A nehezen kezdődő 2025 azért beváltotta indulásnak egy tavalyi(?) ígéretét és Szlobodnik Gábor kiadásában megjelent egy új magyar lapozgatós könyv. Önnön besorolása szerint a Távoli Világok Krónikái sorozat második darabja ez, a (jól sikerült) Viszályok ideje után. Mivel azonban én ennél szigorúbb vagyok, ha a polcra nézek „csak” mint az ötödik vindgardiás cuccként azonosítom.
Ez egyébként nem rossz pedigré: a saját erőből felálló magyar lapozgatós könyvsorozat simán ráver a Harcos képzelet legtöbb darabjára, aminek a kulcsa szerintem a könyvről-könyvre megjelenő új, kísérletező elemek, így mindegyik után azt mondhatjuk volt itt ebben valami amit még nem láttunk. Lássuk hát, hogy mivel kívánja borzolni kedélyeinket Czicza Ádám, aki (ha jól tudom) még elsőkönyves szerző.
Kezdésnek a fülszöveggel elárulja, hogy mélyen a föld alatt leszünk ’80-as évek dungeoneer hangulatban sokat és jól válasszuk meg szövetségeseinket, mert valamelyik majd jól elárul, s lesz aki a lelkünket is akarja majd. Azért leleményesen oldalra sandítva jegyzem meg, hogy ezeknek a fülszövegeknek lassan lehetne valami új funkciót találni, mert a limitáltan 500 példányban kiadott könyvet NEM egy boltban X másik mellett megfordítva fogjuk eldönteni a szöveg alapján, hogy érdekel e minket. Elsősorban egy sármos újpesti arctól lehet beszerezni két doboz Marlboro áráért (és még cukrot is ad).
A fentebb említett fülszöveg már hergel a ténnyel, hogy a Bíbor Úrnővel és az élőhalott seregével is meg kell küzdenem a „labirintusjáték” során ha elégedetten akarom letenni a könyvet. Fenyegető … Na nem annyira, mint a borítón látható kép és az egész külső design. Menjünk sorban: runner nevéhez köthető a szerkesztése és hajaz a korábbi Viszályok idejére DE 1, runner tud ennél sokkal jobbat is 2, az előzőnél is reméltem, hogy ezt a minimalista … „kinézetet” átgondolják még. Ráférne … komolyan. 2025 van. Vesd össze a Halállabirintuséval. Na ugye.
Aztán a kép. Ezt és a belső illusztrációkat is Szabó Csaba jegyzi. Utóbbiak szerintem rendben vannak, tisztességes munkák … a dinamizmus olykor kicsit hiányzik, még azokról is ahol a történés szerint valami mozgás volna, de a könyv atmoszférájához illik a merevségük. A 231-es fejezetpont mellett látható egy kép a könyvben a Bíbor Úrnőről … az szép … a borítókép a Bíbor Úrnőről … nekem nem tetszik. Kétszer átgondoltam, hogy elővegyem e a metrón (pedig messze mentem). Valami kavar a múltkorival is volt már, hogy lett volna egy szerencsésebb alternatíva. Ízlések és pofonok.
Rendszer. Az írónak ez érezhetően nagyon fontos volt. A feladata főleg abban állt volna, hogy meggyőzzön, hogy miért NEM érdemes ehhez a könyvhöz hagyományosan kockát használni. Bírom én a HeroQuest-et, megvan 3X és értettem, hogy ez sokban egyszerűsíti a harcot, meg a matekozást kicsit, de összességében mikor már majdnem rongyosra pörgettem a könyvet (pedig nem volt olyan sok harcom) azért már dobtam volna inkább egy kockával. Merthogy a lehetséges kockadobás kombinációk az egyes oldalakon vannak … s minden próbadobást és harci kört a könyv véletlenszerű fellapozásával kell lekezelni (meg sokszor random sebzéseket is). RÁADÁSUL ezek a dobáskódok a lapok ALJÁN vannak. Az oldalsó sávban több értelme(?) lett volna, de gondolom így is rémálom volt szerkeszteni.
Van hagyományos ÉLETERŐnk, meg ÜGYESSÉGünk, de utóbbi nem a harci képességünket fedezi, hanem azt a külön KÜZDŐÉRTÉK. De mielőtt elhörögnénk, hogy mi a soft-rpg ez má’ megint lesz még külön ERŐ és GYORSASÁG értékünk is. Okés. 15 Karakter Pontot (KP) osztunk el az E-ÜGY-GY-KÜZDŐÉRTÉK KÖZÖTT (de maximum darabonként 3at!!), a maradékot pedig az ÉLETERŐnk növelésére fordíthatjuk és/vagy Különleges Képesség vásárlására. Fanatizmus (1Kp), Harci láz(1Kp), Aljas trükkök(1Kp), Villámgyors reflexek(2Kp). Én személy szerint egyre bizalmatlanabb vagyok x könyv után ezekkel és nem is kellett csalódnom, mert bizonyos kulcsellenfeleknél egyes Különleges Képességeket NEM lehet használni, mert CSAK. A könyv honlapján egyébként bele is lehet ebbe a részbe tekinteni.
