(..) A sötét csarnokban villódzó zöld lidércfények ragyogtak be mindent. A füstös képű csuhás lehanyatlott, kardjai csengve gurultak szét, és a mögötte álló nomád íjász kétségbeesetten próbált újabb nyílvesszőt az idegre helyezni. A semmiből megjelenő kámzsás orgyilkos görbe pengéjét magasra emelve a készült az utolsó kegyelemdöfést megadni neki.
A nomád feladta a hiábavaló próbálkozást és vadászkéséért nyúlt. Összeölelkezett a támadójával és kipirult arccal fogta le annak a fegyvertartó kezét.Végül ellökte magától, de ezzel csak egy lélegzetvételnyi időt szerzett … és az kevés volt. A megelevenedett lovagi páncél rohamával a tartóoszlopok egyikéig taszította és mellkasába passzírozott kése lassan kifordult a kezéből.
Az oszlop tövébe csúszott és vért öklendezett a lábaihoz. Felnézett és a fölé magasodó, kardját magasba emelő smaragd óriás mögött még látta a nemes mellett térdelő lányt és a kezében megcsillanó üvegcsét. „Lehetséges volna? Mester?!” Tudtán kívül mosolygott, amikor a lovag lesújtott rá és szívétől az övéig felnyitotta testét.
A lány sietve diktálta a magánkívülre került férfi szájába az italt. Nem tudott róla megbizonyosodni, hogy le is nyeli önkívületben, de ebben a helyzetben nem volt más ötlete. A férfi teste megrázkódott, ugyanabban a pillanatban tért vissza a szín az arcába amikor a csikorgásból ítélve a páncélos gyilkos feléjük fordult. „Cloud! Ébredj!”
Mintha a víz alól bukkanna fel kapott az első korty levegőért és úgy ugrott fel, mint akit villám csapott meg. Fehér ingjét és köpenyét saját alvadt vére piszkolta be, de tekintetével mégis hamar felmérte a velük szemben dühös bikaként rohamra készülő ellenséget. Gyengéden eltolta magától az őt támogató lányt.
„Kerüld meg ameddig én elcsalom onnan és segíts a többieknek.” – a lány hitetlenkedve hátrált el tőle miközben a halálból visszatért aszisz bajvívó betanult cirádás mozdulatokkal kivonta a tőrkardját: szerelmi zálog egy makrancos hölgytől – „Veled pedig ott még van egy kis elszámolni valóm, uram. Legyen az álmod örök!”
Ahogy versenyló ugrik meg, ahogy a párbajkódex megsárgult képei elevenednek meg, helyből a magasba ugorva robbant neki a rohamozó acélmonstrumnak. Körülöttük jéggé fagyva izzadt a valóság a felszabaduló és összegyürkőző energiáktól. Az évszázadok óta halott lovag üvöltését is elnyomta a kacagásba fulladó ifjonti kiáltás. (…)
(Újabb rövid játékbeszámoló, ezúttal Cloud Boohen karakterétől és „Pénzverők” Orome meséléséből, mely a Kyel akaratából kalandmodulon alapult)
Kyel akaratából
😀 Egy vérben úszó dervis lejti gyilkos táncát a háttérben, egyre közelebb s közelebb a képzeletbeli furulyák dallamára… tompa fénnyel világító kulacsa őrangyalként lebeg dereka körül 🙂
Amúgy nemrég sikerült fokoznunk a felélesztési rekordot… nem szájba töltöttük a gyógyitalt, mivel kifolyt a gyilkos seben keresztül, hanem csövön át gyomorba 😉