Az új esztendőre (2019) különös utazásra indultunk el és invitálunk magunkkal a rendezvényeken alkalmazott karakteralkotások tekintetében (is). Terveink szerint minden eseményen, versenyen, találkozón és táboron egy-egy új mentalitású metódust ismerhettek meg és próbálhattok ki amelyek tükrözik majd a szervezők elképzeléseit az ideális, elképzelt karakteralkotási rendszerről. Reményeink szerint ezek a személyesebb betekintések a Krónikák.hu különböző szervezői és szerkesztői tagjai által preferált megoldásokba idővel egy újabb frappáns és közös nevezőt eredményez majd a tapasztalatok, visszajelzések és eredmények alapján. Ehhez persze (mint minden esetben) szükségünk lesz rád, a játékos(ok)ra is, akik nélkül elég nehéz lenne szerepjátékozni.

A látszat ellenére (miszerint egy közös megmásíthatatlan pdf-ből várnánk el rendezvényről rendezvényre), hogy karaktert alkossatok az együttműködésünk egy más szinte valósul meg hitünk szerint. Kevésbé a karakteralkotás szövege (és számai) alapján közös a víziónk, hanem sokkal inkább szerepjátékos és kreatív módon mutatjuk meg egységünket. A közösen elképzelt Ynev világán, a M.A.G.U.S. eredeti K100-as KKUK és ETK rendszerén felül három sarkalatos ponton ugyanis a karakteralkotásink nem térnek el egymástól:

I. Minden karakteralkotás (és így kaland) 3-5. szintű kalandozó csapat indítását teszi lehetővé a játékosok számára.

II. Szeretnénk létrehozni egy új, univerzális pontértéket (~Dicsőségpont), ami sokban megkönnyíti majd a későbbi rendszerek és karakteralkotások menetét, áthidalva sok olyan problémát, amire az elmúlt év(tizedek)ben rájöttünk és nehézséget okozott

III. Minden karakteralkotással létrehozott karakternek ÁTJÁRHATÓSÁGAT biztosítunk a kísérletező utazásban résztvevő rendezvényekre, tehát a tovább hozott és fejlesztett karakterek függetlenül az adott eseményen alkalmazott metódustól újraalkotás és átírás nélkül vehetnek részt.

A Krónikák.hu közösségének csapatához tartozó rendezvények (Kalandorkrónikák, Hősök Napja és Hősök Napjai, Hullámkirály, Regélő Főnix valamint Lombok Árnyán, Fanfár a Hősökért, Vándorkrónikák és Ősök Árnyékában Táborok) szervezői által bevezetésre kerülő DICSŐSÉGPONT értékről és felhasználásáról a következő szabályok hivatottak rendelkezni.

A 2019-es útkereső, „kísérleti” és egyben próbaesztendőben minden egyes rendezvényen és annak kalandjában résztvevő játékos 3 (három) Dicsőségpontot szerez. Ez a pontértékek nem(csak) karakterhez kötött, hanem a játékos személyéhez kötődik, tehát hogyha ő maga, de más karakterrel vesz részt következő/más alkalmakon, akkor az egyik karakterével szerzett Dicsőségpontjait felhasználhatja és elköltheti a következő, új karaktere fejlesztésére is.

Fontos, hogy mivel nem karakter, hanem játékos és személy lesz jutalmazva ezzel a ponttal így a rendezvényre meghívott és azon résztvevő Kalandmester/Tartalékos Mesélő is részesül benne, akik 2 (kettő) Dicsőségpontot szereznek egy-egy rendezvényen.

A rendezvények után egy egységes rendszerbe az adott szervezők vezetik majd fel, hogy a különböző játékosok mikor mennyi pontot kaptak melyik karakterükkel (és azt is, hogy éppen mennyit használtak el rá). Ennek a technikai hátteréről és részleteiről a rendezvények alkalmával többet is megtudhattok majd (pl. betekintés az aktuális Dicsőségpontokba személyre szólóan és/vagy fizikai formában birtokolhatjátok a pontokat …)

A Dicsőségpontokat kétféle módon lehet majd felhasználni a játék folyamán: a játék menete közben való felhasználással/”égetéssel”/elköltéssel ÉS/VAGY a rendezvények közötti időben elköltve a karakter fejlesztésére a következő megmérettetés előtt.

