Hasonlóan a korábbi pszi-mesterhez egy újabb „fekete bárány” kaszt tér vissza a „nyájba” azzal, hogy az Új Tekercsekben megjelent Illuzionista is teljesen játszhatóvá váljon az eredeti K100 szabályai szerint és a Varázshasználó főkaszt tagjait erősíti. Ez is egy régebb óta tartó folyamat volt, histen előbb történeti szempontból kapott egy elhelyezkedést a kaszt és enigmatikus vezetője a Morális Szabály által az ezredforduló hajnalán, majd később a növekvő játékosi igényre lett állandó résztvevője a Tetemre Hívás típusú karakteralkotásnak és permutációinak, majd a hibái feltárása után egy külön cikk is született ezek kibogozására és megoldására Cirifischio által, míg mostanra, hála ismételten MagicHorse (Biró Péter) áldozatos munkájának és hozzáértésének egyben és teljesen hangszerelve lett mindenkori alkotóeleme a karakteralkotásoknak.

***

Illuzionista (M.A.G.U.S. kaszt)

Meglehet minden egészen másként alakult volna, ha…

Ám a Dorani Nagytanács P.Sz. 3488-ban a szigorúbb arcát mutatta – már ha van egyáltalán kevésbé erélyes is – a tehetséges adeptusnak, az erv származású Abbelas Thymnalnak. Nevezett beavatott nem először szegte meg akkor a hírneves varázslóiskola belső szabályzatát, s talán neki sem szolgált meglepetéssel, hogy a nagyhatalmú tanács úgy döntött, nem vállalja tovább az Abbelas taníttatásával járó folyamatos rendbontásokat, s útilaput köt az ifjú talpára.

Abbelas hirtelen kívül találta magát a nagy múltú intézet falain, s az sem boldogította, hogy nem ő az első, s aligha az utolsó, akit ilyen-olyan indokkal kipenderítettek onnan. Tanulmányai befejezésére nem akadt módja, s jóllehet magiszterei mindig elismeréssel adóztak tudása és tehetsége előtt, aligha akadt mód, hogy ők vállalják a megkezdett munka befejezését.

Azóta bizonyosan megbánták már. Ki tudja, mire vihette volna Abbelas, ha megszerzi a hatalmat jelképező botot. Egyes vélekedések szerint mindenki jobban járt volna, ha – bosszúból-e vagy csupán kedvtelésből – nem dönt úgy, azért is megmutatja a kőszívű tanácsnak, milyen csiszolatlan gyémántot engedtek ki a kezükből.

Mivel a „komoly” tudáshoz immáron nem volt hozzáférése, úgy okoskodott, hogy a mágia alacsonyabb rendűnek tartott formái között kezd kutakodni. Így bukkant azokra a morzsákra, a tapasztalati mágia azon kincseire, melyeket azután saját szájíze szerint kezdett átalakítani. Miután sikerrel megoldotta elsődleges problémáját, a mindeneket átitató mágikus energiák megkötésének módját, mérhetetlen elszántsággal látott neki, hogy bizonyítson az őt megtagadóknak. Becsvágy? Magamutogatás? Egyesek szerint – és a legtöbb hozzáértő ezt az álláspontot fogadja el – az egész nem volt más, mint komisz tréfa. Csíny, hogy megcsúfolja, nevetségessé tegye az elefántcsonttoronyba zárkózó magisztereket. Ha az Illuzionisták mai tevékenységét vesszük górcső alá, be kell lássuk, hogy ez az igazság.

Akár így, akár úgy történt is, Abbelasnak köszönheti az öreg kontinens, hogy ezek a megátalkodott életművészek felbukkantak ősöreg hátán. Mint láthatjuk, örökségük nem túl régi keletű, ám ez az idő éppen elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy Abbelas tanítványai mindenüvé beférkőzhessenek. S hogy minden az elképzelései szerint alakulhasson, az egykori dorani adeptusnak arra is akadt gondja. Csakhamar tanítványokat toborzott maga köré, ám minden esetben rendkívül körültekintően járt el. Kizárólag olyanokat vett szárnyai alá, azokkal osztotta meg tudását, akik hasonló elveket vallottak a világról és annak folyásáról, mint ő. Ha kellett, évekig vándorolt a kiválasztottakkal, míg újabb tanítványt talált a kompániába – hiba volna másként nevezni az ő „varázslóiskoláját”.

