Nyáron a Horizont-kampányunk alkalmával előkerültek az orkok is. Nevezetesen a Viharkeltők törzse. Úgy gondoltam, hogy ez remek alkalom, hogy kicsit bővítsem a tudásunkat nem csak az orkság hanem kifejezetten ennek a törzsnek orkjaival kapcsolatban. Több okból is tettem ezt. Az egyik, mivel ezen a helyszínen igen fontos szerepet töltenek be mind kulturálisan mind gazdaságilag, ezért jó ha az ember kicsit átlátja a viszonyaikat. Másik ok, hogy nem csak a területen töltenek be fontos szerepet, hiszen tudhatjuk, hogy több ízben is a vörös hadurak mellett szálltak harcba, ami hatalmas fegyvertény. Harmadrészt egy régi tervemmel vagyok adós és ez kiváló lehetőségnek bizonyult, hogy közzé tegyem a Viharkeltők héroszának sámánjait.

 

 

 

Elsőként megtalálhatjátok a Viharkeltők ork törzs egy néhány oldalas összefoglalóját, amiben kitérek szokásaikra, életvitelükre és néhány fontosabb NJK-ra, akikkel találkozhat a játékos, akár a Horizont-kampány fő kalandában a Bíbor napban is.

Viharkeltők

 

Másodsorban pedig régóta foglalkoztat, hogy diferenciáljam az orkok sámánjait, ezért leporoltam egy régi koncepciómat, kiegészítettem és most fogadjátok szeretettel a Vordak-sámánt mint játszható kasztot.

Vordak-Sámán

Orkokkal kapcsolatban Magyar Gergely Orkok a játékban című cikke ITT található. Valamint az Ork lélekről és kijátszhatóságáról korábban írt saját cikkemet ITT találja mindaz aki szeretné picit jobban bele ásni magát Ynev orkjai közé.

Észrevételeket, kérdéseket mind a leírással mind a kaszttal kapcsolatban írjátok meg hozzászólásokban. Jó olvasgatást mindenkinek!

 

Shalafi del Necro

Duaron tenger orkjai – A Viharkeltők

9 thoughts on “Duaron tenger orkjai – A Viharkeltők

  • Több visszajelzés érkezett a dobáskóddal kapcsolatban, ezért az Akaraterő és Érzékelés tulajdonságok dobáskódja, minimálisan változott. Köszönöm!

  • Üdv!
    Ez aztán nagy nekifutás lett… Mi az oka, hogy az ork sámánok általános képességeitől és lehetőségeitől a fentebb ismertetett alkaszt ennyire másabb, erősebb – ha úgy tetszik, táposabb – lett csak azért, mert egy bizonyos törzs sámánja?? Megjegyzem, a belinkelt – ezt a magam részéről külön köszönöm – orkokat játéktechnikailag feldolgozó cikkhez viszonyítva is, amiben a legteljesebb mértékben igyekeztem a Summariumhoz hű maradni. (OK, most „ezzel játszotok, ez van a kampányban, valahogy ösztönözi is kell, de akkor is?) Mert mind a dobáskódokban, mind az értékekben, mind a képzettségekben és a különleges képességekben sikerült erősíteni az átlagos sámánon, nem is kis mértékben. Érdemes átszámolgatni…

