„Múlt az idő. Lassan a fájdalomtól, és gyorsan, ha azt a hátra maradt keveset számítjuk. A vízcseppek kábító egyhangúságban peregtek egyre-másra, a pára megdermedni látszott a levegőben. Aichonnak elsőbb fel sem tűnt, hogy a moccanatlan vízfelszínen körkörös hullámok szaladnak szét, s felette spirálisan összefonódva, megsűrűsödik a pára. Azt hitte, képzelődik és közömbös tekintettel figyelte, amint a fehér ködoszlopban árnyalak születik, és lassan kibontakozik belőle egy páraköntösbe burkolt, kámzsás ember felsőteste. Csobbanás nélkül, tökéletes hangtalanságban emelkedett ki a vízből, majd a felszínen lebegve kilépett a hullámgyűrűkből. Válláról foszlányokban szakadt le a pára, alatta bokáig érő, tengervíz színű köntös. Járt a vízen. Mikor kilépett a partra, szikrázó zápor gyanánt robbant le róla az a hártyavékony vízréteg, mely alatt levegő volt, hogy megóvja a fulladástól és az átnedvesedéstől. Felemelte a fejét, füstölt a gőz a kámzsájából. Aichonnak nem kellett látnia az arcát ahhoz, hogy biztos legyen benne, a köpönyeges alak egyenesen rá néz. Már azt is kezdte felfogni, hogy amit lát, az nem álom. A kámzsa rezdüléséből arra következtetett, hogy az ismeretlen körülnéz a barlangban.”
Egy kissé talán rendhagyó ötlettel álltunk elő, az idei évre. Sok regényben, novellában is gyakran láttuk emlegetni a Gianagi vízmágusokat és rettentő mód hiánycikknek éreztük mindig is. Ezért néhány alternatív szabállyal lehetővé szeretnénk tenni a karakter megjelenítést az idei évben.
A leírások alapján nagyon sok hasonlóságot mutat a képességei a Tűzvarázslókéval. Ezen felül a MAGUS palettáján ők az egyetlen kizárólag egy elemre koncentráló varázshasználók, ezért őket vesszük alapul. Minden karakteralkotásba bele fog kerülni, hogy milyen módon lehet elérni a Gianagi Vízmágusokat, de a játéktechnikai szabályok közösek lesznek az alábbiak szerint.
- Tulajdonságok, játszhatóság, életerő, képzettségek terén teljes mértékben megegyeznek a Tűzvarázslókkal.
- 5. TSZ-en nem tudnak specializációt választani.
- Különleges képességek terén teljes mértékben megegyeznek a tűzvarázslókkal
- Manatöltés:
- Hagyományos ordani módszer ~ Hagyományos sinog-kuli módszer (a levegőben fellelhető páratartalmat hasznosítják)
- Tűzgyűjtés / Vízgyűjtés: nekik (nagyobb mennyiségű) víz közelségére van szükségük hozzá
- Tűzelnyelés / Vízelnyelés: vízben kell tartózkodniuk (értelemszerűen nem sérülnek)
- az a terület a vízben, amelyből kinyerte a manát bizonyos értelemben „megtisztul”, a szervetlen anyagok kiszorulnak belőle és a víz elemei egymással rendeződnek össze, nem válik mágikussá, ihatatlan léből iható víz lehet belőle, de más minőség/anyagi/halmazállapot változás nem történik
- Varázslatok: Minden varázslatuk megegyezik a tűzvarázslók varázslataival, mind sebzésben, mind játéktechnikai hatásban, SE TÖBB SE KEVESEBB! A játékos eldöntheti, hogy a létrehozott hatás vízzel vagy jéggel sebez (fagy sebzés hatásai: ETK 83. oldal)
Ez egy kísérlet a számunkra, ezért kérünk minden játékost és KMet, hogy legyen tekintettel a kaszt játszhatóságának kísérleti mivoltára, valamint fontosnak tartjuk azt a szabályt miszerint a Kalandmesteré az utolsó szó vitás kérdések esetén! Ez azt jelenti, hogy a Játékos és a Kalandmester közösen vitassa meg a hatásokat és a megoldásokat, de a KM szava a végleges minden esetben! Mivel a tapasztalatok alapján szeretnénk majd idővel – ha igény van rá – elkészíteni a kasztot szívesen látunk mindenféle játéktechnikai valamint világleírásbeli javaslatot, előtörténeteket szeretnénk belefűzni majdan a leírásba.
