– Legalább száz napot ringatóztunk már ezen a tengeren Aliar. A sós levegő lerágja a bőröm, borom
fogytán és egyre elenyészőbb az esélye annak, hogy ha kikötünk abban a Therrosában akkor egy huri fogad-
jon minket kellemesen aromás ölelő kebleire. Némelyikük még arra is képes..
– Állj! Ne folytasd – vágott a szavába a bárd – Először is, 5 napja jövünk, másrészt, hat üveg borral
hajóztunk ki Partero-Shadlekből és se én sem Cid nem ivott belőle, harmadrészt pedig, már tizenöt perce
kikötöttünk és arra várunk hogy KIKÁSZÁLÓDJ A FEDÉLKÖZBŐL, erre játszod itt a rukhmadár halálát.
– Igaz ez? – Jimeinek tágra nyílt a szeme és mosoly kunkorodott szájára – Ilyen örömhírt is csak
Pyarron hőse hozhat barátom, bár mit ne mondjak a buzdító beszéden dolgozhatnál még. Hát akkor gye-
rünk, mire várunk még – Tápászkodott fel a kardművész majd sietve kaptatott felfelé a fedélzetre- KÉSZÍTSD
HÁT LEGVITÉZEBB FIAIDAT ÚJ-GODON, A KONTINENS LEGJOBB KIHÍVÓJA, MEGÉRKEZETT.
Hatan ültek egy nagyobb asztalnál a fogadóban. Ki-ki szót cserélt egymással ám Jimei a gondolatai-
ba veszve pásztázta az arcaikat.
– Talán Ciddel vívhatnék, bár nem jó ötlet, mardossa őt még a trauma, nem lenne jó sárba tiporni a
lelkesedését. Tán Aliar, egész jól vív, bár két napja már nem nyúztam az őszülő idegeit, talán még egy napot
adhatok. A Sazad egész jól forgatja a szavakat, bár a kardot forgatná úgy, ráadásul szent ember. Tyrinnával
végülis felidézhetnénk a heves párbajainkat, de nem viseli jól a vereséget, és túl korán van még hogy ma-
gamra vonjam a női haragot. Talán akkor.. – néz végül az Ordanira aki éppen tökélyre fejleszti hogyan vará-
zsoljon ártalmatlan lángot a pohárkájában lévő alkoholnak a felszínére.
– Áhh – tört ki hevesen a kardművészből – Két napja itt veszteglünk ebben a fogadóban, sehol egy
méltó ellenfél, se egy szörnyeteg ami rettegésben tartja a környéket, és a nőkben is van tartás – majd kiza-
katolt a fogadó elé elterülő térre.
Kisvártatva egy jól szituált lovas érkezett a fogadóhoz, leszállt a jószágról és céltudatosan közelí-
tette meg Jimeit mintha pontosan tudta volna kihez érkezik, majd bele is kezdett mondandójába saját nyel-
vén.
– Caro Signore, ho portato una lettera per…
– Nem értem amit beszélsz – vágott közbe Jimei
– Mi scusi, ma devo dirlo nella mia lingua madre..
– Én is egymás mellé rakhatok véletlenszerű erv szavakat de az nem fogja megkönnyíteni a helyzetünket. –
tette hozzá.
– Én, hozok, levél Nomen Dolor, jó nap, áldása hét – bogarászta össze csekély közös nyelvtudásából a hírnök
majd átnyújtott egy szárazpecsétes papirost és továbbállott.
Jimei visszatért az asztaltársaságához.
– Furcsa ez a szó szoros értelmében vett kirohanásod, minden rendben? Hát az a levél? – szegezte hozzá a
kérdéseket Krad felkentje.
– Csupán előfordul hogy két nap tétlenség után megereszt a türelmem, főleg ha az alatt a két nap alatt ta-
podtat se jutok közelebb a céljaimhoz, de mindegy is ez most, a levelet a csapatnak címezték bár úgy hiszem
helyi nyelven van ahhoz pedig te és Tyrinna értetek a leginkább ha jól rémlik. – csúsz tatta oda a
levelet a pap elé.
– Végülis, nem egy újabb baljós jel – ráncolva a homlokát a pap – ugyanakkor meghívtak bennünket
egy ünnepélyre, Méghozzá Therrosa ura. E papíros szerint lovagi viadal és párválasztó bál is lesz.
A viadal szó hosszúra nyúlva fonta körbe a kardművész gondolatait és egyre kéjesebben i tta bele
magát mígnem a szemében tükröződő szenvedély és a mosolyra buzdító öröm újra kitessékelte a fogadó
elé hogy kiadja magából a gondolatait.
KÉSZÍTSD HÁT LEGVITÉZEBB FIAIDAT ÚJ-GODON, A KONTINENS LEGJOBBKIHÍVÓJA, MEGÉRKEZETT.
Köszönjük az illusztrációt B. Blanchnak