Tanti kalandja a ’20-as évek Ausztráliájába vezet minket el, ami nem egy jellemző területe a nyomozásoknak (ha valaki nem is itt szeretné elképzelni a mesét, a modul tartalmaz alternatívát erre is, hogy megszokottabb környezetbe helyezhesse). A táj mint egy korai Tarr Béla film, a kozmikus horror az utóbbi idők mozgóképes alkotásaival ellentétben egy forróbb helyszínen játszódik. S mindez a Call of Cthulhu küszöbön álló új magyar kiadásának előestéjén. Jó olvasást, mesélést és játékot kívánok hozzá!

„A nyomozók Perth-ben, Nyugat-Ausztrália, a legnagyobb ausztrál állam majdnem száznyolcvanezres, gyönyörű fővárosában laknak. A kaland középpontjában egy fiatal rendőr, Christian Gowen augusztus 19-i eltűnése áll, amiről a Nyugat-Ausztráliai, egy perth-i napilap is írt. Gyermekkori barátjuk, esetleg rokonuk. Corinna névre hallgató húga egy csésze tea mellett meséli el nekik aggódó, sápadt arccal, hogy Christian utolsó előtti levelében az állt, hogy egy őslakos varázsló megátkozta. Ezután tűnt el. Bátyja utolsó levelét is megmutatja nekik. A kétségbeesett, segítségre vágyó hölgy természetesen a saját baráti köréhez is fordulhat. Emellett Christopher Brandon Wilson, egy idősebb sörgyári főkönyvelő menyasszonya, akit a hadviselt karakterek a világháború első évében felállított 11. zászlóaljból ismerhetnek, ami a Dardanellákon és a nyugati fronton is bevetésre került. Így Wilson főhadnagy az őket összefűző szent bajtársi kötelékre is apellálhat. Christian Gowen egy nehéz időket élő sivatagi bányavároskában, Mount Magnetben szolgált, mikor nyoma veszett.

(amennyiben a nyomozó karakterek idő előtt elfogynának játék közben a kaland tartalmaz olyan „baráti” NJK-kat, akikkel feltölthető a játékosok „támadósora”)

Megjegyzés: ezt a tapasztaltabb csapatnak való történetet az első kiadású Terror Australis segítségével írtam, de a kiegészítő nélkül is le lehet játszani. A lapjain szereplő egyszemű szörnyek a Bob Gallagher és E. S. Erkes szerzőpáros által fémjelzett The All-Seeing Eye of the Alskaliban, egy 1983-as kalandban bukkantak fel, amit a Pursuit to Kadath című kalandgyűjtemény tartalmaz. A történet egy háttérbeli cselekményszál révén még a Masks of Nyarlathotep, a legjobbnak kikiáltott, számtalan díjat bezsebelt Cthulhu Hívása kampány ausztrál fejezetéhez is kötődik. Némi vívódás után úgy döntöttem, hogy nem szerepeltetem a játék ausztrál kiegészítőjében taglalt Alcheringát, azaz Álomidőt, mert csak bonyolította volna az írást.”

LETÖLTÉS: A-SORGINA

Tantos András: A sorgina (Cthulhu hívása kalandmodul)

Vélemény, hozzászólás?