Vízek fokozatai:
0 E –Edény, pohár víz
1 E – Kád víz, mocsaras terület
2 E – Szökőkút, falikút, konyhai kút, kút
3 E – Zápor
4 E – Medence
5 E – Patak, heves eső
6 E – Kisebb tó
7 E – Folyó
8 E – Nagyobb tó, tomboló vihar, egyenlítői esőzés
9 E – Tenger
10 E – Óceán
Karakteralkotások:
Előtörténet alapú: Kiemelt kaszt
Prioritásos hősalkotás: 3 HP-s kaszt.
„A sziklába vájt és épített vár számtalan meglepetést tartogatott. Váratlanul feltáruló szakadékokat, kisebb-nagyobb vízeséseket és tavacskákat, szobrokat, melyekről képtelenség volt eldönteni, hogy a természet alkotta őket, avagy valamelyik különös művészi érzékkel megáldott törpe szobrászmester. Ruelssének része lehetett abban a nem mindennapi élményben, hogy megfigyelhette a tengerzöld köntöst viselő, halk léptű varázslókat, amint valóságos csodát művelnek a vízköpők torkából csorgadozó vízérrel, életre keltik a sziklába vájt mélyedésekben meggyűlő fekete felszínt. Élvezte az izgalmat, mikor síkos, csipkézett sziklapárkányokon egyensúlyozott. Hátával a falnak simult, körmeivel kapaszkodott az éles repedésekbe, és lenézett a több mérföld mélységben, tompán fénylő tóra. A sziklavár körbenőtte a mágikus fényfoltokat úsztató, sötét, mozdulatlan vizet. Maga a tó volt a vár udvara. Nem szelték át hidak, csónakok sem várakoztak a partján. Tétován tükrözte a vár formáit, ablakainak gyertyaláng színét. A parton álló, innen felülről egészen aprónak tetsző alak intésére, csillogó vízlény emelkedett ki a rejtélyes mélységből. Ruelsse beszívta a tó illatát, átengedte magát a hűvös, zengő ölelésnek. Megfeledkezett mindenről, ami valaha is keserűséggel töltötte el, megszűnt embernek, megszűnt elfnek lenni, Ruelsse sem volt, a félelf. Egyetlen lélegzetvétel erejéig megadatott neki, hogy eggyé váljon a végtelennel. Alant, csillogó záporrá omlott a gigantikus vízlény, dühödt kiáltás harsan, de oda, ahol a nő állt, már alig ért el. Ruelsse felemelte a kezét, és megnézte az ujján derengő opálköves gyűrűt. Talán most lenne hozzá elég bátorsága, hogy eldobja. Óvatosan megfordult, kapaszkodót keresett, és kúszni kezdett felfelé a sötétség ásító torkába, ahol majd véget ér a vízvarázslók földalatti birodalma, és kezdődik SinogKul, hogy a szabadba vezessen.”
*Aalish D’mohlen – Homokszem csupán (részletek)*
Üdv!
A Rúna I. évfolyam 7. számában van szó a Jégmágiáról, van is ott leírva 9 konkrét példa ilyesfajta varázslatra. Persze azok mind a varázslói mozaikmágián alapulnak, és ősvíz + elemi fagy kombinációjával működnek, az alapján vannak összerakva. Ugyanakkor mivel ez talán a leginkább hivatalos forrás hasonló mágiához, szerintem érdemes lehet meríteni belőle.