Őszintén bevallom, hogy mire a könyv vége felé jártam, már félig tudatosan emlékeztem, hogy merre érdemes a pörgetést befejezni, hogy a legeredményesebb kombinációknál landoljak. Őszintén nem akartam vele csorbítani a magam szórakozását, de önkéntelenül magam ellen sem akartam dolgozni. Az vesse rám az első követ … DE ha ez egy szándékos írói húzás volt, hogy ezt a furcsa bűntudatot érezzem, akkor sikerrel járt és gratulálok hozzá.
Háttér. Ez egy teljesen új (távoli) világ a sorozatban, Brillia névre keresztelve. Vagy a kő és víz hozta létre közösen vagy egy örökre elszunnyadt sárkány teste köré rendeződött a por bolygó formájúra. Nem tudjuk biztosan, de ami a lényeg, hogy mindig akad rajta kalandoznivaló. A roppant mozgalmas előzmények elolvasásakor megtudhatjuk, hogy mi már jártunk Brillia szerte, csináltunk rengeteg mindent, amihez elég a hosszúkard és most egy energiaitalt loptunk el egy varjas embertől, de visszafelé valaki le akart varázsolni, de szerencsére volt energiaitalunk, takarékosan csak a felét ittuk meg COVID ellen aztán mire leadtuk volna a fél küldit a fél zsoldért a varjas fickó túlerőben jelent meg nehezményezni a tetteinket, de jöttek a szellőpillék és elteleportáltak (ez bonyolul, nem részletezem) és közben a varjas ember kilőtte a zsákunkból a tuttifrutti másik felét is. Jah, meg egy földalatti útvesztőben vagyunk.
Háttér 2: Mivel néhány fejezetponttal később kicsit tisztázódik a kép (meg a fülszöveg is említi) előreszaladva elmondanám: ???SPOILER??? a Bórim-hegyben járunk, ami egy törpe temetkezési hely. Itt van a Lelkek Kútja és a Bíbor Úrnő is. Utóbbi a Brillia békéje felett őrködő Hétszín Varázslók Páholyába tartozik, de most úgy tűnik, hogy a kilépést fontolgatja, mert seregével megszállta a hegyet és feltámasztotta a halottakat … meg valami csúnya dologra készül. Elsősorban ki kellene jutni innen és szólni a varázsló szakszervezetnek erről. ???SPOILER vége???
Mivel az előzmények leírásában hemzsegtek az epikus jelzőjű karakterek és a könyv felszólított, hogy találjak ki nevet így én Vasrácshajlító Aurin-Son nevű antihős karakteremmel indultam, szinte maxos statokkal, Villámgyors reflexekkel és bízva abban, hogy az öt étkezésre elegendő kaja majd pótolja az esetleges ÉLETERŐ hiányaimat, ugyanis legalább ez a 30-40(?) éve kipróbált játékmechanika érintetlen maradt (szerencsére). Antihős pedig azért, mert hasonló korú tapasztalatommal tudom, hogy amorális gyűjtögetőként kell eljárni a legtöbb ilyen játékban. Itt pedig, hogy a legtöbb cucc és bónusz kifejezetten jobb létre szenderült holtak kifosztásával érhető el pláne igazolta eredeti elképzelésemet.
Hogy egészen őszinte legyek a könyv első harmadában tanácstalanul botorkáltam. Nem igazán éreztem az irányt, a látszólag egyforma irányok közül megszokásból mindig balra mentem és még a bővített Háttér 2 ismeretében sem éreztem túl jól magamat. De a harcrendszert gyakoroltam, igyekeztem mindenhová benézni. MAXIMÁLISAN saját hibámból többször előfordult, hogy rossz fejezetpontra mentem, de a szövegből csak 1-2 sor után derült ez ki.
Úgy éreztem, hogy a földalatti világ megfogalmazásánál a szerző is mintha kifogyott volna a szinonimákból a barlangra. Mivel a helyszín nem is igen változik soha (tisztelet a kivételnek) szokatlanul klausztrofób érzés volt olvasni a könyvet. Tudom, földalatti útvesztő, tehát illik így éreznem magamat. Ekkor megfogalmazódott bennem, hogy vajon a karakterem tényleg ember e, mert gyanúsan könnyen mászkál egy törpe temetkezési helyen, de az író egy fejezetponton tisztázza, hogy igenis voltak maszek emberi építőmesterek is. Ügyes húzás.
