Amund és Phoenix: Átkozott fészkekben – Mesél az Erdő (a IX. Kalandorkrónikák kalandmodulja 5-7. szintű kalandozók számára)

Minden mese elkezdődik valahol. Eren határvidékének végtelen rengetegeiben azonban régi legendák és modern történetek találkoznak. Valami baj van a fákkal. Az a Kalandozó pedig aki a lombok árnyán keres menedéket hamarosan az események sodrában találhatja magát. A második északi kampány egy új korszak kezdetét jelenti a Krónikák számára is. Letöltés: (22)-(KOM)-Mesél az Erdő és (22)-(KOM)-NJK statisztikák

Vélemények a találkozóról

75 thoughts on “Vélemények a találkozóról

  • A találkozót nagyon élveztem. Nagyon jó mesélőt kaptunk, a kaland kicsit túl összetett volt, sok mellékszál, bár legalább volt szabadságunk. A végén gondolom lett volna egy nagy csata a több száz vademberrel, amit a többi kalandozó és a báró segítségével kellett volna megnyerni. Kár hogy nem kalkulálták bele Sogron hű szolgáját xD. Annyi kérdésem lenne hogy pontosan hányan voltak? Kell az előtörimbe, hogy hány láb magas tűzkobra jelent meg 😀

  • A csapatom nevében köszönünk minden élményt, amit megtapasztalhattunk.

    Külön megköszönném Máguspalántának, hogy kidolgozatlansága ellenére, hagyta szárnyalni a harcművészem.

    Véletlenül nincs statisztika, a legkedveltebb kasztokról, fajokról? Kíváncsi lennék, mik voltak a preferáltak.

  • Üdvözlet!
    Nagyon élveztem, a játékot és a kalandot. Öröm mindig játszani itt, ha még csak ilyen rövid ideig is.
    Mesélőnk remek volt, szinte észre sem vettük, hogy eltelt az idő s kell a zárásra menni.
    Várom a tavaszi találkozót, ahol a csapatunk folytathatja a kalandozást.

  • Csapatom nevében:
    mi is köszönjük a szervezést, a mesélést, nagyon élveztük és várjuk a folytatást!!!

  • Ismét egy élvezetes találkozó volt. Amerre néztem mindenütt derült arcok és vidám hangulat. Már ezért megéri elmenni, de még ott van a lényeg is a kaland.

    Őszintén szólva engem kicsit leterhelt ez a sok helyszín melyekre ellehetett mennünk. De különben jó volt a Nardel kicsit, nagyon tápos volt és még jó, hogy a mi csapatunk nem küzdött meg vele, mert biztos halálba jutottunk volna. 😀
    Köszönöm a mesélőnknek, hogy ebbe a kalandba elvezetgette vándor karaktereinket és egy jó nappal zárhattuk miatta esténket. 🙂

    Valamint köszönöm a szervezőknek, hogy ismét itt lehettem, már várom a következő alkalmat! 🙂

  • Gyömbér volt, nagyon gyömbér. 🙂 Sajnálhatta aki nem volt ott. Majd írok róla bővebben is ha összeszedem a gondolataimat, de tényleg gyömbér volt …

  • Véleményem szerint összetetteb volt a modul mint amit egy egynapos találkozó elbírhat, és ha az ember nekiáll „élni a világban” akkor biza könnyen elrepülnek ugy órák , hogy jószerivel semmit sem csináltál, ennek ellenére a modul álltalunk látott szegmense élvezetes volt, jól szórakoztam, és Condornak köszi a mesét.
    Remélem talákozhatok tavaszi talin sok arccal akivel most csak pár szót tudtam váltani. Mert naná, hogy megyek rontani a levegőt, hadd szenvedjen a társaság! 😀

    Ja és utóiratnak a kedvenc benyögésem (kell egy kis ego na 😀 ): „Ne vicceljetek, alig vagytok két tucatnyian, túlerőben vagyok!”

  • Hejj!

    Jelentem mindennel megvagyok elégedve, ami a találkozóval kapcsolatos… kiváló volt… lehet hogy csak halucináltuk az egészet 🙂

    … és hogy a vendolok hányan voltak? Miért nem kérdezted meg tőlük 😉

    Másrészt az, hogy a faj-kaszt arány milyen megoszlású volt, azt csak úgy tudnánk kideríteni, hogyha minden mesélő és/vagy csapata leírná a saját felállását… erre kis esélyt látok, de rajtam ne múljon 😉

    A Csapat felállása ( all Törpe):

    2 fő Pap (Tooma)
    2 fő Harcos (Rakla lovas)
    1 fő Pap (Gilron)

    már ha jóltévedek persze.

    u.i.: egyetlen szomorú tény, hogy a fotóapparátok működésének elégtelenségei miatt a fényképek ezúttal elmaradtak 🙁 … de majd megpróbáljuk egy hangulatos fantazy slide-show-al kárpótolni a hiányérzetünket.

    Illetve mindenkit elvárunk a Tavaszi táborba (lásd. hamarost), hisz a verseny és a kaland háttérszála ott folytatódik 😉 !

    Hó!

  • Haliság!

    A modul jó volt (talán az egyik legjobb az elmúlt évekhez képest), kitalálhatók voltak a küldetések. Kár, hogy az egyik társunk megmérgezésével kissé el lett cseszve az egész (célirányosan kerestük az ellenanyagot, így lassabban értünk oda a feladatokhoz)! Ezzel egyébként az a problémám, hogy miért pont egy ilyen versenyen születik egy addig nem létező „mágikus méreg”, ami addig nem volt megtalálható a M.A.G.U.S.-ban, és miért nem képes 3 pap sem kigyógyítani belőle? Ez azért furcsa és megint csak az jut eszembe, hogy ez is csak egy olyan eszköz volt a csapat motiválására, ami én úgy hívok, hogy „punktum” elem (ez kell csinálnotok, mert én vagyok a KM, a kiötlő)! 🙂
    Szerintem, ha azt mondja a KM, hogy nesze team, itt lesz nektek fejenként 5-5 arany, plusz az egyikőtöknek a rendjétől egy nagyobb elismerés, az is simán megfelelt volna! 🙂
    Természetesen ha a KM megint (10-ből 9-szer) az előző este kapta meg a modult, akkor valahol érthető, de én azt mondom, ha én és a csapat képesek vagyunk időben leadni az előtörténeteket, akkor elvárható, hogy a szervezés is alaposabb legyen! Különben minek a határidő? 🙁
    Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy bár célirányosan mentünk a kalandban (kevés csevej, kevés ejtőzés), összességében mi legalább tíz napot csak utazással töltöttünk! Voltak hiányosságok (bocsi mesélő), de egyébként és szinte mindig jól érzem magam a „Krónikákon”!
    …még ha néha kritizálok is…! 😀

