Egy karakternyi álom – II. rész – A koncoló

Egy karakternyi álom

2.rész

A koncoló

 

Elérkezett az idő, hogy a hősök krónikáit feljegyző szerzetesek asztaláról, egy újabb tekercset terítsünk elétek.

Folytatjuk tehát előtörténeteket bemutató cikksorozatunkat, melyre egyre többen mutattak érdeklődést, és kaptunk is néhány alkotást, melyeket szép sorban elétek tárunk majd. Szóval ne tessék csüggedni idővel minden elküldött iromány az olvasók elé kerül, addig is köszönjük a közreműködést, és a figyelmet. Tartsatok velünk továbbra is.

Ezen részben, ahogy terveinkben is szerepelt, egy kissé rendhagyó stílusban íródott előtörténetet szeretnénk bemutatni, mely a karakterhez méltón tételes ugyan, de mégis felülemelkedik a vázlatos jegyzeten, s olvasmányos formában magyarázza el. Ezen történet stílusa, nagy általánosságban, prózának mondható, viszont a rövidségre törekszik, melyet azzal a trükkel old meg amivel talán a legkönnyebb, és leggyakoribb ezen stílusú, leíró előtörténeteknél. Az egész írás úgy hat, mintha csak kiragadták volna egy nagyobb műből, viszont úgy érzem sikerült megoldania, hogy nincs a végén hiányérzet a folytatásra. Tehát csak egy jelenetnyi, ablakon keresztül tekintünk be a karakter életére melyből mégis megtudhatjuk annak egész történetét. Maga a karakter a M.A.G.U.S. világára született, s a tűzkobrának is nevezett Sogron istenség szent lovagja, vagyis Főnix lovag, s az egész írás hangulatából sugárzik az egyszerű katonás stílus ami erre a kasztra jellemző. Mindemellett sajátos életszemléletét és személyiségét is megismerhetjük, vagy inkább sejthetjük. Rövidségének okán, nem kapunk teljes képet a karakter minden jellemvonásáról, csupán egy erős utalást kapunk a stílusárol, mely tökéletesen elegendő információval lát el, de főképp hangulattal. Összegezve ez az előtörténet hangulatfestő, kategóriába tartozik, mivel nem kapunk jeleneteket életének fontos eseményeiről, csupán arról miképp nyilvánul meg és hogyan reagál.

Hogy teljesebb képet kapjunk az előtörténetről, annak írója s a karakter megálmodója, mond pár szót a saját szemszögéből.

A karakter egy Amund származású, de már embernek számító Főnix, aki egy Ordan hű katonai családban nőt fel. Egész életében azt nevelték bele és azt látta, hogy nincs más, mint a szolgálat, és minden esetben szentesít a cél az eszközt, a karakter esetében pedig a cél mindig Ordan nagysága, amiért semmi sem elég nagy ár, még a saját élete sem. Ezt a néha szemellenzős katonai jellemvonást szerettem volna a rövid előtörténetben átadni úgy, hogy egyértelműen kiderüljön az, hogy miért hagyta el a városállamot. Ezért fontos, hogy elsősorban párbeszédes a stílus, hogy könnyen belátást nyerjen a mesélő a karakter lelki világába egy jelentés illetve parancson keresztül. Szerintem fontos, hogy az előtörténetet elolvasva a mesélő tudja, hogy mire számíthat a karaktertől, mire készüljön vele kapcsolatban. Sokat tud segíteni a mesélőnek és a játékosnak is, ha már az előtörténetben egyértelműen látszik az, hogy milyen módon reagál a világ alapvető dolgaira a karakter.

Lássuk hát Salafi del Necro, Zarius a koncoló nevű karakterének előtörténetét:

 

Az örök szolgálat

 

Szépen díszített vörös brokátfüggönyös szobában ücsörgött a két férfi. Mellettük a falnak támasztva fegyverek pihentek, kezükben pedig valami gyümölcsös illatú folyadékot tartottak. Az egyikük az Ordani rend szokásos vörös öltözetét viselte, míg másikuk a Főnixek rendjének durvább fekete ruházatát hordta.

–          Kérem meséljen a gyermekkoráról.

–          Nincs mit mesélni. Szüleim harcoltak a manifesztáció ellen, én magam pedig a háború után láttam meg a napvilágot. Szüleimet kitüntették helytállásukért és harcban mutatott bátorságukért. Büszke szolgálói mai napig a tűzkobrának. – húzta ki magát a fekete ruhás alak.

–          Értem, és miért csatlakozott a Főnixek rendjéhez.

–          Atyám nyomdokait követtem.

–          Érte-e bármilyen trauma gyermekkorában?

–          Nem uram – jött a katonás válasz.

