Lozartan: Timelords szerepjáték

Kezdetben volt a Vég, és a végén voltak a Tervezők…

 A Tervezők voltak az utolsó intelligens faj az univerzumban, és nagyon későn jöttek. Az univerzum hideg, és magányos hely volt, amikor öntudatosan felnéztek kriogenikus tengereikből. A csillagok legtöbbje eltűnt, nem teremtek a helyükbe újak, és minden intelligens faj már évmilliók óta kihalt.

Kései kezdésük dacára hihetetlen technológiai szintre jutottak el. Nagyon lassan és óvatosan fejlődtek, semmit sem pazaroltak és semmit sem hagytak veszendőbe. Kifejlesztették a csillagközi utazást, és beutazták a galaxist, de semmit sem találtak, csak a hosszú ideje halott kultúrák és fajok csontjait. Felfedezték a természet összes törvényét, és egyesítették a tudományokat a Nagy Leíró Egyenletben. De ez csak azt tette számukra lehetővé, hogy megjósolják, mikor fog eltűnni gyönge napjuk, és meddig bírják fúziós telepeik, mielőtt eljönne a Végső Éjszaka.

Néhányan feladták, és kétségbeesésükben véget vetettek életüknek, de nem sokan, és a Tervezők továbbra is türelmesek és nyugodtak maradtak. Folytatták a munkát, fejlesztették tudásukat, csak azért, hogy csináljanak valamit.

A Nagy Leíró Egyenlet véges számú diszkontinuitást jósolt meg, mely az ősrobbanás alatt keletkezett, és szétszóródott a kozmoszban. Az erős hiperhajtóműveket hálóként használva elkaptak néhányat, hogy tanulmányozzák, és a kísérletek rámutattak, hogy egy pillanat alatt át tudnak váltani az egyik valóságból a másikba. Ahogy egyre többet fogtak el, annál könnyebb volt az újakat közelebb hozni. Ez inkább szellemi tudásvágy volt, míg egy nap a kutatásnak rossz vége nem lett.

Az egyik diszkontinuitás eltűnt, és magával vitt sok, a kutatáshoz szükséges eszközt. Egy kis idővel később megjelent az egész gépezet a bolygó egy teljesen más részén. A szerkezet nagy része sikeresen kibírta a becsapódást, és el lehetett érni az utazás adatait. Ez azt mutatta, hogy az univerzum és a gép számára eltelt idő eltér. Hamarosan rádöbbentek a Tervezők, hogy az univerzum pusztulásából való kivezető utat tartják a kezükben. A diszkontinuitásokkal visszamehetnek az időben egy olyan univerzumba, ahol korlátlan energiaforrások állnak rendelkezésükre.

Óvatos, és alapos módon az első próbát pilóta nélküli szondákkal tették, amelyeket távolra, a galaxis üres régióiba küldtek, hogy megbizonyosodjanak arról, meg lehet ezt így csinálni. Ahogy előrehaladt a munka, egyre bátrabbak lettek, és emberi irányítású időutazó felderítőhajókat küldtek ki, hogy új helyet keressenek fajuk letelepedéséhez.

A berendezést, amellyel az összes szuperfejlett hajót felszerelték, a diszkontinuitások térgörbítő korlátai közé helyezték, és ezek a hiperhajtóművek magjához voltak erősítve. Az ilyen tömörített szerkezeteket Mátrixnak nevezték.

Végül mindent kockára tettek. Elköltöztek, az egész faj sorsát kockáztatva a végső próba bámulatos energiafelhasználásával. Az egész naprendszerüket visszavitték az időben, megközelítőleg 15 billió évvel, s ez volt a legnagyobb mérnöki erőpróba egész történelmük során. A tejútrendszer egyik spirálkarjába kerültek, és itt állapodtak meg.

Generációkon át a dolgok a megszokott kerékvágásban folytak. Korlátlan energiájuk volt, de faji konzervativizmusuk miatt ezt nem használták ki. Egy ésszerű körzetben felderítették az összes naprendszert, de mivel nem volt többé szükségük az időutazásra, egyszerűen nem használták tovább. A csillaghajókban lévő Mátrixokat csak térutazásra használták. Ez így volt rendjén. Ám a dolgok fokozatosan változni kezdtek.

A Tervezők egy új generációja felbátorodott. Sosem ismerték meg őseik kemény sorsát, és szakítottak életük vánszorgó tempójával, főleg, mikor az ésszerűséget teljesen nélkülöző, tékozló terveiket is büntetlenül végrehajthatták. Néhány ifjabb Tervező végül engedélyt kapott, hogy elkészítsék a Tervezői tudomány élő emlékművét. Ez egy olyan minden józan észt nélkülöző energiapocséklás volt, amit generációkkal korábban elképzelni sem lehetett volna.

