A téboly erődje
után nyaktörő sebességgel jött ki a legújabb HalhatatlanoK lapozgatós könyv, s egy kis késéssel be is szereztem (így nem dedikált) és megint egy kis késéssel be is fejeztem. Mondjuk megadtam a módját: péntek estét utoljára 8 évesen töltöttem lapozgatós könyvvel, háttérben DALLAS sorozatot hallgatva, de azért az csak nem töltöttem le hozzá.
A borítón Szendrei Tibor legújabb festménye díszeleg, ami azon kívül, hogy szerintem nagyon pöpec illik is a könyvhöz. Simán tudok 2-3 jelenetet, ami illik hozzá, úgyhogy király. Ami kicsit elterelte a figyelmemet az a pisztolytáska és végig nagyon vártam, hogy mikor kapok a sztorriban egy magiko-technológia hatlövetűt amivel aztán szaggathatok … ez a pillanat sajnos sohasem jött el, de ez nem von le a kép értékéből.
A belső illusztrációk dicsősége megoszlik Nagy Gergely és Gréger Tamás között. Utóbbi (név?)rokona, Gréger Csaba, nemrég egy regénnyel is megjelent a Halhatatlanok világán Epica címmel. A belső illusztrációkból keveset láthattunk előzetesen, DE egyáltalán nem azért mert ne lennének jók. Így egymás után két kötet után gyors ütemben meg is tudom mondani, hogy konzisztens a könyvek művészeti stílusa és nekem nagyon tetszik is. Szóval külsőségek terén (is) nagyon megy ez a szekér. Piros pont.
Én azonban azért (is) vagyok itt, hogy (konstruktív) kritikával szolgáljak. Bár rájöttem, hogy mire vonatkozik a cím(?), de a sorozat általános címadásain látni, hogy finomítani kellene. ’Valaminek-valamilye’ típusú címekkel ugyanis a műfaj kicsit … túltelített. Két könyv még ugye nem lenne baj, de az előkészületben lévők mindegyike hasonló (pl. A mélység titka, A Vipera szeme). Olvasható az is, hogy ezek munkacímek. Javaslom a brainstorming-workshop alkalmakat rájuk.
Viszont öröm, hogy ennyi minden van még készülőben. Én itt leszek és olvasom kockát koptatva. Az is nagyon tetszik, hogy ennyi mindenki bábáskodik nemcsak a franchise hanem egyes alkotások körül. A szerző itt például „csak” a Történet-et jegyzi (Szöllösi Kristóf), van külön Játéktervező (Wlasitsch Mirkó) és a Játékrendszernek is felelőse (Balogh Gergő és Wlasitsch Mirkó). Több szem többet lát. És mi mit láthatunk?
A játékrendszer ismerős lehet az előző könyvből, arányaiban is hasonló erejűek leszünk. Ugye legutóbb szomorkodtam, hogy majd jól elveszik a space marine hangulatomat a folytatással … aztán jött is a hír, hogy teljesen másik helyen és hangulatban, karakterrel folytatódik a sorozat … egy birodalmi fejvadásszal fogunk most merényelni. Már majdnem elhittem, már majdnem elfogadtam lélekben, amikor megláttam, hogy hmm … már megint kapunk varázslatot és a kezdő felszerelés magiko-technikus páncél beépített éjellátóval a sisakban és manakard, hogy elérjük a hátsó fogakat is …
Szóval itt van a Space Marine 2-m! Majd hunyorítok. Új varázslatlistánk van … bár most is világítunk és tudunk kámehámézni többféleképpen is. Ismét van 3 féle alkasztunk és 3 féle korábbi tettünk, amivel kitűnünk az arctalan birodalmi fejvadászok tömegéből.
Rögtön filozófiai mélységekbe zuhanhatunk, mert a kocka (kivételesen hatost használtam most) eldöntötte nekem, hogy Szabotőr leszek és Magiko-technikus kísérletek túlélője … DE a könyv azt mondta nekem, hogy ha legközelebb játszom már nem kell dobnom és választhatok. Ez nagyon érdekes és felveti a kérdést, hogy vajon Nietzsche Örök körforgásában részt véve vajon már játszottam ezzel a könyvvel, hogy választhassak. De mivel dobtam, kiderült, hogy ez az első körös valóság. Érdekes.
