– Thassaladyon dorani magiszter értekezése –
A szerafizmus a tapasztalati mágia egyik legősibb formája: nem nélkülözi a vallásos
felhangokat, és sok tekintetben rokonságban áll a nomád sámánok sötét tudományával.
Művelőivel ritkán találkozik az ynevi utazó, akkor is jobbára az elmaradott, primitív népek
körében; a fejlett civilizációkban többnyire felváltották a mágia más, letisztultabb formái.
Fennmaradását nagy mértékben akadályozta, hogy a szervezett egyházak szinte mindenütt
istenkáromló eretnekségnek kiáltották ki, s tűzzel-vassal üldözték. Elsősorban ez az oka
annak, hogy manapság még a mágiaelmélet legtudósabb kutatói is hajlamosak fekete
mágiának tekinteni, pedig erkölcsi értelemben véve a “szürke zónába” tartozik, önmagában se
nem jó, se nem gonosz. Elvégre az egyes mágikus hagyományok csak abban az esetben
minősülnek eredendően gonosznak, ha elmaradhatatlan feltételük az élő természetből
erszakkal történ energiaelvonás; a szerafista ezt ugyan többnyire megteheti, ha kívánja,
arról viszont szó sincs, hogy kötelezve volna rá. Letöltés: renier-szerafizmus