A mesére a tábor második, tehát pénteki napján kerülne sor. Erioni kaland, egy összeszokott, vagy legalábbis egymást ismerő csapatot kérnék, karakteralkotásként a tetemre hívásos verziót használjátok. A csapat választhat (vagy akár egyénenként is), hogy a 2.9 vagy a 3.0 szerint.

O_Funeral___II_by_luis_m

~~~

A kora tavaszi égbolton esőfelhők követték egymást, néha megöntözve az alattuk elterülő földeket. Erionon kívül ezek még erős zivatarok voltak, de a városon belül már csak záporoknak lehetett betudni. Az emberek egy-egy ilyen esőzésnél bemenekültek a közeli házak kapujába, vagy betértek az első kávézóba.
Egy csoport azonban rendületlenül haladt úti célja felé. A Darton-pap vezette menet lassan vonult végig az utcákon, közvetlen mögötte két csuhás vitt egy kisebb koporsót. Őket követte a gyászoló család, és néhány jó ismerős.
A temetőhöz vezető úton több vendéglátó hely is nyitva tartott, a fedett teraszokon ülők együtt érzőn követték tekintetükkel a még mindig zokogó fiatal nőt, és a mellette lehajtott fejjel haladó férfit.

Kálmán: Borús napok

21 thoughts on “Kálmán: Borús napok

  • Kíváncsian várom a meséd Kálmán! MagicHorse is jelentkezne.

  • Köszi a bizalmat! 🙂
    Lozartan is jelentkezett már e-mailben.
    Még egy embert bevállalok, hat fő egy kicsit sok nekem, rutintalan vagyok még (vissza kell szokni).

    Karaktereket, illetve bármilyen kérdést szívesen fogadok a messor83 kukac yahoo.co.uk e-mail címen.

  • Javaslom, legyen egységes a karialkotás (és a 3.0 kevésbé tápos, bár a tolvaj pl sokkal táposabb a 3.0-ban, mint előtte.). Kálmán is örülne az egységes karakteralkotásnak, de részéről (és a kaland szempontjából) mindegy, hogy melyik karakteralkotást használjuk.

    Ki mire szavaz? Én 3.0-ra. 🙂

  • A’frad is? Mert akkor már hárman vagyunk, Frosty is véleményezzen! 🙂

    Karakterötlet: délvidéki (betért gorviki) uwellita paplovag. Gondolom lesz mit-kit megbosszulni. 😀

  • Részemről rendben az uwelita.
    Többiek?
    Azt majd vegyétek figyelembe, hogy ha nem egy csapat vagytok, akkor valamilyen módon ismerjétek egymást.

  • Nekem mind1 a karakter alkotás ha valami megtetszik megcsinálom ha erős v gyenge 🙂

    Én egy Toroni karaktert hoznék valami mágia használót(Pap, BM,Vari), de ha nem fér össze a csapattal szóljatok.

  • Szia Frosty,

    Hát a toroni karakterről több infó kéne…
    Eddig egy karakter érkezett, Lozartan leküldte karakterét. Alapvetően vele kéne megbeszélned, mennyire tűr meg maga mellett, vagy mennyire lennétek jóban.
    A többiekről sajnos még semmit nem tudok.

  • Mindenki!

    Jó lenne, ha legkésőbb holnap délután tudnám, milyen karakterekkel állok majd együtt/szemben. A legjobb az lenne, ha ma megkapnám a karikat, mert készülnék velük.
    MagicHorse, Afrad, van már valamilyen tervezett karakteretek?

  • Ahoy Frosty!

    Az én karim az Inkvizítorok Szövetségének dolgozik, szóval lehet nem lesz ez jó párosítás (hacsak nem olyasféle „nem sablon” toronit hoznál, aki némiképp belesimul a pyarronita-uwelita értékrendbe).. A KM-é a végső szó, felőlem azt hozol, ami a szíved vágya, csak nem lenne jó egymás torkának esni. Kell valami, ami összetart majd minket. Még egy toronival is együtt tudok működni, ha látom értelmét, a felsőbb célt.

    A’frad és Magichorse karijait én sem ismerem, de a legutóbbi játékunk során könyörületesek voltak (csak az emlékeimet törölték ki), remélem tartják ezt most is. 🙂

  • Ja, azt elfelejtettem írni, hogy Tharr pappal mindezek mellett sem tudom elképzelni a közös kalandozást. Ugyanez igaz a ranagolitákra is. Mivel én voltam az első karakterbeküldő, talán ennyit lehet alkalmazkodni hozzám is – vagy ha nem, majd meglátjuk mi sül ki belőle. 😛

  • A Lozartannak már ismerős, tavaly nyári tábori diplomata boszorkány – diplomata, lard-dori varázsló páros mellett döntöttünk Afraddal.

  • Rendben, átküldenétek a karaktereket e-mailben? Illetve Meglátjuk, mit szólnak hozzá a többiek.
    Lozartan karakterét ismeritek, vagy Lozartan ismeri ezekeet a karaktereket? 🙂

  • Az egy másik karakter (egy Della hitű bárd) volt és már valóban nem emlékszik rájuk. 😀

    Jó kis játék elé nézünk, már alig várom! 🙂

  • Uwel paplovag ,Boszorkány, és Varázsló … a háromból két kedvenc karim kilőve 😀 találgassatok melyik kettő ? 😀
    lehet tudni mi lesz a negyedik társunk?

    Adron pap , Fejvadász és kardművész ezekkel még szívesen játszok mit hozzak ?

  • Szerintem a boszi, és a boszika. 🙂
    Én úgy látom, te vagy a negyedik. A negyedik fiú negyedik fia. Legalábbis más nem regisztrált nálam.

    Asszem ezt már a vonaton, vagy a helyszínen fogjuk megbeszélni. 😛

  • Én Adron pap lennék nagy mentál pajzsokkal. 😉 Még jól jöhet. 🙂

Vélemény, hozzászólás?