Lassan peregnek a napok, szépen közeledik az esemény, reméljük készülnek a karakterek, mi is készülődünk, egy kis segítségképpen fogadjatok szeretettel egy hangulatkeltőt. Kis adalék mind a hangulatkeltőhöz mind a karakterek megalkotásához:
A kaland a Vinisila alföld keleti részein fog játszódni Pyarron szerint a már megszokhatott 3718. esztendőben. A karakterek éppen haladnak északi vagy déli irányba át ezen a síkvidéken a hely viszontagságaitól megtépázva.
A Kastély ura?
Keservesen zuhogó eső csapkodta a spalettákat, a szél pedig be-be lopódzott a kastély falai közé. Csupán néhány magányos fáklya világította be a hosszú folyosót. A léptek zaja nagyokat koppant a kövezeten, ahogy egy alak végighaladt a megkopott festmények között. A szobában még a gyertyák sem égtek csupán egy kisebb lobogott a kezében, ami eredménytelenül próbált küzdeni az éjszaka sötétjével. Néhány pillanat erejéig körbenézett a szobában majd az asztalra letette a gyertyát, hogy kilépjen a balkonra. Egy villámlás világította meg a kertet, az alak pedig összébb húzta kabátját és a korláthoz lépett, hogy körbenézzen az udvaron. Csendesen bólogattak a fák a távolban és csak a körvonalait lehetett kivenni a sövények keretezte útvesztőnek. A kert minden egyes részletének színt kölcsönöztek a fel-fel derengő emlékképek. Az emlékek amiket nem tudott hova tenni, nem tudott arcokhoz vagy időpontokhoz kapcsolni. Olyan régen voltak, hogy már nem is emlékezett rájuk tisztán. Mintha valakivel kergetőzött volna a sövények között, egy pillanatra mintha ismét érezte volna valaki érintését a vállán, de mielőtt megragadhatta volna az emlékképet tovasuhant és minél jobban próbálta megragadni elméjével annál inkább kisiklott tudatából. Mérgében a kőkorlátra csapott, minden erejére szüksége volt, hogy megnyugtassa elméjét. Talán már túl idős vagy csak álmodta azokat. Szeme sarkából mozgásra lett figyelmes, tekintetét oda fordította, de a hosszú szökőkútban semmi sem mozdult, még a víz sem, pedig meg mert volna esküdni rá, hogy több alakot is látott mozdulni egy pillanattal korábban. Biztos csak a fáradság teszi ezt vele és csal játszi képeket szemére. Megrázta fejét, hogy hajából szerte csaptak a kósza hajszálak, majd arcát az égnek emelte, hogy megkeresse a holdat, de mind hiába hiszen az bátortalanul elbújt a dühös felhők között akik úgy ontották magukból az esőt mintha el akarnák árasztani a világot keserűségükkel. Ahogy a cseppek kopogására figyelt meghallott a távolban másfajta hangokat. „Nocsak” gondolta meglepetten, kik lehetnek azok. Ismét végigsietett a folyosón és a bejáratban néhány fekete köpenyes sziluettre lett figyelmes. Leemelt egy fáklyát a tartójából, kicsit kiegyengette ruháját, hogy méltán tudja fogadni vendégeit, hiszen itthon kell lennie, ha már ő van a kastélyban és azok most érkeztek!