– hangulatkeltő –

Fiametta úrhölgy, az erioni hercegi palotakert Főkertésze gondterhelten meredt maga elé.
Probléma adódott.
Nem, ez így a tények enyhítése. Szimpla „probléma” az az ittas kyrvérű nemes volt a minap, aki… – Fiametta a gondok ellenére is halványan elmosolyodott. Tiszteletlen nemeske. Azt kapta, amit érdemelt.
Sóhaj. Nem, a mostani helyzet túlmutat a problémán: ez most igazi katasztrófa. Borulhat minden, amiért eddig küzdött, amiért dolgozott. Tervek, jövőkép, elillannak mind, mint a kámfor.
Ugyanakkor, ez nem olyan helyzet, amibe neki, a Herceg egyik udvaroncának közvetlenül bele kellene vagy lehetne folynia. A többi udvaronc így is árgus szemmel lesi minden lépését, hiszen a semmiből jött, alig pár éve dolgozik Erion uralkodójának, és többször kiderült, mennyire járatlan az intrikákban, legalábbis a többi herceg-közeli udvari ragadozóhoz képest.
Még egy sóhaj.
Akkor marad a szívességek kérése… és persze a kalandozók. Igen. Tényleg. Ez végül is a kalandozók városa, nem? Egy kalandozócsapat kiválóan végigjárhatná az utat, elvégezhetné mindazt, amit neki személyesen nem lenne ildomos. Mint a kitárt kelyhű, illatos virág és a tündöklő szárnyú pillangók. A beporzás szertartása mindkettejük előnyére válik. A virág elégedett, a pillangó jóllakott.
Egy hercegi Főkertész csak jól tud lakatni pár éhenkórász kalandozót, nem? Egy ebéd Torozonnál, egy meghívás a palotakertbe, és a tenyeréből esznek majd. A hősök az eszméért. A kalmárlelkűek a jutalomért. A gazfickók az életükért.
Beszélni kell a Látnokkal, hogy válassza ki a megfelelő egyedeket… és igen… a szívesség… azt rebesgetik, a Fekete Jég bankháznak (ahol ő is tartja vagyona nagy részét) van egy kiváló szakembere.
Neki végül így nem marad más dolga, mint irányba terelni a pillangókat, hogy nem repüljenek szanaszét… és persze a végén leszüretelni a virágból fakadó gyümölcsöt.

***

Kedves tavaszi táborozók! 3-4 kalandozót várok eme 3715. évi, erioni történet lejátszására. A karaktereknek nem szükséges összeszokott csapatnak lenniük, de persze előny, ha nem esnek az elején egymás torkának (később nyugodtan).
A történet, mint a legtöbb erioni kaland, bármilyen karakterekkel működőképes, de fenntartom a jogot, hogy kránielfeknek és egyéb hentesmészárosoknak kinevetavégént javasoljak a kalandom helyett, az ő érdekükben is. Miért is kelljen úgy kezdeni a játékot, hogy a veszélyes kalandozót semlegesíti a Sinfen, nem? 🙂
A játékra várhatóan a csütörtöki napok kerül sor.
Ja igen… a hangulatkeltő _tényleg_ nem mondott semmi érdemi információt a kalandról. Felháborító, igaz? 🙂

/Az Erion térkép Néma Ákos munkája, P.Sz 3700 környékéről. Ezt a várost mindenki ismeri a Rúnából; az arányok és az általános elrendezés nagyrészt az ott megjelent leírást követik, bár itt-ott a Chapman-i instrukciók is meglátszanak rajta. Ezt a változatot eredetileg a Sötétség szíve c. kötethez készítette, de túl sokáig tartott összehozni, így végül nem került be a könyvbe./

Vii: Kirakós (M.A.G.U.S. mese)

10 thoughts on “Vii: Kirakós (M.A.G.U.S. mese)

  • Természetesen aki játszotta már ezt a kalandot 2015 tavaszán, annak nem ajánlom 🙂

  • Szia Viii! Persze tudjuk, nem kívánságmùsor, de mivel csak hétfő reggelig maradunk és mindenképpen játszanánk nálad, felvetjük a kérdést:

    Mesélnéd-e ezt a kalandot elegendő jelentkező esetén a tábor első napján is (10-én)?

    Krisztával benevezünk rá. Ha nem oké a 10-e, akkor Bodrival kell egyeztetnünk, mivel 11-én a CP kalandjában játszunk…

  • A 10-ei időpont engem is érdekelne abban az esetben, ha Tanti kalandjában létszám feletti lennék. 🙂

  • Hm, maradjunk annyiban, hogy egyelőre az első napi mesélésemmel nem bíztatok senkit :s
    Még nem tudom, mikor, melyik vonattal megyünk a csapattal, lehet, hogy csak későn… (plusz a google maps szerint még beköszön egy 7+ km-es túra, mert a tábor kint van a tundrán 🙂 ) … de ha bármely időpontban épp nem tudok kezdeni magammal semmit, akkor úgyis mindig próbálok toborozni népeket fél-egyalkalmasra.
    Majd meglátjuk.

  • Azt hiszem beestünk ebbe a kalandba, ha van még 3 hely. Sajnos Bodri nem tud jönni a táborba, így kiesik a CP2020 csütörtökön. Wiii?

  • Sziasztok!

    Sajnos magánéleti okok miatt nem fogunk tudni ott lenni a táborban idén.
    Nektek jó szórakozást kívánunk!

    Kriszta és Lozartan

  • @Lozartan: nagyon sajnálom 🙁

    @játékostársak: mivel a kirakóst játszották már páran, ha majd ott arra szavaztok, lemesélhetem ezen a napon inkább a kahrei kalandomat – az még csak otthonin szerepelt. Aki még egyiket se játszotta, annak, feltételezem, úgyis mindegy 🙂

    @szervezők: persze csak ha nektek ez nem gáz

  • Bruti: tudomásom szerint így 4-en lennénk, ha csak Viii nem tud mást.
    Milyen irányultságú csapatot hoztok? Csak, hogy tudjam mihez passzintsam az ellentétek elkerülése végett a karakterem. E-mail: intactusz@gmail.com

  • Ha lesz időnk, kedvünk, energiánk, szívesen mesélek pénteken is; ezt vagy mást. Senki nem marad ki 🙂 , de inkább 2*3-4 fős parti, mint egyszer 6-7. Nektek is jobb, nekem is.

Vélemény, hozzászólás?