Az asszony kínkeservvel vonszolta magát lefelé a kikopott, nyirkos lépcsősoron. Pár lépésenként megállt, hogy új erőt gyűjtsön, s enyhítse görcseit. Próbálta megóvni egyetlen mécsesét súlyos lélegzeteitől, miközben másik kezével gömbölyödő hasát simogatta. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a leért kígyószerűen forgolódó fokokon, melyek talán a falakat alkotó kő mintáját, talán valami ezredéves mintázatot követtek. A terem, amibe érkezett, épphogy akkora volt, hogy csak a sarkaiban húzódott meg az árnyék a tétova lángocska fényudvarától menekülve. Tarkán díszítette viszont falait és plafonját megannyi vaskos pókháló, melyen évtizedes fekete penész csüngött. Amint a kosszal burkolt padlóra tette lábát, talpa alól bogarak és csúszómászók iszkoltak a szélrózsa minden irányába. Nehézkesen lépett a szoba egyetlen felismerhető berendezési tárgyához, egy alacsony piedesztálhoz, melynek tetején kígyóktól ölelt emberi szívet formázó rézszobor pihent. A nő leborult előtte, és szerető gonddal húzta végig zöld rozsdától érdes felületén ujjainak hegyeit. 
- Ó úrnőm szólj hozzám! – könyörgött – újabb szolgát hozok neked világra… súgd hát meg nekem, leány lesz, ahogy fohászaimban kértem? Erős lesz, hozzásegít hatalmunk kiteljesedéséhez? Lesz érzéke szent adományaid használatához? … Oly rég óta könyörgöm neked, hogy fordítsd felém újra figyelmedet…
- Sokra áhítozol leány, ha Titkok asszonyának osztatlan figyelmét követeled magadénak – szólt egy hang a sarokban megbúvó sötétségből. Száraz levelek zörgéséhez és nyikorduló illesztékhez volt hasonlatos. – De majd én megmondom, amit tudni akarsz. A gyermeked leány lesz, ahogy asszonyunk akarta. De későbben fogant a kelleténél, ezért nem a Mantikor jegyében fog világra jönni. Így aligha lesz hasznunkra. – a hang gazdája, egy nő arca bontakozott ki a sötétből mely olyan mélyen barázdált volt, akár a tölgyek kérge.
- De ha leány lesz, nem lehet hiábavaló… Annyi kínzó hónap után… – Szavait azonban egyre gyakrabban és erősebben rátörő fájdalmak szakították félbe.
A gyermek világrajövetele nem tartott sokáig, de a nyirkos rejtek Uwel síkjához volt hasonlatos a vajúdó anya számára, ahol csak önnön akaratereje volt segítségére. Gondolatai azonban seblázában sem nyugodtak, és mire a kezei között tartotta véres kis porontyát, elégedettséggel hunyta be szemeit.
- Talán nem jósolnak neked szerencsés sorsot, de a leghasznosabb pengém leszel majdan mind közül. – Duruzsolta, majd csókot lehelt a gyermek homlokára, és ráolvasta rontása jól kigondolt szavait.