Ugyan elsődleges feltételként a megfelelő mágikus érzékenységet jelölte meg, a következők azonban már jóval profánabbak voltak. A választottak inkább számítottak cimborának, semmint beavatottnak. Kivétel nélkül mind – ha finoman fogalmazunk is – az élet vidámabb oldalát részesítették előnyben. Rosszakaróik „csalók és szálhámosok gyülekezetének” aposztrofálták társaságukat, „kiknek dorbézolása és aljas tréfáik nemhogy a köznép szórakoztatására szolgáltak volna – miként azt hirdették -, de egyenesen elborzasztották a jelenlévőket”.

Ha szigorúan ítélkezünk, ez a mai napig sincs másként. A jelenkor Illuzionistái is jobbára világcsavargók, egyedül vagy párosával járják a világot újabb és újabb leendő beavatottak után kutatva, s szigorúan ragaszkodnak egykori iskolaalapítójuk végakaratához. Abbelas soha nem is akart mást, minthogy a maga világát élve mutasson fügét „munkásságával” néhai bíráinak. Illuzionistáit szerte szórta egész Yneven – áthágva mindenféle kulturális vagy politikai határvonalat -, hogy azok az ő mágiaelméleti lángelméjének dicsőségét hirdessék mindenütt. Ha bosszúságot akart okozni a varázslók társadalmának, hát sikerült elérnie célját. Minden magára valamit is adó, gőgös mágusegyetem elborzadva kénytelen tapasztalni, megrontott iskolaformáik milyen pórias célokat is szolgálnak. Csupán kevesen akadnak közöttük, akik – ha fintorogva is – de elismerik Abbelas lángelméjét.

Az Illuzionisták ugyanis becsapnak mindent és mindenkit. Fantomképeket, mennyei hangzatokat bűvölnek vándorkomédiás kordéik „színpadára”, csengő aranyakkal fizetnek, melyek később illékony foszlányokra szakadnak, magukat és másokat színleg elváltoztatva robbantanak ki botrányokat, vagy sosem látott szörnyetegekkel ijesztgetik a békés népeket.

Megítélésük két egészen szélsőséges érték között mozog. Akadnak olyanok, akik minden lehetséges eszközzel fellépnek ellenük, mások – néha valóban vaskos – tréfáik láttán inkáb csak cinkosan összekacsintanak velük. Nem akarják magukat holmi igazságtevő szerepében feltüntetni (ilyesmi meg sem fordult annak idején Abbelas fejében), packázásaik célpontjai azonban gyakran kerülnek ki a gőgös és pökhendi nemesek vagy az álszent képmutatók népes táborából. Abbelas maga volt az, aki kisebbfajta politikai válságot kavart az Északi Szövetség területén, miután varázslataival sikeresen összeugrasztott néhány ereni nemes családot.

Hogy a nemtelenek felé gyakrabban mutatják mosolygós arcukat, az inkább annak a számlájára írható, hogy legtöbbjük maga is közülük származik, s vélt vagy valós sérelmeiért mágiája segítségével próbál meg elégtételt venni. Ugyanakkor egyikük sem riad vissza a gondolattól, hogy a köznép rovására tréfálkozzon.

Természetükre nézvést megállapítható, hogy ugyanúgy a Káoszt szolgálják, mint Arel vagy Tharr elkötelezett hívei, ámbár az eszközeik és indíttatásuk egészen más tőről fakadnak. Imádják, ha zajlik körülöttük az élet, mindennél többre tartják annak örömeit és zsivaját; nem véletlen hát, hogy gyakorta mutatkoznak vásári forgatagokban „színházaikat” hordozó szekereikkel, hogy mindig felbukkannak, ha neszét veszik: valami nagyszabású dolog készülődik.