Hősies Cselekedet Dicsőségpont költség
+1 Morális szabály/Csodálatos megmenekülés:

régi kedves életutazó karakterek elvesztése nem kellemes és nem is feltétlenül szükségszerű. Így hogyha mindenáron szeretnénk, hogyha a karakterünk tovább folytathassa az adott kalandot és így a kalandozást megvan rá a mód

 

 

10

Tulajdonságpróba újradobás:

függetlenül a házi szabályoktól, sokszor fontos, hogy egy adott próba mindenképpen és jól sikerüljön, s hogyha ilyenkor újra szeretnénk dobni akkor ez lehetségessé válik

 

3

Tulajdonságpróba újradobás +5-ös módosítóval:

a siker egy dolog, de gyakran a mértéke is fontos illetve sajnos vannak olyan karakterek, akiknek egyes tulajdonságaik túl alacsonyak a relatív sikerhez. Egyetlen próbadóbás erejéig pedig ezzel a módszerrel úgy számolható, minthogyha +5 -el lenne magasabb a karakter Tulajdonságértéke

 

 

6

%-os Képzettségpróba újradobása:

még több múlhat sokszor a szakértelmeken, legyen az egy csapdakeresés vagy akárcsak egy mászás próba. Sok kényelmetlenségtől és kalandozóhoz méltatlan haláltól óvhatjuk meg magunkat ezzel

 

3

%-os Képzettségpróba újradobása +50%-al:

amikor tényleg biztosra kell mennünk valamiben és az adott esetben 100 feletti értékünkben sem bízunk vagy egyáltalán a képzettséggel nem rendelkező karakter esélyt szeretne kapni egy dramaturgiailag fontos szerepben egyetlen próbadobásra +50%-al dobhatja az adott Képzettségpróbát

 

 

5

„Ajándék” sebzéskocka:

bizonyos helyzetekben, amikor nehezebben találjuk meg a védelmet ellenfelünk vértjén vagy technikájával szemben nagyon fontos lehet, hogy az a sebzés amit okozunk az „hasson” rá. Ebben az esetben van lehetőségünk egy plusz kockát vásárolni a sebzéshez. A sebzéskocka típusa függ az adott és használt fegyver sebzéskódjától (pl. a hosszúkardnál K10-es kockát ad, tőrnek k6-ot,

de minden esetben csak egyetlen kockát!!!)

 

 

 

3

 

A játékos továbbá dönthet úgy rendezvények között, hogy a szerzett Dicsőségpontjaiból az adott karakter fejlesztésére fordít. Erre két lehetősége is van: 10 (tíz) Képzettségpontot vásárolhat 1 Dicsőségpontért illetve 40 (negyven) aranyat ugyanúgy 1 Dicsőségpont elköltésével. Ezt a változást mindenképpen jeleznie kell a következő rendezvény szervezőinek a jelentkezési folyamat közben, illetve az előtörténetében és karakterlapján is.

A különböző ELŐNYÖK (vagy Hátrányok) felvételével és vásárlásával kapcsolatban minden esetben az adott rendezvény karakteralkotása és a szervezők döntése lesz a mérvadó, ahol a karakter a következő kalandját játssza és így erről velük kell majd egyeztetni. (különösen érdemes és fontos ez, hiszen az Előny-Hátrány rendszerekben a különböző karakteralkotások eltérhetnek és el is fognak térni egymástól!!!)

Van lehetőség SZINTLÉPÉSRE is, ami azonban (hasonlóan egy életútkampányhoz) nem teljesen a játékos döntésén alapul, hanem minden egyes karakter a résztvett rendezvény Dicsőségpontjait elkönyveli magának egyfajta tapasztalatként, amihez hozzájárulnak a fenti táblázatból kiválasztható különleges, hősies cselekedet (fejlesztések nem).

A szintlépéshez szükséges pontok tehát passzívan növekszenek a karakter számára a szerzett Dicsőségpontok és a vele végrehajtott Hősies Cselekedetek összegződéseként, ameddig el nem érik az adott szintlépéshez szükséges mennyiséget.

Első Szintlépés: 6 (hat) pont          

Második Szintlépés: 12 (tizenkettő) pont

Harmadik Szintlépés: 18 (tizennyolc) pont

Néhány példa, hogy mire gondolunk ezzel:

„Khuriboow 4. tapasztalati szintű karaktere túl van az első kalandján új karakterével és kap 3 Dicsőségpontot érte. Nem költi el a két rendezvény között, hanem részt vesz egy újabb alkalommal is, ahol felhasználja az Ajándék Sebzéskockáját, amivel lenullázza magát. A rendezvény után újabb 3 Dicsőségpontot kap. Ekkor a karakterével szerzett már 6 pontot és a cselekedetért még hármat, tehát összesen kilencet, amelyből három még felhasználatlan pontjával érkezhet a harmadik rendezvényre, ahol ugyanazon karakterével játszva már 5. szinten kezdheti el a játékot.”