Ha valaki esetleg korábbi életében már játszotta a könyvet vagy vacillálna szerintem NE ezeket válassza. Nem sokat segítettek a kalandomban, sőt, elolvasva a többi opciót, konkrétan gyengébbek. Különösen a Magiko-technikus kísérletek túlélője, ami mikor szóba került a könyvben sokkal inkább okozott gondot, mint előnyt. A különleges képessége nem jól átgondolt és szerintem nem fedi azt a hatást, amit a szöveg leír (áldozz fel egy statikus képességpontot, amit nagy nehezen felfejlesztettél a játék eleje óta, hogy gyógyulj kicsit … különösen olyat, amihez szinte minden varázslat kötődik).
Aztán jött a háttér és világépítő rész: tartályban tenyésztettek ki minket a Mágusok Szövetsége miközben(?) az Alsó Síkokról ostromolták Zhilar Birodalomként a Felső Síkokat és a Halhatatlanokat. Győztünk, de a Birodalom dicsősége azóta erősen fakul és a császár is eltűnt, pedig ő nagyon népszerű. A Halhatatlanok vérével keverve össze dolgokat hoztak minket létre és tenyésztettek főleg arra, hogy a Halhatatlanok maradékára vadásszunk és most aktiválnak minket, mert egy Utód veszélyesen közel jutott az Ősforráshoz, ami az élet és a mágia eredője a kontinensen az Alsó Síkon.
Mivel veterán vagyok tudtam, hogy további információért hátra kell lapoznom, hogy mi mit jelent. Szóval mik azok az Utódok a könyv szerint: „Az Utódok az elsőként megszületett és így leghatalmasabb Halhatatlanok új gazdatestbe zárt esszenciájaként írhatóak le legkönnyebben.” és minket erre küldenek … egyedül. Pedig neki van egy saját szektája is, akik jól szervezettek és hatékonyak, a Hátrahagyottak Gyermekeinek nevezik magukat. A yaukók szerint. Velük nem vitatkozunk. Úgyhogy megyünk Tharrasra. Az egy kontinens(?). A mágusok nyitnak oda nekünk utat a Köztes Síkokon és sima lesz.
Vagy öregszem vagy sok nekem ez az idegen kifejezés. A célpontunk egy Üllőfény nevű kohóvárosban rejtőzködik … ami a Baziliszkusz Gyomrában található. Szerintem … a Baziliszkusz Gyomra az egy ilyen Underdark/Ediomad/DeepRoads megadungeon szerűség a világ alatt … a kohóváros olyan, mint a Warhammer 40k-ban a ForgeWorld és az Üllőfény egy település neve … mi pedig Venatorok vagyunk. És akkor a könyv címe arra utal, hogy ennek a megadungeonnak a mélyén vagyunk és az árnyékos. Remélem így tisztább. A yaukó nagyon sokáig érdekelt olvasás közben, az valami ősmágust-fővarázslót jelent itt.
Sok a duma: van egy császár és szolgálni kell. Kuss. Elkezdődik a kalandunk és egy érdekes fordulattal kihúzza a lábunk alól a szőnyeget. A jól szervezett és hatékony szekta nagy köveket gurít ránk miközben éppen ereszkedünk a fészkük felé és miután leérünk darabokban a felszerelésünk nagyrésze tropára ment… Két problémám van a könyvvel: az eleje és a vége. Ez az egyik. Elvesz valamit, aminek eddig nem is volt játéktechnikai jelentősége (a páncéloknak 15 éve nincsen értelme lapozgatós könyvben soha!!!) és puszta kézzel, kiskarddal, csodakarddal és manakarddal is szinte ugyanúgy sebzünk a rendszer szerint. A sisakban meg az éjellátó kristály helyett mindig van ami világít vagy varázslat hozzá.
Szóval elvesz valamit, amit nem is kaptunk meg. A túlképzett profi fejvadász pusztítót meglepik egy Indiana Jones trükkel és utána hagyják kialudni. Félretéve mindezt tulajdonképpen a főellenség szobája előtt találjuk magunkat három másik iránnyal, ahol 1-1 felszerelési tárgyunkat javíthatjuk meg és minden „pálya” végén visszatérhetünk újabb ösvényt választani VAGY nekimenni a bossznak. Szinte biztos vagyok benne, hogy volt valami hasonló videojáték is régen. Érdekes a szerkezet és bár elsőre egyszerűnek érződik, sikerül tartalommal feltölteni.
