Kifosztott Emlékképek

„Utunk Olbaidba nem volt minden veszélytől mentes. Két kísérőt is elvesztettünk az úton, egy tőrvetőt a mocsár gyíklényei ragadtak el mellőlünk, a hegyeken való átkeléskor pedig a mogorva halottmozgatót kapta fel közülünk egy feenhar. Távolodva buzgón sikoltozott, pedig idefelé szavát sem lehetett venni. Végül a megfogyatkozott négyesünk épségben elérte a Kincsvadászok Városát.

Itt könnyű volt a helyi kocsmákból kipótolni sorainkat és értékes információkra is szert tettünk. Egy alaposan leitatott halálszektás kalandozó, aki már megjárta a labirintust értékes vázlatokat árult az első szinten uralkodó állapotokról, titkos átjárókról. Beszélt arról a látogatásáról is a mélyben, ami addigi hitéből kitérítette és Darton különös szektájához terelte.

Érzékletes beszámolói alapján úgy döntöttünk, hogy inkább nagy ívben elkerüljük Doreo Merdall felségterületeit és más klánok továbbvezető lejáratainál próbálunk inkább majd szerencsét. Miután a városi elöljáróknál kifizettük előre az utazókövünk árát beszereztünk mindent, amire majd szükségünk lehet. Már csak egy kiadós alvás választott el minket az első alászállásunkról, mindent amire nem volt szükségünk a fogadónkban hagytuk.”

(…)

„Nos, Odalent, ahogy a helyiek nevezik tényleg szinte egy különálló világ alakult ki. Mintha csak a különböző szintek ügyet sem vetnének egymásra, vagy hogy éppen a felszín alatt léteznek. Ez legjobban az első szint lakóin figyelhető meg, akik három csoportra szerveződve vívják örökös háborújukat az elsüllyedt katedrális-óriás maradványai között.

Balsorsunk a Nekromanták területére sodort minket és ha nem is közvetlenül a lejáratnál, de már vártak ránk a nálunk szerencsétlenebb, tartosított fosztogatók. Szerencsénkre az újonnan besorozott korgunk csapásai alatt jó iramban fogytak el, de hogy megadjam a módját én is bűvöltem magamnak egy ellenséget a semmiből, csakhogy láthassák a többiek, hogy állom a sarat.

Már javában az elesettek felszerelését dézsmáltuk, amikor a következő hullám meglepett minket, mostmár egy halottidézővel megerősödve. Úgy gondoltuk, hogy ideje odébbállni és egy repedt imafülkén keresztültörve elmenekültünk. Lassan lehagytuk üldözőinket és kiértünk a területükről is.

Ezt sajnos úgy vettük észre, hogy az élen rohanó alkimista-számszeríjászunkat alattomos karócsapda nyársalta fel és kis környezettanulmány után kiderült, hogy szinte minden kőlap alatt valami halálos veszedelem vár minket, hogyha továbbindulunk. A barbár ösztöneit kihasználva  kerestünk kiutat a csávából és egy közeli feljárat felé iramodtunk.

Idefent pénzzé tettük a talált ingoságokat és már a következő mélybeszállást tervezgettük. A kihullott tagunk helyére egy nomád íjászt szerveztünk be, akinek sunyi tekintete és gyorsan üresedő korsója ellenére biztosnak tűnt a keze a feladathoz. Arra jutottunk, hogy a csapdákat kirakott Koldusok klánjával igyekszünk majd megegyezni a továbbjutásról.

Ésszerű emberek hírében állnak ugyanis … én pedig fényből és semmiből bármit megteremtek nekik, amit csak a békés továbbhaladásunkért cserében kérnének. Persze csak egy ideig … de megoldjuk.„

Sido Wildlow

P.sz. 3694. Vándormadarak Hava