Megátalkodott csavargók és bajkeverők, akik csak legyintenek a szemforgatókra, szabados gondolkodású világfiak, akik nagykanállal habzsolják az életet, még ha az néha kurtábbnak is bizonyul a vártnál. Bizony gyakorta végzik hóhérkézen egy-egy balul sikerült mutatványuk után, s mindig számolniuk kell azzal, hogy ha lelepleződnek, szembesülniük kell a becsapottak és megkárosítottak haragjával.

Mindez azonban, úgy tűnik, a legkevésbé sem zavarja őket: számukra az élet egyetlen nagy kaland, amelynek egyszer mindenképpen pontot kell tenni a végére.

Illuzionista

 

Képességek Illuzionista
Erő 3k6
Állóképesség 2k6+6
Gyorsaság 3k6+2
Ügyesség k6+12+kf
Egészség 3k6(2x)
Szépség k10+8
Intelligencia 2k6+6
Akaraterő 2k6+6
Asztrál 2k6+6
Észlelés k6+12

 

Képességek Illuzionista
6
17
72
0
HM/Szint 6(1)
Kp/alap 8
Kp/Szint 8
Ép alap 4
Fp alap 4
FP/Szint K6

Harcérték

Az Illuzionisták cseppet sem számítanak harcias népségnek. Úgy tartják, ahol nem érnek el sikert mágiájukkal, ott egy éles penge sem sokat segíthet. Mindazonáltal gyakran kell azzal szembesülniük, hogy – varázserejük fogytával vagy annak híján – tengelyt kell akasztaniuk frissen szerzett haragosaikkal vagy a Törvény embereivel. Ilyenkor mégiscsak kénytelenek fegyvert ragadni.

Harcértékeiket tekintve nem tartoznak a kiemelkedő kasztok közé, meglehet csakis a kényszer vitte rá őket, hogy manapság már jobb fegyverforgatóknak számítanak, mint a varázslók. KÉ alapjuk 6, TÉ alapjuk 17, VÉ alapjuk pedig 72. Ugyan előfordul, hogy egyes célzófegyverekkel is megtanulnak bánni, CÉ alapjuk mégis 0. Szintenként 6 Harcérték módosítót kapnak, ebből minden TSz-en egyet-egyet kötelesek TÉ-jükre, illetve VÉ-jükre fordítani.

Életerő és Fájdalomtűrés

Ezen értékek tekintetében az Illuzionisták nem tartoznak a kivételes képességű kasztok közé. Sem életmódjuk, sem mentalitásuk nem kényszeríti rá őket, hogy különösebb figyelmet fordítsanak rájuk. Más mágiahasználókhoz hasonlóan alacsony értékeket mondhatnak magukénak. Ép alapjuk 4 (ehhez járul még Egészségük 10 feletti része), csakúgy mint az alacsony fájdalomtűrő képességet jelző 4-es Fp alap, amihez (Állóképességük és Akaraterejük 10 feletti részén kívül) szintenként K6 Fp járul.

Képzettségek

Hogy kellőképp megfelelhessenek a mindig új és új kihívásoknak, az Illuzionisták meglehetősen jól állnak képzettségek dolgában, noha más, tanulásra fogékonyabb kasztoktól még mindig jelentősen elmaradnak. Kp alapjuk 8, amihez szintenként (már elsőn is) újabb 8 járul.

Az Illuzionista karakter az 1. Tapasztalati szinten a következő képzettségeket kapja:

Képzettség fok/%
2 fegyver Af
1 fegyver dobása Af
Lélektan Af
Kultúra Af
Dorbézolás Af
Hamiskártya Af
Tánc Af
Álcázás/álruha Af
Értékbecslés Af
Kocsmai verekedés Af
Mászás 15%
Esés 5%
Ugrás 10%
Zsebmetszés 10%
Lopózás 10%
Rejtőzködés 15%

További szinteken a következő képzettségekben részesül:

TSZ Képzettség fok/%
2. Zsonglőrködés Af
3. Hátbaszúrás Af
4. Dorbézolás Mf
5. Hamiskártya Mf
6. Álcázás/Álruha Mf

Az Illuzionista karakter szintenként további 30%-ot kap, amelyből a fenti képzettség egyikére maximum 10%-ot tehet, de a KM korlátozhatja az elosztást, a megelőző kalandok ismeretében.

