Az idei év végén szeretnénk megmozgatni agytekervényeiteket és kreatív éneteket is. A korábbi évekhez hasonlóan visszatér kalandmodul író pályázatunk, de kibővített formában és több lehetőséggel is a számotokra. A pályázatra beérkezett műveket a Krónikák Szerkesztői csapat hivatott majd zsűrizni, akiket a találkozókról és honlapról is ismerhettek már.

Az idei évben három kategóriában szeretnénk várni az írásokat tőletek. Nem csak kalandmodulokat várunk idén! Célunk sokkal inkább az, hogy minél jobban bemutathassuk egymás számára az általunk szeretett és játszott fantáziavilágot. A kalandmodulok mellett idén ezért várnánk cikkeket is.

Mióta a M.A.G.U.S. megszületett rengeteg történet íródott rajta. Jövőre immáron két évtizede olvashatjuk a kalandorok krónikáit és vannak sokan, akik a bőség zavarában nem is igazán tudják, hogy melyik könyvért nyúljanak a polcon. Ezért is gondoltunk rá, hogy egymásnak ajánlva ezeket teljesebb képet kaphatunk a M* irodalmáról.

A pályázat 1. kategóriája tehát az, hogy írjatok egy ismertetőt, ajánlót vagy kritikát arról a M.A.G.U.S. regényről, amely a legnagyobb hatást tette rátok, amelyik a legjobban megközelítette azt a világképet, amelyik a ti képzeletetekben is létezik. Korszaktól, kiadótól és írótól függetlenül minden M* kötet választható, de mindenki csak egy cikket küldhet.

A legjobb írások egy-egy kötetről (mert előfordulhat, hogy ugyanazt válasszák) megjelennek majd a Krónikák.hu oldalon, illetve a linkjüket hozzárendeljük majd a mindenkori karakteralkotásunk Közös M.A.G.U.S. világunk fejezetében megjelölt kötetekhez is.

A pályázat 2. kategóriája is kapcsolódik az oldalon megjelent anyagokhoz. Ennek kapcsán az év folyamán befejeződött Aki kalandot ír cikksorozatban körülírt és megfogalmazott kalandmodul megírása a cél, felhasználva a kiemelt példákat a cikkből, de minden mást a pályázó képzeletére bízva.

Ezen kategória legjobb beérkező kalandmodulja a cikksorozat összegyűjtött fejezeteivel együtt kerülhet majd fel a honlapra, természetesen a szerzőjének külön megjelölésével. A pályamű lehet egyaránt kész, teljes kalandmodul és kalandvázlat is (példa ez utóbbira lehet Amund: Dreonnar végzete című vázlata a Kalandok menüpont alatt).

A pályázat 3. kategóriája egy szabadabb kalandmodul megírása. A korábbi években lezajlott kampányok és rendezvénysorozatok után egy tematikusabb találkozósorozat tervével szándékozunk visszatérni, amely szorosan kapcsolódik mind az eddig létrejött „Krónikák-mítoszhoz”, mind pedig az oldalon megjelent legutóbbi cikkhez.

A nemrég publikált Geofrámia kivonatok – Enoszuke világleíró cikk hátterére várnánk kalandmodulokat, melyek közül a legjobbat a majdani rendezvénysorozatba beleépítenénk egyeztetve és közösen a kaland írójával. Szabadon választhatja ki az egyes régiók közül hol játszódik a kaland és az ott vázlatosan felrajzolt világképet is szabadon formálhatja.

Technikai kritériumai a reménybeli kalandoknak csak annyi, hogy 5-15 oldal terjedelemben és doc formátumban érkezzenek el hozzánk elektronikus úton. A beérkező írásoknak nem kell a teljes kalandot tartalmazniuk statisztikákkal és részletes leírásokkal, de a tervezett mű vázlatát és átlátható ívét és fontosabb szereplőit igen. Illusztrációkat vagy hivatkozásokat (pl. youtube) kérjük csak akkor alkalmazzatok, hogyha a mű azt feltétlenül megköveteli.

Szerepjátékos kritériumai a műveknek már annál inkább lennének. Elsősorban a rendszer, amire a kalandmodult írjátok Első Törvénykönyv/Nagy Zöld alapú kell, hogy legyen. Első körben szeretnénk, hogy minél szabadabb módon tolmácsolhatnátok elképzeléseiteket nekünk.

További kritérium ezzel kapcsolatban, hogy illeszkedjen a hivatalos M.A.G.U.S. kronológiához, ami elsősorban a Geofrámia kötetben megjelent hetedkori időrend. Indokolt esetben más kiegészítőkben megjelent évszámokat is lehet alkalmazni, de fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a zsűri döntésköre erről végső döntést hozni.

Két megfontolandó kérés/kritérium lenne még a kalandokkal kapcsolatban. Az első, hogy minden beérkező műnek tartalmazni kell egy olyan elemet, ami eddig még sehol máshol nem szerepelt a M* irodalomban és szerepjáték könyvtárban. Egy rendhagyó varázstárgy, egy sajátos kulturális elem, egy bevált opcionális szabály … egy olyan kiugró eleme a kalandnak, ami jellegzetessé teszi. Érdemes elengedni a fantáziátokat, mert nagyon nyitottak vagyunk …

Fontos, hogy a kalandok nem csak egynapos rendezvényekre készülhetnek el. A Krónikákon vannak őszi, tavaszi és nyári táborok is, ami olyan kalandok lemesélését és létrehozását is lehetővé teszi, amit egy egynapos találkozó hossza nem bírna el. A beérkező műveket a gulandro@gmail.com címre várjuk a 2013. február 1-ig. Ha a pályázattal kapcsolatban bármilyen kérdésetek lenne, akkor a fenti címen tudtok érdeklődni tőlünk.

Jó kalandokat és sikeres pályázást kívánunk mindenkinek!

3. Kóborló Krónikák Pályázat

7 thoughts on “3. Kóborló Krónikák Pályázat

  • Na az ilyen kihívásoktól pezsdül fel a vérem 😛 Azt hiszem ez lesz a karácsonyi programom 😛

  • Lesz mivel foglalkozni a két ünnep között! 🙂

  • Hehe, jubileum, egy hónapja írt vki utoljára ide 🙂
    Remélem, sokan írtatok kalandot! Hajrá Enoszuke 🙂

  • Tényleg, Phinix mester, mikor kezdi a KK dicső szervezőcsapata a „szezont” ? Minél hamarabbi időpontot szeretne a közvélemény hallani 🙂

Vélemény, hozzászólás?