Tudjuk, hogy minden szerepjáték legfontosabb alapeleme a csapat és, hogy az igazi kalandozó mellé kellenek a kalandozó társak. Ezért az idei évben az eddiginél is jobban szeretnénk a hangsúlyt a csapatokra helyezni, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a fajta elképzelésünket a karakteralkotásban is megjelenítjük. Eddig is jól összeszokott kalandozó csapatokat láttunk, a Csapatalkotás célja pedig, hogy a közös megbeszélés ne csak a koncepció terén legyen fontos hanem a karakterek megalkotása során is. Visszatérő rutinos veteránok akik a tavalyi évben több rendezvényen velünk voltak akár a Hősök Napján akár társ rendezvényeink egyikén észre fognak venni rengeteg visszaköszönő elemet, amik ismerősek lehetnek, csupán új köntöst kaptak vagy egy kis ráncfelvarrást.

Képtalálatok a következőre: critical role opening gif

Mielőtt rátérnénk a karakteralkotás néhány fontosabb elem így elöljáróban:

    • Korábbi rendezvényen (XXIII. KalandorKrónikák) alkotott karaktert tovább lehet hozni
    • Minden karakter 6. TSZ-en indul
    • Kaszt szabadon választható
    • Faj, Tulajdonságok, Vagyon egy-egy közös erőforrásból kell a játékosoknak osztoznia egymás között
    • Karakteralkotás során dobott értékek (FP/TSZ, MP/TSZ) 6-nak számítanak
    • Képzettség fejlesztés esetén az Af és Mf közötti különbséget kell kifizetni
    • Fel nem használt dicsőségpontok elvesznek, korábbról hozott dicsőségpontokat csak aranyra és KP-ra lehet felhasználni.
    • Előtörténeteket és megalkotott karaktereket kérjük közösen elküldeni
    • Elküldött anyagban egy külön dokumentumban kérjük feltüntetni, hogy pontosan melyik karakter mire használta a pontokat és mennyit
    • Amennyiben egy karaktert egyedül kell megalkotni mert a csapat többi része tovább hozott van rá lehetőség

Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek aki segítséget nyújtott és ötleteivel valamint véleményével hozzájárult a végső forma eléréséhez!

Ha bármi kérdés felmerül a karakter alkotással kapcsolatban mindenkit kérünk, hogy ebben a bejegyzésben tegye fel. Jó olvasgatást kívánok!

CSAPATALKOTÁS

XV. Hősök Napja – Csapat alkotás

2 thoughts on “XV. Hősök Napja – Csapat alkotás

  • Hello.
    Érdeklődnék, egyénileg is lehet jelentkezni?
    Köszi

  • A rendezvényre kizárólag csapatok jelentkezését várjuk majd, természetesen, hogy ezt elősegítsük ki fog kerülnie egy csapatkereső, ahogy ez lenni szokott.

Vélemény, hozzászólás?