Ha nincs megszokott csapatod, vagy ők épp nem érnek rá, netán hiányzik egy játékos, akkor itt bukkanhatsz új társakra. Írj néhány szót a csapatodról, vagy mutasd be a tervezett karakteredet, és ne feledd megadni az e-mail címedet, hogy könnyen megtaláljanak.
A tavalyi nagysikerű XI. Fanfár a Hősökért tavaszi tábor után ismét visszatérünk a Börzsöny Turistaházba, hogy kalandozzunk pár napot. A tábor családias hangulatának megőrzése érdekében, négy darab, legfeljebb öt főből álló csapatot várunk. A kalandmodult MagicHorse írja, ami lazán kapcsolódik a XXVIII. Kalandorkrónikák során indult kampányhoz, így továbbra is az Északi Hármak környékén maradunk.
A nehezen kezdődő 2025 azért beváltotta indulásnak egy tavalyi(?) ígéretét és Szlobodnik Gábor kiadásában megjelent egy új magyar lapozgatós könyv. Önnön besorolása szerint a Távoli Világok Krónikái sorozat második darabja ez, a (jól sikerült) Viszályok ideje után. Mivel azonban én ennél szigorúbb vagyok, ha a polcra nézek „csak” mint az ötödik vindgardiás cuccként azonosítom.
Ez egyébként nem rossz pedigré: a saját erőből felálló magyar lapozgatós könyvsorozat simán ráver a Harcos képzelet legtöbb darabjára, aminek a kulcsa szerintem a könyvről-könyvre megjelenő új, kísérletező elemek, így mindegyik után azt mondhatjuk volt itt ebben valami amit még nem láttunk. Lássuk hát, hogy mivel kívánja borzolni kedélyeinket Czicza Ádám, aki (ha jól tudom) még elsőkönyves szerző.
Kezdésnek a fülszöveggel elárulja, hogy mélyen a föld alatt leszünk ’80-as évek dungeoneer hangulatban sokat és jól válasszuk meg szövetségeseinket, mert valamelyik majd jól elárul, s lesz aki a lelkünket is akarja majd. Azért leleményesen oldalra sandítva jegyzem meg, hogy ezeknek a fülszövegeknek lassan lehetne valami új funkciót találni, mert a limitáltan 500 példányban kiadott könyvet NEM egy boltban X másik mellett megfordítva fogjuk eldönteni a szöveg alapján, hogy érdekel e minket. Elsősorban egy sármos újpesti arctól lehet beszerezni két doboz Marlboro áráért (és még cukrot is ad).
Ynev világa szinte emberi léptékkel felfoghatatlan és tele van számunka ismeretlen dolgokkal. Ez is teszi lehetővé a mesélő és a játékosok számára, hogy megtöltsük üres foltjait tartalommal, érdekességekkel, kalandokkal. Ennek nyomán szeretném folytatni a korábban Lord Nova által elkezdett vonalat és új varázstárgyakkal bővíteni az ősi kontinens repertoárját.
Sziasztok Kalandozók!
Hát véget ért a VII. Regélő Főnix Találkozó és ezzel lezárult első teljesen önálló kampányunk is a Hallottalak Suttogni című trilógia. Az utolsó kaland a Rododa címet viseli és egy régen ismert, ám ritkán használt helyszínre kalauzólja el a játékosokat, az Elátkozott Vidékre. Javasoljuk nektek, hogy a kampány korábbi részeivel együtt otthon játszátok végig a teljes történetet és reméljük, hogy annyi élvezetet találtok bennük, mint mi, akik a rendezvényeken végig játszottuk. :)
Hallottalak Suttogni Kampány: I. Rész: Aznap éjjel daloltak a csillagok II. Rész: Toroni EposzIII. Rész: Rododa
A hétvégi rendezvény beszélgetései során felelevenedett egy házi szabály(unk) 2004-ből. Akkoriban robbant be a mozikba a Trója és annak nyitójelenetében (majd a filmben még párszor) a Brad Pitt által előadott akrobatikus támadás. A kapcsolatom a filmmel sokáig ambivalens maradt, de a hatása szinte azonnali volt: előbb az otthoni játékokon, majd a rendezvényeken is egyre több játékos fogalmazta meg és írta le úgy a támadását, hogy "akhilleuszosan". Így kénytelen voltam mesélőként megadni nekik a lehetőséget, mely játéktechnikailag a következőképpen festett.