  • Az az oka, hogy a summariumban található ork sámán nem tükrözi azt ami le van írva a kaszt leírásánál, a mágiája a leírtak alapján 3. szintig kb 1-2 varázslatot tesz lehetővé, konkrétan bürökverem 4 mp/méreg E amit tud használni a következő a 12 Mp szarvasvér, ezen felül hiába papok nem rendelkeznek Áldás, Szentelés varázslatokkal. A summarium ezen része nem lett átgondolva, ugyanis nem kapják meg az általános varázslatokat csak ami fel van sorolva. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a Mpjuk átlagosan 4/TSZ, ez azt jelenti hogy 3. szintig csak verekszik, számold ki mikor fog tudni használni egy sima Vérzés varázslatot, átlagosan, 6. szinten és elemészti minden manáját, míg egy 3. szintű Dreina pap képes rá. (És tudom, hogy nem teljesen egyeznek meg az alapkönyves variánsokkal a Halál szférájú varázslataik, mert több manáért kisebb E vel jönnek létre!)
    Itt pedig eljutottunk a másik problémához ugyanis a harcértékei ugyanaz mint a papnak, csak a VÉ-ből át lett csoportosítva 1-1 pont a TÉ és a VÉ javára. Ez pedig nem tükrözi azt, hogy „mindannyian harciasak és büszkék” valamint, hogy : „Máig is ők a legjobb harcosok valamennyi északi sámán között…” ugyanis ezekkel a harcértékekkel ezt nem teheti meg. Illetve megtehetné hiszen a Summarium rendszere arra épít, hogy TPből lehet vásárolni akár HM et amit elég olcsón vehet, de az ugye másik rendszer.
    A harmadik és legfontosabb dolog pedig, hogy egy kalap alá vesz minden sámánt, pedig ha utánaolvasol mind a szerepkörének mind a hangulatának egy Vordak sámánnak és egy Oothr sámánnak (Ughjorbaganról nem is beszélve) teljesen más képet mutat. A summarium viszont annyira fájóan egy kalap alá veszi őket, hogy mintha azt mondanád, hogy nincs különbség egy Kyel pap és egy Adron pap között. Jah és akkor nem ejtenék szót Hurag Dhaur sámánjairól akiről ezt írja a summarium: „Leszármazottai örökölték tőle bőreváltó képességet; ezek a sámánok valamennyien képesek farkas-alakot ölteni…”
    Amúgy itthon 2-3 játékülés erejéig volt szerencsém kipróbálni az általad szerkesztett dokumentum ork sámánját (pont azért, hogy lássam hogyan működik) és még úgy is nagyon nehézkes volt, hogy a mesélő azt mondta használhatom az általános papi varázslatok kis arkánumát. Összességében az ami a summarium alapján készült nem méltó a kaszt leírásához és játék közben nagyon kellemetlen ha a kaszt statisztikája nem tükrözi a kaszt leírásában közölt hangulatot. Ezért a kampány apropója miatt gondoltam felfrissítem és átgondolom azt amit jó pár évvel ezelőtt elkezdtem és közzé teszem hátha más is kedvet kap hozzá.

  • Négy dolgot hoznék fel mindazon túl, amit fentebb írtak:

    1. Ha az orkok faji módosítóit, kasztjait használjátok, akkor a dobáskódot is illene és kéne. Ezek nélkül a Bestiáriumban leírtakra lehet csak támaszkodni, ahol szó szerint szánalmasak. Ez a kaszt Asztrál szempontjából még mindig nagyon gyenge. Inkább a HM/szinttel, képzettségekkel kellene játszani, mint a kidobással, harcértékalapokkal. Az átgondolt sokszínűség lenne.
    2. Nem értem, miért gond, ha az orkok kukák a mágiához. Neked biztos nem tetszik, mert a kedvenc fajod, illetve a nagyokat ütő és varázsoló kasztokat szereted, de az énekmondóik, vajákosaik sem ismerik a bárdok, boszorkánymesterek teljes mágikus repertoárját. Azok az entitások pedig, amiket a törzseik imádnak, még csak nem is félistenek, hanem minimális hívővel rendelkező felmagasztosult halandók. Némelyikkel talán még egy magas szintű kalandozócsapat még végezni is tudna, hisz Orwella evilági megtestesülését, Amhe-Ramun testeit is elpusztították valahogy. Szerintem te is belátod, hogy az ork héroszok még a fasorban sincsenek hozzájuk képest. Több egyedi varázslat kell, de a két szféra már sok, irracionális.
    3. A Summarium világosan leírja, hogy az ork törzsek mélységesen lenézik az Árnyékjárókat, amiért az elpuhulás útjára léptek, csempésznek, bérgyilkolnak, lopnak, kereskednek. Erre az egyik harciasabb törzset is erre az életmódra kárhoztatod? Én legfeljebb egy tengeri zsoldos törzset tudnék elképzelni, mint a Vas Fiai. A Vörös Hadurakkal sem puszipajtások, egyszerűen csak a barbárok laknak közelebb, ennyi. Azzal sem értek egyet, hogy bundás, agyaras, teletetovált, hakát járó maorikat csináltál belőlük – akik egyébként villámgyorsan elsajátították a puskák kezelését -, a Vordak-sámánnál említett tradíciót pedig az egész törzsre kiterjesztetted. De menjünk bele! Ok, mégis mire van szükségük a horizonti emberektől? Minden törzstag kő- és csontfegyverekkel harcol – mint a legtoprongyosabb goblinok -, ezért a vasat le lehet húzni a listáról. A fát is, mivel valószínűleg a megcsáklyázott hajókból készítik a barkjaikat. Rabszolgákkal nem kereskednek, vélhetően azok halásznak, mert az aljamunka, Viharkeltő bányák ugyanis a szöveg szerint nincsenek. A lábasjószágot egyszerűen, „orkosan” elhajtják, miután felkoncolták azt, aki őrizte. Tudom, Kornya a hírhedt gar Dhagg nevű kalóz kapcsán írt egy drágaságokkal teli ládáról, de ott eszméletlenül kilóg a lóláb. Valahogy biztos meg lehet magyarázni, de a te írásod Viharkeltői nagyon távol állnak az orkoktól.
    4. Nyilván csábító volt, hogy a törzs szállásterületének helye nincs pontosan meghatározva – én északabbra tenném, a keleti barbárok szomszédságába. De akármekkora égi hajót is laknak, sokkal többen kellene lenniük ennél. Ez nem szállásterület, hanem egy második Reag. Arról nem is beszélve, hogy egy egész országnyi hegység van a Nament-sivatag szélén: a Sabbaris. Akár még gazdag vasérclelőhelyek is lehetnek azon a vidéken. Mert a törzs bizony ismeri a vasat, részben rablás útján szerezheti, hiszen egyetlen magára valamit is adó, nem pária ork sem fog emberkéz által kovácsolt fegyvert forgatni. Hiba volt kiterjeszteni azt az érdekes, tradicionalista sámáni szokást.