Különleges képességek

Az Illuzionisták elsődleges különleges képessége, hogy képesek az Illuzió-mozaikok alkalmazására. Az Illuzionista karakter max. Mp-je minden Tapasztalati Szinten 10-zel növekszik.

Az Antissjárás képzettségnél leírtak szerint 40% alapesélyük van arra, hogy fogékonyak a képzettségre.

Mivel a mágiájukhoz szükséges manát közvetlenül az Antissról szerzik, ezért a manaháló esetleges hiányosságai nincsenek rájuk hatással. Csakis az olyan speciális esetek vonatkoznak rájuk is, mint pl.: a mana-túlcsordulás. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jóllehet álmaik – s manával való feltöltődésük – során nem használják a mana-hálót, minden egyes varázslatuk igenis pusztítja a környéken jelenlévő mágikus energiát.

Képesek arra, hogy egy zavartalan, öt percen keresztül tartó lazító gyakorlat – egyfajta meditáció – segítségével bármikor elalhassanak. Ez a fajta álom nem számít mágikusnak. Fél órányi zavartalan alvás után aktuális Mana-pontjaik száma a max. Mp értékükre áll vissza, függetlenül attól, hogy előtte hány Mana-pontot használtak el. Egy ynevi nap során azonban mindösszesen háromszor képesek ily módon visszanyerni Mp-iket, a negyedik kísérlet eredménytelen marad.

Tapasztalati szint

Az Illuzionisták az alábbi táblázat szerint lépnek szintet:

Tapasztalati Pont Tapasztalati Szint
0-170 1
171-350 2
351-700 3
701-1500 4
1501-3000 5
3001-7000 6
7001-12000 7
12001-22000 8
22001-52500 9
52501-85500 10
85501-135000

11

135001-175500 12

 

Minden további szinthez +58500 Tp szükséges.

Az Illuzionisták fegyvertára

Az Illuzionisták, mint már említettük, távolról sem tartoznak a legharciasabb kasztok közé. Nincsenek csakis rájuk jellemző fegyvereik, ám általánosságban elmondható róluk, hogy inkább a kisebb méretű, könnyebb eszközöket részesítik előnyben. Legtöbbször tőröket, rövid kardokat forgatnak, de akadhatnak náluk dobófegyverek is. Komoly, kétkezes gyilkoló eszközöket soha nem vesznek a kezükbe, s ugyanígy ódzkodnak a nehézvértek vagy a pajzsok használatától is.

Illuzionista mágia

Abbelas Thymnal annak idején – hiszen nem sikerült végigjárnia a varázslóknak kijelölt grádicsokat -, kénytelen volt újszerű megoldások után nézni, hogy mágiaformáihoz megfelelő mennyiségű manát tudjon szerezni. Érdeklődése hamar a misztikus tulajdonságokkal rendelkező Antiss felé fordult, mivel könnyedén belátta, hogy az általa megidézni kívánt tünékeny káprázatok mily szoros kapcsolatban vannak az álmodók fantáziájából született Síkkal. Éveken át tartó kutatások után sikerült kifejlesztenie azokat a meditációs eljárásokat, melyek segítségével közvetlenül az Álomsíkot körülremegő energiaörvényeket tudta manává változtatni.

Ha lehet ilyesmit mondani, ettől kezdve már könnyű dolga volt. Sajátos technikája, a Mozaikmágia elvi alapjainak felhasználásával, ahhoz hasonló módon lett képes manipulálni áldozatait.

A KM-ek figyelmébe! Az alább következő mágikus módszer segítségével látszólag valóban minden létrehozható, pontos szabályozása éppen ezért lehetetlen. Ha azonban a józan ész elve alapján vizsgáljuk meg a dolgokat, minden esetben logikusan beláthatjuk, hogy mi az, amire az adott varázslat képes és mire nem.

Az illúziók (önmagukban) semmilyen módon nem képesek sebeket és mentális veszteségeket okozni! Ugyanígy képtelenek bármiféle egyéb mágikus (Pszi) hatás létrehozására is. Ezen hatások eléréséhez mindig valós, létező közreműködőre van szükség, akik az illúzió leple alatt tevékenykednek.