    Béke és Poligon! 🙂

  • Halihó Hull a hó! 🙂 vagy mégsem? 😀

    a modul tényleg elég sok szállal rendelkezett… ami részben jó volt… mert így a csapatok bármerre elindulhattak… részben meg nem volt annyira jó, mivel nem lehetett minden szálon végigmenni, annak ellenére, hogy a fellelt szálak száma is számított a pontozásban… 🙂

    a kaland lemesélését köszönjük Cather-nek… színes helyszín és környezet leírásokkal és nagyon is élő NJK-kal színesítette meg a kalandot… tényleg nagyon repült az idő… annak ellenére, hogy a szerepjátékra helyezve a hangsúlyt (és nem a modulmegoldásra) is igyekeztünk minél jobban pörgetni a dolgokat… sikerült a jellemeket is jól kijátszanunk… 🙂

    a nap beszólása azonban az NJK-ként szereplő, Uwel paplovagi páncélban tetszelgő, a gazdáját megbosszulni akaró udvari ork kérdése volt, amikor megkérdezte a JK goblin szolgáját a gazdájával kapcsolatban, aki a csapatunk boszorkánya volt, hogy övé-e a nőstény… 😀 persze ezen túl is jócskán akadtak humoros részek a kalandban (hát igen, néha a csapat ellen játszom…. :D)

    a csapat felállás:
    3 ember: boszorkány, tűzvarázsló, barbár; 1 elf: harcos (íjász) (aki most nem csak futkosott :-PPP); és végül de nem utolsó sorban: 1 (sunyi) goblin szolga… 😀

    remélem tavasszal megint találkozunk! 🙂

  • A mostani találkozóról nekem is hirtelen két hasonló mondat jut eszembe:
    -amikor a faluba értünk és ott lógott a szerencsétlen a kötélen, megkérdezte a paplovagunk:” Ez meg kicsoda? A favágó!-jött a válasz. Erre lovagunk: És mit csinált? Rossz fát tett a tűzre? 🙂
    – a másik sajna tőlem származik (és akár utolsó mondatnak is beillene) akkor, amikor a varacskos-agancsos lények megrohantak minket, előbukott belőlem a következő: „Ha ilyen sokan jönnek, biztos nem lehetnek erősek!” 😀

  • csepmen: oh… az akasztott embert a barbár (aki én voltam) levágta, ásott neki gödröt (a kétkezes csatabárjával, így mindenkit jól összesarazott), és elhantolta… 🙂 lelkét Ramkir és Sogron (by tűzvarázslónk) figyelmébe ajánlottuk… 🙂

  • A csapatunk nevében is köszönjük a lehetőséget! Nagyon élveztük a játékot, ezer köszönet érte a legkiválóbb KM-nek, akivel valaha találkoztunk! Tényleg szuper volt Gergely!
    A modul kellőképp összetett volt, persze nem sikerült elérni a végére, bár ezt már lassan megszokjuk!
    A Nardaellel („hogy szakadna rá a tárna!”) kardművészünk hiányában nem boldogultunk volna el.
    Ja, a csapat: Lovag, Darton paplovag, Főnix, Tűzvarázsló, Kardművész (sajna a Boszorkányunk végül nem tudott eljönni).
    Türelmetlenül várjuk a folytatást!

  • Ha szükséges, szívesen összesítem majd az adatokat… 🙂

  • Khm, nekem is idegzsábám lett a sok röhögéstől. 🙂
    Csapatunk felállása (Slae-Yeorth):
    2 tűzvarázsló, 1 Főnix, 1 félelf boszorkány, 1 törpe harcos, s egy dicső Tooma pap.
    A végéig sajnos nem értünk el a kalandnak a sok szál és a rengeteg utazás miatt, de biztos győztünk volna, mert… csak és kész. 😛
    Életképek:
    -KM: Miközben Lukán pucsítasz, rádmászik az egyik disznó, s megpróbál meghágni. :)…

    -KM: Van itt a falu közelében egy sóbánya, de már sajnos kimerült, s bezárták. Én: Hát ilyen ez a sóbiznisz. 😛

    A táboron végigsöpört a 2 mutáns szörnyvadkan, s ellentámadásba lendülve a 2 törpe megrohamozza a nagyobbikat, amelyik épp az egyik tv.-t trancsírozta fel. Törpék rohamoznak (nekem 99 a támadódobásom), mind2 iszonyat túlütés dupla sebzés. A vadkan sebződött vagy 50 ÉP-t. Elegáns mozdulattal lemetszettük 1-1 csülkét. Jelentem feltaláltuk a törpe lézert! 🙂

    -KM: A disznó tetemén olyan sérüléseket látsz, mint álmodban a társaidon voltak. Mire következtetsz? Törpe logikusan: Aha, tehát a társaim mind disznók! 😛

  • Nagyon hangulatos volt a kaland, bejött ez a darkos jellegű Sleepy Hollow atmoszféra. És végre igazán ki tudtuk játszani a karaktereket, noha cserébe sajnos a cselekmény végét eléggé fel kellet pörgetni. Emellett újfent megütköztünk a legendásan rettenetes vérmókusokkal, akiket már igazán ideje lenne kategorizálnom és Bestiáriumba illően kidolgoznom. Köszönet Amundnak az élvezetes mesélésért!

    „Közösül ha hozzászólok?” 😉

  • Valószínűleg a teljesen irreális, és embertelen 21-es szépség hátránya, hogy közösül ha hozzászólok… 😀

    Mindazonáltal az Inhumán Kommandó összetétele: félelf harcos, wier nomád sámán, amund amazon.

    Nagyon élveztem a játékot, és hogy játszattam. Amundnak még egy köszönet a mesélésért és Phoenixel együtt a kalandért is! 🙂

    Remélem sok mindenkivel találkozunk a tavaszi táborban is. 😉

  • Rayen Reval: nálatok mi volt a felállás? 😀

  • Catsmile: akkor a Te barbárod valamilyen fétis sírásásban szenvedett? Azért egy kétkezes csatabárddal nem egy gödröt lehetett volna kiásni, hanem az egész falut a helyéről! 🙂
    Az én barbárom meg „prezidentesen” integetett a végén a falubélieknek Nardael egyik kacsójával! 🙂
    Tényleg, „szellemi atyák”! 🙂 Ha a végén kicsaltuk volna a fattyút a pincéből a tömegbe, mi történt volna? Azt hitték volna, hogy az is tőlünk származik, vagy meg lehetett volna őket győzni, hogy ez a genyó a „faluasszony” cimbije? 🙂 Sajnos, már felcsaltuk a házba és pont akkor lett vége a mi mesénknek! Pedig végignéztem volna egy kis tömegkáoszt (ahogy megkapálják a falubéliek)! 😀

  • csepmen: azért ne essünk túlzásokba… 😀 úgy érezte, hogy azért a temetés az akasztott embert is megilleti… 🙂 a falut meg nem is igazán bántottuk… csak a füvesemberrel volt dolgunk, de azt tisztára mostuk… 😀 a Nardael meg nálunk életben maradt… kiűztük belőle az ellen utolsó szikráját is… 🙂

    a Wendoloknak viszont kifejezetten tüzes élményben volt részük… hála a tűzvarázslónknak… 🙂

    egy jó pár dolog még hátra lett volna nekünk… a faluban nem sokat szórakoztunk…

  • A találkozó kalandmodulja elérhető a bejegyzés tetején és a kalandok menüpont alól is. 🙂 Jó olvasgatást.

