Areggiata meséi (3. rész)

A Ves La Morte család háza táján béke honolt. A családfő, Gorowan, távoli birtokok ügyét intézte, a fiútestvérek kiképzőjük okítását hallgatták a hadi taktikák szépségeiről és sokszínűségéről. A konyháról ekkor küldték ki a piacra Jeggardot, akinek tisztázatlan rokoni kapcsolata volt a családdal. A legendárium szerint valamelyik vidéki rokon látogatta meg az egyik szolgálólányt itt tartózkodása során és a családfő úgy ítélte meg ne csatangoljon senki sem túl messze a háztól ilyen vérrel az ereiben.

A kíváncsi, szerény és alkalmazkodó természetű Jeggard tehát megszületett egykoron a Gyémánt havában és azóta a ház hű szolgálója lett. Tulajdonképpen egyedüli barátja a család tisztavérű, de onnan legalább annyira kilógó tagjának, Arielnek. Ő négy fiú testvér közül másodikként érkezett a Sárkánygerinc havában és felcseperedve higgadt, lehengerlő és jóképű fiú lett. Tulajdonképpen mindenben ellentétje fiútestvéreinek.

Így amikor korban és vérmérsékletben hozzá közelebb álló Jeggard a városba indult csatlakozott hozzá. A piac mindig is sok izgalmat tartogat az ő korosztályukba tartozóknak. Ez alkalommal sem volt ez másképpen. A különleges faalkalmatosságokra kipakolt árukban gyönyörködve kutatták végig az árusokat shadleki őrölt borsért, de úgy tűnt, hogy senki sem árul éppen ilyesmit. Lassan átértek a zsibongó piac túloldalára …

Ott egy pellengérre állított fiatal lányt pillantottak meg, aki körül rohadt zöldségek és gyümölcsök voltak már a földre esve. A helyiek úgy mondták eretnekséggel vádolt lány lehet vagy valami hasonló. A kérdezősködés közben megismerkedtek egy Shadon városából érkezett világlátott nemes bajvívóval, Mórian del Arakkával, akinek oldalán a birodalom híres kardkovácsának, Shilashnak egyik mestermunkája függött: egy ezüst rózsabokor kosarú rapír.

Ariel kapva kapott az alkalmon és házukba invitálta a nemest, aki el is fogadta a kedves nógatást. Jeggard eközben kétségbeesetten kutatta tovább a bors lelőhelyét. Egy sarkon kétes küllemű, félvér nomád kölyök pisszentette le, mondván minden olyat meg tud szerezni, amire csak szüksége lehet. Jeggard követte őt egy sikátorba ahol egy kisebb kalyibában találkozott egy külhoni anyóval, aki valóban minden portékát árult. Jeggard azonban fukarul mérte a vásárlásra kapott rezeket és így a sikátorból kifelé a félvér srác felbuktatta.

Jeggard a szemét közé zuhant, de fektében megperdült és ugyanazzal a mozdulattal a másik fiú arcába vágott késével. Az fájdalmasan felhorkant és hátrahőkölt, mely idő alatt Jeggard visszamenekült a házuk irányába. A nomád fiú még távolról kiabált neki, hogy Sómú bosszút fog állni. Időközben a házba már régebben visszatért kis csapat a kertben helyezkedett el eszmét cserélni.

Ariel nagyon nagyra értékelte a nemes társaságát, szívesen hallgatta a kalandozó történeteket, amelyekben a gyengébb, de fürgébb és eszesebb bajvívók miként váltják ki a nehézvértes lovagseregek tennivalóját önmagukban. Tanulságos történeteknek tartotta őket. A hallgatásban elgémberedett tagok ellen barátságos kardvívást ajánlott fel, majd megegyeztek, hogy a Shadoni Párbajkódex szerinti Liliomtiprás szabályai szerint vívnak.

Ehhez a kertből kiválasztott virágok egy-egy szálát tűzték legfelső inglyukukba és erre is céloztak harc közben. Bár Mórian nemes visszafogott ütemben vívott és Arielnek vigyáznia kellett, hogyha lehet akkor az árnyékban maradjon, de akrobatikus ugrásokkal olyan látványos küzdelmet produkáltak, hogy az átrium közelében járó szolgák mind odasereglettek. Végül a messzebbről jött és tapasztaltabb vívó ért el találatot és ezzel megnyerte a küzdelmet.

Ekkor vonszolta be magát a megijedt és felzaklatott Jeggard, aki kimentve magát gazdánál a konyhába sietett, hogy Etel asszony minél hamarabb megvigasztalja. Elpanaszolta miket állt ki, ameddig megszerezte a borsot és lassan maga is megnyugodott. Eközben odakint Rival Ves La Morte lecsapta fiatalabb bátyja kezéről a nemes vendégüket így az ebéd folyamán nem tudtak már értekezni.

Mivel azonban Ariel még a kertben háborgott és Jeggard sem sietett nagyon az ebédlőbe, így éppen a kertben voltak mikor feltűnt a ház asszonya, szinte önkívületi állapotban, olyan gyenge volt és hálóruhában. A két fiú inkább visszakísérte a hálókamrájába és intézkedtek arról, hogy ott kapjon enni, mintsem így jelenjen meg a háziak előtt. Ariel felfedezett anyja karján egy idegen ékszert, amit addig még nem látott.

Felfedezését megosztotta Jeggard-dal, aki felvetette, hogy ismer valakit, aki érthet az ilyen dolgokhoz. Ebéd után el is indultak vissza a piactéren keresztül oda, ahol az anyó viskója található. A vak öregasszony szívélyesen fogadta a fiúkat és az előadott mondandójukra meg tudta válaszolni kérdéseiket is: a karkötő minden bizonnyal valamiféle godoni varázsszer lehet, de a leírás alapján nem az okozza a rosszullétet, hanem az, hogy összeköttetésben áll egy hasonló tárggyal és annak az állapota hat ki így a Ves La Morte asszonyra.

A fiúk elhatározták kiderítik honnan szerezte a karkötőt és haza is indultak miután illendően kifizették az idős asszonyt. Sómú azonban nem felejtette el ilyen könnyedén a rajta esett sérelmet és több társával egyetemben a közeli falak tetején álltak lesben, hogy Jeggard visszatér e. Most leugrottak a falról és elállták a Ves La Morte csapat útját. A nemesifjúnak nem volt elég helye, hogy kardot húzzon, így napernyőjével döfködött, Jeggard késével küzdött, de alig tudták magukat kivágni a galád csapdából.

Nem lehet tudni mi lett volna, hogyha nem jelenik meg két városőr a sikátor bejáratánál, de így történt. A nomád srácok elmenekültek, a két ifjút, pedig hazáig kísérték. Alaposan lerongyolódva, de győztesen lépték át a ház kapuját, sebeikre büszkén indultak vacsorázni …