Ráborulhat valakire egy bogrács forró víz, sőt az illető még akár a zubogó vizet is érezheti a kezén, ám az aligha valószínű, hogy az ijedtségen kívül bármi baja is esne.

Abbelas Thymnal hat nagy kategóriát alkotott meg annak idején, a különféle illúziókat létrehozó mozaikok mindegyiket ezek valamelyikébe tartozik. A hat kategória a következő: Forma, Méret, Idő, Tudat, Érzet és Távolság. A varázslatokat az Illuzionista varázsigékkel és bal keze által a levegőbe rajzolt változatos színű fényrúnákkal idézi meg. Egy teljes varázslat létrehozásának idő és energia költségét a hat kategória által kiadott Mana-pont összegből és a varázslási idők (Mp igény után feltüntetve) összességéből kaphatjuk meg. Lássuk hát, melyik mit is tartalmaz.

Forma: Ide tartozik az az öt mozaik, amely meghatározza egy adott illúzió küllemét. Minden esetben látható megnyilvánulásokról van szó (tehát legalább egy látvány mozaikot – lásd később – feltétlenül kapcsolni kell hozzájuk).

Alapvető forma – 1 Mp, 1 szegmens – A legegyszerűbb formákat (sík felületek, gömb, fényfolt, szikrák, stb.) kell érteni alatta.

Egyszerű forma – 2 Mp, 1 szegmens – Teljesen hétköznapi formák (alma, toll, egyszerűbb bútorok, könyvek, stb.) hozhatók létre általa.

Közepesen bonyolult forma – 5 Mp, 3 szegmens – Apróbb részletekkel teli formák (díszes tárgyak, állatok, ruhák, sokszorosan ismétlődő mintázatok – hullámok, búzamező -, stb.) megjelenítésére szolgál.

Bonyolult forma – 15 Mp, 1 kör – Részletgazdag, ám egységes formák (apró tárgyak sokaságával telezsúfolt írópult, személyre szóló álca, stb.) hiteles illúzióját hívja életre.

Rendkívül összetett forma – 30 Mp, 3 kör – Minden apró részletre kiterjedő látványt (egy belső udvar rózsakertjét, tökéletesen átformázott – alapkövektől a tető repkényéig megváltoztatott – ház külső-belső álcázását, főúri felvonulást, stb.) kell érteni alatta.

Méret: Hat mozaikot foglal magába ez a kategória, melyek az illúzió kiterjedéséért felelősek. Nem feltétlenül látvány mozaik kiegészítésére szolgál. Ugyanúgy kapcsolható illathoz vagy hanghoz is.

Parányi – 1 Mp, 0 szegmens – Gyakorlatilag a szikrától az egérig terjedő nagyságú illúzió követeli meg a varázslatba való beépítését.

Apró – 2 Mp, 1 szegmens – Az előzőnél nagyobb, ám egy macska vagy kisebb doboz méretét meg nem haladó nagyságot jelöl ki. Csak egy bizonyos helyen érezhető illatok vagy hallható hangok elengedhetetlen komponense.

Kicsi – 3 Mp, 3 szegmens – egy jókora kutyánál nem nagyobb méretű illúzió hozató vele létre.

Nagy – 5 Mp, 1 kör – Ez a mozaik szükséges akkor, ha legalább egy ló nagyságú illúziót akarunk létrehozni. Természetesen ebbe a méretbe esik bele az ember is.

Óriási – 15 Mp, 3 kör – Egy nagyobb tér, egy ház, egy ágaskodó sárkány illúziója igényli pl. ezt a méretű mozaikot.

Hatalmas – 30 Mp, 1 perc – A végeláthatatlan tengertől, az úton kanyargó menetig minden egyéb ide tartozik.

Távolság: Ezek a mozaikok határozzák meg, hogy az adott varázslat az Illuzionistától milyen messze jön létre. Az illúziót létrehozhatja ezen a távolságon belül a tér bármely pontján, amit lát, vagy pedig kötheti a távolságon belül tárgyhoz. Ekkor a varázslat létrehozása után, ha a tárgy elhagyja a területet (távolság szerint, nem láthatóság szempontjából), az illúzió fennmarad, de ha irányítást igényelt, annak kapcsolata végleg megszakad.