  • Hümm… Valahogy a pdf formátummá alakítás közben mindig megcsúsznak a dolgok, ejjh 🙁 . A kaland maga nem veszített ugyan értékéből (csak egy kép csusszant vhogy a szövegbe), de az njk-k végén már felütötte fejét a káosz. Azthiszem erre a problémára a későbbiekben valami megoldást kell találnunk

  • A Hősök csapat felállása: 3 ember; Harcművész, Adron pap, Harcos

    Khuriboow, Airas elkérhetném a csapatotok, Főnixének statisztikáit, illetve előtörténetét? Kíváncsi lennék, milyenek voltak e kaszt tagjai. 🙂 Ha szabad m.yeti@t-online.hu e-mail címre nyugodtan jöhet.

  • Ahogy nézem a szerteágazó kalandból mindenki más aspektust fogott meg. 🙂

    Örülök, hogy a tartozás hátrányunk a gyógynövény keresése miatt valódi hátrány lett, mert így volt igazán értelme. Sajnos, így sokat utaztunk és nem minden helyszínt látogattunk meg (Pl. a vár kimaradt). A vendoloknak már csak pusztítását láttuk, ellenben kiderítettük mi történik, ha a lincshangulatú tömegben kell levágni a démonfattyút XD.

    Végeredmény: Jó szórakozás sok röhögéssel. Hírhedtség I. a falu felének kiirtásáért, +íjászunk jellemtorzulása.:)

    De az erkölcsi győzelem a miénk lett, elvégre embert akartak áldozni:D

  • El is felejtettem. A csapat:

    Ork énekmondó, Dolzsah pap, Erigowi íjász, Bárd, Shenar és egy Nekromanta. Az orkon kívül mindenki ember.

  • Hozzájárulva a felméréshez íme a csapat.

    Emberek:
    – Uwel-paplovag
    – Krad-pap
    – Ilanori vágtató
    – Bajvívó
    + egy dzsenn varázsló

  • Felállásunk (annak jegyében, hogy mirét legyen valami egyszerü ha k*rva bonyolult is lehet! 😀 ):
    Ember fejvadász
    Dzsenn varázsló
    Ork énekmondó

  • 😀 Hellasz 😉

    Ismét remek élményben volt részünk 😉
    Annak ellenére, vagy éppen azon okból 😛 Hogy csupán 4 órát aludtam az esemény előtt s hazaérve félórán belül aludtam, ha játszhattam volna még 2 órát simán rá húztam volna a kalandra 😛 Csak hogy a történet kellőképp érjen véget 😛
    Furcsa párhuzam, hogy a Tooma papomat nem hagyták aludni a kalandban 😛
    Először a paptársam keltett fel, hogy őrködjek vele, mert beszélgetni akar, majd a bajtársam engem ver fel mikor neszezést hall, de még másnap a kocsin zötykölődve is úgy kell kimorognom némi alvást végre 😛

    Tetszett, hogy a kaland befejezési lehetőségei hordoztak magukban „jutalmat” a hírhedtség/híresség formájában …
    Egy démon fattyú… hát… húsos volt, igaz hogy behunyt szemmel vertük agyon XP De azért izgalmas volt… na jó már-már ijesztő lehetett volna… ha a karakterem ismerné ezt a szót 😛 Így csak én féltem :P:D
    A félelf lány teherbe ejtése -1p??? És ha neki is jó volt?:P:D De ez törpöket nem érinthet nemde bár… hisz egy valamirevaló kőfi nem vetné szemét szőrtelen pofira még ha csinos is :P:D Bár ezt nem mind láttuk így 😛

    Az akasztott ember mellett úgy sétáltunk el mintha ott sem lett volna XP

    Egy életkép:

    Megérkezünk a faluba… második alkalom
    Egyik rackalovasunk elindul a félelf lányért, hogy magunkkal vihessük, miután elment a kocsmáros közli, hogy a falusiak minket keresnek, mert szerintük mi felelünk a lány eltűnéséért… szerencsére köd ül a falun. Gyorsan nyeregbe és a társunk után repülök, visszafelé jövet elrepülünk a parasztcsőcselék felett, mire megjegyzem a harcosnak:
    – Ha nem lennék pap, most levizelném őket!
    Mire odapillantok, már a nadrágját tolja le vigyorogva a racka nyergében 😛

    Amúgy a kaland tetszett… hangulatos volt ;P Szeretem a 13. harcost is… aggódni is kezdtem, mert tudtam, ha 13-an lennénk akkor is csak 1-2 élné túl közülünk a kalandot… és én még úszni sem tudok :(:P:D
    Még a nardaelt szívesen megreguláztam volna és a falusiakat is megtérítettem volna Tooma hitére, de majd legközelebb :P:D

    A lényeg, hogy a világ ismét megmenekült hála a bolygó kapitányának ;P

    Igyexem a tavaszt úgy formálni, hogy pörölyöm a vétkesek csontjából kovácsolhasson majd emléket a szelídeknek az igazi bátorságról ,P

    Hali ,)

    ui: A csapatunk már megiratott
    5 törp, 2 Tooma pap, 2 racka lovas, 1 gilron pap… The heretic 😛

  • Hajrá-hajrá! 🙂 már csak 3 csapat összeállítást várok, és jön az összefoglaló… 🙂

  • Rayen Reval: nekem nincsenek meg sajnos a Főnixünk adatai. A verseny előtt még kicsit átdolgozta a mesélő javaslata szerint.

  • Phinix: az NJK-st érdemes lenne a helyesírás ellenőrzőn is átfuttatni és újra PDF-be önteni… mert tényleg eléggé szétestek a táblázatok… 🙂 ha átküldöd, akkor szívesen segítek… 🙂

    intactusz@gmail.com

    Várom a 4 fős csapataink adatait… már csak ők hiányoznak a statisztikához… 🙂

  • Hát igen!
    Király volt a kaland,a KM(Phinix) is jól mesélt.
    A törpe csapat? Hát az eszméletlen!

    Részlet a kalandból:

    A vadkanok után megjelenik az óriás teremtmény.
    Én egy belső sugallattól vezérelve nekirontok.
    Felugrom rá és belevágom csatabárdomat a gyomrába.
    Miközben lógok rajta,még egy párszor bele vájom fegyveremet.
    Egyszer csak egy (meteor) csapódik be mellettünk,de nem, mégsem meteor!
    A társam az égből,megsemmisítő csapásra készült.
    Sajnos 01! Hát igen,ez nem jött össze.
    A földbe csapódott(reccs),ájulás.
    Ilyet még sosem láttam!
    Azóta én csak meteornak becézem.

    Ilyenektől szép egy kaland.

    A csapat összhang jó volt,bár a nő Njk-ek mindig konfliktusok forrásává válnak.

  • Ja! Ez volt a második találkozó amin részt vettem,
    és piszok jól éreztem magam.

    Köszönöm nektek Törpe kalandozó társaim,
    kössz Phinix és kössz mindenkinek aki ott volt!