    Ja, gyertyát sem tudom, miért készítenek, mikor 50 lábnyi hőlátásuk van. Az elfajzott udvari orkokat pedig a 164. oldalon kezdődő szöveg szerint még a leghitványabb vadork pária is utálja – még az abasziszi Árnyékjárók, vagy a Toron-párti Csonttőrők és Bűvölők is -, nem tudom, miért pont a Viharkeltők gondolnák máshogy.

  • Summarium 132. oldal: „A Duaron-tenger partvidékén élnek, jó úszók, még jobb hajósok és annál is jobb kalózok” Azt, hogy javarészük ezen a kvázi úszó szigeten él én magam hangulati elemként adtam hozzá, nincs szó róla, hogy mind ott él természetesen, nem írtam létszámot sem valamint pontos méretet sem, nem véletlen. De a szállásterület elég pontosan meg lett határozva ezzel, hogy a Duaron tenger, nem a Sabbaris.
    Nem járnak hakát, csupán tetováltak (ami elég ősi szokás majd minden kúltúrában) és a maorikhoz még inkább a polinéz népekhez hasonlatos fegyverzetet használnak, ami mint tengeri nép szerintem azon túl, hogy hangulatos még elég logikus is.
    Kereskedni szerencsére sok mindennel lehet, nem csak vassal, csak, hogy egy népszerű példával éljek: élelem, vagy ott van a helyi „termék” a Csillagkönnyek. Gyertyát meg egy ilyen világban nem csak arra a célokra lehet készíteni, hogy világítsanak vele, arról nem is beszélve, hogy szintén lehet vele kereskedni.
    Ettől függetlenül nem kiabálok le senkit ha szerinte használnak fém fegyvereket, én így képzeltem el őket, több emberrel egyeztettem és mindenki szerint hangulatos és elképzelhető dolog volt.
    Ahogy a játéktechnikai részüket is többen átnéztük, hogy több szem láthassa, tehát nem egy teljesen ad has a dolog.

  • Tudom, hogy ott élnek, nem is azt írtam, hogy sabbarisi a törzs, hanem hogy akár fontos bányáik – vasérc, sárkánykő – lehetnek ott. Abban teljesen igazad van, hogy hirtelen én is rosszul emlékeztem az aktuális térképre – féltucat jobb-rosszabb van -, mikor a barbárok szomszédságát emlegettem. Mea culpa. De Horizont fövenyét, mólóit sem a Duaron nyaldossa, hanem a Keleti-óceán. A Duaron-tenger messzebb, a Lámpástérítőtől délre kezdődik és az Ibara északi partjainál ér véget. Ezen az óriási területen belül valahol az északi partvonalon lakhatnak. A szükségleteikkel kapcsolatos észrevételeimet pedig már leírtam, ahol külön kitértem az élelemszerzésre. A vasfegyverzetű vikingek is hajósnép, tengeri rablók voltak, ráadásul jóval fejlettebb hajóskultúráról volt szó, mint a primitív, vitorlás kenus polinézek esetében. Kereskedtek ugyan, de nem voltak orkok. Azok a gyengébb fajoktól, az Árnyékjárókat leszámítva, elveszik, ami kell, és nem adják vissza. Gro-Ugonban, a vaspénz hazájában, gyaníthatóan csak fajon belül kereskednek a könyv szerint, hiszen egy goblint ki venne orkszámba? A hangulat szerintem ne írja felül a másfél évtizede leírtakat.

