Líthas,

ígéreteinkhez híven már a hét elején elkészültünk a nyári kalandhoz passzoló karakteralkotással. Egyedi pluszként már jó előre bepillantást lehet szerezni a modul borítójára és meg lehet véleményezni is. Ahogy az abból is látható már, a kalandot idén egymagam jegyzem, ami jogos ijedelmet kelthet egyesekben. Valóban, ahogy erőmből teli az Ahol a nap nyugszik képében igyekszem a 2005-ös Morális Szabály nyomdokaiba érni kidolgozottság és „élmény” terén egyaránt.

A megszokott finomhangolások mellett idén első, úgymond kísérleti alkalommal szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy az alternatív szerepjátékos élményre vágyó játékosoknak is kedvezzünk. Ennek megfelelően az egykori Nagy Zöld (KKUK) törvénykönyvben szereplő, elsősorban Nem játékos Karakter kasztok megszemélyesítésére is szeretnénk módot nyújtani. Az NJK kasztok egyedi volta okán nem tartoznak bele a játékos kategóriába, így nem képesek a szintlépésre sem: a fennmaradó pontjaikból tehát más módon kell szert tenniük olyan képességekre, amelyekkel felvehetik a versenyt másokkal. Kivételes szabályként 50Tp/1KP arányban tanulhatnak meg képzettségeket is. Játszhatóságukat igyekszünk jelképes értékekkel kompenzálni.

Karakteralkotás:https://kronikak.hu/wp-content/uploads/2010/08/karakteralkotás.pdf

Karakteralkotás avagy az egyszerű lelkek

One thought on “Karakteralkotás avagy az egyszerű lelkek

  • Tetszik az új karakteralkotás, meg az irány amerre mutat, bár bizonyos vagyok benne, hogy lesz ez- az ami idővel kikopik majd belőle, ahogy talán újabb érdekességek is kerülnek majd bele.

Vélemény, hozzászólás?