II
A barlang falán vágott lyukon keresztül gyönyörű kilátás nyílt az Arowin-hegy magasából. Valamivel a város szintje alatt, a természetes sziklába vájt járatok szövevényes labirintusa mélyén ez a napfénnyel telt terem egy valódi pihenő volt a mélység vándorai számára, nem utolsósorban a dorani mágikus védelem utolsó vonala.
Socratis tekintetét terem túlsó végében álló Vigyázó Rendi lovagra vetette, aki az idevezető alagút kék derengését fürkészte rezzenetlenül. A Vigyázó mögötti falon nem volt nyoma jelnek vagy feliratnak, de Socratis szeme előtt ragyogva rajzolódott ki a mélyebb csarnokokba vezető mágikus kapu. Erről csak a rend legmegbízhatóbb tagjai tudhattak, Socratis is csak a titkosszolgálatnak leszolgált tizedik évben szerzett róla tudomást.
Az alagút sötétjéből kilépő alak magányosan érkezett. Végig haladt a kékes derengésen, ami nem váltott színt, tehát az érkező nem viselt fegyvert, fémtárgyakat vagy mágikus eszközöket. Socratis ellépett az ablaktól és szertartásos meghajlási formulákba kezdett a sietve érkező Dorcha előtt. A mögötte tornyosuló lovag nem adta jelét, hogy ilyesmire készülne, de egy pislogással nyugtázta a fejleményeket.
A Dorcha egy lendületes, energiával teli asszony volt. Teste olyan ruganyosan járt, hogy azt hihetné az ember, hogy mindig egy kiadós edzés vagy egy báli tánc után látja, mégis volt bennük annyi elegancia, hogy minden rezdülésével nyilvánvalóvá tehette: nemesen született. Feszes testét sok helyütt fedték bőrpántokkal igazított tiadlani nemesi kelmék, amelyek redői között három kócsag ölelkezéséből volt kiolvasható a Dorcha jelképe.
Nem volt már fiatal asszony: minden spirituális energiájának megzabolásával sem tudta letagadni, hogy túl van már jóval a tisztes koron. Nem használt élethosszabbító varázsszereket, mint a rangjának megfelelően sokan, arca ezért szokatlan kontrasztot alkotott barázdáival a ruhája által sejtetni engedett vonalaival. Azonban a szemei egy másik kor asszonyával néztek Socratisra.
A szemei egy fiatal lány tekintetét hordozták, kíváncsian és a világra nyitva. Semmiképpen sem illettek ahhoz a jelenéshez, ami a Doran mélyén jött most szembe. A varázsló különösnek tartotta, hogy lenge öltözetű testőrnői nem tartottak vele. A Dorcha különösnek találta, hogy egy olyan helyen találkoznak, ahol a varázsló nem képes használni a mágiáját. A dorani vigyázó feszengett volna, hogyha megtehette volna, sóhajtott volna, hogyha megtehette volna, de nem volt rá képes.
A lány azonnal a tárgyra tért és beszélt a kardról, a varázsló minden részletről tudni akart, minden apró mozzanatról. A lány elmondta neki, hogy a shadoni bölcs rosszul tudja, a kard nem volt jelen az Igazság Pillanatában. A varázsló szitkozódott. A lány megnyugtatta, hogy viszont a kardhoz egy igen közel álló személy jelen volt. A varázsló érdeklődése megnőtt a kard iránt. A lánynak van egy feltétele. A lovag kondicionálása meggyengült a rúnaterem hatására.
A lánynak mindig van egy feltétele. A varázsló félrenézett, számított erre. A lány folytatta, mesélt neki a Farkasról, a varázsló döbbenten nézett vissza a lányra. A Farkas közellenség volt, kettős ügynök a legutolsó Zászlóháború nyitányából. Minden titkosszolgálat a nyomait kutatja egész északon. Senki sem tudja, hogy hol van. A lány pedig azt akarja tőle, hogy …
… találja meg a kard segítségével. Az élőfém kard ha elfogad valakit gazdájának akkor azután is kapcsolatban marad vele, hogy útjaik elválnak. A varázsló habozott: mi köze lehet tiadlan feddhetetlen Dorchájának egy ilyen kétes alakhoz? Hogy akit a Dwyll-Únióban ugyanúgy halálbüntetéssel űznek, mint a toroni Ikrek szektájában, az hogyan tett szert kapcsolatra a legendás élőfém karddal.
Nem volt választási lehetősége, bólintott. A lány megígérte, hogy meg fogja kapni a kardot hamarosan. Köszönés nélkül viharzott el, ahogyan érkezett. A hátán lévő rajzolatokon mintha szárnyra keltek volna a hímzett madarak, vagy csak a ruha szabása tette lehetőév ezt az illúziót mozgásban.
A varázsló motyogott valamit az orra alatt, majd kivetette magát az ablakon. A semmi felett lebegő repülő szőnyeg biztosan megtartotta és hamarosan a felsőváros felé emelkedett vele, miközben ő súlyos gondolataival volt elfoglalva. Elméje csillagszóró gyanánt küldte szét a fontos üzeneteket az elhangzottakról. A Vigyázó Rend lovagja mintha víz alól bukna fel mélyet sóhajtott. A kondicionálását megtörte a rúnaterem közelsége, azonnal meg kell nézetnie az egyik mágussal. Vagy csupán a nő közelsége volt rá ilyen hatással? Maga sem vette észre, de súlyos kardját a vállára kapva dülöngélő léptekkel kóborolt a folyosókon … és dúdolt.