  • Nos mivel a summarium leírása alapján a Duaron tengeren hajóznak, nem írhattam azt, hogy a Sabbaris hegyet bányásszák, akkor tényleg szembe megyek még azzal a kevés meglévő anyaggal is, persze ettől függetlenül elképzelhető, hogy bányásznak ott, csupán ha hajózó életmódra rendezkedsz be, nem jut eszedbe lemenni a bányába sztem, így mivel ez az opció egyáltalán nem volt sehol sem megemlítve, próbáltam logikusan végiggondolni, hogy akkor honnan vannak fegyvereik, és akkor ugrottak be a polinéz népek akik marha kreatívan igen brutális fegyvereket készítettek más anyagokból (amik még kinézetre is illenek az orkokhoz ugye).
    Nem szerettem volna a HM/szinttel játszani, ugyanis az teljesen rendben van úgy ahogy a summariumban található, és ha feljebb viszem akkor még a paplovagok HM/TSZ értékét is meghaladja, amit nem tartottam szerencsésnek (habár tény, hogy a Tooma papoknak is 10 a HM/tsz-e, de nem volt cél még egy Tooma papot csinálni).
    ÉS értem, hogy szerinted tengeri zsoldosok, de ha egyszer az van leírva feketén fehéren, hogy kalózok, akkor nem zsoldosok, ami szintén nem jelenti, azt, hogy nem adják zsoldba az erejüket, csupán elsősorban kalózkodásból élnek, és ha kalózkodsz bizony van olyan árú ami neked nem kell v nem tudsz felhasználni hát ha más nem elcseréled. Persze az első selyemkelmével teli hajót biztos jól elsüllyesztették, de miutan több ízben vonultak háboruba emberek oldalán (lásd vörös hadurak), az orkok is eltanulnak dolgokat, így rájöttek, hogy a törzs hasznára lehet. Arról nem is beszélve, hogy elég nehéz a tengeren birkanyájakat tartani, de ha adnak érte egy hajónyi gabonát (amit ugye nem tudnak megemészteni, de kivállóan el lehet szedni a kereskedőhajóktól), az nem marhaság. Persze a kereskedelem (ahogy ezt le is írtam) még új nekik, ők is átmeneti időszakban vannak most, nincs akkora megbecsülése a kereskedő orkoknak, mint pl Vergunak.
    A vikingek nem tudom, hogy jöttek ide, de mindig jó vikingket látni én is kedvelem őket!
    Több törzs van ami nem úgy viszonyul a többi fajhoz, hogy elvesszük mert megtehetjük, nem csak az Árnyékjárók: Látók, Halgatagok, Vas fiai, Csonttörők, Bűvölők, valszeg az Elveszettek is. Na már most ha ők rájöttek, hogy lehet szövetségben is lenni velük (lásd zászlóháboruk ugye, tehát volt saját tapasztalatuk ebben), akkor minek harcoljanak ellenük! (Persze persze fent kell tartani a WAAAGHot, de no)
    Ohh igen és, hogy mennyire számítanaka Viharkeltők az egyik legharciasabb törzsnek? Ha vetünk egy pillantást a táblázatra ami leírja (summarium 141), hogy mennyi harcos nemzettsége van a törzseknek ltáhatjuk, hogy maximum a középmezőnybe férnek be a maguk 4 harcos nemzettségével, konkrétan északon 7 törzsnek több a harcos nemzettsége és csak 4nek kevesebb (és van 2 akiknek ugyanennyi), ez nem azt mutatja, hogy az ork törzsek között az egyik legharciasabb.

  • De itt egy olyan kultúráról beszélünk, amelyik ismeri és használja a szenet. Az embernépek közül csak a gianagiak vannak tisztában a titkával, ők pedig marha messze vannak, és mint írtam, egy jobb érzésű ork nem fog emberkézbe szánt fegyvert forgatni, egyszerűen silányabbnak tartja. A bányászat egyébként is főként a rabszolgák dolga. A hajósnép kifejezés sem azt jelenti, hogy a fedélzeten töltöd az életed. A vikingeknek is volt hova hazamenniük, még gyarmataik is voltak: Izland, Grönland és Vinland. Ezért példálóztam velük. A Viharkeltők „ork vikingek”, ha úgy tetszik. Kornyát biztos, hogy nem a polinézek ihlették, annak számos nyoma lenne. Mellesleg nomádok, mint minden ork törzs, szaporák, vagyis hatalmas szárazföldi szállásterületük lehet, mert a Duaron partvidéke nem olyan sűrűn lakott, mint a Quironeia.

    Az mennyivel jobb megoldás, hogy ez a sámán harciasabb, erősebb, szívósabb, gyorsabb, ügyesebb, képzettebb és jobb varázsló, mint az alap? Ez bizony túltáp, a mentális tulajdonságokat leszámítva mindenben jobb.

