ypcz

Zene nélkül a bábjátékos előadásából csupán fabábúk kattogó hangját hallhatta volna fiatal közönsége a téren. A színes-szagos illúziók leple alatt csak durván megformált fabábok rángatóztak a zsinórok végén. Hogy a mese teljes lehessen és maradandó szükség volt egy kis varázslatra, illúzióra és igen, hazugságra is. Talán mert a közönség egy kicsit mindig el is várja, hogy becsapják, s szívesen belemegy a játékba. De az egészen biztos, hogy fizetni csak akkor fizet, hogyha kellőképpen átverve érzi magát az előadás után … persze csak jó értelemben.

A bábjátékos avatott mestere volt hivatásának … és nem nélkülözte előadásából az elvárt adalékokat. Hat Városban tanulta ki a fényből szőtt érzéki csalás módszereit, de csak a Gályák-tengerén átkelve fogant meg benne az a gondolat, hogy az illúziókeltés mágiáját ilyen módon váltsa mindennapi betevőjéhez szükséges aprópénzre. Pedig nem ilyen céllal érkezett a városba, dehogyis. Kevélyen és hetykén lépett le a hajóról a kikötővárosból lett fiatal Új-Pyarronban többedmagával.

Fiatal gyermekként megtanulta az Örök Város történelmét és haláltalan lakóinak nevét és legendáit. Tisztelte a pyarroni eszmét és annak isteneit. Kalandozóként kész volt vérét hullajtani értük és ellenségeik vérét venni … a megfelelő juttatásért és a dicsőség reményéért cserébe. Mindennek megvolt az ára a fiú fogalmai szerint, kalmármentalitását még otthonról hozta magával. Sorsának alakulását is részint ennek köszönhette: a nyereség és a tét arányát mindig gonddal mérlegelte.

Az már csak a tapasztalatlanságán múlt mikor ő maga nem tudta megkülönböztetni az illúziókat a valótól: megszokta, hogy ő keveri a hamis lapokat az élet kártyaasztalánál. Társaival egyetemben aprópénzért kígyófészekbe léptek. A Kitaszított szolgái két társát feláldozták, a harmadikat oldalukra állították, egyet életre megnyomorítottak … őt magát pedig üres héjként futni hagyták, hogy mások okuljanak a szemfényvesztő példájából, aki maga esett áldozatul a látszatnak.

Bábjai fürgén ropták az isteni színjátékok levezetésének dallamára szigorú táncukat, amit a fiú koncentrációja tartott fent, lehunyt szemmel kéregetve a roskatag bódé mellett. A tömeg nyüzsgött, de az érzékeiket cirógató, sehonnan sem szóló dallamok hatására szépen gyarapodtak a rezek a fiú korsójában. Néhány utcagyerek megigézve cövekelt le a látványosság előtt, ahol éppen Della bábja forgott, amint szépségét áldozza művészetéért és a fafigurája köré teremtett színpompás virágaura lehulló szirmait Alborne csipegeti fel a nyomában haladva és tűzi fel magára, hogy minden művészetek isteneként tetszeleghessen aztán.

A fiú feltekintett és elégedetten mosolyodott el valódi közönsége láttán a gyerekeken. Örült, hogy legalább annyira el tudja varázsolni őket varázslatával, mint egykor őt ejtették rabul ezek a történetek az ártatlanság korában. Itt, minden isten vallásának templomainak árnyékában ezek a történetek kézzel foghatóbbak és elevenebbek voltak … valóságosak. Boldog volt, hogy részese lehet ennek és ilyenkor el tudta feledni azt, hogy egyben áldozata is.

A magasra törő templomtornyok egymásnak intettek a szélben csúcsaikra tűzött színes kelméikkel. Vidáman lobogtak, hirdették az elpusztíthatatlan eszmét, az emberi nem diadalát. A mértani pontossággal tervezett város különböző pontjain megépített magas pontok egyszerre idézték a Dúlásban elveszettnek hitt Ó-Pyarron emlékét és emlékeztettek a Manifesztációs Háború diadalára mindenkit, aki a várost körülvevő tökéletes körfalon belülre érkezik.

A macskaköves utcák azt sugallták, hogy a város megvédi övéit, hogy az Aranykör Lovagrend tagjai minden sarkon önként és készségesen segedelmére vannak, akinek szüksége van rá. S ez így is van jól. Nagy bajnak kellene lennie ahhoz, hogy a város védművein belüli mesterséges szigetek komor kolostorerődjeiből kisorjázzanak a tréfát nem ismerő Bosszúangyalok. Itt mindenkinek megvan a feladata és a helye, ahogy az isteneknek is a maguk kerülete és negyede. A város mint egy óriás óralap, a nap alatt mindenki számára nyújt lehetőséget, hogy kitűnjön.

