Egy M.A.G.U.S. kalandot fogok mesélni, amihez 4-5 játékos jelentkezését várom. A történet 3719 nyarán fog játszódni, Dél-Yneven. Azon belül is a Déli Városállamok keleti régiójában. A jelentkező játékosoktól annyit kérek, hogy a karaktereik ne ápoljanak ellenséges viszonyt Pyarronnal, illetve legyen valamilyen kis közös előtörténetük. A karakteralkotás során az ET, MT, PPL 1-2, HBG használható. Minden karakter 5. szintű, a képességeikre pedig 150 pont osztható el. Induló felszerelésnek a kasztjánál leírt tárgyakat kapja. A szintenkénti dobások maximumnak számítanak. Ha felmerült még kérdés, írjatok nyugodtan!
„Az öregember magához hívatta az unokáját, mert úgy érezte, el kell mesélnie neki valamit. Már sok telet látott, saját számításai szerint legalább hatvanat, ha nem többet… Soknak számít az ezen a vidéken, nagyon soknak. A gond nem is ezzel van, hanem azzal, hogy az idő vasfoga rajta is nyomot hagyott. Egykoron hollószínű haja ma már olyan fehér, mint a hegycsúcsokon lévő hótakaró. A teste sem olyan acélos, mint egykoron, sokkal inkább rozsdás és nehézkes. Az arcán lévő ráncok is arról árulkodnak, hogy sok mindent látott. Ami egyedül megmaradt fiatalságából, az a szemeinek a csillogása. Pont olyan lelkesedéssel és derűvel tud maga elé tekinteni, legyen szó bármilyen akadályról, mint amikor még húsz esztendős volt. De tudja, az idő vészesen fogy… Ki tudja, mit hoz a holnap!? Ezért minden perc ajándék, amit a családjával tölthet. Amikor ránéz arra a fiatal gyermekre, aki leányának legféltettebb kincse, mintha csak saját magát látná újra gyermekként. Ő is pont olyan lelkes és érdeklődő, akár csak a nagyapja. Az esze járása is jóval meghaladja a kortársaiét. Lehet még a végén kalandozó lesz a gyerekből! Abból kiindulva, hogy milyen élvezettel hallgatja az öreg történeteit, minden esély megvan rá.
- Gyere ide, Igrain! – szólt az öreg recsegő hangon a fiatal fiúhoz. – Mesélek neked egy történetet, amit még nem hallottál. Ma nem másról fogsz hallani, mint a legendás Damasso Artemorról, akit személyesen is ismeretem!
Ahogy kimondta ezt a nevet és felidézte magában a régi történeteket, újra erősnek és fiatalnak érezte magát, a szemét pedig egy könnycsepp hagyta el.”