    Nos, léteztek „zsoldos” kalózok, pontosabban korzárok, akik kalózlevelet, vagyis meghatalmazást kaptak egy ország uralkodójától, hogy kirabolhassák mindazokat, akik az ellenség zászlaja alatt hajóznak. S harciasabbat írtam, nem legharciasabbat. Egyértelmű, hogy a törzsben a pária és a portyázó nemzetségek vannak túlsúlyban, hiszen a kalóztevékenység az ő asztaluknak tűnik. A harcos vagy a vezéri nemzetségek tagjai nem fognak halászkunyhókat felgyújtani, füstölőket, varsákat kifosztani, nyájat elhajtani, hajótestet lékelni, fedélközt kirámolni, hisz rangon aluli tevékenység.

    A Hallgatagok valóban kilógnak a sorból, de azért lássuk be, hogy őket nehéz olyan törzsnek tekinteni, amely 100%-ban megőrizte a kultúráját. Még héroszuk sincs, egyedül azért nem vetik meg őket, mert a militaristább Darton-hitet követik. A Vas Fiai zsoldosok, ezt befogadja az orkok gyomra, az Árnyékjárókat viszont már menthetetlen puhányoknak tartják, mert egyre inkább elemberiesednek. A Csonttörők, a Bűvölők és Toron kapcsolata pusztán katonai, sehol sem írnak kereskedelemről. A dwoon határra telepített, obsor katonai segédnépek, legalábbis toroni szemszögből, hisz Vasharapó Azgrog halála volt az első szabályszerű badr’cyah, amit a toroni hadvezérek egyike elismert (164. oldal). Az Elveszettekről semmit sem tudunk. A Látók pedig kihasználták a Zászlóháború zűrzavarát, hogy a gro-ugoni orkság megszabaduljon a kardlovagok jármától. Ez még nem jelenti azt, hogy Reag eleste után tiadlani kereskedőkaravánok fogják ellepni a területet, erigowi nemesek vásárolnak bányajogokat, stb. A te orkképed a Warcraftból ismerős nemes vadember-elképzelés irányába billent. Az yneviek azonban primitívebbek, álnokabbak, elzárkózóbbak, idegengyűlölőbbek és barbarisztikusabbak, hiszen az Élet jellemkomponens tiltott számukra. A másfajúakkal kötött, a szó szoros értelmében vett szövetség nagyon ritka az északi törzsek között, hisz az orkoknak jellemzően maguk felé hajlik a kezük. A Viharkeltők kizárólag azért harcoltak a Vörös Lobogók oldalán, mert a keleti barbárok esküdt ellenségeik; a Vas Fiai azt segítik, aki többet fizet; gar Bokkar serege anno honfoglalóként hatolt be Cranta területére; a Látók kimaradtak a legtöbb csatából, hogy diadalmaskodhassanak meggyengült ellenfeleiken; a Hatok pedig eleve azért kezdtek el cimborálni a Kard Testvériséggel a múltban, hogy megnézzék, Orwella Átka átragad-e az emberekre. Írásbeliségük nincs, kegyetlen kultúrájukat pedig csak ama volt Ranil-pap, valamint ex-rabszolgák elmondásai, írásai alapján ismerjük valamelyest. Birak gal Gashad sem egy Szolga, bár van némi hasonlóság. Az ynevi emberiség elsöprő többsége lenézi, utálja, féli az ork fajt, nincs közös világmegmentő csata, összeborulás a múltban, mint a hyjal-hegyi ütközet. S nagyon nehéz elképzelni egy olyan, a pyarroni eszméhez hű, törpe uralkodót is felmutató városállamot, mely az orgazdaság lehetősége, illetve néhány árucikk miatt nyugodt szívvel szemet húny egy ilyen embertelen, veszett, a rabszolgáit halálra dolgoztató faj viselt dolgai fölött.

  • Ad1: Az alapot úgy ahogy van kukáztam, mert semmire sem volt jó amit leírtak előtte, csak még nem készültem el a többi sámánnal így nem tudod kontextusba helyezni.
    Ad2: Amit leírtál az pont annyira spekuláció mint amit én írtam le és pont ezért pont annyira releváns és helytálló. Ha neked másképp szimpatikus, nyugodtan használd/ meséld másként, nem fogok mögötted állni, hogy „nem, nem mr. mesélő nem, nem”. A fenti leírás azt az elképzelést tükrözi, amilyenek szerintem(!) a Viharkeltők.

Vélemény, hozzászólás?