Önmaga – 0 Mp, 0 szegmens – Minden olyan illúzió, amit a karakter saját magán alkalmaz, nem kerül Mp-be.

1 láb – 10 lábig – 1 Mp, 0 szegmens

11 láb – 50 lábig – 2 Mp, 1 szegmens

51 láb – 100 lábig – 5 Mp, 3 szegmens

101 láb – 500 lábig* – 10 Mp, 1 kör

Irányított** – 15 Mp, 1 kör

* Ennél messzebb a jelenlegi ismeretek alapján nem hozható létre illúzió.

** Ezzel a mozaikkal egy előre meghatározott helyen lehet létrehozni a varázslatot. Előzetes feltétele, hogy az Illuzionista korábban járjon a helyszínen. Abban az esetben, ha az Illuzionista nem látja az adott helyszínt, a távolság Mp-igényét is hozzá kell adni.

Idő: Az egyik legfontosabb kategória. Természetesen az adott illúzió élettartamát határozza meg.

1 szegmens – 1 Mp, 0 szegmens

1 kör – 2 Mp, 1 szegmens

1 perc – 5 Mp, 3 szegmens

1 óra – 10 Mp, 3 kör

1 nap* – 30 Mp, 1 perc

* Minden további nap 10 újabb Mp-ot igényel. Az Illuzionista természetesen a varázslat időtartama alatt bármikor úgy dönthet, hogy megsemmisíti azt.

Érzet: Ez a kategória hivatott meghatározni, hogy milyen érzet keljen életre az illúzióban. Ezek a következők lehetnek: hang, látvány, íz, illat és tapintás. Bármelyiket is kapcsolja a varázslatához az Illuzionista, az 1-1 Mp-jába kerül. Egyszerre természetesen többféle Érzet is szerepelhet egyazon illúzióban. 1 Mp-ért (és 1 szegmensért) csak egyszerű érzetek szerepelhetnek a varázslatban pl.: legfeljebb 3-4 színárnyalat, 1-2 íz, egyetlen hang, stb. Bonyolultabb, egészen összetett érzetek létrehozása 3-3 Mp-ba kerül (és 3 szegmensbe). Így akár olyan rézkopogtatós ajtók is életre kelthetők, melyek sárgaréz kilincse hideg, s a megtévesztett akár órákig is elkopogtathat rajta, vagy tapogathatja – ahelyett, hogy egyszerűen keresztülsétálna rajta.

Tudat: A legfontosabb kategória. Segítségével az Illuzionista „életet lehelhet” varázslataiba. Öt mozaik tartozik ebbe a csoportba.

Öntudatlan – 0 Mp, 0 szegmens – Egyszerű látvány, hang, illat, stb. Az, hogy létrejön, önmagában nem igényel Mp-t.

Irányított – 2 Mp, 1 szegmens – Ezen mozaik segítségével az Illuzionista ellenőrzést nyer varázslata fölött. Folyamatos koncentrációval mozgathatja, irányíthatja annak időtartama alatt; előhívhat belőle olyan mozaikokat, melyeket beleépített ugyan, ám azok nem fedik fel magukat azonnal. Így szólalhat meg egy illatozó rózsa, hogy azután – egy másik illat-érzek működésbe lépésével – dögszagot kezdjen árasztani. Így sétál a kiválasztott álca együtt a mágia létrehozójával, vagy kel életre a karddal hadonászó városőr helyén egy szörnyeteg. Ha a koncentráció megszakad – az Illuzionista megsérül, abbahagyja az összpontosítást, stb. – az illúzió is megszűnik engedelmeskedni.

Megszelídített – 5 Mp, 3 szegmens – Ez a mozaik teszi lehetővé, hogy az időtartam alatt az illúzió engedelmeskedjen azoknak az egyszerű parancsoknak – az egyszerűség kedvéért legfeljebb három darab, öt-hat szóban kimondható gondolat parancsnak – melyekkel létrehozója megbízza. Így nyílhat ki a már említett ajtó nyikorogva, ha lenyomják a kilincsét, kezd sutyorogni a falikút, ha elmennek előtte, stb.