Egy közeli rendszer félintelligens életformáit különféle kibergenetikus módosításokkal félistenekké tették. Az elsőt, aki átváltozott, Pusztítóként ismerte meg a történelem. Az idegen, némileg humanoid lényt teljesen magukhoz hasonlatossá tették. Beépített kapcsolattal rendelkezett az egész tervezői tudományhoz, valamint biorendszerét is átdolgozták, megerősítették és felfejlesztették. A maradék helyre kibernetikus beültetéseket zsúfoltak, míg az egész rendszert a koponyájába épített Mátrix táplálta energiával.

Pusztító a Tervező faj tudományának koronája volt, egy maradandó emlékmű, egy erős és hihetetlen hatalmú félisten, aki nekik engedelmeskedik. Vagy legalábbis ez volt a szándékuk…

A Tervezők még meglehetősen újak voltak a biotervezésben, elköltözésük előtt keveset foglalkoztak vele, talán ennek tudható be, hogy a végső eredmény tekintetében valami rettenetesen elromlott. Teremtményük arra a következtetésre jutott, hogy létezésük ebben az idővalóságban egy anomália, amelyet azonnal orvosolni kell. A cél pedig minden esetben szentesíti az eszközt, jutott a végkövetkeztetésre. Egy gyilkos pszichopatát hoztak létre és szabadítottak a galaxisra…

A Pusztító várt, és megfelelt a barátságos, és kedves elvárásoknak, amikre tervezték, míg el nem jött az idő. Akkor lecsapott. A Tervezőknek addig alig volt szükségük védelemre. Mindenki alkalmazkodott a törvényekhez és szabályokhoz, az antiszociális viselkedés pedig értelmezhetetlen kifejezés volt számukra. A Pusztító csapása teljesen váratlanul érte őket. Az MI-k globális hálózata azonnal összeomlott. Milliókat ölt meg pszionikus csapásaival, és arra használta felszerelését, hogy összezúzza szülőbolygójának felszínét. Nem hatotta meg a bolygóról neki küldött segélykiáltás. Megalomániás erőfitogtatásként a rendszer kis vörös napját novává változtatta, felégetve pusztításának minden nyomát. Ezek után arra használta a Mátrixot, hogy felkeresse a kutatókolóniákat, és egytől egyig elpusztítsa azokat, megsemmisítve az ott tárolt felszerelést és tudást is.

Az egyik ilyen kolónia egy másik elfogott primitív fajt tanulmányozott, a Homo Sapienst. Egy magányos ember, akit a Tervezők neveltek fel, és minden létező dologra megtanítottak, átment a teszteken egy speciálisan blokkolt Mátrixszal. Mikor a Pusztító pszionikusan kezdte bombázni a bolygót, egy haldokló Tervező hatástalanította a zárat, és a megfélemlített humanoid szabaddá vált. A Mátrix érezte félelmét, és ezt úgy értelmezte, hogy máshová akar menni. Elröpítette hát – de az időben.

A Pusztító megérezte az ugrást, és atomjaira robbantotta a bolygót. De az ember szabad volt. Egyedül és meztelenül egy barátságtalan helyen és időben azt tette, amit mindig is csinált: túlélt. Beültetései apollóniak voltak, és nagy tudás állt rendelkezésére a lelke mélyén. Ezzel a tudással elkezdte kialakítani élete értelmét… és ez a bosszú lett. Fényhozónak nevezte el magát. Más helyeken és időkben végül Luciferként vált ismertté.

Mivel fizikailag halhatatlan volt, bővében volt az időnek. Évtizedek múlva bolygójának jövőjéből tiszta lelkű és testű embereket verbuvált, és a hosszú ideje halott kutatókolóniák ellen végrehajtott merész rajtaütések alkalmával több Mátrixot begyűjtött. Így felszerelve ő és követői a legjobb technológiát használva nyomozhattak a Pusztító után.

Az paranoid pusztítással töltötte éveit, fiatal civilizációkat téve a földdel egyenlővé, megsemmisítve az intelligens élet minden nyomát, és fertőtlenítve a bolygókat, hogy hosszú ideig ne fejlődhessen ki rajtuk intelligens életforma.

Röviddel ezután igencsak meglepődött Fényhozó és időharcos flottájának érkezésén. Lucifer csapatai 50%-os veszteséget szenvedtek, és visszavonulni kényszerültek, miután kisebb sérüléseket okoztak a Pusztítónak.

Ezt az újjászervezés ideje követte. Fényhozó sokat vesztett a legjobb emberei közül, és még többen dezertáltak utána. Csak néhányan maradtak lojálisak. A maradék egyszerűen fogta a Mátrixát, és távozott.

