1. 1. 1. 3724. Meleg évszak - Erigow

Dreonar a szobában volt, és csendben figyelte a két nőt. Hosszú élete során már megtanulta, hogyan maradjon mozdulatlan, amikor egy tárgy alakját ölti magára. Jelen esetben egy váza alakját. Ennél közelebb a két nőhöz már csak akkor lehetett volna, ha széknek álcázza magát, de azt nem merte bevállalni. Bizonyosan nem bírta volna megállni, hogy le ne dobja magáról, azt a vén, utálatos nőszemélyt, ha amaz ráült volna. Még a gyomra is felfordult a gondolatra, a vörös köd elöntötte az elméjét, pedig Dreonar kifejezetten nyugodt Umichnak tartotta magát. Sosem találkozott fajtársával ugyan, de Erys sokat olvasott neki az Umichokról. A könyvekben, tanulmányokban úgy festették le őket, mint lelketlen bestiákat. Olyan gyílkos teremtményeknek, akik tőrbe csalják áldozatukat, megtévesztik őket, majd pedig felfalják a csapdába esett szerencsétlent. Minden sor, mely róluk szólt, azt üvöltötte, hogy gonosz teremtmények. Ilyenkor Dreonar mindig elmerengett, hogy vajon, tényleg igazak ezek az állítások? Ő sosem vágyott ölni, sosem csalt tőrbe senkit. Kedvelte a nyugalmat, érdekelte a világ és érdekelték az emberek. Szerette nézni az arcukat, hallgatni a meséjüket. Nem véletlen töltött ötven évet színpadi függönyként. Persze evett, de nagyrészt a színházból lopott ételeket, vagy levadászott kisállatokat. Dreonar ezeket a történeteket, tanulmányokat hallgatva elbizonytalanodott. Vajon ő is ilyen lenne? Kegyetlen gyilkos, lelketlen bestia? De Erys megnyugtatta, minden alkalommal úgy beszélt az olvasottakról, hogy “Azok az Umichok”. Ügyelt rá, hogy Dreonar azt érezze, ő nem tartozik közéjük, hogy ő más, ő jobb. Emberibb. Annak ellenére is embernek tartotta, hogy Dreonar bármikor fel tudta ölteni élettelen tárgyak alakját. Erys szerint lenyűgöző, hogy képes látni, érezni, hallani akkor is, ha ezek az érzékszervek  - ahogy a lány szerint a gyógyítók nevezik - nem voltak a felvett alak részei. Ilyenkor Dreonar büszkeséget érzett, és megszerette ezt az érzést.