A bejelentett támadás dobása előtt egy Ugrás képzettségpróbát kértem a játékostól. Amennyiben az sikerült, úgy a dobott támadáshoz még hozzájárult +5 TÉ és Félhátulrólnak minősült a támadása. Amennyiben az Ugrás nem sikerült a JK elveszítette az adott támadási lehetőségét.
Olyan szélés skálán mozgott az alkalmazók kráni fejvadásztól, toroni elit harcosokon át gladiátorokig, hogy akinek volt Ugrása mindenki megpróbálkozott vele. Így nem is kellett/tudtam kötni szorosan kultúrához vagy kaszthoz és általálános Harci Cselként és Trükként alkalmaztam. Persze, volt aztán, hogy játékosként én is 'akhilleuszoztam' (azt nem mondom, hogy sikeresen). Úgyhogy nektek is ajánlom (bár egyesek szerint pár évtizeddel megkésve), hogy egyszer próbát tegyetek vele. Jó ugrálást!
Dreonar a szobában volt, és csendben figyelte a két nőt. Hosszú élete során már megtanulta, hogyan maradjon mozdulatlan, amikor egy tárgy alakját ölti magára. Jelen esetben egy váza alakját. Ennél közelebb a két nőhöz már csak akkor lehetett volna, ha széknek álcázza magát, de azt nem merte bevállalni. Bizonyosan nem bírta volna megállni, hogy le ne dobja magáról, azt a vén, utálatos nőszemélyt, ha amaz ráült volna. Még a gyomra is felfordult a gondolatra, a vörös köd elöntötte az elméjét, pedig Dreonar kifejezetten nyugodt Umichnak tartotta magát. Sosem találkozott fajtársával ugyan, de Erys sokat olvasott neki az Umichokról. A könyvekben, tanulmányokban úgy festették le őket, mint lelketlen bestiákat. Olyan gyílkos teremtményeknek, akik tőrbe csalják áldozatukat, megtévesztik őket, majd pedig felfalják a csapdába esett szerencsétlent. Minden sor, mely róluk szólt, azt üvöltötte, hogy gonosz teremtmények. Ilyenkor Dreonar mindig elmerengett, hogy vajon, tényleg igazak ezek az állítások? Ő sosem vágyott ölni, sosem csalt tőrbe senkit. Kedvelte a nyugalmat, érdekelte a világ és érdekelték az emberek. Szerette nézni az arcukat, hallgatni a meséjüket. Nem véletlen töltött ötven évet színpadi függönyként. Persze evett, de nagyrészt a színházból lopott ételeket, vagy levadászott kisállatokat. Dreonar ezeket a történeteket, tanulmányokat hallgatva elbizonytalanodott. Vajon ő is ilyen lenne? Kegyetlen gyilkos, lelketlen bestia? De Erys megnyugtatta, minden alkalommal úgy beszélt az olvasottakról, hogy “Azok az Umichok”. Ügyelt rá, hogy Dreonar azt érezze, ő nem tartozik közéjük, hogy ő más, ő jobb. Emberibb. Annak ellenére is embernek tartotta, hogy Dreonar bármikor fel tudta ölteni élettelen tárgyak alakját. Erys szerint lenyűgöző, hogy képes látni, érezni, hallani akkor is, ha ezek az érzékszervek - ahogy a lány szerint a gyógyítók nevezik - nem voltak a felvett alak részei. Ilyenkor Dreonar büszkeséget érzett, és megszerette ezt az érzést.