A Pusztító rájött, hogy bizony nem halhatatlan, ezért keresett egy rejtekhelyet, ahol nem árthattak neki az ilyen pusztító energiák. Ezt úgy csinálta, hogy talált az univerzumban olyan hurkokat, ahová a Mátrix nem érhet el. Ez lett a veszte, mert ugyan biztonságban volt a meglepetésekkel szemben, ám hatalmának legnagyobb része mátrixbázisú volt, és ezek ott használhatatlanná váltak.

Fényhozó, aki a támadás után évtizedekig óvatosan követte a Pusztító útját, észrevette eltűnését, és kikövetkeztette ennek okát. Az óvatos felderítések ezt megerősítették. Új szervezetet alapított, az Időurak Szövetségét, majd elkészített egy nagyszabású tervet. A történelmen keresztül alacsony technológiai szintű, de hűséges és elkötelezett katonákat toboroztak vallási zászlók alá, átvezették őket az időn, és megtanították nekik a modern fegyverek kezelését. A következő alkalommal, amikor a Pusztító használta a titkos búvóhelyét, váratlanul lecsaptak rá.

Egy erős, hagyományos rohamot hajtottak végre szentélyének komputerizált védelmein keresztül. Lucifer fanatikus követőinek ezrei haltak meg az első néhány percben, de ez elég időt biztosított az Időuraknak, hogy behatoljanak.

Ahogy bejutottak a dimenzionális féreglyukba, gyors és hátborzongató csata folyt le. Egy maréknyi megapáncélos Időúr, melyek közül egy is meg tudta volna nyerni a második világháborút, harcolt a legyengült Pusztító ellen. A végén a Pusztító eszméletlenül összeroskadt. Fényhozó saját kezűleg tépte ki beültetéseit, őt magát pedig egy áthatolhatatlan erőtérbe zárta. Majdnem önfenntartó metabolizmusának köszönhetően a Pusztítónak évezredekbe kerül, míg meghal láthatatlan börtönében az éhezés és szomjúság miatt, és eközben minderről tudomása lesz…

Mivel már nem volt meg az a közös céljuk, ami összefoghatta volna őket, az eredeti Időurak külön utakra tértek. Fényhozót végül megölte a riválisa, Zhanken, a Kígyó. Egy másik Időúr pedig, akit Azazelónak hívtak, már évezredek óta vadászik rá ezért bosszúszomjasan.

Az eredeti Időurak közül sokan találtak más Mátrixokat, és tudásuk segítségével átprogramozták azokat emberi használatra. Ahogy ezek az Időurak meghaltak, vagy visszavonultak, a Mátrixok más kezekbe kerültek. Néhányra véletlenül találtak rá. Másokat furcsa hatalommal rendelkező vallási ereklyéknek tartottak, néhány a modern társadalmak kezébe került, akik megpróbálták szerkezetének titkát megfejteni (sikertelenül).

Zhanken azóta rendszeresen kutat fel régi Mátrixokat, és tudatlan személyek kezébe csempészi, akik hirtelen arra eszmélnek, hogy másik helyen és időben vannak. Azazelo nem tud különbséget tenni az ilyen ugrások, és Zhanken ugrásai között, míg az új tulajdonosok saját lenyomatukkal nem illetik az általuk használt Mátrixot. Így Zhanken már évezredek óta több ugrással Azazelo előtt jár.

A legtöbb létező Időúr harmadik, vagy negyedik generációs. Fényhozó volt az első, követői a másodikak. Akiket a követők képeztek ki, azok a harmadik, és azok, akik a gondtalan (vagy halott) harmadik generációsok Mátrixai miatt – vagy Zhanken ténykedései következtében – botladoznak keresztül az időn, a negyedik generációsok. Minden generációban egyre inkább csökken a Mátrix kezelésének pontos ismerete, és annál inkább hagyatkoznak a kezelők az ösztöneikre, és arra a jelenségre, hogy a Mátrix szerkezete egyre inkább ráhangolódik az emberekre. Néhány Időúr igényli, hogy beszéljen a Mátrixához, mások nem.

Ez az a háttér, amibe a karakterek érkeznek. Saját magukat alakíthatják, akik véletlenül pottyannak egyik helyről a másik helyre, időbe, és valószínűségbe egy olyan tárgy miatt, aminek ismeretlen az eredete és ereje. Elég hosszan túl kell élniük, hogy megtanulják használni Mátrixukat, de a tanuláshoz az ismeretlenbe kell fejest ugraniuk…

Lozartan a tábor hatodik napján vár  3-5 játékost, akár nulla szabályismerettel, hiszen önmagukat kell alakítaniuk az időben akaratlanul vándorolva. Ritka csemegének ígérkezik ez az alkalom szerepjátékra …