Viszonylag korán a történetben képessé válunk a törpe írásjelek és nyelv megértésére. Itt egy kicsit reménykedtem, hogy a törpe faj kap majd valamiféle ízt, esetleg valami olyan sajátosságot, ami kiemeli a gondolkodásukat a többi brilliai lény közül, ne adja Moran Riggar, valami különleges eltérést bemutat az n+1edik törpe ábrázoláshoz képest. Tudom, ezek magas mércék meg nem illik a nyolcvanas évek béli labirintusjátékokhoz, de gondoltam szóba hozom. Így négyszemközt.
Ottogar megjelenésekor valami a helyére került bennem. Csatlakozott hozzám feltétel nélkül és rögtön leesett: ez a STONEKEEP! Csak óriáshangyák nélkül. Szárnyas is tündérke leteleportált minket egy katakombába egy világmegmentő küldetésre és már van is egy csatabárdos törpe spanom az élőhalott sereg ellen. Rögtön jobb kedvem lett kicsit. Persze ez a szakasz is véget ért, aztán folytatódott a kúszós-mászós labirintusfelfedezés, de eddigre már kezdett kirajzolódni ennek a földalatti világnak a flórája és faunája előttem. Hasznos cuccokat is találtam, egyre több BARÁTom lett és segítettem másokon. Alapvetően hóboszorkákra vagyok hitelesítve, de már úgy éreztem jöhet a „bíborszuka” is (by Ottogar).
Eddigre talán kétszer sikerült meghalnom. Farkasszemet néztem Yorgoval és megölt egy csapda a félhomályban. Bárkivel előfordulhat. De szokás szerint 3 életet szavaztam meg magamnak, úgyhogy hősiesen meneteltünk tovább. Jött egy újabb szakasz és szereplő, Kószaszárny, akivel a találkozás után kifejezetten akciófilmes, pörgős, kalandos jelenetek következtek. Élek a gyanúperrel, hogy az író is élvezte ezeket a menekülős részeket, mert a nyelvezete is kicsit dinamikusabb lett. Ennek végén volt is egy kisebb csúcspont bossharc képében (de nem lőnék le poénokat), majd egy információs kitérő után a végső nekirugaszkodás.
Itt kiderült, hogy nincs elég BARÁTom és családom sem, úgyhogy harmadszor is meghaltam. Czicza Ádám legyőzte Vasrácshajlító Aurin-Sont, amihez gratulálok. De azért végigolvastam a történet hátralevő részét, mindkét (~mindhárom) befejezést és még visszatértem pár korábbi kihagyott/félbehagyott fejezetre és összességében jól szórakoztam. Mondjuk kíváncsi lennék majd, amikor valaki kimappolja hogy fest, mert van gyanúm, hogy az Ottogarral sok részt kihagytam.
Érdekes alkotás, egyes részei jobban tetszenek, mint az egésze. Ez gondolom normális. Nagy különbség van egyes részek élvezhetősége között. De gondolom ez még normálisabb. A legnormálisabb persze Cypherix és az a néhány mellékszereplő, oldalág, zsákutca, amerre elvetődhetünk az út során. A főszál … igazából … a Bíbor Úrnő motivációjával együtt … nekem kicsit harmatos. Értékeltem, hogy honnan hová jutunk el (főleg a LEGJOBB befejezést olvasva) csak nem éreztem valamit, amit azt hiszem kellett volna. Talán a kockákat a kezemben!
Annak aki nem fél valami újat kipróbálni játékmechanika terén azt javaslom, hogy (hunyorogva) vegye a kezébe a könyvet és tegyen vele egy próbát. Csodát, meg forradalmat ne várjon tőle DE reformot és kísérletezést talál majd benne. Elsőkönyves írótól ez szerintem nagyon rendben van, a végére talán együtt lendültünk bele (ő az írásba, én az olvasásba) és ha ez a löket megmarad, akkor a következő Szlobodnik-Vindgardia-Távoli-Brillia kötet már végig ezen a magas frekvencián rezeghet végig. Azoknak, akik útra kelnek benne jó szórakozást kívánok.
U.i.: a könyv végén egy kis ízelítőt olvashatunk a Gyíkbőrben előkészületben lévő előzményéről. Ezt fenntartásokkal kezelném, hogyha nem tetszett volna. Úgy fest felnőtt tartalmakkal operáló visual novel fanservice szerűség lesz. Hát-hát, jöhet. Van bizodalmam az írójában. Úgyhogy látszólag idén sem leszünk híján a kuriózumoknak lapozgatós könyvek terén.