A korábbi években is több tapasztalt, bizonyított alkotó művei szerepeltek a Krónikák rendezvényein, mint kalandok. Most újra eljött az idő, hogy a ti általatok írt modulok szerepeljenek a következő években a Kalandor- és Vándorkrónikák találkozókon. Ha érzel magadban kedvet és szereted az újszerű kihívásokat, akkor várjuk az általatok megálmodott történeteket.
Természetesen a beérkező műveknek több kritériumnak is meg kell felelniük majd a zsűri kritikus tekinteteinek kereszttűzében. A beérkező kalandmodulokat egy négy tagú zsűri fogja elbírálni, amelynek tagjai A’frad, Amund, Máguspalánta és jómagam leszünk. Mindannyian írtunk már kalandmodult önállóan ami lemesélésre került Krónikák rendezvényen is, illetve meséltünk más által írt kalandokat. Csak, hogy biztosak legyetek benne vannak elképzeléseink egy ilyen modulról.
Technikai kritériumai a reménybeli kalandoknak csak annyi, hogy 5-15 oldal terjedelemben és doc formátumban érkezzenek el hozzánk elektronikus úton. A beérkező írásoknak nem kell a teljes kalandot tartalmazniuk statisztikákkal és részletes leírásokkal, de a tervezett mű vázlatát és átlátható ívét és fontosabb szereplőit igen. Illusztrációkat vagy hivatkozásokat (pl. youtube) kérjük csak akkor alkalmazzatok, hogyha a mű azt feltétlenül megköveteli.
Szerepjátékos kritériumai a műveknek már annál inkább lennének. Elsősorban a rendszer, amire a kalandmodult írjátok Első Törvénykönyv/Nagy Zöld alapú kell, hogy legyen. Szerencsés, hogyha illeszkedik a Krónikák karakteralkotási rendszeréhez, de ez nem kötelező. Első körben szeretnénk, hogy minél szabadabb módon tolmácsolhatnátok elképzeléseiteket nekünk.
További kritérium ezzel kapcsolatban, hogy illeszkedjen a hivatalos M.A.G.U.S. kronológiához, ami elsősorban a Geofrámia kötetben megjelent hetedkori időrend. Indokolt esetben más kiegészítőkben megjelent évszámokat is lehet alkalmazni, de fenntartjuk annak lehetőségét, hogy a zsűri döntésköre erről végső döntést hozni. Szerencsés, hogyha az események összhangban vannak az Ynevi Vándorlások kalandmoduljainak kiterjedt mitológiájával is, de ez ismételten nem kötelező a fentebb ismertetett okból.
Két megfontolandó kérés/kritérium lenne még a kalandokkal kapcsolatban. Az első, hogy minden beérkező műnek tartalmazni kell egy olyan elemet, ami eddig még sehol máshol nem szerepelt a M* irodalomban és szerepjáték könyvtárban. Egy rendhagyó varázstárgy, egy sajátos kulturális elem, egy bevált opcionális szabály … egy olyan kiugró eleme a kalandnak, ami jellegzetessé teszi. Érdemes elengedni a fantáziátokat, mert nagyon nyitottak vagyunk …
Hogyha esetleg elsőre nem ugrana be egy elsődíjas ötlet, akkor itt van egy lehetőség. Mivel a jövőre induló szezon kalandjai egy új kezdetet, új fejezetet jelent a Krónikák számára is elsősorban arra a történetre vagyunk kíváncsiak, amit először, saját kútfőből meséltél, mint Kalandmester az otthoni csapatodnak. Érett gondolkodással már újraírva azt a kalandot magadat és minket is meglephetsz egy különleges élménnyel: rajta hát!
Rátérve a pályázat gyakorlatiasabb részére emelném ki a díjazást. Nem szeretnénk külön hirdetni helyezetteket (talán ezt megszokhattátok már tőlünk). Különben is furcsa az élet, nehogy elszaladjanak a győztesek idő előtt. A nyertes kalandmodulok a Krónikák következő évadjain lemesélésre kerülnek és az ilyen alkalmak (teljesen megírt és lemesélésre került és az oldalra kikerült kalandok) után a nyertesek 10 000 Ft-ot kapnak.
Fontos, hogy a kalandok nem csak egynapos rendezvényekre készülhetnek el. A Krónikákon vannak tavaszi és nyári táborok is, ami olyan kalandok lemesélését és létrehozását is lehetővé teszi, amit egy egynapos találkozó hossza nem bírna el ennek megfelelően három kategóriában hirdetjük meg a pályázatot: egynapos (KalandorKrónikák verseny), háromnapos (Fanfár a Hősökért tábor) és ötnapos (VándorKrónikák tábor) kategóriákban.
A beérkező műveket a gulandro@gmail.com címre várjuk 2011.október 31-ig. Terveink szerint a novemberi Kalandor Krónikák X-2 Szerepjátékos Találkozó és Verseny keretei között már eredményt is tudunk majd hirdetni. Ha a pályázattal kapcsolatban bármilyen kérdésetek lenne, akkor a fenti címen tudtok érdeklődni tőlünk. Kalandmodul írási tanácsokkal kapcsolatban hamarosan Amund indít egy cikksorozatot(?) az oldalon, amire érdemes lesz majd odafigyelni.
Jó kalandokat és sikeres pályázást kívánunk mindenkinek!
Klassz kép 😀 Sokáig az ágyam felett volt 😛
Tollra hát ,P
A modulírás elemzés mellett a játék pszichológiája is érdekes az embereknek, hogy mit és hogyan játszanak ki… de ez már egy másik történet :P:D sztem
Szó van róla, hogy a modulíró sorozat után egy meséléssel kapcsolatos cikk eposzt is elindítsunk. De persze ez az előbbi népszerűségétől is függ.
Epekedve várjuk mindkét cikksorozatot.
🙂
A kalandmodulíró cikksorozat részei péntekenként várhatóak. Ennek örömére lesz majd „házi feladat” is alkalomról alkalomra. Ha úgy látom, hogy lesz értelme és nem csak magamnak írogatok akkor biztos nekiesem egy hosszabb, mesélős sorozatnak is. A kalandmodulokról 3 részes lesz a tudnivaló.