„Rafin az első rendezvényen mesél és ezért 2 Dicsőségpontot szerez, a másodikon azonban lehetősége van egy barátságos befogadó csapatban elindítani egy karaktert. Mivel nemesi karaktert hoz, ezért az egyik Dicsőségpontját aranyra váltja be, így jobb felszereléssel indulhat és vagyonosabban a karaktere. A játék után szerez újabb három Dicsőségpontot, amivel már 4 áll majd a rendelkezésére. Mivel azonban a fejlesztés nem hősi cselekedet volt, így a karaktere ekkor még csak 3 ponttal rendelkezik az Első Szintlépéshez szükséges hatból. Viszont több Dicsőségpontja lesz az előző példában lévő játékoshoz képest a harmadik kalandban ahhoz, hogy karakterét kihúzza szorult helyzetekből, esetleg még értékesebb tárgyakat vásárolhasson addig.”

„Kacat híresen szeret újabb és újabb karakterkoncepciókat és kasztokat kipróbálni ezért mind az első, mind a második rendezvényen különböző karakterekkel vesz részt anélkül, hogy fejlesztené őket. Ekkor a harmadik rendezvény előtt állva (ahol ismételten új karaktert hoz) már 6 Dicsőségpontja lesz, hogy egy nagyon erős/vagyonos karaktert alkosson. Hogyha azonban valamelyik korábbi karakterét folytatja és játék közben a hősi cselekedetekre elkölti minden Dicsőségpontját, akkor a harmadik kaland után 3+3+6 pontja lesz, amivel már szintet tudott lépni a karaktere, de mivel a második szintlépéshez 12 kell már és nem hat így azt még nem érte el és újabb 3 szabadon elkölthető Dicsőségpontja lesz egy következő kaland előtt.”

Reméljük a példákon keresztül érthetőek voltak az új szabályok (kérdezni mindig szabad) és eléggé felkeltettük a figyelmeteket, hogy legalább annyira várjátok ezeket a kalandokat és karakteralkotásokat, mint mi szervezők, mesélők, kalandmodulírók. Találkozunk az asztalnál!

Dicsőségpontok Rendszere

11 thoughts on “Dicsőségpontok Rendszere

  • Az ötlet tetszik, van benne ráció. Kacathoz hasonlóan általában én is kicsit „büntetve” éreztem magam, amiért nem ugyanazt a karaktert viszem tovább rendezvényről rendezvényre (minket eddig nem támogatott a karakteralkotási bónusz rendszer). A dicsőségpontok felhasználásával tudnék vitatkozni, de nem akarok, mert feltétel nélkül örülök, hogy bevezetésre kerül. 🙂
    Köszönet a rendszer újítása megálmodóinak!

  • Nagyon tetszik az ötlet 🙂 ami nekem kissé fura hogy a mesélők 2 szabadon felhasználható pontot kapnak míg egy játékos 3 szabadon felhasználható és 3 fantom pontot szintlépésre eseményenként, úgy gondolom hogy érdemes lenne a mesélői bónuszt erősíteni mivel hosszútávon a gyakori mesélők nagyon elfognak maradni pontgyüjtésben azoktol akik rendszeresen játszanak.

    NJK lettem!

  • Én mint jellemzően mesélő ember én már ennek is rettentően örülök, gondolj bele korábban semmit sem kaptunk, most meg 3 lemesélt rendezvény után +1 szinten vagyok, nekem ez parádé 😀

  • Lehet nekem érthetetlen, de a 2. és 3. példa nem áll össze:

    Rafin
    1. esemény: 2 pont, mert mesél
    ebből elkölt 1 pontot fejlesztésre
    2. esemény: 3 pont az eseményért + 1 maradt mesélőiből
    akkor miért nem 4 pont áll neki rendelkezésre a 6-ból? a mesélői pontok nem számítanak a szintlépéses pontokba (csak a normál + hősi cselekedet)?

    Kacat
    1. esemény: 3 pont az eseményért
    2. esemény: 3 pont az eseményért
    3. esemény: 3 pont az eseményért + 6 pont a hősi cselekedetért
    tehát szintlépéshez összesen 15 pontja van, amiből elkölt 6-ot az 1. szintlépésre… miért három marad neki, és nem 9?

    Mit értelmezek rosszul?

  • Catsmile:
    Külön van minden karakternek egy amolyan szintlépés kosara, amit úgy kapsz, hogy amikor résztveszel egy eseményen kapsz 2 v 3 pontot, és amikor kapod a 3 pontot akkor kapsz 3 strigulát az adott karakterhez is amivel játszottál, ez számít neki a szintlépés kosarába. De attól ott van nálad mint játékosnál a 3 pont, hogy hősies tettet hajts végre.

