Unity – D&D

Mesés utazásra invitállak titeket a Forgotten Realms világára, ami számtalan kalandozó otthona és megannyi legendás történetnek szolgál színteréül.  Kalandunk a Völgyszámítás szerinti 1372., avagy a Vadmágia esztendejének nyarán játszódik. Maximum öt (azaz 5) mindenre elszánt, kalandokra éhes játékos jelentkezését várom. A részleteket és a karakteralkotást a tábor előtt közösen bonyolítjuk le.

Végül pedig fogyasszátok egészséggel a következő rövid szösszenetet, mely a kaland hangulatkeltőjéül szolgál:

Isteni igazság

A nyárközép a mindennapos kemény munkát jelentette az ifjú Savyn számára. De nem a mai napon! Árvaházuk vezetője, Ilmater felkentje, az vénséges Domiel testvér engedélyezett egy teljes napnyi kimenőt a négyévente megrendezésre kerülő Pajzstalálkozóra, mely az emberlakta vidékek legnagyobb ünnepe! Mennyi látnivaló, mennyi lehetőség! A világ minden tájáról érkeztek a legkülönfélébb népek. Napfényben csillogó, tetőtől-talpig fémbe öltözött lovagok, hatalmas harci paripáikon és messze földről érkezett vörös kaftános mágiaforgatók! És persze minden a kettő között! Savyn azonnal kapott is az alkalmon, mikor a felvigyázásukra rendelt sánta Giff testvér tekintete kínosan hosszú időre megragadt egy lengébb öltözetű elf leányon, és huss, már kereket is oldott a legnagyobb tömegben, kiszemelt áldozata, egy fenségesnek ígérkező, gőzölgő húsos pite felé. Magához is kaparintotta a finomságot, ám mikor észrevette az árus szúrós tekintetét, már késő volt. Az egyetlen út ilyenkor felhúzni a nyúlcipőt! Rohant is frissen szerzett kincsével, ahogy a lába bírta, nyomában a kövér, zsírfoltos kötényes trágárságokat kiabáló árussal, és persze a sánta Giff testvérrel, aki felfigyelve a hangzavarra, szintén a nyomába eredt.

– No megállj, te kis nyomorult tolvaj! Majd én megtanítalak az istenek igazára! – kiáltott utána az árus.

– Ne tovább, te csirkefogó! Meglásd, olyan büntetést kapsz Domiel testvértől, ha ezt megtudja! – Csatlakozott hozzá Giff testvér.

Ahhoz talán utol kéne érnetek, de túl tohonyák vagytok hozzá! Gondolta magában Savyn. A következő sátornál lehagyom őket, onnan bottal üthetik a nyomom.

Be is vetette magát hirtelen két sátor közé, ami jó egérútnak ígérkezett. Kong! Hangosat csattant a feje valami keményen, úgy hogy beleszédült. Felemelte tekintetét, és amúgyis fogytán lévő lélegzete is elállt. Egy daliás, páncélba bújt férfiú állta útját, az ő mellvasán koppant akkorát a feje. Mire felocsúdott, üldözői is beérték Giff testvér a térdére támaszkodva, görnyedve kapkodott levegő után, nem úgy az árus! Villámokat szóró szemekkel törtetett a fiú felé!

• Most megvagy, mihaszna! Most megtanulod a leckét! – kiáltott haragosan, a kezét ütésre emelve.

Savyn összeszorította a fogát, felkészülve a fájdalomra, de a pofon csak nem érkezett meg.

• Nem úgy van az, jóember! – Szólt erélyes hangon a vértes – Csak nem üt meg egy kölyköt, bármi is legyen a bűne!
• De hát ellopta a portékámat, jóuram!
• Bizonyosan mert éhes a fiú, nézze meg, tiszta csont és bőr.
• A legjobb kosztot kapják, ami csak az árvaházban van lovaguram! – Szólt közbe kissé megszeppenve Giff testvér
• Hát az bizony kevésnek tűnik. Hanem tudja mit? Én, Erin Serlo, Torm felkent lovagja, megváltom a fiú vétkét. – mondta a lovag, majd odafordult Savynhoz – Ügyes legénynek tűnsz, fiam, nekem pedig pont ilyenre volna szükségem. Apród nélkül maradtam. Kemény munka, de tisztességes. Pont jó korban vagy, még lovag is válhat belőled. Mit mondasz?

Giff testvér és a kereskedő hitetlenkedve néztek a lovagra, akin valóban ott virított Torm vaskesztyűs jelképe. Épp olyan tátott szájjal nézett Savyn is, mindenre számított, csak erre nem.

• De jóuram! – szólt Giff testvér – Ez a fiú… árva.
• Naés! – csattant fel Erin – Jómagam is atya nélkül cseperedtem! Istenem nem a hívei rangját nézi!
• Gondold meg jól, fiam! Az apródok élete kemény! És veszélyes! – fordult Giff testvér Savynhoz
• Megyek! – Kiáltott ekkor az ifjú. Aranytálcán kínálták neki az árvaházból való kijutás lehetőségét, hogy ne menne. Ha nem tetszik az apród élet, még mindig megszökhet, csak könnyebb, mint az árvaházból.

A lovag egy pergament húzott elő, s kigöngyölítette Giff testvér orra előtt.

–           Remélem ennyi elég rangom és mivoltom igazolásáról… és ha most megbocsájtasz, sok munkám van, munkába kell állítanom az újdonsült apródomat. Gyere, kölyök. – azzal hátat fordított, és elindult, a kölyköt maga mellett terelve az elnémult társaság felől.

Egy ideig csendben követték az áradatot. Savyn törte meg először a csendet.

• Miért mentett ki a pácból, jóuram? – kérdezte bátortalanul.
• Azért, mert váratlanul ért a helyzet – érkezett a különös válasz
• Hogy érti ezt, jóuram?
• Úgy, fiam, hogy most vettem kölcsön ezt a páncélt egy lovag sátrából, és ha utánad mennek a sátrak közé, bizony én is lebukok.
• Nem értem, jóuram.
• Hagyd a jóuramozást, kölyök! Nem vagyok én Torm felkentje! Az kéne még! Csak épp valahogy el kellett altatnom azoknak a barmoknak a figyelmét! Láttam viszont, hogy ügyes kezed van, én pedig Masknak, az Árnyékok urának követője vagyok, szóval az ajánlat még mindig áll. A legjobbtól tanulhatsz!