Átruházott – 10 Mp, 3 szegmens – Ezzel a mozaikkal válik lehetővé, hogy az Illuzionista másra ruházhassa egy adott illúzió irányítását. Mindenben megegyezik a 2 Mp-os változattal, csupán az a különbség, hogy nem a létrehozója, hanem egy általa meghatározott személy koncentrálásának fog engedelmeskedni. A célszemélynek a varázslat elmondásakor jelen kell lennie.

Önálló – 30 Mp, 3 kör – Nem más, mint egy önálló tudattal felruházott illúzió. Egyetlen esetben sem jelenthet azonban bármiféle intelligenciát! Az illúzió egyszerűen az előre meghatározott „feladatait” fogja végrehajtani. Nem küldhető előre felderíteni és jelenteni, s az alkotója sem használhatja annak – nem létező – érzékszerveit. Megalkotásakor az Illuzionista tíz-tizenöt gondolatai paranccsal határozza meg annak későbbi szerepét. Így készülhetnek olyan varázslatok, melyek egy konkrét személy megjelenésekor kelnek csak életre -, s az időtartam ettől a pillanattól fogva veszi csak kezdetét! -, s bizonyos (jó előre megfogalmazott) kérdésekre akár válaszolhatnak is. Ezzel a módszerrel akár egy egész kísértetkastély is megelevenedhet. Mindennek csupán az Illuzionista hatalma szab határt.

Az illúziók természetéről

Mivel az illúziók értelmezése és kijátszása nem kevés vihart kavarhat, érdemes jó előre tisztázni bizonyos dolgokat. Ezen mágiaforma csupán elhiteti áldozataival, hogy amit látnak, hallanak, az valóságos. Egyszerűen becsapja azok érzékszerveit. Nem mentális operáció, azokhoz semmi köze nincs. Sőt nem képes olyan érzeteket sem kelteni, amelyek megfelelő receptorok híján észlelhetetlenek. Egy vak nem fogja látni a legjobban sikerült illúziókat sem, akinek béna, érzéketlen a keze, nem tapinthatja meg őket, bármilyen jól is vannak „összeállítva”. Továbbá az Illuzionista csak olyan érzékszervekre ható érzeteknek tud formát adni, amilyenekkel maga is rendelkezik. Ha nincs infra- vagy ultralátása, fogalma sem lesz ezen érzékek érzeteiről, ha pedig nem rendelkezik egy kutya vagy egy ork kifinomult szaglásával, akkor képtelen számukra a szagokat életszerűen gazdag részletességgel kidolgozni.

Valamirevaló hordozó nélkül a legjobban megkonstruált varázslatok sem érnek – az esetek többségében – semmit. Hiába gyönyörűséges egy arany pénz látványa vagy tapintása, ha nem kötik valamihez, vagy nem irányítják, csupán abban a pozícióban lebeg, ahol létrehozták – egészen az időtartam elmúltáig. Ha azonban egy rossz gombra vagy lapos kavicsra mondják rá, a legélesebb szemű kocsmárost is be lehet csapni vele. Bármikor boroskupát varázsolhatunk egy asztalra, ám ha azt akarjuk, hogy a kezünkkel együtt mozogjon, ügyeljünk arra, hogy ezt is megtegye (koncentrálás).

Egy degeszre tömött zsákról soha nem fogjuk tudni elhitetni, hogy valójában egy kard, lévén egyszerűen „lelóg” az illúzióról. Célszerűbb olyan méretű képpel leplezni, amely jobban megfelel a méreteinek. Legyen például belőle egy vaddisznótetem, garantált lesz a meglepetés!

Egy illúzióval soha nem tudjuk megváltoztatni valaminek az anyagi minőségét! Lehet, hogy a szemünk és a kezünk bedől a látszatnak, de ettől az még illúzió marad. Egy tarisznya soha sem lesz hirtelen mázsás súlyú, mint ahogy valójában kővé vagy vasforgáccsá sem változhat.

