Mercury és Caledonia – M.A.G.U.S. – Menzini Kupa

Líthas, Kedves Kalandozók!

Vállalkozó szellemű játékosok jelentkezését várjuk, hogy együtt, közös erővel nyerhessük meg és vihessük haza a Menzini kupát! KÉT CSAPAT résztvevőinek száma 4, maximum 5 fő /csapat, azaz 8-10 fő. Az idén megjelent hős, illetve karakteralkotások közül bármelyik nyugodt szívvel választható, ám a csapaton belüli fair játék érdekében minden tagtól elvárjuk, hogy ugyanazon alkotásra essen a választása! Az előtörténeteket és karakterlapokat mindenkitől időben, a tábor előtti héten legkésőbb meg szeretnénk kapni! Aki nem készíti el, annak lesz ne mulass!

Modul címe: Menzini Kupa

Helyszín: Erigow

Idő: P.sz. 3719 – Meleg évszak – Krad második kvartja – Bölcsek hava

Téma: Viadal

Fogadjátok szeretettel a modulhoz tartozó hangulatkeltőt!

Üdv: Mercury és Caledonia

MENZINI KUPA

A szobrok kertje mindig is különleges hatást gyakorolt látogatóira. Nyugalmat árasztó atmoszférájával garantálta, hogy a fáradt elme, némi pihenés után megtisztul minden nyomasztó gondolattól. Az idő koptatott a szobrok arcainak éles vonalain, lágyabbá varázsolva azokat. Vigyázó alakjaik vetette árnyékaik egyikében ült, egy hétköznapi ember számára nem szokványos páros. A szép kort megélt férfi gondterhelt arccal meredt az előtte lévő kőből épült asztalon pihenő táblára. Görcsös ujjai végét hosszú kecskeszakállába merítve elmélkedett következő lépésén. Bizonytalanul nyúlt egyik csontszín bábuja felé, ám mielőtt megérintette volna, visszahúzta kezét, mintha megégette volna azt, s újra visszasüllyedt az aggodalom és kétségbeesés tengerébe.

Női társasága rezzenéstelen, nyugodt arccal figyelte a férfit, ki saját démonaival vívta elmecsatáját. Türelmesen várt, nem siettette, pontosan tudta mennyire fontos a tökéletes döntést meghozni. Nem nehéz, hanem fontos. Ő már a játszma kezdeténél levezette magában kettejük között zajló mérkőzés egészét. Ismerte ellenfele stratégiáját, így nem esett nehezére elképzelni előre annak cselekedeteit. Viselkedése ennek ellenére nem árulkodott magabiztosságról, a lenézés, fölényesség hiányzott tulajdonságainak tárából. Szigorú kontyba fogott haja barnából már őszbe szaladt, szemei körül és orcája alatt mosoly keltette mély barázdák jelezték, hogy a jó humor erényei közé tartozott mindig is.

Partnere végül nehézségek árán, de meghozta döntését és lépett előre kopott figurájával. Elorah Wallerone bájos mosollyal arcán reagált egy gyors támadással, majd újra hátradőlt székében. Három lépésből nyer, vagy kettőből vagy négyből. Bármelyik lehetőség megfelelt neki, de szerette minél tovább játszani kedvenc játékát, így a négy lépéssel későbbire esett választása. Körülöttük a kíváncsi nézelődők száma a játék kezdete óta igen sokkal gyarapodott. Volt ki csak ámuldozva figyelt, voltak akik bíztatták ellenfelét, tanácsokat adtak neki, az általuk vélt helyes lépésekről és voltak akik halkan sugdolóztak.

„ Ő az! ” „Hihetetlen, hogy sosem veszít!” „Még csak nem is gondolkozik a lépései előtt!” „Lenyűgöző” „Azt hallottam, Boszorkány..” „Tényleg???!!”
Elorah már hozzászokott az ilyen és ehhez hasonló megjegyzésekhez és elmosolyodott magában.

Ajaja! Én gonosz, rút boszorkány. Rettegjetek tőlem, mert elverlek titeket….. sakkban! Már régóta nem zavarták mások véleményei, talán soha nem is zavarták. Persze volt benne bizonyítani akarás, hiszen ritka, hogy egy nő az elme játékában sikeres legyen és ezt fel is vállalja, ne titkolja. Még ritkább, hogy Pszi-mesterek közé sorolhassa magát. Már a mesterek sem kívánták őt tanítani egyetlen egy ember kivételével, aki dacolva a szabályokkal bízott Elorah képességeiben és életét annak szentelte, hogy olyan tanítványt segítsen az úton, aki különb lehet bármelyiküknél.

Nem lett belőle diplomata. Sosem kapott engedélyt, vagy megbízatást, hiába lett kiváló Pszi-mester. De nem bánta, nem volt mit bánnia. Az egyetlen, ami fontos volt számára, hogy játszhasson. Mert akárhányszor így tett, mestere jutott eszébe, a közös délutánok a sakktábla felett. Minden játéka, minden győzelme neki szólt, érte volt…

Ellenfele újra lépett végre, így ő is válaszolhatott a támadásra.
Még három lépés… Még két lépés… Még egy lépés…
Mutató ujját ráhelyezte a vörös bábuinak egyikére, az Úrnőre.

A következő pillanatban izgalom járta át minden porcikáját. Nem a játék kötötte le ám a figyelmét. Nem is az emberek suttogása, nem a nyugalmat árasztó szobrok kertje, melyben a madarak hangja is hárfaszóként hat. Minden eltörpült valami hatalmasabb mellett. Érezte, tudta, hogy valaki közelít. Nem csak egy valaki a sok közül, aki a játékukra kíváncsi, vagy ő róla kíván „eszmét cserélni” társaival.

Valójában nem is a személye fontos, hanem, ami nála van, amit neki szánt. Elorah hagyta, hogy minden megszűnjön körülötte. Minden emberi zaj, nem szólt a nyugalmat árasztó dallam, nem cirógatta a szél a szoros kontyból a nyakszirtjére hullott vékony hajtincset sem. Elméjét kitárta, s látta szemei előtt a küldöncnél lévő tekercs díszes tokját. Hagyta, hogy elméje szép lassan kibontsa azt, majd kigörgesse a
feltekert kemény pergament….

Elorah lelki szemeivel újra végig olvasta a levelet, majd pillantásával elidőzött a tintapecséten, mely a meghívó valódiságát hivatott igazolni. Mosolyogva tolta hátra a székét, meghajolt ellenfele előtt és feldöntötte a Vörös Úrnőjét…
A döbbent közönséggel nem törődve indult el a küldönc felé, aki még csak akkor ért a szoborkert bejáratához. Átvette tőle a tekercset, s már azt sem látta, ahogy a szegény fiú értetlenül, némán tátogva néz elhaladó alakja után. Már csak egy dolog járt a fejében…

Még 1235 lépés….