Az őszi hosszúhétvégén került került sor a Szekszárd és környékének játékosait összefogni igyekvő progresszíven fejlődő klub első többnapos találkozójára a vadregényes Bátaapátiban. A helyszín már önmagában, az odaúton megadja a lehetőséget a (tényleges) kikapcsolódásra és elmélyülésre a szerepjátékhoz, maga a szállás pedig a kényelmes lakájként fogadott be minket egy árnyas völgyben.
Az időjárás kegyes volt hozzánk, napközben, már a megérkezéskor is péntek délután, verőfényes napsütésben melegedhettünk a szabadban, estére pedig a fűtött helységekben és szobákban folytak a játékok. Az Aponyi Vadászkúria mindennapjait annakd rendje és módja szerint feldobtuk a kockacsörgetéssel, karakterlapzörgetéssel és az elmaradhatatlan esti hajnalba harapó beszélgetésekkel.
A táborrá terebélyesedett találkozó első napján nyílt lehetőség az ünnepélyes megnyitó után a szabad játékok megkezdésére, melyek ez alkalommal a 7tenger, Cthulhu Hívása, Star Wars és Vampire voltak a másnapi főfogás, a Hősök Napja rendezvénysorozat eddigi kalandjait összefűzni hivatott M.A.G.U.S. kalandmodul mellett. Aki követte eddig az eseményeket közelről vagy távolról már sejthette, hogy a gyakran visszatérő Della hit motívumai és képviselői visszatérnek majd.
De ekkor mér előttünk állt egy kiadós vacsora és részemről a Call of Cthulhu játék, mely a nyári táborról csúszott át ide őszre Tantos András /Tanti/ tolmácsolásában. Az I. világháborús macedón-bolgár front áttörésének kegyetlen mindennapjaiban vehettünk részt egy önkéntes angol szakasz tagjainak a szerepében. A brutális, több órás küzdelemben lefolytatott roham után, a megfelelő épelme veszteségek mellett persze, bevettük az ellenség árkait, de sérüléseink miatt a következő napokat egy tábori kórházban töltöttük, melynek csendes bagózásait egy titokzatos öngyilkosság szakította meg …
Ebben a kalandban Nova, Marci és Khuriboow voltak játékostársaim, de Tanti átélhető és mélyen átélt mesélésének hatására gyakran társaságunkba ülő közönség is jól szórakozott (egyesek látni vélték, amint Magyar Gergely elismerően nyilatkozott a CoC-ról úgy általában, de ez nem megerősített híresztelés). Az viszont biztos, hogy a részletes hadtörténeti adalékok Hollywood-i filmeket megszégyenítő izgalommal és részletekkel (ezeket általában agyvelők) tarkították a veszett rohamunkat. Éjfél után valamivel azonban időszerűnek éreztük elrakni magunkat a későbbi főmodulra.
Másnap reggel egy bőséges svéd asztalos étkezést követően kialakult a végleges kompániánk is, illetve megkaptuk Julin Kalandmestert, akivel már előző este egyeztettünk a csapatoncepcióról és – koherenciáról. Itt kell megemlítenem, hogy a találkozón (és így csapatunkban is) kezdő szerepjátékosként érkező játékosok nagy segítséget kaptak Shiffertől (akit sokkal ritkábban dícsérek, mint ahogy megérdemelné), hogy a M.A.G.U.S. rendszerében és a Tetemre Hívás 3.0 karakteralkotásban eligazodhassanak. Tanácsaival és segítségével így hamarabb és hatékonyabban kezdhettük el a játékot. Mert ő egy ilyen srác.
Csapatunk ezen rendezvény főmoduljára az egyénileg jelentkezett játékosokból állt össze, ami máskor rizikósnak lenne mondható. Azonban a találkozó egyik főszervezője, Shalafi del Necro /Vodli Jenő/ nem ok nélkül volt évekig a Maradék nevű csapat büszke tagja. Tapasztalata mellett jó Lélektan képzettséggel felkészített minket a közös játékra így, szinte látatlanul. Azt is meg kell jegyeznem, hogy játékostársaim közül, kik Phlama, Marci, Kristóf és Catsmile voltak az utóbbi hozzám hasonlóan régi motoros már a témában. Arról nem is beszélve, hogy ő végül 25 éves érettségi találkozóját hagyta ki a jelenlét kedvéért, amiért ezúton is tisztelet jár neki.