Az illúziókat ugyan a fény láttathatja velünk, ám azok tulajdonságaiból fakadóan inkább olya módon, hogy körülfolyja, megrajzolja őket. Következésképpen az illúzióknak nincs árnyéka sem, ezért ha tökéletes munkát akarunk végezni, arról külön kell gondoskodni. Ez persze egyáltalán nem könnyű. A KM az így felmerülő gondokkal mindig számoljon – és amellett, hogy ez sok plusz Mp-ba kerül – nagyban növeli a lelepleződés veszélyét is.

Láthatatlanság nem hozható létre az illúziók segítségével, csupán áttetszőség. Azaz hiába akarunk mi eltűnni a kíváncsi tekintetek elől, ezt csak úgy valósíthatjuk meg, ha valamivel eltakarjuk magunkat.

Az illúziókat célszerű háromdimenziós, kivetített képekként kezelni, ahol a vetítő szerkezet maga az Illuzionista. Jobban megérthetők és elfogadhatók ezáltal.

Lehetséges ugyan egyes érzékszerveket – elsősorban a látást – eltompítani általuk, ám egyetlen esetben sem lehet bárkit is megfosztani az adott érzékszervétől. Ez ugyanis már valamilyen mentális operáció lenne és az illúziók – természetüknél fogva képtelenek erre. Hiába bűvölünk is bárki fejére illúziózsákot, vagy koromsötétséget, csupán akadályozni tudjuk majd vele, megvakítani nem! A szeme változatlanul – és hibátlanul fog működni, legfeljebb jóval homályosabban fog látni – s mihelyt rádöbben, hogy egy alapvetően lehetetlen szituációba került, a TME azonnal működésbe lép. Ebből következik, hogy senkire sem lehet illúziót mondani, annak beleegyezése nélkül. Ha ez mégis megtörténik és az illető erre rájön – amire ugye meglehetősen nagy esélye van, hiszen egy csapásra valami rendkívül fura dolog történt vele – két Tudatalatti Mágikus Ellenálláspróbára is jogosult (azaz normál Asztrál és Mentál próbát tehet -1-es módosítóval a varázslatok erősítése miatt). Ha bármelyik is sikerrel járt, Személyes Aurája segítségével széttépi a varázslat azon részét, ami az aurájába esik. Ha kudarcot vall, kénytelen magán megtűrni az illúziót, míg azt akár a létrehozója, akár más meg nem szünteti vagy annak időtartama le nem jár. Hiába tudja, hogy káprázat, hiába „nem hisz benne”, attól az még létezik, bármennyire is zavarja adott esetben. Az ilyesmi nem hit, sokkal inkább mágiatechnika kérdése.

Ezen varázslatok E-je egységesen 2, s ez nem is erősíthető. Ennek megfelelően Destrukcióval vagy Mágia szétoszlatásával is könnyedén tönkretehetők.

Mivel az illúziókkal nem lehet közvetlen módon senkit sem megsebezni, talán néhány játékos azonnal le is mond a használatukról vagy kipróbálásukról. Hiba lenne azonban alábecsülni azokat a lehetőségeket, amelyeket a szemfüles és gondolkodó karakterek előtt megnyitnak. Az Illuzionisták – részint a kaszt történetéből és mentalitásából fakadóan is – meglehetősen színes egyéniségek, mágiájuk pedig kimeríthetetlen tárházat nyit meg a gondolkodni, ravaszkodni szeretők előtt.

Felhasznált irodalom

ETK

Új Tekercsek

Illuzionista (M.A.G.U.S. kaszt)

2 thoughts on “Illuzionista (M.A.G.U.S. kaszt)

  • Üdv!

    Első körben köszönjük a hiánypótló gyűjteményt és a nyilván nem kevés ráfordított időt 🙂

    Olvasgatás közben figyelmes lettem egy pár apróságra:

    Illuzionista mágiánál 3. bekezdésben módzser szerepel, gondolom elírás, a képességtáblázatnál és értékeknél pszi-mester szerepel a fejlécben, ill. 32k6 -os gyorsaság dobáskód.

Vélemény, hozzászólás?