  • Az NJK Statisztikák javítva minden ösvény (link) alatt. Köszönjük Catsmile. 🙂

  • Amund: ha még az előtörténeteket, karaktereket is átdobod, akkor a statisztikákkal is végeznék… milyenek voltak a kedveld fajok, kasztok a találkozón… mivel még 3 csapaté mindenképpen hiányzik…

  • Aranyköpések és legjobb beszólások a játék folyamán nálunk:

    „Közösül ha hozzászólok?”
    „Ő egy ivarlátott ember.”
    „Összetölgyfázom a kezem.”
    „Egyházunk tárt karókkal vár mindenkit.”
    „Órákkal később egy tábortűz fényében ébredtek…”
    Tó partjáról indulva: „Roham, Pszi-roham, hátulról, meglepetésből, gyűlöletből!” (blugy…blugy)

  • Sziasztok!
    Megkésve de nem megrendülve. 🙂
    …Néhány vélemény a kalandról és a km-ről. Nem túl happy de ilyen is van. A negatív kritika is építő jellegű!…
    …Egy kaland lehet bármilyen,mert szerintem minden a km-en múlik. Ha nehéz,könnyíti,ha könnyű, nehezíti. Szabadon tudja az infokat is elcsepektettni ill. a jl-k elé szórni utalások,njk-k,álmok,stb. formájában. Jelen esetben persze egy versenyről van szó ahol azért el kell érni 1 szintet,nem lehet mindent a km-től várni…
    De kérdem én, ha pl.”faggattuk a törp kocsmárost,de szinte szobát sem adott,a helyiek szóba sem álltak velünk,nem történt szerintük semmi különös a környéken,a fél-elf lányt nem is láttuk,hírét sem hallottuk,a Derina kolostorban sem kaptunk semmilyen infot, a nemes úr sem beszélt velünk, és még fel sem bérelt, és Luka házát sem törtük fel mert okunk nem volt rá,és nem akartunk lógni érte rend jellemmel,csak a Holdgomolyt kerestük mert nem volt más motivációnk, miből kellet volna a háttérben megbúvó gonosz kilétét és terveit felderítenünk”? Még a nardelig sem jutottunk el. De a km szerint jobb is mert esélyünk nem lett volna ellene. Na az volt a hab a tortán! Ha esélytelen a játék minek indultunk? Mármint a kalandban.Legalábbis nekem ez az utóíze. Persze tudom hogy más csapatok sikeresen megcsinálták. A mi végkimenetelünk már sosem fog kiderülni. De akkor is elszomorító. A km jól mesélt,csak szerintem így utólag olvasva a kalandot, kihagyott lényeges dolgokat és eléggé elzárta az infócsapot.Maga a hangulat,szervezés, játékélmény király volt,rég nem játszottam,jó volt újra kalandozni,és ez a legfontosabb, de gondoltam megosztom veletek ezeket. Ez csak a személyes véleményem,és nem a csapaté.
    A Sárkányigaliga tagja voltam, a Főnix. 🙂
    további szép napot

  • Egy szónak is száz a vége:
    Lehetnek a modul és a karakterei jól kidolgozottak (riszpekt), a KM- nek szerintem nagyon-nagyon-nagyon…
    …nagy a felelőssége abban, hogy hogyan zajlik a kaland! Egy jó KM az egekbe emelheti, egy rossz KM pedig a föld mélyére is lehúzhatja a hangulatát a játéknak ! Azután pedig nem a KM-et jegyzik meg a rossz szájízzel távozó játékosok, hanem a rendezvényt és a szervezőket. 🙁
    KM-ek! Ezt sose felejtsétek! 🙂

  • valheru és csepmen: nem tisztem senki helyett mentegetőzni, mert ha valaki úgy érzi majd válaszol, de az ilyesmiért (is) a szervezőket lehet okolni. Minden kalandmesterünk akiket mesélni hívunk már több találkozón bizonyított, olyan szerepjátékos akiknél magam is játszottam már vagy legalábbis együtt. Ez és az általatok elküldött előtörténetek alapján igyekszünk aztán összeválogatni a passzoló stílusokat, igényeket és ez nem mindig sikerült tökéletesen: a mesélők kiosztása így igen szubjektív.

    Aztán igen, ott van az a rész, hogy mennyire tudják magukévá tenni az adott kalandot. Az általunk írt modulok olykor igen bevállalósak, de mindenképpen megterhelőek lehetnek egy mesélőnek. Elég csak arra gondolni, hogyha kitalálnánk egy új bestiát és azt szerepeltetnék abból már sok összeférhetetlenség születhetne a mesélőkkel, amit persze nem szeretnénk. Előfordul, hogy túllövünk a célon.

    A nardael támasztotta nehézséget a találkozón is hallottam emlegetni és utána a cetliken is komoly szerepet kapott. Ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy egy 5-7. szintű csapat, minden kisebb erejű taggal együtt, ilyen szabad karakteralkotás mellett, a kalandban összeszedhető támogató NJK-k mellett le kell tudni győznie egy, nem hatalma teljében és tudatában lévő erdőszellemet. Az értékei ezért is voltak minél dinamikusabban megadva, hogy legyen módon „játszani” velük. Ha legyőzni mégsem sikerülne (mondjuk a terep támasztotta nehézségekből, ami szándékos volt) akkor is rengeteg szerepjátékos lehetőség nyílik megmenteni őt, amihez voltak fogódzók a mesélő kezében. Ahogy hallottam a mesék végét nem sok helyen próbáltak például … beszélni vele. Egy kivételes szerepjátékos tehetség és mesterfokú lélektan képzettség csodákra képes.

    De elfogadom, hogy a kampány nyitányában talán durva kezdés volt egy ilyen ősi lény. Ezért is fontos és köszönöm, hogy mind a verseny után személyesen, mind a visszajuttatott lapokon, mind pedig itt a fórumokon jelzitek ezeket az észrevételeket és véleményeket, mert ezek sokat segítenek abban, hogy legközelebb például másképpen osszuk el a rendelkezésre álló mesélőket, korábban kezdődjön a találkozó (ahogy az kérés volt) és a kalandot is igyekezzünk jobban optimalizálni a már ismert csapatösszeállításokra (hála az előtörténeteknek). Ilyen észrevétel okán lett a mostani találkozón a jobbára ismert könyjutalmak mellett választható opció a sokoldalú kocka is. Mert nem csak magunknak csináljuk ezeket a találkozókat. 🙂

  • Hát igen…
    …Most néztem hogy 9. lettünk. Pedig a km avval nyugtatott minket, 4.-5. helyen végeztünk. 🙁
    Nem a nardel nehézsége volt a lényeg, hanem hogy már előre le voltunk írva a km-nél,és az info hiány.
    De köszi a választ Gulandro….
    🙂

  • ami még nagyon epic volt a csapatunkban (felállás: boszi + goblin szolga, tv., elf harcos (íjász), barbár):
    mentünk a füvesemberhez, ahol jó kis füst volt a kunyhóban… úgy döntöttünk kikérdezzük… ketten kihoztuk…. de nem lett kiszellőztetve… így, aki nem volt elég erős… szintén beszívott… 😀 nah, mindenesetre vittük fürdetni a kútra, vagy hová… hogy tudjunk vele beszélni… elég szépen kapott is… 🙂

    aztán ketté vált a csapat… az egyik fele a nemeshez, a másik fele a könyvtárba, fel a szanatóriumba… lehet tippelni, hogy milyen megoszlásban mentünk… 😀 hát persze, hogy a két harcos ment a könyvtárba, a két okosságos máglyahasználó (sicc :D) pedig a nemeshez… azért el lehet képzelni a barbár, amint kódexet olvasgat… 😀 (bár mondjuk nem hülye, átlagos intelligenciájú, a magas kis józan barbár eszével… és még olvasni is tud)

  • Sziasztok!

