Kedves játékosok, kalandozók, kalandorok és krónikások

Az ismert, rajtunk kívül álló okokból a március 21-re tervezett rendezvényünk elmarad.

Mivel kötött minket ígéretünk hozzátok ahogyan erőnkből és lehetőségeinkből telt igyekeztünk az utolsó pillanatig megvalósítani az alkalmat körbejárva minden megoldást és eshetőséget, de az utóbbi napok eseményei sajnos világossá tették számunkra, hogy nem tudunk egy, a Krónikák.hu sok év alatt elért nívójához, atmoszférájához és hangulatához méltó találkozót nyújtani nektek a kialakult helyzetben és körülmények között.

Ezúton is nagyon köszönjük mindannyiótok támogatását és türelmét, akik az utolsó pillanatig kitartottak és kitartottak volna ezután is, de sok szempontot figyelembe kellett vennünk, élen a személyes biztonságotokat, amelyek alapján erre a döntésre jutottunk. Tudjuk, hogy ebben a felfokozott helyzetben nem tudtunk volna mindenkinek megfelelő döntést hozni, így azt választottuk, ami remélhetőleg a legkevesebb kárral jár a számotokra.

Szándékaink szerint a rendezvényt novemberben az eredeti elképzelések és a vízió szerint megtartjuk. Addigra reméljük, hogy a mostani események már csupán rossz emlékek lesznek. A híreket és a fejleményeket természetesen mi magunk is folyamatosan és aggódva követjük. Tudjuk, hogy milyen sok energiát szántatok a felkészülésbe, karaktereitek megálmodásába és a rendezvényen való részvételre.

Kérjük, hogy csapatotokkal egyeztetve erre a levélre válaszolva jelezzétek, hogy regisztrációtokat karakterekkel egyetemben jegyezzük és csúsztassuk át a novemberi XXIII. Kalandorkrónikák rendezvényre, avagy azt kéritek, hogy a jelentkezési díjat utaljuk vissza nektek. Utóbbi esetben kérjük, hogy jelöljetek meg egy bankszámlaszámot, amire a csapat díját küldhetjük.

Még nem tudjuk, hogy ez a helyzet mennyiben és hogyha igen miben érinti más rendezvényeinket, de továbbra is igyekszünk azon alkalmak magtartására és minden ezzel kapcsolatos információt a szervezők időben megírnak majd. Addig is amíg legközelebb találkozunk kívánunk mindenkinek veszélytelen kalandozást, különösen felhívnánk figyelmeteket a higiénia és az elővigyázatosság fontosságára a rendezvényeken kívül is, kívánva azt, hogy minden egészségpróbátok meglegyen a közeljövőben is.

Üdvözlettel:

a KalandorKrónikák szervezői

Március 21-i Kalandorkrónikák ELMARAD