tikos_anatydaVisszatérve a Gurunák határolta ösvényre mártózzunk meg ismét a ’93-as miliőben, amikor még a M.A.G.U.S. szerepjáték törvénykönyve még mindig nem jelent meg, a kiadó pedig sok tervét indította útjára egyszerre, többek között a Han Solo regénysorozatát is (amelyről sokat és sokan beszéltek akkor és azóta is). A magunk boszorkánykonyhájában a beígért Champdor interjú már szerkesztés alatt van, reméljük hamarosan azt is leközölhetjük.

A ‘lélektanilag’ hetedik számban előbb két kalandmesterek számára segítséget nyújtó cikkben ismerkedhetünk meg előbb az embervadászok technikáival és eszközeivel (melyek között érdekes előreutalásokat találunk a később megismert cikkekre és kiegészítőkre), majd a ruházkodásról olvashatunk egy inkább általánosságokat taglaló írást. A jelen lapszámok keretbe foglalja a szokásos a bevezető a kiadó mindennapjairól, középen egy Sárkányszívroham Szerepjátékos alkalomra buzdító hirdetéssel.

Majd két lény következik a horror hangulatú logoval rendelkező Bestiáriumból, az Anatyda és El Haradzsa, amelyek jól példázhatták a megjelenés előtt álló világ és rendszer lehetőségeit és másságát az addig ismert szerepjátékokhoz képest. Mindegyikhez külön illusztráció készült, melyek később nem kerültek be a lények mellé a különálló kiegészítőbe. Zárásul egy igazi ynevi világfit ismerhetünk meg a Panteonban, ami jászható példakarakterrel bővíti a palettát.

Letöltés: GuruRúna7.93.7

(Az illusztráció Tikos Péter alkotása, mely az Anatyda kártyajátékos lapja mellett egy Távoli Világok regény borítója is volt egyben)

M.A.G.U.S. Eredet #12: piperkőc embervadászok és formabontó nők

Vélemény, hozzászólás?