    A statisztikák a fórumon megjelent adatok alapján készültek A versenyre 13 csapat jelentkezett, ebből 12 jelent meg, a fórumon pedig 9 (75%) csapat összetétele került közzétételre, ami létszámban is kb. ennyit jelentett.

    A fajok megoszlása: a csapatokban az emberek voltak többségben (25 fő, 60%), melyet a törpék követtek (7 fő, 17 %), köztük egy teljes törpe csapattal. Az egyéb fajok minimálisan: félelf-dzsenn-ork fajok 2-2 fővel, elf-wier-amund-goblin fajok 1-1 fővel képviseltették magukat.

    A kasztok megoszlása: a harcos (20 fő, 48%), és a mágiahasználó (21 fő, 50%) kasztok kiegyenlítetten jelentek meg a csapatok kötelékében, kivéve a goblin szolgát, aki egyik kategóriába sem sorolható igazán.
    A mágiahasználók közé az alábbi kasztok kerültek: bárd, pap, boszorkány, boszorkánymester, tűzvarázsló, varázsló, nomád sámán. A paplovagokat inkább harcorientált kasztnak tekintettem.

    A főkaszt szerinti megoszlás: harcos főkaszt (16 fő, 38%), papok, paplovagok és a varázshasználók fej-fej mellett (11-11 fő, 26-26%, boszorkánymesterünk nem volt), harcművészek (2 fő, 5%), szerencsevadászok (1 fő, 2 %, tolvaj nem indult). Az adatok alapján az alvilági kasztok visszaszorultak a karakteralkotás során.

    Kasztok szerint megoszlás
    – harcosok: 10 fő, 24%, melyek nagy része a HGB szerinti alkasztok szerint lett kidolgozva
    – papok: 9 fő, 21%, legtöbben Tooma (3 fő) és Sogron papjai (2 fő)
    – tűzvarázslók: 4 fő, 10%
    – boszorkányok és varázslók: 3-3 fő, 7-7%
    – paplovagok, fejvadászok: 2-2 fő, 5-5 %
    és végül az alábbi kasztok tagjai 1-1 képviselővel jelentek meg a találkozón: amazon, bajvívó, barbár, bárd, harcművész, kardművész, lovag, nomád sámán.
    Végül, de nem utolsó sorban volt egy NJK indulónk, aki szolgát (egy goblin szolgát) játszott el.
    A shenart a mentalitása alapján a fejvadászok közé soroltam.

  • Haliság a Népeknek!

    Még egy utózönge és egy kérdésem volna!

    Megoldható volna, hogy a győztes csapat játékát, mintegy összefoglaló jelleggel leírnátok ide valamilyen formában?
    Azért kérdezem, mert az a tapasztalatom, hogy (más versenyekkel egyetemben) ha egy csapat végigcsinálja és befejezi a kalandot, nem tudja igazán, hogy miért került „csak” a második, vagy a harmadik helyre! És azon töri a fejét, hogy mi lehetett a különbség, mit kellett volna jobban csinálnia, hogy előrébb végezhessen? Ez tulajdonképpen azért is volna hasznos, hogy tanuljunk belőle, hogy mely területeken kellene jobban, máshogyan teljesítenünk!
    Túl nagy kérés volna ez, vagy csak egyedi probléma? 🙂
    Nem tudom, hogy másokat érdekelne-e ez a dolog… :-O

    Na, Béke!

  • Hello!

    Nekem tetszik csepmen ötlete.

    Kaszteloszlásról: Úgy véltem a karakteralkotás nem kedvez a bárd kasztnak, és ezt valamelyest igazolja, h csak 1 bárd JK-t alkottak.

  • Tyrion: mire gondolsz a bárddal kapcsolatban?
    egyébként lett volna hasznos dolga a bárdnak is…:)

    csepmen: mondjuk tényleg jó lenne… gondolom csak vázlatszerűen gondoltad… 🙂

  • Bizony, így van! A bárd karakter minden versenyen kissé mostohábban megalkotható (sok a költsége, hogy „normális” szintűre tudd kihozni)!
    S bár már én is jeleztem ezt több esetben (lévén nekem is ez a kedvelt kasztom), el kell ismerni, azért a bárd valóban egy sokrétű, tápos karakter! Így valahol érthető a vele szembeni megkötés!A kivetnivalóm manapság csupán az ebben, hogy 4-5. szintig még nem annyira erős és egy „szőrszál hasogató” KM még kivetnivalót is lelhet a már megszerzett képességeivel és tárgyaival szemben! 🙁
    De ez már régen rágott csont! 🙂
    Catsmile: igen, valami olyanra gondoltam! Mint valami „bevásárlólista”, ami leírja, hogy mit kellett volna megtenni és mit sikerült! Körítve egy-két mondattal, hogy ezt hogyan is tették meg! Valami ilyesmire gondoltam! 🙂

  • Egyébként itt láttam először, hogy a találkozó/verseny után kiírták a helyezéseket a honlapra! Ezért például nagy taps! 🙂
    Azt még elfelejtettem mesélni, hogy az én barbáromat megsebezték a legelején mérgezett nyilakkal, melyek mérge volt a motiváció (a ritka méreg csak a Nardael ligetében található, ezért „mennnyééé”)!
    Én viszont negatív tulajdonságként felvettem a feledékenységet. Az lett volna a poén, ha nem is emlékeztem volna arra, hogy milyen méregről beszéltek nekem a támadóim, így a motiváció rögtön lefelezve! 🙂
    Mondjuk az is érdekes, hogy a KM „in medias res” módon közölte velünk, hogy már elvállaltuk a feladatot, amivel el kell vinnünk a befordult fickót a „pszichiátriára”! 🙂
    Kicsoda? Én nem vállaltam semmit! Ingyen meg még annyit sem! 😀

  • Nézd szerintem a Bárddal szemben elég fölösleges panazskodni, mert a szintlépése nem a legnehezebb cserébe rengeteg a képzettsége cserébe csomo KPt kap (a százalékok sem elhanyagolhatóak) cserébe jobbak a harcértékei kb mint egy paplovagnak, cserébe varázsol, cserébe a legszociálisabb karakterek egyike. Szóval nem hiszem h gond lenne azzal h a bárd 4K TP be kerül. És ha az a kedvenced és csak azért nem bárdal mentél mert h hú de drága és nem jön ki a 10. TSZ (költöi tulzás) akkor nem hiszem, h a karakteralkotással van a gond; így is a hátrányrendszer elég sok plusz pontot enged a játékosoknak tápolni (amit jomagam is kihasználltam 😀 de ez másik történet)

  • Verseny – csapatok értékeléséről.
    Ha jobban megnézitek a pontozást, akkor az elérhető max pontszámból csak az előtörténetre, és a szerepjátékra akár 20 pontot is lehetett szerezni. Ezen a kettőn pedig azt hiszem nem sokat kell magyarázni. De persze az értékelésnek mindig van egy szubjektív jellege. Sosem felejtem el, amikor az első táborunkban játszottunk, magunk(és mások szerint is) igen jól, és még csak helyezést sem értünk el, az egyik játékostársam úgy megsértődött, hogy bizonyos személyek ellen azonnal vérbosszút fogadott 8) … ami még azóta is él persze 😉 .
    Sajnos-vagy nem sajnos, akárhogy is nézzük az értékelésbe beletartozik az is,hogy mennyire tudod megnyerni a Km-et magadnak, sőt talán ez tartozik bele leginkább. Ha ehhez még hozzácsapsz egy odaverős előtörit akkor már szinte biztos a dobogós hely.
    Illetve itt idézném szervezőnk szavajárását, miszerint: „Mindig is igyekeztünk a Találkozó jellegét, s nem pedig a Verseny jellegét erősíteni a rendezvényeinknek. Ezért van az is, hogy nem csak a dobogósok kapnak elismerést, hanem minden résztvevő hazavihet valamit.”
    Szóval én csak tanácsolni tudom, hogy nem kell itt vérmesen komolyan venni a Versenyt.