” Varázslatok: Minden varázslatuk megegyezik a tűzvarázslók varázslataival, mind sebzésben, mind játéktechnikai hatásban, SE TÖBB SE KEVESEBB! A játékos eldöntheti, hogy a létrehozott hatás vízzel vagy jéggel sebez (fagy sebzés hatásai: ETK 83. oldal) ”
Nekem ez a „mindenben megegyezik a tűzvarázslóval” dolog kicsit erőltetett, pláne a sebzések terén. Sok helyen leírják a Magus mágiarendszerében, hogy a tűz és az őstűz azért olyan hatékony az Elsődleges Anyagi Sík teremtményei ellen, mert azok főleg vízből épülnek fel (lásd irl is az emberi test közel 70%-a víz). Furcsa lenne szerintem egy víznyíllal ugyan annyit sebezni, mint egy tűznyíllal. A jégről már sokkal jobban elképzelhető a sebzés, de gondoljunk kicsit bele egy jégszőnyegbe (amin max elcsúszik az ember) vagy egy jégfalba (ami megállíthatja az ellenfelet, de miért sebezné?). Ráadásul arra nem tér ki a cikk, hogy minden megvan-e a vízvarázslónak, ami a tűzvarázslónak. Pl tűzlények helyett vízlények, lángfestés helyett vízfestés? Ha nincs meg minden, akkor miért nincs ez kifejtve? Ha megvan, akkor képzeljük ez az alábbi helyzetet: a vízvarázsló egy hajón van, tengeren harcolnak, és idéz egy „Vízkígyót” (ETK 286.o. – az én könyvemben) „Fehér vízfestéssel” (ETK 283.o.) ami a vizek E-jét magába olvasztja. A vízkígyó 16 Mp, alapból 1E-s, ezt 6 Mp/E-vel megfejti fehérre az 22 Mp (4. szinten megvan), beolvasztja a tenger 9E-jét, így 10E-s lesz, ez által az eredeti 2k6 +9k6 = 11k6-ot fog sebezni ez a víz (vagy jég) kígyó? (Vagy én értek rosszul valamit?)
Az ETK 83. oldalán nekem a kábultság és bénultság, opcionális harci szabályok, leütés és eszméletvesztés, súlyos sebek és hasonlók vannak. Hova szeretne ez a hivatkozás mutatni igazából?
Tisztelettel: Lord Nova
Azok mozaikmágiák, amit eddig is lehetett. A vízvarázslók pedig nem varázslók. Habár sokkal többet nem tudunk róluk mert naggyából annyi az összes információ amit az idézetekben olvashatsz.
Elemi fagy is sebez, sőt a kötelező ÉP vesztése megegyezik a tűzzel. Lehet, hogy egy víznyíl nem fog akkorát ütni, de ha egy jégcsap belédáll az biza besebzi a 1k6-ot! A jégszőnyeg meg KM-től fogg függeni természetesen, de előferdülhet, hogy beleszorul a delikvens és sebzi egyrészt a fagy másrészt a jég ami szorítja a lábát össze. Igen tengeren megidézve a vízlényt valóban 10E-s lesz, a hírtelen eltűnő víz pedig olyan örvényt okoz, hogy teljesen mindegy ki nyeri a csatát! 🙂
Ahogy írjuk mind a játékos, mind a mesélő részéről kreativitást és megértést fog igényelni, de hisszük, hogy egy jó kezdeményezés ez így ebben a formában, aminek a vége az lesz, hogy teljesen saját varázslatokkal ki tudunk majd közösen a közösség segítségével dolgozni egy olyan kasztot amit mindig is tudtunk, hogy létezik, csak nem volt kidolgozva.
ETK 83. oldalán nálam a kötelező ÉP vesztés van, nem jó könyvet nézel! 😀