhagyta a helységet, egy izmos, hórihorgas alak bukkant elő a semmiből. Idegenszerű arcán aggódó kifejezéssel a fejét csóválta. És szinte súgva ezt rebegte:

„Megváltoztál, jó gazdám!”

 

Valahol, ugyanekkor, egy másik világban

 

A középkorú, tehetős kereskedő, a tervezés valóságos megszállottja, Klarion mester a házához tartozó nagy udvaron szemlélte legújabb munkájának eredményét. A gép, amit maga tervezett és épített fel a legnagyobb titokban, előtte tornyosult; nehéz fából épített, fém rátétekkel megerősített dárdavető volt. Az első a sorban…