Alkonyattal érkezett, sötét leplében csendesen megbújva, ahogy tette azt szinte minden nap, mióta tekintetünk először találkozott. Kecses lépteit hűvös szellő kísérte, meg-meglibbentve sejtető fátylát. Csillogó szemével szinte megbabonázott, s bár álltam tekintetét, minden alkalommal beleborzongtam, ahogy körülölelve nemsoká a bőrömhöz ért. Gyengéd érintése lúdbőrző karomon siklott végig, ujjaink már-már ösztönösen egymásba fonódtak, figyelve a másik minden apró rezdülését. Mély levegőt véve szívtam magamba negédes illatát, oldalvást tettem egy lépést, majd egy félfordulattal léptem hátra, ahogy tettem azt már annyiszor korábban. És mégis. Követett ugyan, de lépései ezegyszer gondterheltnek tűntek. Titokzatos és nyugodt lényén zavartság jegyei pislákoltak, jól ismert ritmusa megtörni látszott.
Törékeny békéjét tán az éppen dorbézoló sokadalom hangja zavarta meg, amit frissen sült cipó illata fűszerezett. Pengék helyett mostanra már korsókkal és kupákkal vívták ütközeteiket odalent, s úgy tűnt, estére csupán egyetlen bajnok marad. Voltak, kik önként adták meg magukat néhány menet múltán, másokat éppez bátorított, s fogadásokat kötve bíztak a saját sikerükben, noha magabiztosságuk hiánya többségében csak nagyotmondással, mintsem valódi képességekkel társult. Az élelmesebbek mások, míg a balgatagok saját kárukon tanulták meg mindezt, ám akkor már mindhiába. A saltador zamatával szemben keveseknek maradt esélye. Bevallom, saját gondolataim közé is befészkelte magát, hogy netán magam is csatlakozhatnék a kihívók sorához.
Vajon ezt látta meg bennem? Fülemhez hajolt, s légies könnyedtséggel súgni kívánt, mondandója azonban örök rejtély marad. Nyugtalan szél sodorta fellegek hada suhant felénk, minek intő jele azonmód testet is öltött. Felvillanó pengéje láttán ösztönösen hátravetettem magam. Oldalvást tettem egy lépést, majd egy félfordulattal léptem hátra, ahogy tettem azt már annyiszor korábban. Magamon is éreztem, mikor kedvesem arcába könnyek szöktek.
Az ismeretlen jövevény a helyzet meghittségéről és partnerem bájáról tudomást sem véve engem nézett ki magának. Pillanatok alatt felmért, s igyekeztem magam is tartani a tempóját. Lépései kimértek, pontosak, légzésének ritmusa nyugodt, egyenletes. Szinte együtt mozdul a város zajával. Egy könnyed lépéssel kezdünk. Kezének szorítása erős, furcsamód mégis gyengédnek hat. Elengedem magam, hagyom, hogy vezessen. Szavak nélkül révedünk egymásra, s mégis többet mond ebben a néhány pillanatban, mint alattunk sokan egy teljes órán át tartó szócséplés alkalmával. Mélyen ülő sötét szemében bizalom szikrája gyúlt, hamar világossá téve valódi szándékát, melyet a lopva markomba csúsztatott papíros csak megerősített. Szóltam volna, de torkomban ragadt a szó. Megértését egy bólintással jelezvén ahogy érkezett, úgy a fellegekkel együtt egy szempillantás alatt távozott. Néhány percig még időztem a papíros társaságában, majd kedvesem felé pillantottam.
Hát ismét elcsábít tőle eme imákban, kéjben és bűnben tobzódó nagyváros. Imám pirkadatkor már elmorzsoltam, a kéj pedig mintha csak reám várna. Új kérőm az ismeretlenség homályába burkolódzva időz, s bár attól tartok, mellette egyetlen ballépés is könnyedén végzetessé válhat, a hírhozó sajátoméhoz hasonlatos öltözéke nyilvánvalóvá tette, ezt a felkérést nem illik visszautasítanom.
Sanda mosollyal arcomon hagytam őt faképnél. Partnerem ezüstösen csillogó tekintete
vörösbe fordult, s baljós színnel festette meg szürke köpenyem reszketeg vásznát.
Köszönjük az Illusztrációt B. Blanchnak!