–          Értem és mivel magyarázza a több tucat halottat a legutóbbi küldetésén, akik között sok civil is akadt?

–          Parancsot teljesítettem!

–          A parancs az volt, hogy térképezze fel és jelentsen a Tharr szektáról.

–          Így van uram.

–          De nem szerepelt a parancsai között a szekta felszámolása.

–          Téves uram

–          Hogy mondta?

–          A közvetlen felettesem utasítása szerint, minden Ordanra veszélyt jelentő elemet semlegesíteni kell!

–          De nők és idősek is voltak a templomban!

–          Így van.

–          Ők is veszélyt jelentettek?

–          Minden Tharr hitü potenciális veszélyt jelent! – Az idős ember enyhén megrázta a fejét, ismerte ezt a fajta hajthatatlan hűséget.

–          Zarius maga mindig hűen szolgállta Ordan és Sogron érdekeit, de most olyan külpolitikai nehézséget okozott ami miatt szövetségeseink elvárják, hogy retorziót alkalmazzunk önön.

–          Nem értem uram!

–          Az akciót Pyarroni fennhatóságú területen hajtotta végre, ez pedig problémát jelent a késöbbi együttműködésben.

–          Ha a tanács úgy véli jónak, elfogadom a büntetést! – elnézett a messzeségbe, arca kőszobor merevségén semmi érzelem nem hatolt át.

–          Tudja, hogy nem szeretnénk elpocsékolni hűségét. Ezért egy időre illegalitásba kell vonulnia. Hivatalosan nem fog utasításokat kapni az Ordani rendtől.

–          Azt mondja, hogy száműznek? – hatalmas bogárnélküli kék szemeivel az idősebb alak lelkébe nézett. Az néhány másodperc után nem bírta álni jeges pillantását és elrántotta tekintetét, hogy kupáját tanulmányozza.

–          Kapcsolatban fog maradni egy külhonban tevékenykedő ügynökünkkel és néhány év múlva mikor elcsendesül ez a nézeteltérés újra elővehetjük az ügyét, főleg ha addig is hűen szolgálja a tűzkobrát.

–          Mi mást tennék? Tehát mi az utasítás uram?

–          Jól öltözzön fel és fél óra múlva találkozunk a kandallónál – enyhe biztató mosollyal mutatott a szoba sarkában narancs fénnyel lángoló tűzhelyre.

–          Értettem. – Ezzel felállt székéből a fiatalabb férfi fegyvereit övére tűzte, sisakját hóna alá csapta és katonás lépésekkel elhagyta a termet.

Hazament, szüleitől búcsút vett, természetesen úticélját nem árulhatta el nekik, ők pedig jól tudták, hogy nem teheti, így nem faggatták. Anyja rövid hajú katonás szikár idős hölgy csupán előszedte kitisztított vértezetét, apja kopasz tetovált fejü tagbaszakadt koros Amund férfi, pár atyai jó tanáccsal látta el, majd Sogron áldásával útnak engedték egy szem fiúkat. Mint sok más alkalommal tudták, hogy lehet sosem látják viszont. De büszkén néztek utána, hiszen tudták, hogy az ifjú Zarius lába nyomát szent lángok követik.

A főnix visszament az díszes falak közé, fegyverzetét elrendezte, látszott rajta, hogy harcra készen áll. A kapuban egy rövid fekete hajó, jó kedélyű férfival futott össze. Ahogy észrevette a főnixet tisztelgéssel üdvözölték egymást, majd a kezét nyújtotta

–          Úgy hiszem, együtt megyünk a küldetésre, Zeraf vagyok.

A díszes terembe beérve lángokat egy vörös ruhás férfi vizsgálgatta, aki a nehéz kopogó léptekre egyenletes mozdulatokkal sarkon fordult, komolyan végigmérte a belépő katonákat. Az érkezők azonnal tudták, hogy a tűz harcosai rendjének hadnagya fogadta őket, csak enyhén biccentett és kezét nyújtotta a belépőknek.

–          Blazius vagyok! A túloldalon kapják a további parancsokat. – alig észlelhető fejbiccentés volt a válasz Zarius részéről, ezzel jelezve, hogy értette az utasítást

A kandalló Feldübörögtek a lángok, majd halovány képek jelentek meg a túloldalán. Jól ismerte ezt a praktikát. Nagy levegőt vett és néhány gyors lépéssel lendületet véve, belevetette magát a lángok között megjelenő képek közé. Az utazástól elméje kissé zilált volt, érzékeinek kellett pár pillanat, míg helyreálltak, de vitte az automatika, amit sok év alatt neveltek belé.

–          Zarius Főnix Lovag szolgálatra jelentkezik!

 

Lucius un Draco