    Egyébként pedig, mivel jómagam meséltem a Pénzverőknek, elmondhatom, hogy:
    – Előtörténetük kiváló, átjött a hangulat.
    – Szerepjátékuk mint all Törpe csapat szintén, illetve csapatkoncepció(!) szintén 5-ös.
    – Senki nem halt meg, egy kritikus pillanat volt egyikük életében de végül nem hagyta ott a fogát.
    – Majd minden helyszínt meglátogattak.
    – Jól kezelték a helyzeteket.
    – S mindemellett látszott, hogy ezzel a tempóval, s hozzáállással, ha tovább játszottunk volna, akkor rövid idő alatt az egész vidéket magukévá teszik, apró törp létük ellenére is 8).

    Címszavakban ennyit tudnék hozzátenni a dologhoz.

    u.i.: Aki pedig mindenképp a kampány megnyerésére hajt, az ne keseredjen el, hiszen az elkövetkező két táborban sokkal több pontot lehet szerezni majdan. Tehát el kell jönni táborozni 😉 … yeah

  • … Jah és elfelejtettem megemlíteni, azt a guriga húszezrest, amit előtte a kezembe nyomtak 8)
    … szóval aki szeretné hogy neki meséljek … 😉

  • csepmen: azt mindenképpen megígérhetem, hogy a kampánysorozat végén megjelenő Nomád fantasy fanzinban, ahol a nyertesek kártyamásait is közzétesszük, illetve összefoglaljuk a rendezvénysorozat ezen szakaszát igyekszünk majd a győztes csapat lejátszott életútjáról számot adni hiszen (ahogy azt az elején is ígértük) egy világrész sorsába szólhatnak majd bele a végén és az eszerint fog változni is.

  • Hoppá-hoppá! csak úgy kapkodom a fejem a szavak elől! 😀
    Mint említettem, a bárd „valóban egy sokrétű, tápos karakter”! Ez nem is kérdés! :-/
    „a legszociálisabb karakterek egyike”? Hmm, nem is tudom! Kevés olyan versenyen voltam, ahol a KM szerette volna a bárd karakteremet (még ha nehéz is neki mesélni) és ne „szívózott volna vele”, mert olyan „szociális”! 🙂 Olyan is volt, hogy egyszerűen inkább nem foglalkozott vele, így nem kellett engem (a megszemélyesített karaktert) kezelnie! 🙁
    Ez igaz, nem Nálatok volt, csak jó tudni! 🙂
    Egyébként nem valószínű, hogy a kampány megnyerése volna a csapatunk célja, mivel bokros teendőink miatt (sajna) ez évben sem fogunk tudni eljutni a táborba! 🙁
    Legfőbb célunk továbbra is az, hogy jókat játszunk, hogy jól érezzük magunkat…és erről a legtöbben tudomást szerezzenek! 😀
    Csak így tovább! 🙂

  • Üdv Mindenkinek!
    Én inkább néhány előtörténetet olvasnék el az élen végzet csapatok karaktereiről, szívesen megtudnám, hogy miben lehetne még fejlődni.
    A másik dolog ami feltűnt, hogy van egy hierarchia a KM-k között. Hiába alkot nagyot egy karakter, vagy csapat ha nem tud a KM értünk kiállni. Hozzátéve, hogy esetleg még neki is tetszett a dolog. Tudom, hogy szubjektív dolog, de azért sokszor a „belső mag” csapatai nyernek.
    Persze ezek csak apró észrevételek, semmit sem von le a szervezésből és a hangulatból. Jól éreztem magam és ha tudok a következőn is ott leszek!!! 🙂
    Aloha

  • Hmm… a bárd karakterről… a saját tapasztalatok tükrében… 🙂
    igen, nagyon sok előnye van, ez így igaz… játékos körökben, amolyan többkasztú karakterként is szokták emlegetni… a hátrányokról azonban még sem esik szó…

    1) mágia: jellemzően az illúziókra (fény, hang, stb.) épül, így pl. a harcban elég kevéssé igénybe vehető, de más téren hasznot hozhat… és itt megjegyeznem, hogy mi a helyzet, ha egész héten esik az eső… gondolom nem kell ragoznom, hogy miről szól a fáma… persze, tudom, a mágia művészet és csak szükség esetén érdemes használni…

    2) pszi: hát igen, a bontás nem az erőssége, mint a többi varázshasználónak… (nem 2x-es)… 🙂

    3) „zöldre van, zöldre van a… sárkány feje festve”: a nyári táborban váltott kasztban hoztam bárdot… a bárdi szintje 4. TSZ volt… de így is jó lehetett vele játszani… 😉 a hangszere pedig egy dzsad qanun volt… ami a valóságban is létező hangszer (bár nem dzsad :D) ja, és a jégsárkány tüskéit festette zöldre a Vándorkrónikák versenyen az utolsó két manapontjából (amivel meg is lepte)… meg az ellenfél varázshasználóját iktatta ki egy kis nyelvzagyválással… 😀

    és azért tényleg számíthat a KM hozzáállása is a bárdhoz…. a saját tapasztalataim alapján ezzel szerencsére nem volt gond… 🙂 és remélem, hogy csepmen-nek is sikerül majd a jövőben lehetősége a jó kijátszására… 🙂

  • Fra: ez egy érdekes dolog… mármint az előtörténetek közzététele… éppen a minap beszéltem Amunddal, hogy amikor készítettem a statisztikát a kasztokról, akkor miért nem dobta át, amikor kértem… és kiderült, hogy nem mindenki szereti közzétenni a karakterét, előtörténetét… szóval ahhoz gondolom az adott játékos engedélye is kellene… az már csak egy egyéni vélemény, hogy valahol ezeket azért készítjük, hogy megmutassunk magunkból valamit… ami mi vagyunk (önkifejezés)… akkor viszont miért nem mutatjuk meg?
    mindamellett, hogy elfogadom a helyzetet… csak nem értem motivációkat…