A sisak megjavításának az iránya klasszikusabb kalandokat nyújt: jobbra-balra kanyaroghatunk egy ősi bánya mélyén és a tematikához kapcsolódó kihívásokkal szembesülhetünk. A páncél helyrehozása egy óriás kovácsműhely bejárásával teljesíthető, ahol valóban meg kell jegyezni a puzzle darabjait, nem elég összeszedni őket. Majd egy nagyhatalmú mágus rejtekén kalandozhatunk, hogy a manakard is újra vághasson és az ő része kifejezetten lively, kicsit elfelejtette, hogy egy megadungeonben botorkálunk régóta.
Ami már a téboly erődjében is tetszett (pedig más szerző), hogy igényesen és olvasmányosan vannak megfogalmazva a pontok. Akár meghalunk egy szörnytől, akár győzünk annak a módja le van írva. A kutatás, az érzések és benyomások az arctalan, névtelen kémcsőszökevény főszereplőnktől nem lesz sohasem jellegtelen pedig azért már nyúltunk be lyukakba ilyen történetekbe párszor talán.
Amit ki lehetett hozni a földalatti világból, szerintem a Baziliszkusz árnyéka megpróbálta és sikerült is neki 2024-ben elvárható szinten. De aztán eljön a pillanat, hogy szembenézzünk a főgonosszal (aki ugyanolyan névtelen) és a könyv berosszul (~elromlik). Ezt nem csak azért mondom, mert a boss harmadik fázisában meghaltam (bár részben köze van hozzá). Szerintem egyszerűen túl erős. Vagy az a megoldás, hogy nem járjuk végig mind a három javító utat és már kettővel megelégedve nekimegyünk.
Mert így, aki kíváncsi volt a három „pályára” addigra kötelezően lesérül, lerongyolódik annyira, hogy komoly hátrányba kerül a főellenséggel. Nagyon vártam és be is játszottam ellene, hogy egy saját gólem társsal az oldalamon mentem neki, de harc közben (csalással) az egyik harci körben, amikor amúgyis harcolna veled, automatikusan elpusztítja. Itt alkalmaztam az egyetlen varázslatomat is, ami kicsit félreérthető, hogy kinek az elme pontjait is sebzi, de varázslók ellen van és az első két fázisát azt megcsináltam vele, de a végére a megfogyatkozott Testpontom miatt elestem.
És innen visszafelé gondolkodva jutottak eszembe részek ahol a könyv fixen megsebez, büntet és nagyon ritkán ad lehetőséget visszaszerezni az elvesztett Testpontot. Eszembe jut egy megtalált haldokló Venator az egyik „pályán”, akivel szinte nulla az interakció. Pedig valamit lehetett volna azért. Így az első végigjátszásnál óhatatlanul a sorsára jutunk, másodiknál eldöntjük a háromból melyik irányba NEM megyünk majd. Harmadik végigjátszásnál pedig legszívesebben sérülés, páncél, sisak és kard nélkül bemennénk az Utódhoz és megfejelnénk oszt vége.
Ráadásul a Hátrahagyottak Gyermekei szekta nemigen képviseltette magát. A csúcs, amit kifejtenek az tényleg a legelején, hogy levernek. Utána mi történt? Elmentek Skandináv lottózni? Mind megbolondult? Berúgtak? Ott hagyták a bérgyilkost a célpontja ajtaja előtt. Aki elvileg a vezetőjük és fontos nekik. Erre valamiféle válasz lehet az, ami a 300. ponton történik és igen, egy csavar a történetben (kicsit videojátékos ismét) … egy nagyobb terv része? Furcsa szájízt hagy maga után. El tudom fogadni persze, csak nem értem a súlyát … a tétjét. Azt hittem ez egy alternatív befejezés, amit egy tárggyal meg tudnék változtatni, ha kivonok valamennyit a számból.
Szóval a Baziliszkusz árnyéka egy nagyon furcsa könyv. Iszonyatosan profi. Erős folytatás, teljesíti az elvárásokat és emeli a tétet, új elemeket hoz be. Tovább mélyíti bennünk a világ ismeretét. Ami szerintem a legfontosabb, hogy klasszikus, ismerős elemekkel fel tudja tartani a figyelmet és érdeklődést a sorozat iránt. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy mi jön ezután … pedig tényleg nem az első rodeónk volt. A küllemét, az esztétikáját nem tudom eleget dicsérni. Szóval ő ilyen…szerintem.
Mi blogok tartsunk össze jeligére álljon itt egy másik vélemény is. Ennyi már elég kell legyen, hogy valaki eldöntse kell e ez neki.
