Oblivion (Feledés) – háború a földön 3

Ismét egy érdekes élményre vonulhattunk a moziba be, midőn Tom Cruise bizonyíthatta híveinek és hívőinek is, hogy méltó mindarra a titulusra és címre (akciósztártól vallási vezetőig) amivel rendelkezik mostanra. Na de hogy a film tulajdonképpen milyen is, az már egy összetettebb kérdés … bár nem megválaszolhatatlan … talán.

Egy dologért nagyon hálás vagyok neki, hogy segített megértenem a Tron Örökség filmmel kapcsolatos érzéseimet. Ott éreztem hasonlóan zavartan magamat a moziban ülve érzéseimmel és gondolataimmal küzdve. Igaz, ez a reveláció is olyan volt, ami elsőre nem jött magától. Másodjára már a Vasember lázban égő Arénában került sor a „diskurzusra” beöltözött cosplayesek, megszigorított biztonság és tálaló személyzet között.

Elkerülhetetlen a film kapcsán, hogy boncolgassam kissé a főszereplő színész vallását. Magam részéről L. Ron Hubbard írásaival fiatalabb koromban ismerkedtem meg és nekem tetszett a Háború a földön sorozata, de még a belőle készült film is. Az idő tájt sokan valószínűleg a PS1-N64-DC háromszögben próbáltak kiigazodni, én ugyanakkor a Szabó Ervin Könyvtárak fantasztikus irodalmi részlegét fosztogattam. Mindenkinek kell egy hobbi.

Hubbard írásaival kapcsolatban volt az az élményem, hogy úgy ír, ahogy a Kozmosz Galaktika Fantasztikus könyvekből megszokhattuk már orosz szerzőktől. Dús ecsetvonásokkal fest le totalitárius jövőképeket és aztán azokat akciófilmes-ideológiai elemekkel tölti fel, de legalábbis olyan szereplőkkel, akiken keresztül elmondhatja a mondandóját.

Na, igen, az hogy később ebből vallás lett és tanai elterjedtek … előfordul. Vallása nagyon hasonló az enyémhez, csak én nem sci-fi, hanem fantasy irányból közelítettem meg az élet nagy kérdéseit. Meg szerencsémre az én elveimre még nem rakódott rá annyi előítélet és rossz hír, amennyi mondjuk a szcientológiát övezi mostanra, bár azt mondják a legújabb film (Grandmaster?) róla sokat elmond az elméletről. Bonyolult kérdések ezek.

Mindez csak azért érdekes, mert jó ha az ember tudja, hogy Tom Cruise magáévá téve a tanokat régen vállalt sci-fi filmet és most, hogy teszi érdekes benne keresni a nyomokat az egyezéshez. Vannak, de főleg témájában és tematikájában, mondanivalójában keresendőek. Ahhoz, hogy élvezzünk egy csavaros(?) akciófilmet nem szükséges még csak az erről szóló South Park rész ismerete sem.

A története nem csak a spoileres előzetesből, de rögtön a film első pár percében ledarálva monológként megkapjuk: Föld konyec, el kell menni, űrlény sereg maradéka fosztogat a földön, óceánt kiszivattyúzva készülünk az útra, de addig valaki vigyáz a lent hagyott őrrobotokra és javítja őket. Ő lenne főhősünk, aki jó munkásemberként egyszerre örül a munkájának és egyszerre gondol vissza nosztalgiával egy sohasem tapasztalt életre …

… vagy mégis? Álmaiban egy lány képe kísért és ragaszkodása a Föld relikviáihoz megkapó jeleneteket teremt. Nem, nem jó jeleneteket, félre ne értsetek. De megkapóakat, sokszor azon kaptam magamat, hogy csak bámulom a tájat és hallgatom a zenét a főszereplővel együtt és merengek egy ilyen jövő lehetőségein … hogy én mit tennék … Sokszor arra gondoltam közben, hogyha egy meditatív film lenne inkább jobban tetszene … nem tudom.

Mert az események veszett tempóban követik egymást, gyors és lassú jeleneteket szinte űznek a filmen és bár mi magunk meg-megállnék és kérdéseket tennénk fel a szekér szalad tovább velünk, de valahogy ez sem akkora baj. Egykedvűség volna ez talán? Jó nézni a filmet, pedig nincs benne semmi eredeti jóság, amit nézni érdemes. Hogyan?

Mert minden ötlet és szituáció ismerős lehet valahonnan, más filmekből és más művekből, hol fent tudja tartani az illúziót, hogy ez egy önálló mű, hol nem, zaklatott ilyen téren a szerkezete, bár a „csontváza” elvileg olyan amit én szeretek (csavarról csavarra bontakozik ki a valódi történet múlt-jelen-jövő témájában) mégsem tud olyan lenni, mint a „stílus” más klasszikusai (pl. King of Thorn, Pandorum) a számomra.

A végére egy nagyon erős érzés marad bennünk, olyan mint egy fonalgombolyag. Gondolom az lenne a feladatunk aztán magunkban, hogy kibontsuk ezt és a belsejében megtalálva a NAGY KÉRDÉSRE az egyszerű választ, hogy tetszett e tulajdonképpen ez a film. De kinek van erre ideje manapság? Kockáztassam meg az önértékelés bugyraiban keresni a választ és kockáztatva azt, hogy a most ilyen-olyan, de pozitív benyomásom a filmről egy rózsaszín marketing lufinak bizonyuljon?

NEM! Azt tudom, hogy a zseniális plakátból (köze sincs a filmhez) ezer másik és jobb filmet is tudna forgatni bárki, aki akár hallomásból tud a sci-firől, azt tudom, hogy az előzetese sokkal többet árul el a történetről, mint amennyit tisztességes lenne, de még ez sem zavart végül annyira. Értem az elvet és a válaszait az élet nagy kérdéseire, de a transzhumanizmus nem az én utam és nem nyugtatnak meg a megoldásai.

Nem tudom, hogy olyan film e ez, amit magunkban vagy inkább közösen kellene megfejteni. Azt mondanám, hogy nem kell DVD-n, mert már a Tron Öröksége sem kellett (pedig tetszett az is), de ettől még nem rossz film. Vajon attól jó egy film, hogy azonosulni tudunk az elveivel? Hogy magunkénak érezzük a mentalitását? Vagy attól, hogy gondolkodásra késztet, vitára akár önmagunkkal is? Veszélyes kérdések ezek.