  • Szerintem is sokan megmutatnák az előtörténeteiket és sokan kíváncsiak is volnának ezekre!
    Simán el tudnék képzelni egy külön menüpontot erre (persze ez a Ti kompetenciátok, ez csak az én javaslatom)!
    Azért a bárd harc közben egy „Bűvharc-Ködalak” párosítással elég szép meglepiket tud kiosztani! 🙂
    Igen, a KM kiállása a csapatért azért ugyanolyan régi történet, mint a bárd a versenyeken! 🙂
    Azért az mégsem véletlen, hogy több olyan csapat nyert már (más)versenyeken (is), akiknek a Magyar Gergely mesélt!
    Ezzel azt akarom mondani, hogy (és egyébként én a Gergőt tisztelem a munkásságáért és a hozzáértéséért) valóban létezhet egyfajta hierarchia, a KM-ek közt, ahogyan azt FRA fogalmazta! 🙂
    És egy un. „külsős” KM talán kevésbé tudja meggyőzni a csapatának a teljesítményéről a KM Team-et! 🙂
    …dióhéjban… 🙂

  • csepmen:

    előtörténetek: én pont azt mondtam, hogy kevésbé mutatják meg… mondjuk, hogy a Kalandorkrónikás résztvevők közül ki az, aki közzétenné, és ki az, aki nem… erről nem készült pontos felmérés… mondjuk érdekes lenne meghirdetni egy versenyt az előtörikre is… ahol minden játékos szavazhat (a saját csapatéra, vagy annak tagjaiéra nem)… vagy valamely más módszer alapján… 🙂

    bárd: igen, mondjuk az is jó kombó, amit leírtál… bár mondjuk én inkább olyan varázslatokra gondoltam, amivel erőteljesebb sebzéseket lehet kiosztani… meg arra, hogy természetesen van olyan, ami támogatja a harcot, de nem az olyan varázslatok a jellemzőek…

    KM: a versenyek értékelésében biztos vannak szubjektív elemek, mint mindenhol az életben, és igen, fontos, hogy a KM mennyire tud kiállni a csapatáért… azt még sem érzem jellemzőnek, hogy kifejezetten hierarchia szerint lenne a pontozás vagy az értékelés és a helyezések eldöntése (tavaly szinte minden versenyen és táboron ott voltam)… szóval visszatérve a kiállásra… a Kalandorkrónikákon ott a modulban, hogy mi mennyit számít… és max. a szerepjáték és az előtörténet értékelésében érezhetem a szubjektivitást…
    ehhez még annyit tennék hozzá, hogy jó lenne, ha lenne a pontnál egy kicsit bővebb visszajelzés pl. az előtörténetekről vagy a szerepjátékról… ezt azonban meg lehet beszélni (le lehet levelezni) a KM-el a verseny után (az eddigi tapasztalataim alapján, ha rákérdeztem, mondtak véleményt: mit tetszett.mi nem tetszett)

  • Ez a Km rangsor kicsit furán hangzik nekem, lévén:
    – Én magam már mesélek pár éve, de ez a mostani a második(!) találkozók alkalmával dobogós helyezést elért csapatom, és az első alkalom amikor 1. helyezést értek el akiknek én meséltem.
    – Magyar Gergely pedig annyi helyen ott van, mesél, pörög, hogy én már azt sem tudom hol nem „külsős Km” , és hol van „otthon” 8)
    – Abban lehet vmi, hogy -ahogy már említettétek is- sajnos a Km-ek csoportosulása, már ha lehet ezt így mondani, nem számlál túl sok főt, így nem csoda ha sokan személyesen ismerik egymást, s megjelennek ugyanazok az emberek különböző rendezvényeken, amolyan „mag”-ként. De ez azért is van ugye, mivel tudják hogy ők mesélők, és lehet őket hívni.

    Üdv,
    Ph

  • Hali 😉

    Mi tagadás én is szívesen olvasnám mások előtörténeteit 😛
    No meg a kalandjaikat kisebb pontokba szedve 😛 Bár ez már lehet túl sok utómunkát jelentene :P:D
    Az előtörténet…
    Mindig igyekszem egy hangadó kis „novellát” összehozni, most is sikerült, bár szerkezetileg, nyelvtanilag és még 1-2 szempontból kifogásolható, de a hangulata az ami megfogta Phinixet, „véletlenül” rá lőttem egy közös pontra a Space Marine kisfilm hangulatára 😛 No meg ara a stílusra amiben játszottunk is a vérmes, bohó, de tisztességes törpökre ;P

    Ütünk-vágunk, mókázunk vagy bepiálunk, de a végén úgyis melléd állunk , legyen az sírgödör vagy csatamező netán ázott söntés, társunk mellől nem riaszthat sem acél sem lánc csörgés 😛

    Az előtörténet…
    A szívem szakadna meg ha valaki megkritizálná rosszmájúan 😛 De mindezek ellenére felőlem elolvashatja bárki… igaz a többiek nevében azért nem beszélnék 😛 De a közös hangulatkeltőnket nyugodtan közzé lehet tenni… ha gondoljátok… De akkor had olvassuk majd más csapatokét is ;P
    Mindazonáltal az első hely mindnyájunkat meglepett s meghatott 😀
    Nem vártuk… bár mikor átadtam a köteget a kacagó Phinixnek reméltem hogy lesz valami eredménye ;P

    Amúgy osztom azt a véleményt, hogy sokat számít, hogy a km menyire képviseli a csapatát, menyire tud kiállni értük, ami persze attól is függ, hogy mennyire találtak rá a közös hangnemre s a játékról alkotott képük s stílusuk mennyire passzol… más Km lehet nem értékelte volna a poénokat amiket el dörrentettünk vagy a sok játékon kívüli marháskodást, de nem más Km-et kaptunk s így mindenki fülig érő szájjal és picit vissza sóvárgó szívvel távozhatott az asztaltól ,)

    Az előző találkozó pontozásából okulva rohantunk minden helyszínre 😛 s mindenhol feltárni minél több háttér információt 😛 Én magamban már kikiáltottam szektásoknak az elmegyógyintézetes nővérkéket 😛
    De azt a nyomoronc vámpírt ott kellett volna agyonütnöm amikor meleg itókát kért 😛 A foga sem állt jól a nyavalyásnak 😛 Már izzítottam is neki a kalapácsom…
    Ja és roppant takarékosak is voltunk az idővel 😛
    Nem pazaroltuk vadászatra, elhoztam egy félig elrágott őztetemet is… bármikor jól jöhet 😛
    Pazaroltuk viszont mókázásra…
    Volt belviszály egy nyurga nő miatt… bár emiatt megróttam az érintett híveket 😛
    Volt túlvilági utazás…
    Miután egyik kollégám leütötte a hátán hadonászó füves embert bemutatkoztam az ébredező vénségnek mint leendő túlvilági kalauza 😛
    Voltak érzelmek…
    Paptársam bőszen egy fenevad nyomába eredt a falu közepén terpeszkedő fa gyökerei közé másodmagával, még szent fegyverét is hátrahagyta, mert hátráltatta volna, majd szellemnyelven könyörgött, hogy juttassam le hozzá én meg ott tépelődtem szegény bajtársam ostoba vakmerőségén, hogy így indult hadba…
    Volt Dráma…
    Illúzióktól hajtva csapattársaimra törtem akik azt fontolgatták lefegyverzés képpen eltörik szent pörölyöm, miután kettejükre is rámértem ork ölő suhintásaim….