    Tehát Rafin:
    1. esemény után van 2 pontja és a karakteréhez felhasznál 1-et mert kell az arany. (kosárban van 0, ugyanis KM ként nincs karaktere amihez ezt hozzárendelheti, de ha játék közben elkölti hősi cselekedetre akkor az már számol)
    2. esemény után kap még 3 pontot illetve volt még 1 felhasználhatója így valóban 4 pontja van amit elkölthet de a szintlépés „kosárban” csak 3 van.
    A lényeg, hogy mesélésért amit kap nem számít bele a szintlépésbe, de ha elhazsnálja hősi cselekedetre az már igen!

    tehát így fog kinézni:
    1. esemény után
    Rafin 2 (mert mesélt)
    2. esemény után
    Rafin 4 : 2 (KM) +3 (2. esemény) -1 (arany)
    – „A” karakter 3 (mert vele vett részt a 2. eseményen)
    Tehát a következő játékban Rafinnak van 4 pontja amit elkölthet hősi cselekedetre. A karakternek meg van 3 pontja eddig a kosárban, amihez ha kerül még 3 akkor boldog lesz)
    Tegyük fel Rafin játszik 3. eseményen is (amiért nekem kell meséljek! 😀 ) és hozza tovább karekterét, esemény után így fog festeni:
    Rafin 7 (korábbi 4 + 3 a 3. eseményért)
    – „A” karakter 3 (korábbi) +3 (3. esemény) = 6, azaz megteheti Rafin, hogy ez a karaktere szintet lépjen és akkor nullázódnak a karakter pontjai

    Kacat
    1. esemény után
    Kacat 3
    – „A” karakter 3
    2. esemény után
    Kacat 6
    – „A” karakter 3
    – „B” karakter 3
    3. esemény után (amikor ugyanazt a karaktert hozza mint elötte és el is költi a Kacatnál lévő 6 pontot, de ugye ezért az eseményért is kapott 3at)
    Kacat 3 (ezt kapta 3. eseményért)
    – „A” karakter 3
    – „B” karakter 3 (2. esemény) +3 (3. eseményért) +6 (felhasznált cselekedet) = 12, ebből fel fog használni 6 ot, hogy szintet lépjen tehát marad majd 6! de van +1 TSZ

    Ha továbbvisszük neki a B karaktert egy 4. rendezvényre ahol ismét elhasználja a 3 pontot egy cselekedetre és kap is még 3 pontot akkor így fog festeni
    Kacat 3 (mert ismét kapott)
    – „A” karakter 3 (ő szomorú)
    – „B” karakter (+1 TSZ) 6 (ennyi maradt benne korábbról) +3 (4. rendezvényért) +3 (felhasználta cselekedetre) = 12, azaz kacat boldog mert a B karaktere már +2 szintben van

    Hidd el csak elsőre tünik bonyolultnak, de szépen ezek vezetve lesznek álltalunk így mindeki láthatja rendezvény után (néhány nappal :P), hogy hogyann áll éppen

  • Érdekesnek és reménytelinek tűnik a rendszer, várom már, hogy élesben láthassam 😉
    Az új karakteralkotás(ok)ról lehet tudni, hogy kikerülnek -e a februári jelentkezés megnyitása előtt?

  • Lassan ki fognak kerülni, nem akarunk felületes munkát végezni, de februárban már kerül majd ki.

  • Egy (számomra) nagyon fontos kérdés: legutóbbi őszi tábor során kaptunk egy tokent, amin a Hősök Napja logója díszeleg. Akkor azt mondtátok, később kiderül, mire is lesz jó. Van köze a Dicsőség (és/vagy Hős-) pontokhoz? 🙂 Vagy valami még titokzatosabb rendeltetése lesz (afféle Deus ex Machina)?

  • Olvasd végig a Hősök Napjának karakteralkotásának a bejegyzést 😉

  • Tehat ha jol ertem. Elso verseny utan kapok 3-at. A masodik utan is kapok 3-at. Nem koltottem el a pontokat, igy a harmadik versenyre szintet lephetek es nulla pontom marad.

    Ha azonban a masodik versenyen a 3 pontot elkoltom valami hosiesre, akkor a harmadik versenyre 9 pontom van, vagyis szintet lephetek es marad meg 3?

    Ha viszont az elso verseny utan 1 pontot karakter fejlesztesre forditottam, akkor a masodik vegen 5 pontom van?

    Igy jol ertem a matekot?

  • anarion: Ha végig ugyanazzal a karakterrel játszottál, akkor neki gyűlik a Dicsőségpont passzívan minden játék után (mint egy TP), és te megkapod azt a 3-at, hogy elköltsd, amit ha elköltesz akkor ahhoz a karakterhez szintén bemegy (mint TP), szóval ha ugyanazzal a karakterrel lejátszottál 2 rendezvényt és a másodikon elköltöttél 3 pontot amit az elsőrő hoztál akkor lesz neki 9 tehát igen a 3. rendezvényre szintet lépett, és ott is lesz 3 pontja (a 2. rendezvényről)

Vélemény, hozzászólás?