A kalandmodult, A művészet áldozatai címmel a Hősök Napja csapat oszlopos gárdája jegyezte. A kötelező bakik (amelyek a közös írásból eredeztethetők) és némely hangulati félhang (például a linearitás úgy látszik elkerülhetetlen az ilyen több kalandmodult összegző mávek esetében) kivételével egy nagyon jó és irodalmi előképpel rendelkező ötlet kifejtése olvasható (s mi főbb, mesélhető) ki belőle, ami elég konfliktust okozhat a játékosok számára, hogy bőven a kapott időn túl is elszórakozzanak vele. Meg kell hagyni, hogy mesélőtpróbáló részei is vannak, de ez tőlem azért erősen „bagoly mondja …” értékű kritika volna. Bőven hozta az elvárhatót.
„egy szónak is száz a vége”
Csapatunk egy vajákos boszorkánymesterből (Phlama), egy ateista, de művészi hajlamú erioni harcosból (Sareth), egy xing szerafistából (Alex Ha’imon), egy lelkes, de eddig a kolostorerődben képzett Uwel paplovagból (II. Kornikusz Epos) és egy elhízótt, hajlott korú ravator szerzetesből (rav Haar „Vöröskoponya” Brinjer) állt. Számomra a legérdekesebb a kaland kezdetén és folyamán a paplovag és szerzetes közötti mester-tanítvány viszony ápolása volt. Kornikus vakbuzgósága és rendíthetetlen hite Uwel felsőbbrendűségében (hiszen így és erre nevelték) érdekes kontrasztban volt a bűntadátával évek óta csendesen élő ravator jellemével. Idővel Sareth is hajlott már a Bosszú istenének befogadására.
„ajzószert próbáltam eladni egy eunuchnak”
Phlama jó harcostársnak bizonyult, hiszen általában mi ketten maradtunk ki a fegyveres összetűzésekből (eszköz híján). A szellemi és elméleti fejtegetésekben, megoldásokban azonban mindig számítani lehetett rá, éjközép órája után is. Alex Ha’imon, mint a csapat rejtett aduásza csak a legvégső esetekben vetette bele magát a sűrűjébe, akkor viszont akrobatikusan és hatékonyan, ami titokzatos mesterének munkáját dícsérte.
„szárnysuhogás a trónterem előtt … négylábú páva … de lehet, hogy az egyik a hátán van”
Végül mi is felgöngyölítettük a különös történetet, de a befejezéskor már kevesebben voltunk az este eluralkodott különös Della őrület miatt. az erioni harcos lezuhanó angyalokból rajzolt át dzsinn-lámpás kaszásokat, Kornikusz hosszú és kiadós álomba került, hogy személyesen kérdezze meg istenétől a kaland teljesítéséhez szükséges KÉRDÉSt. Olykor még a xing szerafista is el-el kóborolt, de a „hold bűbája” összehozta ismét a csapatot, hogy az elszállós befejezés után percekig csak bámulassunk magunk elé (jó zenére). rav Haar „Vöröskoponya” Brinjer befejezte vándorlását Yneven.
Hogy közben kiadós ebédet ettünk (kétszer) az már megint csak a kiváló vendéglátásnak volt köszönhetű. Sem a poharunk, sem a tányérunk nem volt soha száraz. Ezért külön köszönet illeti a szervezőknek besegítő Vodli Juditot is, aki rendszeresen járt körbe és készített kávét azoknak, akik már látszólag az álom – vagy valamely másik síkra kerültek volna. Ezútán még felderítettük a kúria alatti sötét járatrendszert is Messorral, majd kényelmes fotelekben rövideztünk és adomáztunk még pár órát, csakhogy a pirkadat első fényei elől rövid és megérdemelt álomba merülhessünk.
Reggelre minden és mindenki a hejére került. Kétfogásos tízórai ebéd fogadta az ébredőket és ünnepélyes keretek között megtartott eredményhírdetés/díjkiosztó zárta a hatodik alkalmát a rendezvénysorozatnak, ekkor már a klubjuk új jelképével díszített okleveleket átadva a megjelent 20+ játékosnak legjobb csapat, legjobb szerepjátékos és legjobb előtörténet kategóriájában külön kiemelve egyeseket. Átadásra került egyébként a Krónikák.hu részéről felajánlott AranyTenger avagy az Amundok Könyve M.A.G.U.S. szerepjátékos kiegészítő fizikai valójában is.
Az elmúlt kalandok eseményeinek megtárgyalása után lassan a pakolás és búcsúzás megszokott rituáléja vette kezdetét. Bár egyszerű embernek úgy tűnhet, hogy gyalogosok indultak buszhoz vagy gépkocsik gurultak ki a kapun valójában mi, akik ott voltunk tudjuk, hogy vándorok indultak csupán új kalandok felé és szekerek lódultak meg nyikorogva terhükkel a következő alkalomra és helyre, amikor együtt áldozhatnak a kedvenc szórakozásuknak … a szerepjátéknak.
A VI. Hősök Napjai kalandmoduljának letöltése: A-művészet-áldozatai