    Sok minden mást is csináltunk… terveztem már, hogy felveszem 1 játékunk :P:D Majd legközelebb 😉

    Köszönet a játékért még1x és nem hinném, hogy példánkból bármit is tanulhatna bárki… maximum azt, hogy érezzék jól magukat és hogy mindig legyen náluk egy köteg húszezres 😛

    Üdv
    Viktor

  • ui:

    Catsmile!

    úgy volt lesz egy novella a sólymokból meg a Pszi mester-tolvaj-Gladiátorból azzal mi lett?
    Szeretném leírva látni ahogy fakardal agyonver egy kisfiú 😛

  • Üdv!

    Catsmile: A bárddal kapcsolatban a kaszt-árat tartottam magasnak. Főleg a paphoz viszonyítva. Ráadásul a bárd a varázslataiból a karakteralkotás szerint nem használhatja mindet, míg a pap további előnye itt, hogy (néhány kivételtől eltekintve, pl. Della pap) szintenként megkapja a 9 mannát, mivel „Minden szintlépésnél a k6-os dobás (Fp/szint, Mp/szint meghatározásánál) 6-osnak számolandó.”
    Bocs a késlekedésért, most jutottam hosszabb ideig nethez. 🙂

  • Haliság!

    Bár most egy kicsit magam ellen beszélek, de még nem találkoztam olyan KM-el, aki kidobálgatta volna velem a bárdom varázslatait! Egyébként meg a RÚNA alapján meghatározott varázslatok számát sem kell annyira komolyan venni! Egyrészt én eddigi bárddal való „játszásaim” során max. kb. 14 varázslatot ha használtam, másrészt pedig egy 5-6. szintű bárd már valószínűleg simán ismer 20-30 varázslatot…ha nem többet!
    Abban egyetértek, hogy kicsit magas a kaszt ár, talán a középmezőnyben jobb volna! 🙂

    Béke!

    🙂

  • Csepmen: azt még majd megnézem, hogy pontosan mi a helyzet a kaszt árával… 🙂 még nem értékeltem mélységeiben… 🙂

    a kidobást én egyszerűen, köztes megoldásként, a nagy számok törvényei alapján a következő módon oldottam meg:
    1. induláskor 35+k10 varázslatot ismer: k10-ként az Intelligencia 10 feletti részét vettem… végül is van összefüggés… 🙂 mondjuk az nem derül, hogy utána mennyit ismerhet meg… illetve elvileg le kellene játszani, hogy talál/szerez még bárdi mágiákról szóló könyvet, amiben 10+k10 varázslat lapul (azonban ezek lehetnek olyanok is, amiket már ismer), de nem tudni, hogy abból mennyi az új… helyette esetleg lehet azt tenni, hogy a varázslatok számához még hozzáadod a tapasztalati szinted (a fejlődés érdekében)… mondjuk én a Vándorkrónikákon nem tettem meg…
    2. aztán Mp sávonként meghatároztam, hogy mennyit ismerhet; pl. 1-5 Mp tartományban 70% eséllyel ismerhet egy varázslatot, akkor lényegében a varázslatok 70%-át ismerheti… 🙂 etc. aztán összeadtam az így kijött számokat (az utolsó sáv a Max Mp.-nél ért véget), hogy belefér-e a 35+k10-be… ha annál több volt, akkor arányosan csökkentettem az egyes kategóriákat….
    3. adott volt a kategóriánkénti varázslatszám: kiválasztottam a varázslatokat, a bárd előétele, metalitása és exhas alapján… 🙂
    ha van még valami kérdés, akkor nyugodtan tedd fel… 🙂

    egyébként igaz, ami igaz, viszonylag kevés varázslatot használsz… meg aztán vannak olyanok is, amelyeknek viszonylag hasonló hatásuk van, így nem szükségszerű, hogy mindkettőt ismerned kell… vagy éppen azért ismerheted mindkettőt, mert nagyon hasonlóak… 🙂

    a lényeg, hogy kell egy kis körítés… és köztes megoldásként nem ott kell kidobnod, hogy mit ismersz… arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha a %-os dobások alapján (ismerési esély) egyetlen varázslatot sem ismersz? akkor folytathatod a dobálást, amíg össze nem jön a 35+k10… 😀

  • Amennyiben lehet válogatni, akkor nem nagy hátrány a kevesebb varázslat, a bárdmágia harmadát úgyse használom. 🙂
    Kidobásnál viszont nem örülnék, ha a Láthatatlanság, az Illúzió, a Hangkivetítés, a Mágikus hang vagy netán a Bájolás dala kiesne. Szóval ahogy Te oldottad meg, az jobban tetszik, mint a Rúnában leírtak. 🙂

  • Tyrion: pedig lényegében azt alkalmaztam… csak egy kis valószínűség szerint… és a nagy számok törvényét figyelembe véve… 🙂

  • Szerepjátékilg én mindig kisebb kihivásnak tartottam egy bárdot mint egy papot, mert bárdal elléháskodod a modult de egy pappal (itt nem Arel papra gondolok) igen is meg kell felelni az istennek, valamint a társadalmi elvárásoknak, meg hát ha rajtakapnak pyar hittel gorwickban 😀

  • Üdv Mindenkinek!

    Első körben, köszönöm Catsmile, hogy megcsináltad a statisztikát! Igen tanulságos volt. 🙂

    Abszolút kíváncsiságból, arról tud mondani valaki valamit, hogy milyen arányban volt a férfi/nő résztvevők száma? Úgy rémlik 4-5 hölgyet láttam a találkozón, de valószínű, hogy nem találkoztam mindenkivel. 🙂

  • Tippre az a 4-5 hölgy volt az arányjavító 😀

  • Hát, nálunk volt egy boszi. 🙂 Karakternevét nem jegyeztem meg, én csak Linának hívtam.
    Dargo a Slae-Yeorth-ből 🙂

  • Khuriboow: nálunk is volt egy boszi… az már 2… 🙂

    Rayen Teval: mi volt benn a tanulságos?

  • Cat számít hogy a fegyveremet kislánynak becéztem? :D:D

  • Üdv Mindenkinek!

    Catsmile: Azt találtam a legérdekesebbnek, hogy viszonylag kevés számban jelentek meg a szvsz mindent felülmúló kasztok. Gondolok itt a 2 fejvadászra, a 2 slanre, az egyetlen bárdra, illetve a 3 varázslóra.

    Ha jól láttam khál egyáltalán nem indult, illetve a statisztika lapján úgyláttam, igazi „gonosz” party sem volt.

    Ezzel szemben külön örültem, hogy Sogron vallása feltörekvőben van, az eddigi találkozókon nem nagyon találkoztam Sogron-pappal, vagy Főnixel. Arányaiban véve dobogós vallásnak tűnik. 🙂

  • Hát azt azért meg kell hagyni, hogy a Sogron hívő arányt elég javította, hogy a 6 fős csapatunkban két Tűzvarázsló és egy Főnix is volt. 🙂

  • „A tűzvarázslókat és a Főnixet sok szeretettel várjuk Kastorral (a csapatunk tűzvarázslójával) egy kis békés vallásvitára… 🙂 Ramkir áldásával (és Tomatis nevében).” (aláírás: Beowulf, a barbár)

    U.i.: vízi-manók kíméljenek… 😀

Vélemény, hozzászólás?