Megvan az ideje a konfliktusoknak itt is, de összehasonlíthatatlanul akadémikus nyelven és módon. Éppen ahogy két városi alant az Antohnak szentelt kikötőben két hordóra állva szólalt felt az istenek dolgában, de maguk nevében. Egyik oldalon egy jóképű, fiatal jurátus Kyel univerzitásáról ecseteli a dartoniták felelősségét a pantheon széthúzásában. Aminthogy szétszakadásukkal gyengítik a halál misztériumát feledik el, hogy uruk miként szaggatta le víg kedvében és tréfából Della istennő fátyolát és tárta fel annak rút arcát istentársai előtt. Oly éket verve ezzel a haláltalanok közé, melyet a halandók is megéreznek.

Ellenben áll a joviális szőke ficsúr, kinek öltözéke nem hagy kétséget arról, hogy Lar-Dorból érkezett és jobb napok jobb estéin talán maga is mágiaforgatónak képzeli magát, de itt és most csak a szavakkal vív. Védekezik és érvel, pocskondiáz és visszatámad: a maremiták elvitathatatlan érdemeit hangoztatja, hőseik helytállását sorsdöntő csatákban, győzelmeiket közös ellenségekkel szemben, s a tényt, hogy Darton korántsem hagyta el a Szent Szék által kivetett Sötét Prófétát és különc híveit. Mindkét szónok mondandóját üdvrivalgás követi, megegyezés nem születik, de nem is kell: ez itt Pyarron, s ezek az Örök Város mindennapjai.

Arel sólyommadarai hasítják fel az eget a vitatkozók felett, amint röptük elhalad a város felett méltóságteljesen lebegő Gömbszentély mellett. Mása az egykori Selmo atya otthonának, de jelképe a városnak és minden lakójának. Mindennapi csoda, ami megszokott és biztos pont a magasban, de mégis közelebb a földhöz, mint a felhőkhöz. Márványfehér oszlopai egy másik kor bölcsességét és békéjét sugározzák, de sokan tudni vélik, hogy olykor még az istenek kegyeltjei is a magasba szállnak ide tanácsokért és együttesen a várost érintő kérdéseket megtanácskozni.

S ahogy a Gömbszentély lassan körbefordul képzeletbeli tengelye körül a városban úgy tudja mindenki felpillantva, hogy melyik órában járnak éppen, hogy milyen faragvány, isteni szobormás vagy angyalfigura pillant le az égből óvón és engesztelőn. Így az sem meglepő, hogyha olykor lángoló égi szekerek szikrázó nyomán papok cikáznak át az égen, s a nap fényében szent szimbólumuk ragyog közeli csillagként a hívek felett. Ilyenkor mindenki érzi milyen csodálatos hely is otthonuk, Pyarron.

A nap végére érve pedig a bábjátékos megszünteti varázsát, de kegyesen csak aztán, hogy apró színházának ablakát becsukta: ne okozzon csalódást a gyermeki szemeknek durva bábjaival, ameddig látják ragyogjanak. Nyögve löki be bódéját kerekein és ahogy szokott, úgy nyögdécsel az első pár sarokig, régi sebe nyilall elgémberedett tagjain. Egy ivó mellett halad el, de csak az ablakon néz be: a korsóban ivászathoz aznapra elég nem gyűlt össze. A söntésnél egymás vállát veregeti a két korábbi szónok, ellenségeskedésüket gorviki szesszel fojtják le inkább, ha volt is valaha olyan.

Elzörög az illuzionista egy magas ablak alatt, ami nyitva van még, pedig odabent már estéhez készülődnek, de ennek is módja van. Kerek arcú mosolygós asszony olvas fel mesét a dunnya alá fektetett unokának. Szavai mentén isteni legendák elevenednek meg, azok hősei csatáznak egymással és egymásért. A Tréfák istene ugratja az Üllők urát, ahogy az rokonok és külön képpen testvérek között illendő. A gyermek álmélkodik és sóhajt, hogy bár lenne fiútestvére. Húga sértődötten anyjukért kiált.

Az idős asszony csókot lehel a fiú homlokára és a gyertyát eloltja. Az mégsem tud aludni még, hiszen az alkonyi fény még megcsillan a város vízi kapuja tövében és utolsó sugarai a napnak még végigsimítják a Gömbszentély mázsás oszlopait, s az angyalt, ami lassan az ablak látóterébe forog. Mire úgy tetszik, hogy kitárt szárnyakkal áll a város felett a csillagok is feltűnnek mögötte és a fiú is alszik. Új-Pyarron mégsem szunnyad, mert küldetése örökké tart: templomokból száll az ima a felhőknél is magasabb szférákba.

Ott a haláltalan istenek élvezett hallgatják bizonyosan és erejüket összeszedve egy újabb napra kitárják védő szárnyukat választott népük fővárosa fölé. Hogy ne érhesse lakóit semmi baj, hogy bajnokai mindig győzelmet arathassanak és az Örök Város jövőjét jelentő gyermekem sose lépjenek le az atyáik által választott eszme ösvényéről. Mert van ami örök … és ez így van jól.

Egy város meséje, egy pantheon meséje … (hangulatkeltő novella)

2 thoughts on “Egy város meséje, egy pantheon meséje … (hangulatkeltő novella)

Vélemény, hozzászólás?